Észak-Magyarország, 2006. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-22 / 273. szám

2006. november 22., szerda É$ZAK AKTUÁLIS / SZÓLÁSTÉR /8 Bárány és legelő Csiba Gábor Most már biztos: a régió onkológiai köz­pontja a B.-A.-Z. megyei kórházban lesz. A főigazgatótól arról értesültünk: már folyik a szerződéskötés a plusz 30 ak­tív ágy december 31-től való befogadására.- A keret ezek szerint már adott lesz, de sok minden függ attól, miként sikerül azt tar­talommal megtölteni. Például lesz-e elegendő szakorvos, szak­dolgozó, mert már a mostani feladataink el­látása is gondot okoz. Ráadásul jelenleg lét­számstop van érvényben - vetette fel Poller Imre főorvos.- Ha a jó Isten báránykát adott, legelőt is ad hozzá - reagált a felvetésre Csiba Gábor főigazgató. Az új struktúrával a feltételek is módosulnak majd. Nem tartok attól, hogy nem tudjuk biztosítani a minimumfeltétele­ket. Máris több szakmában jelentkeznek fel­vételre orvosok, s ez alól az onkológia sem kivétel. l# emt.ippek,bpQn.hu Kórházfejlesztés: az 5. reformtörvény (PDF 475 KB) FELOSZTHATÓ KERETEK V V V ---- - - . „Wv'wWwWW* Észak-maqyarorszáqi réqió (B.-A.-Z., Heves, Nóqrád) Szakma Aktív áqyKrónikus áqy Belqyóqvászat 530 0 Sebészet és társszakmák223 0 Traumatolóqia 127 0 Szülészet-nőqyóqyászat1650 Csecsemő-, qyermekqy. és PIC115 0 Fül-orr-qéqészet 380 Szemészet 800 Bőr- és nemibeteq-ellátás300 Ideqqyóqyászat és stroke189 0 Ortopédia 00 Urolóqia 350 Onkolóqia és onkoradiolóqia 00 Reumatolóqia 520 Intenzív ellátás600 Fertőzőbeteq-ellátás700 ÍBÖ 0 0 Pszichiátria 1910 Tüdőqyóqyászat 3140 Krónikus ellátás 01065 Rehabilitáció 01389 Ápolás 0313 Patolóqia00 ÖSSZESEN: 2219 2767 Amputáció előtt a kórházak ■ A szakminiszter szerint a betegek jobb, biztonsá­gosabb ellátását eredmé­nyezi az átalakítás. Miskolc (ÉM - SzK) - A ré­giókra meghatározott keretek elosztását a Regionális Egész­ít ...................... Ne kelljen egy nógrádi beteg­nek speciális esetben 200 kilo­méter utaznia Miskolcra... Trencsényi Erzsébet ■ ■ r ,v. • Onkológia, ahol már „csak" meg kell tölteni tartalommal a kereteket (illusztráció) (Fotó: végh Csaba) ségügyi Tanácsokra (RÉT) bízzák. Ám elegendő egyetlen ellenszavazat, s a tárca 8 na­pon belül saját elképzelése szerint dönt. Az Észak-magyarországi RÉT elnöke, dr. Trencsényi Er­zsébet (a kazincbarcikai kór­ház igazgatója) csak remélni tudja, hogy létrejön a megegye­zés a tanácson belül, amelynek minden kórházigazgató és fenntartó is tagja. Azon lesz, hogy figyelemmel a betegutak- ra, kihasználják az egyes RET- ek közötti egyezkedés 10 száza­léknyi lehetőségét.- Ne kelljen egy nógrádi be­tegnek speciális esetben (mint speciális sürgősségi esetben traumatológia, idegsebészet) 200 kilométer utaznia Mis­kolcra, ha Budapesten is ke­zelhetik - mondta. Osztozkodással? Csiba Gábor a megyei - kiemelt - kórház igazgatója akár elégedett is lehet, hiszen intézményében mindössze 90 ágy megszűnésével kell szá­molni. Ráadásul, minthogy a struktúraátalakítási pályázat­ban szerepelt az onkológia 30 ággyal történő bővítése (saját felajánlás alapján 30 gyermek­ágy terhére), ezért szerinte a veszteségük még kisebb. Mégis, a kérdésre, mit gon­dol arról, a kapacitásszűkítés nem okozza-e a betegellátás kárát, a válasza:- Legalábbis kezdetben biz­tosan kárát látják a betegek, elég a jelentősen meghosszab­bodó várakozási listákra gon­dolni. Aztán meglátjuk, mi­ként sikerül felépíteni az új struktúrát. A táblázatok adatai között a főigazgatóval mezgerelve fel­tűnt például: a régióban jelen­leg 138 ágyon folyik reumato­lógiai ellátás (ebből 40-en a Szent Ferencben). Az osztozko­dási keret pedig mindössze 52.- Nehezen tudom elképzel­ni, hogy olyan határozat szü­lessen a RET-en belül, amely­be minden hátrányosan érin­tett belenyugszik. Kiemelt kórházak és kapacitásaik Észak-Magyarországon Eger, Markoth F. megyei kórház Miskolc, B.-A.-Z. megyei kórház Ózd, Almási Balogh Pál kórház Salgótarján, Szent Lázár megyei kórház Sátoraljaújhely, Erzsébet városi kórház Kijelölt aktív ágyszám 721 í! krónikus ágyszám 195 1387jp |176 í —i 60 560 110 96 Katasztrófa- helyzetben 3 órán belül biztosított ágyszám Katasztrófa- helyzetben 6 órán belül biztosított ágyszám 72144 1 139 277 J29 i 57 U 56 112 y 1 J31 wl : 62 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: www.magyarország.hu SZÓLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL Ábel. Olvasónk, Lorger Károly küldte ezt a fényképet Ábelről, aki (az írásos magyarázat szerint) azt mondja, hogy: „Most én vigyázok a házra, és még napozok is!” Sorszám mellé kiáltvány Levélírónk az Észak-Ma­gyarország november 17-ei számában megjelent „Sor­szám mellé kiáltvány” című írásra reagált. A kiáltványról Sajnálattal vettem tudo­másul, hogy a Megyei Kór­házban megtartott figye­lemfelkeltő demonstráció­ról megjelent cikkükben nem az Sz.B. Elnök nyilat­kozata van leközölve. Átadtuk Nagyon nagy kár, hogy az újságíró Hölgy politikai színezetet szándékozik ad­ni a mai napon történtek­nek. A riport készítése­kor én is jelen voltam. Át­adtuk munkatársuknak ki­áltványunkat, szó volt az orvosok és egészségügyi dolgozók kilátástalan helyzetéről, az anaesthesi- ológiáról elment fiatal orvosokról, a méltatlan fi­nanszírozásról, az orvosok önképzésének költségeiről, a méltatlanul alacsony közalkalmazotti bérekről, a magas költségeken meg­szervezett kreditpontos képzésekről, melyeket a résztvevők a saját zsebük­ből fizetnek, arról, hogy nélkülünk döntenek ró­lunk, arról, hogy a hála­pénzt mikor legalizálták és hogyan, milyen káros következményei lettek en­nek, a hatalmas várakozá­si időkről az előjegyzések­nél és még folytathatnám. Nem kellene meggondolni, hogy mire használják fel a nyilatkozatokat? Nem len­ne etikusabb, ha valóban arról írnának, amiről az esemény szólt? Kozsik Tiborné, Miskolc A kisember felől Tény, hogy egy cikk ké­szítésekor jóval több infor­máció hangzik el, mint ami végül „beszerkesz- tődik” egy újságba, s ez így volt ebben az esetben is (ráadásul ezt legalább kétszer ott, helyben, hang­súlyoztam is). Ennek több oka lehet. És csak az egyik a terjedelem. A szempontok Ezen felül szempont, hogy több oldalról közelít­sünk, s nálunk elvárás, hogy lehetőleg a „kisem­ber felől, jelen esetben a betegek felől. Ezért voltak a megszólalók, s ezért nem írtam mindazokról a gondokról, amelyek első­sorban az orvosok és a szakdolgozók gondjai, s csak közvetve a betegeké (ez sajnos egyáltalán nincs kidomborítva a kiáltvány­ban). Egyébként ők, már­mint a betegek, jóval töb­ben vannak, különösen a megyei kórházbeli EDDSZ- tagokhoz képest, akik a megyei kórház összdolgo- zói létszámának (2500 fő) is csak kisebbik részét al­kotják (mintegy 600 fő). A kiáltványt (amely nem helyben fogant, s amelyet megítélésem szerint nem is igazán a köznek szólóan fogalmaztak meg), vala­mint annak mellékletét, teljes terjedelmében letölt­hetővé tettük a Borsod Online portálján. Sokszor írtunk róla A dr. Tarr Sarolta főor­vos által elmondottakkal, amelyeket Ön tételesen felsorol, folyamatosan fog­lalkozunk, ezt számos cik­kel tudnám igazolni. Eti­kátlan az lett volna, ha bármi olyat írok a cikk­ben, ami nem felel meg az igazságnak. Az újság nem lehet szócsöve egyetlen szervezetnek sem. Ameny- nyiben szó szerinti közlé­sét szeretnék viszontlátni egy szövegnek, a hirdetés lehetőségével lehet élni. Számomra, újságíró szá­mára, a történet arról szólt, hogy aki csak belé­pett a kapun, annak oda­adtak egy papírt a kezébe. (Amíg nem derült ki, hogy mi az újságtól jöttünk, ad­dig - figyeltük - szó nél­kül nyomták a kezébe az embereknek a brosúrát. Utána már hozzátették: „az egészségügyről”.) Arra voltam kíváncsi, vajon a betegek mit fognak fel az egészből. Természetesen a felsorolt témákkal tovább­ra is foglalkozunk, illetve visszatérünk rájuk. Üdvöz­lettel: Szalóczi Katalin Észak-Magyarország A kézfogás Az öt évvel ezelőtti, az­óta is dédelgetett emlék jutott eszembe a gyászhír hallatán. A Zeneakadémi­án voltam értekezleten. Rövid ebédszünetet tartot­tunk és gyorsan átszalad­tam az Operettszínház mö­götti kedvenc éttermembe, ahol ízletes, olcsó a menü, gyors a kiszolgálás. „Gyere vissza...” Éppen a levest kanalaz­tam, amikor feltűnt egy, a bejárat melletti asztaltár­saságot otthagyó idős úr. Bizonytalan léptekkel, cél­talanul bolyongott az asz­talok között. Az étterem végénél visszafordult és szenvtelen arccal nézeget­te tovább a vendégeket. Sietősen ebédeltem, de mintha ismerős vonásokat véltem volna felfedezni rajta. Éppen mellém ért, amikor a társaságból elő­jött valaki, kézen fogta mint egy gyereket és hall­hatóan mondta: „Gyere vissza Öcsi bácsi”. Ekkor villant belém a felismerés, hogy kivel is találkoztam. Valami sugallat hatására felpattantam, előálltam és kezet nyújtottam Neki. „Szeretettel köszöntőm Öcsi bácsi” - mondtam. Rám nézett, az arca kifeje­zéstelen volt, amin nem csodálkoztam, mert beteg­ségének híre, legendája mellett, már bejárta a vi­lágot. És akkor történt meg az, amit sohasem fe­lejtek el: szótlanul bár, de viszonozta a kézfogásomat. Lenkey Csaba, Miskolc Ki látta? 2006. november 5-én dél­után 2 órakor közlekedési balesetet szenvedtünk a 26-os főúton, a sajóbábo- nyi kereszteződésétől 800 méterre, Miskolc felé ha­ladva. A másik autóvezető megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Aki látta a balesetet, vagy információ­ja van egy világoszöld, lépcsős hátú Ford Escort (CXT vagy CKT rendszá­mú), jobb oldalán sérült autóról, kérem hívja a következő számot: 30/742- 1474. Név és cIm a szerkesztőségben Ki is volt ő? Ki is volt ő? Ki volt Tóth Kálmán? Számunkra az Egészségügyi Szakkö­zépiskola igazgatója, és egyben a gondoskodó APA mintaképe. Igazgatóként mindent megtett az iskolá­ért, a tanárokért és a diá­kokért. Úgy irányította az iskolát, hogy az egészség­ügy számára lelkes és jól felkészült embereket bo­csátottak szárnyra. A diá­kokat sokszor megkérdez­te: Mi történt? Hogy vagy­tok? Észrevette, ha valaki szomorú. Megkövetelte a fegyel­met, de melegszívű, ember és tanár volt. Pszichológia­órái élményként rögzültek emlékezetemben. Az iskola volt diákjai nevében bú­csúzom tőle, Petőfi Sándor szavaival: „Hol a Teremtő széke tündököl/Felhők fe­lett a csillagezreden/Te- k intsetek fel egy szelíd su- gár/Leng onnan rá­tok.../És e sugár az ő szép szelleme!”. Fájó szívvel búcsúznak tőle az iskola dolgozói és tanárai, és egy régi tanítvány: Halász Ilona, Miskolc

Next

/
Thumbnails
Contents