Észak-Magyarország, 2006. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-04 / 258. szám

2006. november 4., szombat SPORT /14 ÉSZAK Újabb izgalommentes siker ■ Hazai környezetben nyert az Albrecht- Miskolci VSC-MISI női röplabdacsapata. Miskolc (ÉM - PA) - Az élvonal hetedik fordulójában a Kalocsa látogatott pénteken Miskolcra, akik azt láthatták, hogy a picit döcögős kezdés után hazai pontgyártás követ­kezett, 8-4. Hiába kért időt a vendégek trénere, nem bírtak a jól záró miskolci sánccal (14-6), és Fekete látványos centerjátéka mellé a társai is odatették magukat, így sima lett a vége. Hajrá - rutinból Aktívabban kezdett az alföl­di gárda a második felvonás­ban, de ez csak arra volt elég, hogy tartsák a tisztes távolsá­got (8-5, 13-8). Izgalomra a foly­tatásban sem volt ok, így Gróz- er pontja az újabb Albrecht részsikert jelentette. A har­madik játékban 3-3-nál voltak utoljára együtt a felek, Szajkó jó szervái után lendületbe jött a Vasút (13-4), és már hiába volt kalocsai időkérés a hajrát rutinból megoldották Tímárék, s kevesebb mint egy óra alatt megnyerték a meccset. JEGYZŐKÖNYV Albrecht-Miskolci VSC-MISI - Kalocsa 3:0 (15, 20, 10) Miskolc, 100 néző. V.: Szabó P., László. Miskolc: SZABÓ A., Tímár, Szajkó, Grózer, Szűcs, FEKETE. Csere: Parti-Józsa (liberó). Kovács. Edző: Kerekes Attila. ________________ Kalocsa: FARAGÓ E., Vörös, Sztupovszki, Faragó L., Csintalan, Czár. Edző: Faraqóné Magyar Edit.________________________________ Kerekes Attila: - Amikor odafigyeltünk, akkor kidomborodott a két csap- at közötti valós különbség. A védekezésben van még mit javulnunk. Faragóné Magyar Edit: - Két kulcsjátékosunk hiányzott, de ez sem változtat azon a tényen, hogy a Miskolc jól támadott, mi pedig semmit sem csináltunk. JEGYZŐKÖNYV DKSK Miskolc - Cegléd 80-75 (20-23, 20-22, 18-15, 22-15) Miskolc, 400 néző. V.: Kóthay, Pozsonyi._______________________ DKSK Miskolc: BRANTLOVÁ (23/9), Borecká (11/3), Fodor (10), Tyler (6), KELLER (11). Cse­re: Kovács K. (5), Imbergerová (12/6), Szávuly (2). Edző: Tapodi Péter, Hajdú Roland. _ Ceglédi EKK: IGLESIAS (20/12), Kalmár-Nagy R. (8/6), RuttnerZs. (2), ZULEIRA (26/3), Horváth E. (2). Csere: Halmi (9/9), Serbán (2), Szamosi (2), Ruttner R. (4). Edző: Földi Sándor.____________________ Kipontozódott: Zuleira a 40., Hal- mi a 40. percben. Tapodi Péter: - Nagyon mély gö­dörbe tettek minket, és mi is ma­gunkat. Nagy szenvedések árán mi kimásztunk belőle, reméljük, ez a miskolci női kosárlabdának is sikerül. ________________________ Földi Sándor: - A kis csapat nagy meccset vívott, de többen vol­tak a diósgyőriek. Gratulálok a győzelmükhöz. http://spprt.boon.hu További cikkek! DKSK: kiszenvedett győzelem ■ A női kosárlabda NB l/A 6. fordulójában a DKSK Miskolc a Ceglédi EKK-t fogadta pénteken este. Miskolc (ÉM - BCS) - Nemcsak a hazai csapat név­adója tűnt el (az Oldies Rá­dió képviselői csütörtökön je­lentették be, hogy kiszállnak), de a jelenlegi tulajdonos és ta­nácsadója sem jelent meg a bajnokin - jelzés értékű: a szezonban először nem voltak kíváncsiak csapatukra. így az­tán ők nem láthatták, hogy egy-kettőre bekezdett a ceglé­di gárda (1-2), majd a Diós­győr dobott zsinórban hat pontot (7-2). Ekkor úgy tűnt, hogy a hazai gárda nehézség nélkül veszi a Cegléd állítot­ta akadályt, de a folytatás ala­posan rácáfolt erre. A vendé­gek megléptek (7-15), a dekon- centráltan játszó hazai együt­tes 9-19-nél kezdett felocsúdni. Az első negyed vége ugyan a Diósgyőré volt, de a máso­dik játékrész eleje ismét a lel­kesen játszó Ceglédé, Földi Sándor jól forgatta csapatát, játékosai pedig jó százalékkal dobtak, távolról is (23-35). A védekezésre igazán egyik csa­pat sem ügyelt, ehelyett egy tripladobó csatára ment rá a két együttes. Amikor egy bu­ta faultja miatt - feltehetően nevelő célzattal - a mezőny addigi legjobbját, Zuleirát a kispadra ültette Földi edző, feljött a Diósgyőr (38-41), majd amikor visszaküldte, gyorsan szerzett 4 pontot a kubai lé­giós, hogy a második etapot is a vendégek nyerjék. Fordulás után A több futást és a nagyobb agresszivitást a térfélcsere után is a vendégcsapat vitte a játékba, a kubai Iglesias jól irányította csapatát, és a ponttermelésben is jelentős szerepet vállalt, így aztán bár­mennyire is erőlködött a Diósgyőr, hogy feljöjjön egál­ra, ez nem akart összejönni. A 27. percben Földi edző ka­pott technikait reklamálásért 49-56-nál, a DKSK három pon­tot tudott ennek köszönhetően faragni. Két perc múlva Imbergerová duplájával lett egyenlő az eredmény, majd a negyed utolsó percében egy rövid időre, Kovács K. bünte­tői után már az előny is a pi­ros-fehéreknél volt (58-57), mígnem Halmi nem dobott egy újabb trojkát. A 32. percben Borecka szer­zett labdájából elért találata után vendég időkérés követ­kezett (64-62), majd Halmi és Brantlová triplája. Aztán utóbbi újabb hármassal igye­kezett feledtetni első félidei harmatos játékát. 76 másod­perc volt hátra a meccsből, amikor 76-75-nél a vendégek kértek időt. A végjátékban Brantlová vágott be egy dup­lát, majd Zuleira hagyott ki két büntetőt és pontozódott ki, majd zárásként a meccs­nyerővé előrelépő diósgyőri irányító büntetett kétszer. Sitku-dupla: nem volt esély ■ Tegnap este „tévés" meccset játszott Székes­fehérvárott a DVTK a labdarúgó NB l-ben. Székesfehérvár (ÉM) - A 12. forduló nyitótalálkozójára megfelelően felvértezve érkez­hettek a piros-fehérek, akik az ezt megelőző négy körben nem kaptak ki. A péntek esti hideg, illetve a televíziós köz­vetítés hatással volt a néző­számra, alig pár százan voltak a sóstói stadion lelátóin; kö­zülük néhány (30-40) fanati­kus a DVTK-t biztatta a szo­kásos „Nem érdekel már, csak a Diósgyőr!” - rigmussal, illetve némi „tüzeskedéssel”. Az első komoly helyzet a ha­zaiak előtt adódott, Térjék bal oldali beadása után Horváth F. maradt tisztán belül (Buz- zal a nyakán), az egykori mis­kolci csatár viszont elpepe­cselte a dolgot, szerencsére. Védekezésre kényszerült a vendéggárda, a fehérváriak a mélységi indításokra próbál­tak alapozni, ők birtokolták többet a játékszert. Szalma-védések Sipekiék egyérteműen a gyors kontraakciókra építet­tek, elsősorban a két afrikai légiós mozgott intenzíven Sebők kapujának irányába. Ennek ellenére egyre-másra alakította ki a veszélyes szi­tuációkat a Vlak-alakulat; nyomás alatt tartották Farka- sékat. A 24. minutumban Mogyorósi önfeláldozóan mentett a gólvonal előtt, az­tán megintcsak Horváth F. ve­szélyeztetett, fejjel. A mérkő­zés ezen szakasza egyértel­műen Dvériéké volt, mígnem a 31. percben Sipeki eresztett meg távolról egy sistergés bombát. Kijött a szorításból a borsodi csapat, bátrabbak lettek Vitelkiék, amitől még lüktetőbbé vált a meccs. Kut- tor fejesét Szalma hárította bravúrral, aztán Horváth F. szinte lemásolta társát, ami­vel együtt a DVTK kapusa is ismételt. A félidő utolsó 6-8 percében is volt ok izgalom­ra, többnyire Terjékék jóvol­tából, Csank János nem lehe­tett nyugodt a kispad előtt. Erőtlen eló'rejáték Sérülés miatt kapitányát - Vitelkit - vesztette a Diós­győr, a Fehérvár pedig ott folytatta, ahol az első játék­részben befejezte: százszázalé­kos lehetőségeket hagytak ki­használatlanul. A hátsó alak­zat volt munkában - szokáso­san - a látogatóknál, előre- játékra nemigen futotta, Sta- nic és Douva eléggé eltűnt a „hazai rengetegben”. Jogosan váltott tehát Csank János, pech, hogy éppen ebben a percben már tehetetlen volt a DVTK védelme, Dvéri és Douváék fölé nőttek a fehérváriak (Fotó: www.nb! .hu) Sitku megtalálta a rést. Erőt­lennek tűnt a piros-fehér tár­saság, az történt a gyepen, amit a házigazda akart. Egy­szerűen nem engedte kibonta­kozni riválisát a Fejér megyei együttes, mi több, Szalmának kellett kapufára mentenie egy közeli Julinho-fejes után. A záró percekre Simont is beve­tette a miskolciak mestere, ám ez sem segített - duplázott Sitku, így véget ért a diósgyő­riek „négyes” veretlenségi so­rozata. http:/ dvtk.boon.hu További cikkek! Tegnap megkezdődött Miskolcon hat nemzet, 300 versenyzőjének részvételé­vel, a diósgyőri uszodában a XIX. dr. Bitskey Zoltán-emlékverseny, amely egyben a XII. Testvérvárosok Kupája. A szervezők pén­teken állítottak emléket - egy-egy ver­senyszámmal - két fiatalon elhunyt kiváló úszónak, Kriston Orsolyának és Pászti Csa­bának, valamint Vígh Józsefnek, Miskolc város örökös úszóedzőjének is. Folytatás ma Kazincbarcikán. (Fotó: Kőhalmi Péter) AlmWfJ/ Pacsi a társnak, vagyis volt miért örülni a vasu­tas lányoknak. (Fotó: Végh Csaba) JEGYZŐKÖNYV FC Fehérvár - Diósgyőri VTK 2-0 (0-0) Székesfehérvár, 700 néző. V.: Iványi (Albert, Medovarsz­kif___________ ____________________________________________ Fehérvár: Sebők (0) - Csizmadia (5), Kocsis (5), Kuttor (5), Mohi (5) - Nagy D. (5), Bozic (5), Dvéri (6), Térjék (6) - Sitku (7), Horváth F. (5). Vezetőedző: Mariján Vlak. Diósgyőr: Szalma (7) - Farkas V. (5), Mogyorósi (5), Ka­tona (5), Elek (5) - Vitelki (5) - Sipeki (5), Kethevoama (4), Bűz (4) - Douva (4), Stanic (4). Vezetőedző: Csank János.____________________________________________________ Csere: Vitelki helyett Szögedi (4) a 46., Horváth F. he­lyett Alumona (4) az 54., Stanic helyett Binder (4) az 54., Térjék helyett Lattenstein (-) a 71., Nagy D. helyett Julin- ho (-) a 79., Sipeki helyett Simon (-) a 82. percben. Gólszerző: Sitku (1-0) az 54., Sitku - 11-esből (2-0) a 89. percben._________________________________________________ Sárga lap: Bűz a 22., Bozic a 76. percben. GÓLTÖRTÉNET___________________________________________ 54. perc: Dvéri remekül látta meg a jobbösszekötő he­lyén befelé mozgó Sitkut, aki a 16-oson belül levette a labdát, Bűz és Elek pedig csak nézni tudta, hogy a fehér­vári támadó 8 méterről a kapu jobb alsó sarkába gurít a kimozduló Szalma mellett, 1-0.__________________________ 89. perc: Mogyorósi kezéhez ért a játékszer a büntető- területen belül, a játékvezető pedig a 11-es pontra mu­tatott. Az ítéletvégrehajtó Sitku volt, aki nagy nyugalom­mal a jobbra mozduló Szalma mellett a bal alsó sarokba helyezett, 2-0. www.boon.hu http://sport.boon.hu További cikkek! Motocross Miskolc (ÉM) - A Motocross Miskolc SE az elmúlt hétvégéken Gyulán és Kosdon har­colt a helyezésekért. A Kelet Kupa gyulai ered­ményei. 65 ccm: 1. Hava­si Marcell, ...4. Fazekas Soma. 85 ccm: 5. Faze­kas Zsombor. 125 B: 6. Borbély Tamás. 125 A: 5. Sztrakon Bence, ...7. Puskás Zoltán, ...10. Tor­nai Norbert. 250 B: 5. Bállá Tamás. 250 A: 2. Pap Norbert. Enduro- cross ob kosdi eredmé­nyei: 2. osztály, 125: 3. Tornai Norbert. 3. osz­tály: 3. Puskás Zoltán, ...21. Verba Gábor. Jövő héttől Budapest (MTI) - Jö­vő héttől kaphatók a je­gyek a magyar labdarú­gó-válogatott idei utolsó, november 15-én Székesfe­hérváron sorra kerülő, Kanada elleni barátságos mérkőzésére. A belépők­höz 500, 1000 és 2000 fo­rintos áron lehet hozzá­jutni az IBUSZ irodái­ban. A 14 éven aluli gyer­mekek szervezett módon, csoportosan - húsz főn­ként egy kísérővel - díj­talanul léphetnek be a stadionba. A találkozót 20 órától rendezik. ' W* ffee A listave­zetőnél Tiszaújváros (ÉM) - Az első fordulóból elhalasztott mérkő­zését pótolja be ma 16 órától a fő­városban a Tiszaúj- városi Phoenix KK NB l/B-s férfi kosár­labdacsapata: az el­lenfél a Budapesti Honvéd: „Nem lesz könnyű az eddig még veretlen lista­vezető otthoná­ban... - fogalma­zott Szendrey Ti­bor, az újvárosiak vezetőedzője. - Jó passzban vannak, dinamikus kosárlab­dát játszanak, szó­val ők az esélyesek. Mi viszont a hét közben Jászberény­ben mentálisan erősek voltunk, arattunk egy szép győzelmet. Csapat­ként küzdöttünk, ennek volt köszön­hető a keddi, kiemelkedő teljesít­mény, s ha ezt meg tudnánk ismé­telni, akkor...

Next

/
Thumbnails
Contents