Északkelet, 1910. február (2. évfolyam, 6–27. szám)
1910-02-13 / 7. szám
Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 4 korona. | Negyed évre 1 korona. Fél évre . . 2 korona. | Egy szám ára: 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kazinczy-utca 18. Főszerkesztő: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Felelős szerkesztő: BARTHA JÓZSEF. Laptulajdonos és kiadó: az „ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA“. Hirdetések a legmérsékeltebb árért közöltetnek. 1 Többször feladott hirdetéseknél nagy árengedmény. Nyilttér sora 20 fillér. Mindennemű díjak és levelek e lap kiadóhivatalába (Szatmárnémeti, Kazinczy-utca 18. sz.) küldendők. II. évfolyam. 7-ik szám. Szatmárnémeti, 1910. február 13. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LÁP. A zeneiskola. — Dr. Veréczy Ernő. — A „Szamos“ cimü laptársunk csütörtöki számában Füredi tanár úrtól nyilatkozat jelent meg, amelyben a maga eljárását indokolja s védeni próbálja. Nem szoktam „nyilttér“ alakjában senkivel sem polemizálni, s ha mégis válaszolok, ennek oka a közérdek, amely cikkem megírásánál szemem előtt lebegett s az a körülmény, hogy a már hivatolt cikk alkalmas a közönség megtévesztésére! Azt mondja a tanár ur, hogy nem ő rúgta oldalba a zeneiskolát, hanem a zeneiskola akólbólitotta ki őt a zeneiskola kötelékéből! Ha a dolog igy állana, talán még igazsága is lett volna a tanár urnák! A dolog azonban nem igy áll! Mikor ugyanis az a sajnálatra méltó esemény megtörtént, amelynek aztán a kiválás csak következménye volt, a zeneiskola Igazgató tanácsa foglalkozott a kérdéssel! Közben azonban Füredi tanár ur az Igazgató tanács egyik általánosan ismert, szeretett s magának a zeneiskolának megalakításában tevékeny részt vett tagjáról az Igazgatótanácshoz adott beadványában s amit szóbelileg is megismételt akként nyilatkozott, hogy Grósz tanár úrral összeszürte a levet, holott Grósz tanár urat ki kellett volna az intézetből rúgni, vonja tehát le a consecventiát az az ur, lépjen ki az Igazgatótanácsból, vagy ha nem, zárja ki őt az Igazgató tanács! Az Igazgató tanács aztán erre azt a határozatot hozta, hogy Füredi tanár ezen nagyon is a nyilvánosság előtt történt szereplése nem egyeztethető össze a zeneiskola szellemével, nagyon is alkalmas arra, hogy a közönségnek a zeneiskolába vetett hitét megingassa, ezért mint felettes hatóság őt megdorgálja s tudomására adja azt, hogy hasonló dolgok miatt Szeptemberben kénytelen lesz az intézet kötelékéből elbocsátani. Tudomására lett azonban az is adva Füredi tanár urnák, hogy ez nem felmondás, hanem figyelmeztetés a jövőre nézve! S mit tett ezután Füredi ur? Másnap nem tartotta meg előadását, hanem a szolgának bejelentette azt, hogy sürgősen el kellett utaznia családi ügyben s visszatértekor egyszerűen lemondott állásáról! Hogy az Igazgatótanácsot mi vezette határozata meghozatalánál, a fentiekből nyilván való s magam részéről osztom e határozatot, nyilvános Magda.*) i. Halk, meggondolt kopogtatás után belépett Vass Eszter s mielőtt egyetlen hang elhagyta volna ajkát, néma hódolattal lehelt csókot a barnabőrös karosszékben üldögélő nagyasszony szentekhez méltó tiszta, elfony- nyadt kezére. A fejét nem bírta fölemelni, hogy a tekintetével is üdvözölje, mert két szép fekete szeme könyárban remegett s az ö leányos, fenkölt lelke restelte meghatottsága áruló jelét. A nagyasszonynak ezúttal sem aranyos szegélyű pápaszemére, sem megtört sugaru szemére nem volt szüksége. Mialatt kissé összehúzta szempilláit, hogy leikével annál fényesebben belenézzen a *) Bemutató Kiss Menyhért „A Hargita alatt“ cimü nem rég’ megjelent novellakötetéből, lány leikébe, látta, tudta, hogy mi történt ott lent, a mélyen s hogy a megkezdés makacs nehézségétől is megkönnyítse Esztit, vigasztaló, engesztelő szavakat ejtett ki: — Ne szomorkodj, édes leányom, majd utána nézünk a dolognak. Megjavul az a rossz csont. Vagy megszokik vagy megszökik, — toldotta meg tréfás élccel s alabástrom-fehérségii arcán halavány pírral villant keresztül a mosoly. Eszter félig térdelő helyzetéből fölegyenesedett s úgy tekintett a nagyasszonyra, mint aki a világ minden üdvösségét és szépségét onnan várja. — Nem is magamért jövök, mert én mindent el tudok viselni. De a szomszédok, a patikáriusék, a barátnőim... Minden uzsonnakávé után elém tálalják a mákoskiflivel, hogy most tükröket tört a kávéházban, embereket inzultált az utcán, a rendőrségi inspekciós szobában tölti az éjszakákat s hogy nincsen elég virág a virágárusnál, hogy egy színpadi csillag hiúságát töm- jénezze... A nagyasszony is mind tudta ezeket. Sőt bizonyos volt benne, hogy e hirek nem túlzottak. Csöppet sem. Sándor, az ő szél- í tői, napsugártól is óvott, féltett szemefénye, nagyanyai büszkesége, huszonhat évvel tragikusan sirbaomlott édesatyja egyetlen emléke, alig hogy kihúzta lábát a nagyanyai házból, ráadta fejét cigányra, kávéházra, pezsgőre, mulatozásra s kezdte úgy, olyan megdöbbentő temperamentummal, szilajság- gal s kiapadhatatlan fiatalsággal, ahogyan kezdte s végezte az atyja, nagy- és kisajtai Ajtay Sándor, a híres céllövő, verekedő és nőhóditó, kinek e jeles tulajdonságaiért Mindennemű npmtaííiányotiat nagy gonddal, Ízléses kiviteltel, legjutánynsabb Épért készít az „ÉSZiKLETI KÖHVUHYQMQíl“ Szatmárnémeti, Kazinczy-utca (Záráásaí szemben). HIRDETÉSEKET legolcsóbb árért közöl az „ÉSZAKKELET“.
