Északkelet, 1911. január (3. évfolyam, 1–5. szám)
1911-01-22 / 4. szám
10. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1911. szinte háborúban áll, ezt semmiféle szem- I pont nem okolhatja, (Igaz! Úgy van! a szélsőbaldalon.) Úgy tudom, folytak is az előző kormány alatt ilyen irányban tárgya- j lások és csak sajnálnunk lehet, ha e tárgya-j lások fonalát akár elméltóztattak ejteni, akár | pedig megszakítani. Mezőgazdasági hitel. Egy másik kérdés, amelyről sokat beszéltek a képviselőházban, a mezőgazdasági hitelnek a kérdése, (Halljuk! Halljuk!) a melyre nézve úgy találták, hogy az Osztrák- Magyar Bank a maga hivatásának nem felelt meg teljesen. Én szükségesnek tartom előrebocsátani, hogy az Osztrák-Magyar Bank statútumainak első szakaszában benfoglaltatik a mező- gazdasági hiteligények kielégítése is. Köte- lésségemnek tartom, hogy ezzel a kérdéssel valamivel részletesen foglalkozzam azért, (Halljuk! Halljuk!) mert nem szeretném, ha oly téves eszmék és fogalmak képződnének, a melyek a közvéleményben megérlelődve zavart okoznának akkor, amikor valóban elérkezik az ideje annak, hogy az önálló j jegybankot felállítsuk, és mikor már megszilárdult meggyőződésekkel ostromolják majd az uj intézményt oly kívánalmak érdekében,1 amelyek egy jegybank rendeltetésével és hivatásával nem egyeznek meg. Az a meggyőződésem, hogy még a jelennek a szempontjából is fel kell vetnünk ezt a kérdést, j mert mindaddig, mig az Osztrák-Magyar Bank fennáll, ne feledkezzünk meg arról, hogy az mindkét államnak a jegybankja, Ausztriáé ép úgy, mint a mienk és igy nekünk sem szabad teljesíthetetlen, vagy a bank hivatásával ellenkező igényekkel elö- állani. Abban egészen egyetértek Földes barátommal és többi barátaimmal is, hogy a mezőgazdasági hitelnek lehető legteljesebb kielégítése elsőrangú feladat, de ne feledjük el, hogy minden jegybank a dolog természete szerint csak mobil lehet, mert a leg- mobilisebb üzletekkel foglalkozik. Az ilyen banknak jegyeit, utalványait, minden pillanatban prezentálják, a nála elhelyezett giro- betéteket minden pillanatban felmondhatják és a bank a nála eszközölt felmondásokat, vagy jegybemütatásokat a dolog természete szerint nyomban honorálni tartozik. Ezek a tekintetek óvatosságra intenek abban az irányban, hogy a bankot immobilizálni nem szabad. A kereskedő, mikor a maga váltóját leszámitoltatja, egész exisztenciáját köti ahhoz, hogy azt a váltót a lejárat napján be fogja váltatni, mert ha neki tízszer annyi vagyona van is, mint amennyi tartozása, — ő, ha a lejárat napján be nem váltja váltóját, fizetésképtelen, csődbe jut, egész anyagi és erkölcsi exisztenciájával fizet meg érte. Ez a helyzet nincs meg a mezőgazdánál és nem is volna szabad, hogy meglegyen. Mi tehát a feladat? Az egyik határt helyesen vonta meg Földes Béla barátom, mikor figyelmeztetett arra, hogy túlságosan hosszú lejáratú váltókról ne nagyon beszéljünk. Azt, hogy egy mobil minden pillanatban fizetésre kötelezett bank hat havi lejáratok mellett hitelezzen, azt a magam gazdasági meggyőződésével összeegyeztethetőnek nem tartom. Hol van tehát az orvoslás? Ott hogy a mint egyfelől a jegybankot közelebb kell a mezőgazdasághoz, másfelől a mező- gazdasághoz, másfelől a mezőgazdaságnak is hozzá kell simulnia a jegybank természetéhez. Ezt jogi és gazdasági intézményekkel vagyunk képesek elérni. Lggyen szabad tehát! itt arra figyelmeztetnem, hogy éppen a mezőgazdasági kö.ök részéről tagasztaltuk azt, hogy ezek a végrehajtási törvénynél oly értelmű módosítást kívántak és vittek keresztül, amellyel immobilizálták a gazdai hitelt. Az ebből eredhető veszedelmekre kötelességem most rámutatni, mert abban az időben is bátor voltam erre figyelmeztetni képviselőházat. A végrehajtási törvény 1. §-ának második bekezdése a 12 kataszteri holdon alul levő gazdának minden fundus instruktusát mentesitt a végrehajtás alól; tehát téijesen immobilizálta őt és vagyoni fedezeti alapul egyedül az ingatlanát hagyta meg. Ha tehát mi arról beszélünk, hogy a kisgazdának mobil hitelt nyújtsunk, akkor egyszersmind kell, hogy jogilag a mobil hitelnyújtás lehetőségét is megadjuk. De ugyanez a helyzet a nagygazdákra, a nagybirtokosokra, a latifundiumok tulajdonosaira nézve is, mert a végrehajtási törvény 17. §-a ezekre vonatkozólag viszont azt állapítja meg, hogy az év 8 hónapján keresztül, március 15-étől november 15-éig a gazdának — legyen az bár 10.000 holdnak tulajdonosai is — fuudus intsruktását értékesíteni, — mondjuk közönséges szóval — árverelni nem lehet. Nos, ha magunk vontuk el a mobil hitelnek lehetőségét, akkor úgy, amint annak idején figyelmeztettem, fájdalom, visszhang nélkül, — az országban visszganggal találkozott — ezekre a veszedelmekre, legyen szabad azokat az urakat most is figyelmeztetnem arra, hogy mikor ilyen intézkedéseket tesznek, mikor egyfelől ők a mellett vannak, hogy a hitelt meg kell vonni az emberektől, mert nem jó az, ha túlságos nagy a hitel, akkor másfelől ellentétes igényekkel fel nem léphetnek. Gazdasági intézmények szempontjából szintén úgy áll a dolog, hogy eddigelé a pénzintézetek töltötték be azt a hivatást, hogy ők azzal a bizonyos kereskedelmi jelleggel lássák el a gazdai váltót azáltal, hogy a maguk kereskedelmi giróját adták ezekhez a váltókhoz. Ezt a hivatást — bármilyen támadással szemben kötelességem ezt megjegyezni — ezek az intézetek — nem fillérbankokról és korona-szövetkezetekről beszélek — de nsgyobb intézetek, lehetőleg helyesen látták el. De nem látok semmi akadályt abban, hogy kiépíttetvén a központi hitelszövetkezet erősebben, mint a hogy az most van kiépítve, az vegye kezébe ezeknek a gazdai hiteleknek a közvetítését. (Helyeslés balfelől.) A kis hitelszövetkezeteket — bocsánat az őszinteségért — erre éretteknek a mi viszonyaink között még nem találom, mert ezeknek a kis községi hitelszövetkezeteknek az volna a feladatuk, hogy azok a kis emberek ott maguk állapíthassák meg azt, hogy az ő társuk produktiv hitelt keres-e, beruházásra akarja-e fordítani hitelét és nem fináncváltót, puszta fogyasztási váltót csinál-e. De a mi életviszonyaink között, ami községi jegyzőinknél — bocsánatot kérek — ami pattás- kodásra berendezett társadalmunknál ezekben a kis körzetekben az erkölcsi ellenőrzésnek ezt az erejét én még nem tudom megtalálni. Ezért említem ezt fel, hogy a megoldást ott kell keresnünk, hogy építsük ki a központi hitelszövetkezetet, de nehogy a kétszeres giróból, a vidéki és központi szövetkezetnek kétszeres jótállásából, túlságos költségek álljanak elő, érvényesüljön az az altruisztikus elv, amelyet annyiszor hangoztatnak ezen hitelszövetkezet pártolói és tagjai és ez a központi giro lehetőleg költségmentes legyen. Én, t. képviselőház, a magam részéről egyengetni akartam az útját annak a megértésnek, amelyre nézve örömmel láttuk az utóbbi időben, hogy exponált álláspontoknak exponált képviselői is igyekeztek a közeledésén és igyekeztek a tárgyalás módjában és a tárgyalás modoráhan megtalálni az érintkezési pontokat. Ezért tartottam feladatomnak, hogy magam is, akit inkább a merkantil álláspont képviselőjének néznek és tudnak, rálépjek arra az útra, ahol egymást megértjük és kölcsönösen megvalósíthatjuk azt, a mi helyes és üdvös. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. A készfizetések szinjátéka. Kelemen Samu : T. képviselőház! Áttérek a t. ház szives engedelmével a készfizetések megvitatására. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) A készfizetések szinjátéknák szerzője — a mint méltóztatik tudni — az igen t. pénzügyminiszter ur, rendezője pedig a miniszterelnök ur. Kár, hogy ezt a témát egy osztrák bohózatiró, Nestory, már elírta a t. kormány elől. Lumpacius Vagabundus cimü darabjában egy jelenetet ir le arról, amikor a darab hőse megüti a főnyereményt. Felolvassa a híradást: Nyertem 100.000 forintot, — óriási öröm és üdvrivalgás, élűiről kezdi; Nyertem százezer forintot, az már kétszázezer forint és igy megy a millióig. (Derültség balfelől.) Ugyanígy vagyunk a készfizetések vívmányával. Kiváltotta egyszer a görögtüzet és a hozzátartozó fehérruhás szüzeket, (Derültség) a mikor a t. kormány elhatározta, hogy a készfizetések rendezésével foglalkozni kíván. Azuián jött a második jelenet, amikor a t. kormány összevásárolta a készfizetések rendezéséhez szükséges aranyat és azt elhelyezte az Osztrák-Magyar Banknál. Második óriási vívmány. Jöttek az egymásutáni törvényalkotások, az egyezmények, a Széll- Körber-féle egyezmény, a közeledés megvalósításához, a harmadik, negyedik és ötödik vívmány; és én megjövendölöm, hogy a készfizetések kérdésével mi még, mint rekom- penzációs objektummal, mint vivmánytémá- val találkozni fogunk az 1917. kiegyezésnél is. (Úgy van! a baloldalon.) Akkor ez a kérdés még mindig rendezés alatt fog állani és fájdalom, rendezés alatt lesz az emberi kor légvégső határán túl is. Ebben az én vélekedésemben megerősített Madaiassy-Beck t. képviselőtársamnak az a felhívása, amelyet ő a kormányhoz intézett. A t. képviselő t. i. kifejtette azt, hogy mindaz, amit a készfizetések terén a kormány eddig — elismerem — nagy fáradozásokkal, nagy fáradozásokkal, nagy küzdelmek, esetleges politikai és egyéb áldozatoknak az árán tett, mind hiába való dolog, mert a készfizetés nem lényeges. Felhívást intéz tehát a t. kormányhoz az iránt, hogy nem szükséges ezt a műveletet befejezni, mert hiszen minek fejeznénk be egy olyan műveletet, a melynek sem a kezdete, sem a befejezése nem lényeges, miután nem lényeges az egész dolog. Es az a nagy helyeslés és taps, a melyet ez a felhívás kiváltott a t. túloldalról, előreveti árnyékát. A mint a készfizetések dolgának lelkesen tapsoltak akkor, a mikor azok megvalósítását hirdették, épen olyan lelkesen fognak majd tapsolni, a mikor arról lesz szó, — a mint
