Észak-Magyarország, 2007. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-15 / BAZ Magazin, Autós körkép
AUTÓS KÖRKÉP J á r m ű m u s ti Egyes márkák minden eddiginél nagyobb eladással büszkélkedhetnek a tavalyi értékesítési adatok szerint, több márka azonban néni' Milyen autókat vettünk tavalyi Korábbi népszerűségükből nagyot veszítettek a kisautók Nyertes márkák Bár a legnagyobb visszaesést a Suzuki könyvelhette el, még így is messze a legnagyobb darabszámban eladott márka Magyarországon: tavaly 32 ezer 639 autót értékesített, 6481 darabbal kevesebbet, mint 2005- ben, piaci részesedéséből 2,3 százalékot veszített. Mögötte biztosan áll a második helyen az Opel, a harmadik a Ford. A Skoda tavaly a harmadik helyről a negyedikre esett vissza (helyet cserélt a Forddal), ugyanis a cseh márka 7 százalékot veszített eladásaiból. A márkák közül a legnagyobb növekedést a Chrysler érte el: megháromszorozta eladásait. A Ssangyong 141 eladott autóval duplázott, de jelentősen előretört a Lancia is. Ezzel szemben visszaestek a Chevrolet, a Lada, a Maserati, a Mini, a Renault, valamint a Seat modellek eladásai 2006-ban. A kishaszonjárművek piacán öt százalékkal emelkedtek az eladások, a Nissan kiugróan, 386,8 százalékkal több járművet értékesített, de jól szerepelt a Mitsubishi, a Ford, a Citroen, a Peugeot, a Skoda és a Toyota is. A nagyobb kategóriákban 8 százalékkal nőtt a magyar piac, a buszoknál 135,8 százalékos növekedést mutatnak az adatok. ______________________4. oldal A kategóriák átrendeződésének nyertesei lettek a tavalyi évben az egyterűek, a terepjárók, illetve egyes prémium modellek. Úgy tűnik, évről évre egyre kevesebb új autót vásárolunk. Legalábbis a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint. Két évvel ezelőtt 4,3 százalékkal estek vissza az újautóeladások, tavaly már 5,6 százalékos csökkenést mutatnak az adatok, az idei évre pedig ennél nagyobb visszaesésre számít a szakma. (Részben a lízingelési statisztikai adatok is alátámasztják a visszaesést - erről szóló írásunkat lásd a 6. oldalon - A szerk.) Több luxus Érdekesség, hogy az értékes autókat vásárlók köre bővül, miközben a mini- és kiskategóriás autóeladásai csökkennek, 13,4 százalékos visszaesést könyvelhetett el a kategória a tavalyi évben.)1 lentősen nőtt viszont az egyterű népszerűsége 2006-ban (30,9 sl zalékos volt a növekedés), a t repjárókból 82,9 százalékkal a tak el többet, a prémium terel járók eladásai pedig 37 százaié kai nőttek. Ami nem változott: alsóközép- és a középkategói eladási adatai. Idén hasonló eredmények vá hatók, a magyar piacot nem eladások növekedése, hanem átrendeződése jellemzi majd. Autók a vásárlás tükrében Személygépkocsi- és terepjáró-eladások Magyarországon 2005-ben és 2006-ban, darab Nyertes autómárkák Vesztes autómárkák Chrysler ___| Eladások 2005-ben (db) U Eladások 2006-ban (db) I | Változás 2005-höz képest (2005=100,0%) 10 450 8647] 244 178 20 6 130 94 12 014 99161 5702 mm. 4703 39 120 32 639 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: M'