Északkelet, 1911. február (3. évfolyam, 6–28. szám)
1911-02-10 / 13. szám
. / / t 4jU III. évfolyam. 13-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. február 10. Péntek. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyed évre 3 K Vidéken: „ „ 16 „ „ „ 8 „ „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Főmnnkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. BIKY ANDOR. I.aptulajdonos és kiadó : az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltéinek Hatvanhét . . . (B.) Horvátországban folyik az országgyűlésnek nevezett színjáték. Apró kis krovótok bizarr felhevüléssel szidják a magyar inperiálizmust és mártír pózzal siránkoznak Horvátország elnyomatásán. Negyvennégy éve tart ez a furcsa állapot. Akkor történt, hogy elgaval- íérkodtunfi: egy csomó véren szerzett és alkotmányon alapuló jogot. Csupa gavallériából, magyar lojalitásból kocsonyává puhítottuk a gerincünket és abból a testvériés viszonyból kifolyólag, amelyben horvát testvéreinkkel időtlen idők óta éltünk, adtunk krovó- téknak minden földi jókat: országgyűlést, tartományi különállást és évi hozzájárulást az autonom horvát kormányzat költségeihez. Egyszóval adtuk azt is, ami magunknak sem volt és nincs ma se. Krovóték azért mégis elégedettlenek és siró beszédeket rögtönöznek a magyar inperiálizmusról. Magyar inperi- álizmus! Mennyi hazugság van ebben a szóban! Horvát gravaminőrök és magyar utópista közjogászok képzeletében élsz te csak. Mert nincs a horvát kiegyezési törvénynek egyetlen olyan intézkedése sem, amely ne jogfeladást, ne oktalan előnynyújtást tartalmazna. * Nincs mit szépíteni a dolgot: bizony odaadtunk mindent az osztráknak és a horvátnak. Nevezzük nevén a gyermeket: elhazabölcselked- tük magunkat azzal az átkos hatvanhetes törvényhozással és amit apáink hosszú századokon át vérrel és verejtékkel megszereztek, mindazt odaajándékoztuk egy szomszéd állam uralkodó családjának, meg egy folyton alatto- moskodó tartománynak. Negyvennégy év óta ezen a hatvanhetes törvényhozáson veti meg lábát a magyar kormányzati politika. Hiába nyög a nép a mind elviselhetetlenebbé váló terhek alatt, hiába lázad fel minden csöpp vérünk a nagyhatalmi hóbort telhetetlen követelései ellen, Bécsnek mindig akadnak talp- nyalói, akik a hatalomért készek újabb és újabb áldozatokra kényszeríteni ezt a szegény, jogfosztott Magyarországot. Hát itt az ideje, hogy végét szakítsuk a hatalomimádók lakájpolitikájának. Legyen már vége a hatvanhetes játéknak. Vegye kezébe a nemzet a maga sorsát és Ítéljen ő a holtak és főkénen az elevenek felett. Keltse életre az elföldelt jogokat és ha kell: küldje a pokolba az akadékoskodó eleveneket. Széljegyzetek. MEGJÖTT a király I Örömlázban ég a főváros és a lapok lojálitástól csepegő cikQuo vadis?. . . Irta: Domanek István. Langyos, vérbizsergető tavaszon gyorsvonatban ültem és a kígyózó, kattogó-pat- togó fekete esik eszeveszetten száguldott keresztül a pusztán sarjadó füvek között, itt-ott lombosodó fák mentén. A puszta lelke, a tavaszt hirdető szabad szellő röpült a nyomában és kacéran odébb libbentette a feltörő füstgomolyokat. Fejemet a befelé tűző napsugárnak szegeztem és nagyon jól esett, hogy szerte- omló hajamat himbálta a nyomunkban nyargaló szellő. A mellettem levő másik ablakon egy szőke és nagyon nyájas leányarc nevetett beie a kacér sugarakba. Ez az arc mintha visszaverte volna a konfidenskedő nap sugarainak bántó élét és csak bizseregtető, szelíd, jóleső fény áradt reánk a magas kék boltozatról. Néha találkoztak tekinteteink és olykor megvillant az arcomon a leányos, bájos tekintetnek egy-egy perzselő sugára. Gyönyörű, akácos és köröskörül virágokkal szegélyezett állomásra robogtunk be És egy suhogós selyemszoknya libbent és ezzel az ablakból eltűnt a kifelé néző leányarc. És láttam, mikora kis néptelen állomásról egyedül indult kifelé, . a széles, fás országidra. Egy fél perc múlva már mellette ballagtam a poros utón, lomposan, félősen, gyerekes bátorialansággal. Nem is volt oly nagyon fiatal, mint a vasúti fülkében látni véltem. Inkább asszonynak néztem itt mos* 91 liuat udvar“ Szatmármegye legnagyobb . és legfényesebb áruháza az országúton. De leányos bájai még csillogóbbak voltak, mint sok igazi bakfis leánynál Olyan asszony lehetett, akit még nem fogiatott meg a kellemetlen, konyhaszagu goid, csak belső gondjai lehettek, melyek külő nyomot nem hagytak. Jó tiz percig némán csatangoltam ho melkte, hol utána a porban. Most is mo- solygtt, mint mikor a kupé ablakában sze- meinktüze egybe-egybe lobbant. De mos} a mosolyban mintha néma tiltakozás nyilatkozna neg. Ey kis keskeny gyalogúinál hirtelen befordu, hogy alig eszméltem fel, máris jól messze irt tőlem bent a dülőutban. És csak az illato selyemruha suhogását hallottam még és a tömör sorokban ácsorgó fáktól, k ti f ö 1 d i mintára berendezve mgnyilik 1911. márc. havában Kazinczy-n. 4.
