Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-29 / 52. szám
FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. 1ZCkítíz I QInc varrógép és beszélő-gép (grammophon) raktára Szatmáron Széchenyi- tVcillK LdjOu utca a gör. kath. templommal szemben. — Az Eufon tőlcsérnélküli beszélőgépgyár kizárólagos egyedüli elárusítója Szatmár Nagykároly városa és vidékeire. — A világ legjobb gyártmányú varrógépeit kedvező részletfizetésre árusítom. Varrógéprész és különösen hanglemezekben a legnagyobb választék a legolcsóbb árak mellett. — A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, mély tisztelettel Kálik Lajos. Álarcosbál. (Vg) A kalendárium tanítása szerint böjt és biinbánat időszaka volna. Valósággal azonban farsang van mi- nálunk, szép Magyarországon, „mea culpa“ helyett álarcosdi járja — nem vig, bohó játék, de leplezett arcú, fekete dominók vérfagyasztó mókázása, cinikus komédiázása. A közélet és a politika hasonlatos most, vagy helyesebben: most inkább, mint máskor — egy álarcosbálhoz, amelyben senki se tudja a másikról biztosan, ha tán sejti is, kit, mit takar az álarc, ki, mi rejtőzik a piros viganó, a fekete lebernyeg alatt. És amint a farsangi dévajságok helyén megesik, hogy a kényes dáma jelmeze egy kikapós szakácsnőt leplez el, és a papi csuha egy kalando- . rokra éhes ifjú biztonsági mezéül szolgál, — politikai életünkben is a leg- . tökéletesebb bizonytalanság és fejet- i lenség lesz úrrá lassanként. Mahol- i nap mi sem tudjnk, ki a megközelit- . het|en ártatlanság és ki az árfolyamos gyönyörök árusítója. Ki a becsületes, tiszta meggyőződés megalkuvás nélkül való harcosa, és ki az, aki tisztességes férfiak társaságában az egy-i szeri mágnásbálba tévedt szabólegény példájára kiabálni kezd: dobjatok ki, mert én szélhámos vagyok, nem gróf. i A magyar politikai élet sohase di- . csekedhetett túlságosan sok puritán ■ jelemmel. Történelmünk szomorú lap- i jain csak úgy hemzseg a sok előkelő név, amelynek tulajdonosát legkevésbé se az elvi meggyőződés vezérelte „honmentő“ tevékenységében. Szép, szép, ha kifele dicsekszünk a becsületességünkkel, de itthon, magunk közt, bizalmasan megvallhatjuk és valljuk meg hogy nem mind fénylő jellem, aki a családi krónikák fatörzsein ékeskedik. És alattvalói hűség, vitézi cselekedetek, és egyéb cimek alatt nyert kitüntetések, hivalalok, jutalmazások igen gyakran a nemzet ügyeinek eladásáért adott judásbér valának. írások vágynak róla, kutyabőrös, pecsétes dokumentumok és hiteles feljegyzések. Nohát ha szeretünk dicsekedni elődeinkkel, nem kell kétségbeesni az utódok méltatlan volta miatt sem. Most ugyan nem nagyon potyognak olyan Ébredő szerelem. Szép téli este volt. Künn nagy szemekben hullott a szép fehér hó, puha takaróval borítva be a házak tetejét. Benn a nagy cserép kályhában lobogott, duruzsolt a tűz, a fény ott játszott, ott kergetőzött a szőnyegen, mint vidám tündérgyerek. A föl-föl lobbanó láng bevilágította a férfi arcát, ki egy fotelbe süppedve nézett a tüzbe, de' mintha nem szeretné azt a bús melankóliát mely azon rajta ült, újra csak lefutott róla s kergetőzött tovább a szőnyegen, bútorokon. A férfi csak nézte-nézte a lobogó lángokat s hallgatta azt az egyhangú lágy duruzsolást. Nagy barna szemeit a rá-rá villanó fény még tündöklöbbé tette. Ugyan miről gondolkozhatott, ábrándozhatott ? Talán azt gondolta, hogy a szerelem tüze is ilyen szépen, ilyen melegen lobog . .. Csak lobog... lobog boldog melegséget terjesztve ott, hol! felgyuladt, de egyszer csak az égő zsarátnok j hamvadni kezd, puha szürke tályollal vonja! be a hamu s úgy befonja, beburkolja, hogy egyszerre csak nincs más, mint holt hamu. A Iangy meleg is elillan, didereg a szív, a ■ lélek ... Talán ezen gondolkozott, talán máson; dé ahogy nézte mereven a tüzet, a bánat mint egy átlátszó szürke fátyol, úgy ráborult simái.' homlokára. Álmodozásából lágy, dédelgető hang riasztotta fel. Észre se vette, hogy a nyitott ajtón keresztül a másik szobából bejött lasI ' ’ “ ' ' i. . ................ sa n egy nyúlánk szép leány; oda állt a háta mögé, egyik kezét a férfi vállára tette s elébe hajolva rózsás arcát szinte oda értette J a férfi arcához, de aztán hirtelen, elkapta í piruló fejecskéjét. — Min gondolkozol Jenő? A férfi megfogta a kezét s gyöngéden a mellette levő fotelbe ültette a lányt, — Gyere kis Katám, beszélgessünk; ne kérdezd mi a bajom, csak úgy gondolkoztam. — Ugye megint Ilonkára gondoltál? kérdi hirtelen a leány, de mintha megbánta volna kérdését, zavartan a férfira nézett, hogy nem haragszik-e meg rá. — Igazad van kis Katám: reá gondoltam, de olyan nehéz is elfelejteni, akit
