Észak-Magyarország, 2009. február (65. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-05 / 30. szám
2009. február 5., csütörtök ISIAK ÓL NAPRA RÖVIDEN • Őszintén Bő két hét híján egy teljes éven át nem hazudott egy brit férfi. Február 21-én jár le fogadalma, és már nagyon várja a dátumot. A 43 éves Cathal Morrow könyvet írt tapasztalatairól. Főbb megpróbáltatásai közül kiemelte azt, amikor felesége rendre megkérdezte, hogy nem tűnik-e túl nagynak a feneke egy-egy ruhában. Udvariaskodás helyett a férj kénytelen volt azt válaszolni, hogy: de. Ám hozzátette: De én szeretem a nagy tomporod. V* Kóstoló. Chileiek kínálnak friss otthoni gyümölcsöt a berlinieknek és a turistáknak egy szakvásár alkalmából (Fotó: epa) Mosógépben halt meg Orange megye (FH) - Meghalt egy négyéves kislány Kaliforniában, miután bemászott a mosógép dobjába, majd a gépet bekapcsolta 15 hónapos testvére. A kislány teste több mint két percen át forgott az elöltöltős mosógép dobjában. Kórházba tudták vinni, de ott néhány órával később meghalt a fizikai sérülésektől és a lelki traumától. Azt nem tudni, hogy ki állította le a gépet, szabadította ki a kislányt, majd hívta a mentőket. És azt sem közölték, hogy egyáltalán miért mászott be a gyerek a mosógépbe. Hatalmas bukások vicces gyűjteménye A nao A látváVtdaoja nyos kollekció minden darabja egy igazi gyöngyszem. Mulatságos balesetek, felresikerült családi felvételek tornáztatják rekeszizmainkat a legújabb nap videóját nézve... Az esetlenség ragályos? Csak óvatosan! if§§ yjdfiQ. UQOUJlU Még vidám volt (Fotó: Archív) Meghalt a rekorder? Sydney (FH) - Az ausztrál hatóságok szerint feltehetőleg meghalt az a 72 éves szlovén férfi, aki célul tűzte ki, hogy ő lesz a legidősebb ember, aki megállás nélkül kör- behajózza a Földet. Jure Sterk üres vitorlását egy kereskedelmi hajó legénysége látta meg, és az idős férfinak nyoma sem volt. Jure Sterk Új-Zéland- ból indult kilencméteres hajójával 2007 októberében, remélve, hogy történelmet csinál. Két rekordot kívánt megdönteni. Ő akart lenni a legidősebb ember, aki valaha nonstop kör- behajózta a Földet, és ezt a legkisebb, motor nélküli hajóval tette volna meg. * * ■ ' ' JmC" Szeretném, ha szeretnének. Kiskutya, kismacska, kisegér - mindegyiküket kedveli valaki, de mi lesz velünk, kiskecskékkel. (Fotó: Archív) MOSOLYT j’tttlWfflVftVWrrfl mm- Mondd, Pistike, melyik a kedvenc tárgyad?- Az iskolában a csengő, otthon meg a tévé. További viccek: humor.boon.hu Mától. Kiállítás idézi Romy Schneider alakját egy hamburgi galériában. (Fotó: EPA) Melltartós tehenek Moszkva (MTI) - Melltartót, pontosabban tőgytartót varrtak a teheneknek a jakutföldi Ojmjakon faluban, de nem téli unaloműzőként, hanem a hideg ellen. Ojmjakon környékén mérték az eddigi legzordabb hideget, mínusz 71,2 Celsius-fokot 1926- ban. Idén már január közepén is nagyon hideg - mínusz 54 fok - volt, de az utóbbi napokban már mínusz 67 fok alá is süly- lyedt a hőmérséklet. A helyiek még haszonállataikat is fűtött helyeken tartják. A tőgymelegítő különben látványos, mivel ezt mindenféle maradék szövetdarabokból, rongyokból varrják, így a tehenek tőgyei „színpompáznak”, ami nagyon tetszik a turistáknak. Krokodilok az utcán és az árban ■ 24 óra alatt több mint harminc centiméternyi eső esett, háromezer házat öntve el. Ingham (FH) - Az Ausztrália északi részén pusztító áradások krokodilokat mostak ki az utcákra, az egyiket elütötte egy autó. Queensland állam hatvan százalékát katasztrófa sújtotta területté nyilvánították, miután 24 óra alatt több mint harminc centiméternyi eső esett a területen, majdnem háromezer házat öntve el. A helyzet Ingham városában a legrosszabb, ahol 2900 házat öntött el a víz - ezek közül ötven teljesen elmocsaraso- dott. Létrajoggal hazamászásra ítélték Bukarest (MTI) - Állandó hazamászásra ítélt egy 70 éves férfit egy bíróság Romániában: létrán kell fel- meg lemásznia, ha be vagy ki akar jutni lakásából. Szerencséjére nem a tizediken, hanem első emeleten lakik. A mászatás oka: a földszinten lakó család birtokolja a bejárati ajtót, a férfi pedig összeveszett velük. Korábban éveken át engedték, hogy ajtójukon át közlekedjen, ám a perpatvar óta létrázásra kényszerül. A bíróság helyben hagyta a gyakorlatot, a férfi pedig minden nap öt métert kapaszkodhat fel, ha vissza akar jutni nappalijába, amelynek persze csak ablaka van az utcára, nem pedig ajtaja. Az érintett fellebbez. p. Vbulvar.boon.hu További bulvár témájú cikkek. 90 ezer szexuális bűnöző ■ Eltávolították őket a portálról, de így sem garantált maximálisan a gyermekek biztonsága. Raleigh (Észak-Karolina) (MTI) - Kilencvenezer szexuális bűnelkövetőt azonosítottak és távolítottak el a MySpace közösségi portálról - jelentették be kedden az oldalt működtető vállalat képviselői, de a szakértő illetékesek szerint nem garantált maximálisan a gyermekek on-line biztonsága. Veszélyeztetve A közösségi portál szakemberei tavaly fele ennyire becsülték a bűnelkövetők számát - közölte Roy Cooper észak-karolinai igazságügyi miniszter, aki Richard Bumenthal connecti- cuti kollégájával dolgozik azon, hogy a népszerű közösségi honlapok biztonságosabbak legyeKi hitte volna valamikor, hogy egyszer az internetet, vagy legalábbis egy részét is bűnözés céljára sajátítják ki (Felvételünk illusztráció) nek az ifjúság számára. „Ezeket az oldalakat fiatalok számára hozták létre, hogy kommunikálhassanak egymással. A ragadozók ezeken a területeken halásznak, ahol tudják, hogy gyerekek is vannak. Ezért ezek a közösségi oldalak felelősek érte, hogy biztonságosak legyenek a gyermekek számára” - fogalmazott Cooper. A közösségi hálózatok ügyében eljáró miniszterek tavaly jutottak megegyezésre a világszerte több mint 130 millió felhasználóval bíró MySpace és a több mint 150 milliós tagságú konkurens Facebook illetékeseivel a portálok biztonságosabbá tételének ügyében. Ennek eredményeképp olyan biztonsági szűrőket vezettek be, amelyek megbízhatóbban ellenőrzik a felhasználók korát, kitiltják a szexuális bűncselekményért elítélteket a lapokról és korlátozzák 18 év alattiak megkeresését az idősebbek számára. Megelőzni Cooper ugyanakkor figyelmeztetett rá: az ő erőfeszítéseik nem elegendőek, a cégeknek gyorsabban kellene mozdulniuk, és ügyelniük kellene rá, hogy mindig a technológia előtt járjanak. Az internet technikai biztonságával foglalkozó testület tavaly decemberi jelentésében leszögezte, hogy egyelőre nincs olyan holtbiztos módszer, ami garantálhatná a gyermekek on-line biztonságát. JJjttEiyh ' nagyvilag.boon.hu További érdekességek a világból. Partra vetett delfineket mentettek meg A legutóbbi monszun alatt, egymillióan kényszerültek lakhelyük elhagyására. Katmandu (MTI) - Katonák mentettek ki három partra vetett folyami delfint egy tóból Nepálban. A ritka példányok az áradás idején úsztak fel egy tóba, ahol az ár levonulása után ottrekedtek. A katonák és a vízügyi felügyelőség munkatársai visszaszállították az állatokat a Koszi folyóba, ahol szabadon engedték őket. A környéket alaposan átkutatták, hogy nem feneklett-e meg több delfin. Az állatok még a tavalyi monszun idején sodródtak a medréből kilépett Koszi folyóból egy tóba, de csak a vízszint csökkenésekor vették észre őket. A legutóbbi monszun alatt a medrét elhagyó folyó mindkét országban falvak százait árasztotta el. Sokan életüket vesztették, több mint egymillióan kényszerültek lakhelyük elhagyására. NA PERSZE AZ, HOGV LÁTOM JONT, AKINEK A NYELVE OPARAQAPT A POSTALÁPÁHOZ, JELENTŐSEN EMELI A PILLANAT SZÓRAKOZTATÓ ÉRTÉKÉT. www.kepsorok.hu 02. 0 r o b Hófesztivál. A 60. Szapporói Hófesztivál 288 hó- és jégszobrot mutatnak be, várhatóan 2 millió látogatónak. (Fotó:EPA)