Északkelet, 1910. február (2. évfolyam, 6–27. szám)
1910-02-13 / 7. szám
2. oldal. északkelet Szatmárnémeti, 1910. közintézményeknél hasonló dolgoknak megtörténni nem szabad! Maga a tény azonban világosan áll, hogy Füredi tanár ur mondott fel, s hogy sértett hiúsága miatt hagyta el a zeneiskolát, hogy azért mondott fel, mert az Igazgató tanács nem adta meg a tanár urnák azt az elégtételt, amit az adott helyzetben meg nem adhatott anélkül, hogy magát ne kisebbítette volna le! De tisztán és világosan áll az is, amint a korábbi cikkemben kifejtettem, hogy ki van zárva bármely közintézmény fentmaradása akkor, ha valaki hibás s ahelyett hogy hibáját belátná egyszerűen oldalba rúgja azt, akivel szemben hibát követett el! De tegyük fel azt, hogy az igazgató tanács felmondott volna! Nem volt indokolt az adott esetben? Hiszen egy fegyelmi hatóságnak joga van felmondást gyakorolni akkor, amidőn azt indokoltnak látja! Hogy pedig most indokolt volt, az kétségtelen ! Azt mondja a Tanár ur, hogy szintén a közérdeket szolgálja akkor amidőn zeneiskolát alapított! Hát ebben kérem nincs igazsága! Mert ha a már meglevő zeneiskola a közönség igényét nem elégítette volna ki, indokolt egy uj zeneiskola alakítása. De akkor, amidőn e tekintetben panasz fel nem hangzott, a közáltal megalakított közintézmény rovására más zeneiskolát alakítani csak azért, hogy bosszúból üssünk rajta, nem indokolt, vagy legalább is nélkülözi az erkölcsi alapot. Ami már most Füredi tanár urnák azt a kijetentését illeti, hogy a zeneiskola nem rendezte a fizetést, csak mint száraz tényt közlöm azt, hogy dacára annak, hogy a zeneiskolánál alkalmazott tanárok fizetése az illető tanár tanítványainak száma szerint van és lesz megállapítva s dacára annak, hogy a Füredi tanár ur tanítványainak száma 14-el esett, épen azon Igazgató tanácsos javaslatára, akit Füredi tanár ur ki akart záratni, az Igazgató tanács Füredi tanár' urnák fizetését felemelt 2000 K.- val ami által Füredi tanár ur 1300 K.-t tulajdonképen mint ajándékot kapott. Közlöm mint száraz tényt azt is, hogy egyetlen vidéki zeneiskolában sincsenek a tanároknak oly dotatiója, mint nállunk az ideiglenes fizetéssel. Azt mondja Tanár ur, hogy már van is 140 tanítványa. Tudomásom szerint a tanítványok száma 70—80 között van, de ez lényegtelen, de lényeges az, amiről biztos tudomásom van, hogy a „közönség mellé állásinak mi az indoka. A Tanár ur lépten nyomon azt hangoztatja, hogy az Igazgató tanács feloszlatja a zeneiskolát, hogy az állam a segélyt megvonja, hogy nincs zongora tanár, mert Grósz tanár ur el tett bocsátva stb. Hát kérem, ha a közönség ily okból áll valaki mellé, az nem jelenti a közönség döntését, hanem a félrevezetését. Színház. Vasárnap este a „Liliom“-nak volt bemutatója. Ugyanezt játszották szerdán este is. A darab teljes cime „Liliom, egy csirkefogó élete és halála“. Irta Molnár Ferenc 3 felvonásban, 7 képben. Elkeresztelte pedig ugyanő legendának. Ismertetésünket azzal kell kezdenünk, hogy a kritikusnak fölöttébb nehéz a helyzete „Liliom“-mal mint színdarabbal szemben. E tekintetben a „Liliom“ igen közeli rokonságban van az u. n. drámai költeményekkel, amelyek szinmü-alakuak ugyan, de mégse szinpadra valók; amelyeket tehát mindig (ha szabad erős kifejezéssel élnünk) nyaktörő vállalkozás szinrehozni. Mert a színpadon azok a szépségek, melyek a műnek Iétjogultságot adnak, igen sok esetben nem érvényesülnek, olyan tulajdonságok pedig, melyek a színpadon érvényesülhetnének, esetleg nincsenek benne. Valahogy ilyenformán vagyunk a „Li- liom“-mal is. A „Liliom“ vérbeli Író alkotása, amely koncepciójának sajátszerűségét tekintve „Az ördög“-gel egy tőről sarjadt. A valóság és a fantázia ölelkeznek benne egymással. Az egész darab csupa pszichológia; minden alakja művészi tanulmány. hordja a nagyasszony élete végezetéig a fekete szint. Önkénytelenül is a múlt emlékeire bolyongott vissza emlékezete s a leány észrevette, hogy hosszú, elmélázó hallgatása, ha meg nem töri a csendet, sebeket szaggat föl a lelkében; sebeket, melyeket évtizedek sem voltak képesek beforrasztani. — Aranyos néni, — vette föl kedves hízelgéssel a szót Eszter — úgy érzem, hogy minket láthatatlan szálak fűznek össze. Én is megérzek minden rezgést, ami szivében támad, s mikor nagy érzéseim vannak, mindig azt gondolom, hogy ezeket néni is hasonlókép érzi. Ugy-e, édes, jó néni, Sándort nem veszítjük el, sem a nagymama, sem én . . . — Nem, nem, édes lányom. Az életben vannak viharok, veszélyek. De mindennek van orvosága. Jónak és rosznak. Te most itt maradsz nálam és megbeszéljük, hogy milyen hadjáratot indítunk Sándor és szövetségesei ellen, hogy vissza tudjuk hódítani magunknak. A nap a nyugati égen elődugta fejét egy felhőrongy mögül s az üveges verandát elöntötte a fehér, sugárzó fény. Az ablak- párkányokról zöld levelű futókák eregették a padlóra vékony smaragd-karjaikat s egy üvegharanggal hatalmas ércmivü óra zengő nyelven tudtul adta a délutáni négy órát, utána pedig jókedvében eljátszotta a „Magasan repül a daru“-t. A kanári, a sárgapettyes, kis bolond is csipogni kezdett s a nagyasszony és Esztike kisétáltak a verandára, ahol több volt a fény és a rügyező tavasz, mint a nagy, hűvös szobában. Mig a nagyasszony a konyhán rendelkezett, Eszti felállt, kinézett a veranda üveges oldalán, s amint a nagy kert kibontott rózsafáin bolyongott tekintete, nem volt csöppet sem szomorú, rózsás, keskeny ujjaival dobolni kezdett az ablaküvegen. — Milyen szép itt minden, gondolta. Szép és ódivatú s ha az Isten is ugyakara, valamikor én leszek itt az, aki most a nagymama. De azelőtt lesz egy gyönyörű, boldog időszak. A szerelem forró időszaka. Majd bejött a nagyasszony s leült Eszti mellé. S meghitt, hosszú beszédet kezdtek, mely mindig Sándorról, az ő jövő életéről, szerelméről tartalmazott frissebb- és frissebb adatokat. Már az uzsonnát is elfeledték s egyszer csak meglepte őket az este, mely lábujjhegyen jár, mint az óvatos ember. Eszti bement a nappaliba és felvette a kalapját, kabátját és nagyon szomorúnak látszott, mikor kezet csókolt. A nagyasszony nagyon sajnálta: — Most nem tudom, hogy mit fogok tenni. De rövidesen rászánom magamat valamire, amitől remélni lehet. S a hét végén elutazott a nagyasszony Ajtáról. Tizenöt év óta nem lépte át a falu határát. II. A „vöröshaju“, kiről Nagyajtán riasztó vészhirek keringtek, cigarettel fehér fogai közt, omló, csipkébe vesző kék pongyolájában 1legj°bbat és IVaVei legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „Mokkí keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4’40 korona ::: villany erővel pörkölve. ::
