Észak-Magyarország, 2009. február (65. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-05 / 30. szám
2009. február 5., csütörtök Észak GYÁSZ / HIRDETÉS /15 GYÁSZHÍR A www.gvaszhir.hu Internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét t Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy mindannyiunk által tisztelt bírótársunk DR. CSOHÁNY FERENCNÉ / sz. Dr. Zimonyi Mária Éva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság nyugalmazott tanácselnöke, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének birtokosa 2009. február 1-jén elhunyt. Földi maradványaitól 2009. február 9-én 12 órakor veszünk búcsút a miskolci Mindszenti temetőben. Elhunyt kollégánkat a bíróság saját halottjának tekinti. 178607 t „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. HORVÁTH IMRÉNÉ sz. Bene Mária kazincbarcikai lakos, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2009. február 6-án 15.00-kor lesz a barcikai temetőben. Gyászoló családja Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Nánási József MÁV nyugdíjas 88 éves korában hosszan tartó, súlyos. betegségben elhunyt. Temetése 2009. február 6-án 13 órakor lesz a Belsöböcsi temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÓVÁRI ISTVÁN nyugalmazott tűzoltó szikszói lakos életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése 2009. február 5-én 14 órakor lesz a szikszói temetőben. 175992 Gyászoló gyermekei és családjaik Fájó szívvel tudatjuk, hogy KUBINYI JÓZSEF életének 90. évében elhunyt. Utolsó útjára 2009. február 6-án 11 órakor kísérjük az Edelény Borsod városrészi temetőben. 178653 Szerető családja „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet." JPjpi Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOKLUCZ ERZSÉBET (Erzsiké) kereskedő életének 65. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2009. február 6-án 14 órakor lesz az abaújszántói temető ravatalozójából. Gyászoló család 174614 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BÉRES JÓZSEFNÉ sz. Fritz Margit Irén temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család 157132 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÖZV. DR. MOLNÁR PÁLNÉ sz. Kecskés Katalin temetésén megjelentek, gondolatban velünk voltak, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. 177712 A gyászoló család „ Úgy mentél el, mint a madár. Elköszönni már nem tudtál, Tied a csönd, a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARKÓ JÓZSEFNÉ sz. Szuhai Mária Borbála 73 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Utolsó útjára 2009. február 6-án 14 órakor kísérjük a Szent Anna temetőben. 178592 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HATRÁGYI LÁSZLÓ hejőkeresztúri lakos, életének 69. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2009. február 6-án, pénteken 14 órakor lesz a hejőkeresztúri temetőben. 177488 A gyászoló család „ Úgy mentél el, mint a madár, Elköszönni már nem tudtál, Tied a csönd, a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ JÁNOSNÉ sz. Gerges Etelka életének 79. évében elhunyt. Temetése 2009. február 7-én 13 órakor a szirmabesenyői felső temető ravatalozójából lesz. 177563 A gyászoló család „Te elmentél, nyugszol csendben, én élek emlékezni Rád. Behunytad két szemed örökre, nekem lett sötét a világ.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették,hogy .... viáki.* . im - **'L U. + * TAKÁCS BÉLA a Csemege Vállalat volt dolgozója 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2009. február 6-án 15 órakor lesz a Deszkatemetőben. 178703 Gyászolja szerető felesége, gyermekei, gyászoló családja és a kiterjedt rokonság Hitel ügyintézés felsőfokon. Ingat- lanfedezetes banki hitelek adósságrendezésre, végrehajtások megszűntetésére, BAR listásoknak, szabad felhasználásra, akár jövedelem nélkül is. 30/2488-022 70/ 5100-395 _________________________178006 Bankhitelek! SZEMÉLYI KÖLCSÖN 18-100 éves korig! Nyugdíjasoknak 70 éves kor felett vezetékes telefonnal, dolgozóknak akár jövedelemigazolás nélkül is, amennyiben OTP számlával rendelkezik! Ár: 100000 Ft. -tói. Érd: 706119258 ________________________ 1.77995 Díjtalan hitelügyintézés! Válogasson 30 bank kínálatából. Ingatlanfedezet esetén BAR sem akadály. 20/ 9266-589______________________ i78038 Felmondott hitelek adósságrendezése. Előzetesen költség nincs. Életkorfüggetlen, APEH, BAR, árverés, végrehajtás, magánhitel, jelzáloghitel kiváltása, akár 70%-ig. Törlesztés 4 600-10 000 Ft/hó millióként. Személyi kölcsön nincs! Érd: 20/6656-549. _____________1779B9 Hitel mindenkinek! Személyi kölcsönök és jelzálog hitelek forint és deviza alapon! Személyi kölcsön 70 év felettieknek, folyószámla nélkül is. 20/9686-721 30/215-1628 20/375-8828 ' 178036 A felmondott jármű jelzálog és személyi hitelek újrafinanszíro- zása.BAR-osoknak islAutó és lakás- lízingek 100%-ig. Személyi és jelzáloghitelek.Szgk.tgk.mg.gépek lízingelése,refinanszírozása.Vállal- kozók, cégek árbevételengedményes,fedezet nélküli hitelezése,kezdőknek is.Elő és projektfinanszírozások.Lízing és faktoring. Adó,TB,árverések,VH- ok,inkasszók kiváltása.Akár előzetes költségek nélkül! Ár: 1 Ft. Érd: 309850079,52785728 i78Q2? Adósságok rendezése! APEH, közmű hitel, OTP faktoring tartozásai végett ingatlanára végrehajtás került? Banki hitellel kiváltjuk, jövedelemigazolás nélkül, BAR nem akadály. Tel.: 20/3826-104. írsoie Adósságrendezés előzetes költség nélkül ingatlanfedezetre AKÁR az ingatlan piaci értékének 60%-áig, jövedelemtől függetlenül. BAR, APEH, magánhitel, árverés, végrehajtás, felmondott hitelek kiváltása. Céghitelek, cégek válságkezelése, faktorálások. Érd: 30/261-8461. __________________177988 AKCIÓS személyi hitelek 60 ezer ft- os jövedelemtől .GYED családival,Főállású anyasági családival, adóstárssal. 70 év felett 60 ezer ft- os jövedelemtől telefonnal.Jelzálog- hitelek szabad felhasználásra .felújításra minimálbérrel. Ár: 1 Ft. Érd: 707015693_______________________177994 Akciós személyi kölcsön! Lakás- és jelzáloghitelek, akár jövedelemigazolás nélkül, terhelt ingatlanra is! Most induló banki költségek nélkül! Hívja mobilbankárát a teljes körű díjmentes ügyintézésért. Érd.: Nyi- trai Benedekné 30/356-8708 _______________________________178031 Autó és lakáslízing 100%-ig.Fel- mondott jármű,személyi és jelzáloghitelek újrafinanszírozása.BÁR-oso- knak isiVállalkozók,cégek árbevételengedményes,fedezet nélküli hitelezése,kezdőknek is.Elő és projekt- finanszírozások.Adó.TB,árverések,VH-ok,inkasszók kiváltása.Lízing és faktoring.Akár előzetes költségek nélkül! Ár: 1 Ft. Érd: 309850079,52785728 178026 Autó hitelügyintézés magánszemélyek között közvetítői dfj nélkülll tel 20/9457-777,52/457-777 178043 Azonnali személyi kölcsön ügy- intézéslotp számlával munkáltatói nélkül is!70 év felett vezetékes telefonnal"500eft 3 évre 21eft/hó.gyors jelzáloghitel és autózálog hitel max.12 éves autóra! Ar: 1 Ft. Érd: 705261048 nsow Hitelek! Mindenkinek, de nyugdíjasoknak csak nálam 18-98 éves korig. Személyi kölcsön, jelzálog kölcsön, hitelek kiváltása, autóvásárlási és autóra hitel. Lakáshitelek vállalkozói hitelek és bankszámlák. Hitelösszevonás, személyi kölcsön BAR-osoknak is. 30/863-5600 20/966-8599 MiskOlC._________________________ 178037 Hitelét felmondták ingatlanára végrehajtás került? Ne a végrehajtót várja, hívjon, segítünk! APEH közműtartozás, felmondott hitelek, OTP faktoring, végrehajtás kiváltása, adósságrendezés. BAR nem aka- dály. Tel.: 30/8377-887. íraais Hogyan kerülje el a válságban az 5 legrosszabb hitelt, amellyel ügyfelek nap mint nap vágják el magukat a megérdemelt nyugodt jövő lehetőségétől? Jelzáloghitelek, személyi kölcsönök és autóhitelek között megtaláljuk a megoldást önnek. Érd: 20/773-7419, 178029 Jelzáloghitelek! A banki megszorítások ellenére megoldást kínálunk vásárlásra, szabad felhasználásra, felújításra, akciós forint és deviza hitelekkel. Gyors, megbízható ügyintézés, kezdeti költségeit megelőlegezzük. 46/784-557 70/ 458-0286 30/955-6167 178030 Személyi hitelek Gyedre, minihitel 50e. bértől vagy nyugdíjtól.70 éven felülieknek személyi hitel.Jelzálog- hitelek.Vállalkozői hitelek! Hívjon bizalommal,gyors ügyintézés! Ár: 1 Ft. Érd: 704285282_____________178024 Záloghitelezés ékszerfedezetre többet adunk. Sagáth-Ék Kft Miskolc, Széchenyi út 20.__________________rrsooa MUNKAHELYET KÍNÁL Németül jól beszélő, érettségizett munkatársat keresünk ügyintéző munkakörbe németországi munkára. Fényképes önéletrajzokat,.Állás" jeligére 3301 Eger, Pf.: 138. 177638 Ausztriai munkalehetőségek mindenkinek! Hölgyeknek és Uraknak. Szakmunkák, segédmunkák, teljes lebonyolítással is! Szezonális jelleggel vagy hosszabb távon. Tel: 06/ 30/757-4650, www.eujobinfo.hu (D141021) __________________________________________________177767 Budapesti munkahelyre hosszú távra új kollégákat keresünk gépbeállító, gépkarbantartó, géplakatos v. hasonló végzettségűeket kiemelt bérezéssel, szakmai gyakorlattal, III. női munkaerőt bet. munkára. Szállás, m.helyre való bejutás biztosítva. 30/769-0651. E-maíl: munkaerofelvetel04@gmail.com _______________________________177486 Irodába leinformálható takarítónőt délután 5 órába felveszünk. Érd.: február 7-én (szombaton) 10 órakor Miskolc, Győri kapu 45. fsz. 177498 Németül jól beszélő, érettségizett munkatársat keresünk ügyintéző munkakörbe németországi munkára. Fényképes önéletrajzokat,.Állás" jeligére 3301 Eger, Pf.: 138. 177638 OKSíAOO* AuAWWUAi OKTATÁST VÁLLAL Biztonsági őr képzés Miskolc, Ózd, Szerencs, S. péter. 20/588-43-61 "Őrnagy" Nyilv.sz.: 05-0159-04 _______________________________170847 Ingatlanközvetítő, értékbecslő OKJ- s képzés indul Miskolcon. Részletfizetéssel 76.000 Ft, távoktatásban 66.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 70/209-0541, www.2007.kapos.hu. ____________________________ 163573 Kereskedő-boltvezető bolti eladó tanfolyam Miskolcon. Oktatás szombat du. 5 részlet. ZENIT 90 BT. atw.hu 46/359-860, 20-994- 1172 148376 Kéz-lábápoló, műköröniépítő OKJ-s képzés indul Miskolcon. Anyagokkal, eszközökkel 149.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/288- 2092, www.2007.kapos.hu. 163576 Lovári nyelvtanfolyam indul a Romani Shkola Nyelviskolában áprilisi nyelvvizsgával. Tanfolyamkezdés: 2009.02.09. 70/265- 56-56 www.romaniskhola.hu 137689 SZABADIDŐ, ÜDÜLÉS.SZÓRAKOZÁS Megjelent a nyári katalógusunk, 9% kedvezményt adunk februárban teljes összeg befizetése esetén! Kérésére postázzuk katalógusunkat, vagy foglaljon on-line a www.grand- tours.hu oldalunkon. Grand Tours, Vár u. 10. Tel.: 52/448-348. 163625 SZOLGÁLTATÁS Ács munkák, átalakítások, átfedések. bővítések, új tetők készítése, régiek javítása, felújítása, kőműves munkák homlokzatok szigetelése és színezése ingyenes felméréssel referenciával. 70/456-7054 20/ 598-6938 Akár teljes körű hitelügyintézés 20/924-2857___________178001 Ajtók, ablakok, konyhabútorok egyedi gyártása helyszíni felméréssel. beszereléssel. 46/529-234 30/290-1917 30/508-5385 177999 Áruszállítást, áruterítést, 3,5 t-ás zárt kisteherautóval vállalok bárhová. 46/309-403 30/349-6773 _______________________________178032 Áruszállítást, teherfuvarozást, költöztetést, bármilyen munkát vállalok 3 t. -ig (számlaképesen is, igény szerint rakodókkal) zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség! Tokaji telephely. Ár: 85 Ft. /km. Érd: 302489802 178025 Bútorok (régi, antik, stil) javítása felújítása új bútorok készítése épületasztalos munkák. 46/396- 633 20/8081-845 30/8666-918 _______________________________178033 Családi házak építése A-Z-ig referenciával és garanciával. Olcsón gyorsan. Érd: 30/316-8172 nsoio Cég alapítással kapcsolatos ügyintézés, kft-k, bt-k, egyéni vállalkozók könyvelését vállaljuk. 30/945- 0612 30/645-1962 46/357-417 _______________________________177998 Családi házak építése A-Z-ig referenciával és garanciával. Olcsón gyorsan. Érd: 30/316-8172 178010 Csótány, hangya, molylepke, poloska, menjen pokolra. Egér, patkány, utána, rovar-rágcsálóirtást vállalunk a HACCP programon belül előre egyeztetett időpontban a mentesítés fenntartásával. Érd.: 20/ 225-2241, 30/473-0268, 46/ 332-453. 178021 EGYÉB ELADÁS Akciós tűzifa és szén megrendelhető! Garantált mennyiség! Tel.: 70/651-5838, 20/951-0038. '_________________________150574 Akciós tűzifa, szén darabos dió ingyenes házhoz szállítással eladó. Érd.: 20/423-7471.____________177442 Angol használtruha nagykereskedés. Bála kapható! Hívjon 30/ 470-9905 www.nyirruha.hu 120047 Eladó 1 db 2 éves magyar tarka üsző, magyar fejőgép, és egy motoros szecskavágó. Érd.: 49/355-307 _______________________________177405 Tűzifa tölgy, bükk 25 cm-re darabolva eladó. Szállítással 1 ür m3 14 E Ft, 1 q 1900 Ft. 30/506- 8991. .1.51285 omusAotn AttAts’owtAi