Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-04 / 154. szám

2006. július 4., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS /3 HÍRCSOKOR • Tényfeltárás. A Káli Sándor miskolci pol­gármester által elrendelt, a miskolci víz- szennyezés okait teljeskörűen feltáró vizsgá­lat első összefoglaló jelentése hétfőn dél­után megérkezett a polgármesteri hivatalba. A mellékletekkel együtt több mint 60 olda­las anyag véleményezi a június 8-án észlelt bakteriológiai vízszennyezés előtti üzemelte­tési rendet, valamint részletesen ír a preven­tív védekezés feladatairól. NÉZŐPONT JPK Ügyeljünk fi”' a részletekre Balogh Attila wmitty@es2ak.boon.hu Vannak kérdések, amelyek (jórészt) mindnyájunkat érintenek - ilyen például az egészségügy, az orvosok, a kórházak dolga valamit gondolnunk kell ezekről. Akadnak kérdések, amelyek olyannyira szakmaiak, jogi, politikai vagy egyéb szempontból összetettek és nehezen megítélhetők, hogy a magunkfajta laikus pusztán újsághírek alapján aligha képes megalapozott véleményt kialakítani. Vannak aztán kérdések, amelyek mind­két fenti csoportba beleilleszthetők. Ilyen lehet az egészségügy úgynevezett „rendbe­tételének" terve, ami nem célozna mást, mint hogy átlátható, tiszta viszonyok le­gyenek a gyógyításban, a gyógyító intéz­ményekben és vállalkozásokban: tudjuk végre mi, a társadalom, mire adjuk a pén­zünket, mennyit, és mit kapunk érte. Ha színlelt szerződések orvén fejik meg valakik a jótékony államot, annak nyilván véget kell vetni. Ha némelyek kimaradnak a közös teherviselésből, akkor be kell őket vonni. Az érintetteknek ezt elfogadni lett vol­na idejük, más szakmákhoz hasonlóan. Az egészségügyben eddig nem sikerült, de mondják is, itt minden reformkísérlet szik­lába ütközik. Most valaki biztos rosszul jár - akár azt a néhány ezer egészségügyi dol­gozót nézzük, aki kényszerűen kevesebbet visz majd haza havonta, mint eddig, akár magunkat, mindnyájunkat, akik egy hétvé- i vagy esti rosszuilétnél, sérülésnél aggód- atunk, vajon a nekünk rendelt ügyeletes orvos vállalta-e a munkát a rosszabb felté­telek mellett? Tanévzáró harmadszor Miskolc (ÉM) - Indulása óta harmadik tanévzáróját tartotta tegnap a nemzetközi viszonylatban is újszerűnek számító Digi­tális Középiskola a Földes Ferenc Gimná­ziumban. Az intézmény 2003 szeptemberé­ben kezdte el a tanítást a hátrányos helyzetű - elsősorban roma származású - felnőttek esélyeinek javítása céljából. A négy évig tar­tó képzés érettségivel zárul, a tanítás nagy része távoktatással folyik, a konzultációk, a tanárokkal való találkozások pedig a me­gye Kistérségi Oktatási Központjaiban működő középiskolákban zajlanak. A Digi­tális Középiskola legjobb tanulói minden fél­évben jutalomban részesülnek. A legjobbak 9. évfolyam Brevák Miklósné, Molnár Péterné, Oravecz István, Lévai Csaba__________________________ _ 10. évfolyam: Lukácsi László, Bordás Géza, Ferkel Erzsébet 11. évfolyam: Budai Izabella, Héring Istvánná, Tö­rök Tiborné j VILLÁMVOKS Jó ötletnek tartja-e, hogy a vagyonosodási vizs­gálatok során az autóvásárlásoknak és a külföldi utazásoknak is utánanéz az APEH? Szavazók száma: 290 2006. 07. 03. 18.15 óra Igen 75% I Nem 25% Következő kérdésünk: Igazságosnak tartaná-e a vizitdíj fizetését? MMU' ; wvywjjo.on.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre ön is leadhatja szavazatát. Ügyelet: két hónap lauf, aztán ■ A kórházi ügyeleti el­látás kapacitása és mi­nősége sínyli meg a jogi helyzet „tisztába tételét"? Miskolc (ÉM - BAL) - A Megyei Kórházban, mint la­punk érdeklődésére az igazga­tó elárulta, azzal próbálnak reagálni az új helyzetre, hogy megnézik, hol lehet csökken­teni az ügyeletek, ügyeletesek számát, mely területeken okoz ez kisebb gondot. Csiba Gábor szerint egyébként a nagy kór­házakhoz képest egyes kisebb gyógyító intézményekben ez még több gondot jelenthet: ahol egy-egy szakember (pél­dául aneszteziológus) járt vé­gig vállalkozói szerződések alapján több várost (azaz „egyik nap itt altat, másik nap ott”), azokban a kórhá­zakban most félő, nem talál­nak majd az új feltételekkel (alkalmazottnak) megfelelő embert. Ez elsősorban bizo­nyos orvosi hiányszakmákat érint. A Kórházszövetség nevű or­szágos érdekvédelmi szervezet vezetőjétől éppen erről szeret­tünk volna képet kapni: me­gyénkben (a legnagyobb intéz­ményen túl) még mely kór­házakat érinti, érinthe­ti az ügy. Golub Iván el­nöknek eljuttattuk kér­déseinket, ám tegnap nem volt módja választ adni - azt későbbre ígérte. A kritériumok A most értelmüket vesztett vállalkozásokkal kapcsolatban Csiba Gábor megjegyezte: „ezek jellem­zően nem nagymenő vállalko­zások: az illető orvos ebből a pénzből él, tartja fenn gépko­csiját és így tovább”. Az igaz­gató hangsúlyozta, az mtézke- dés háttere érthető: az állam növehii akarja bevételeit, tisz­tává és adózottá tenni minden Dr. Jenei Csaba adjunktus ügyeletvezető és dr. Lenkei Balázs ügye­letes orvos a traumatológián - tegnap délután (Fotó: végh Csaba) jövedelmet. Ám ő „megértőbb” gondolkodást vár. Mint mond­ja, intézményében mintegy 130 embert érint a változást, de elsősorban is magát a kórhá­zat. Sehogy se jön ki- Váratlanul ért, néhány hete hallottam róla először, a konkrét időpontról pedig ’ csak pár napja szóltak - idézi fel Tarr Sarolta, ho­gyan értesült ar­ról, döntenie kell, a kizárólagos közalkahnazot- ti státust választja-e, vagy tel­jes egészében egyéni vállal­kozóvá válik. Július 1-jétől az ő kontraktusa is megszűnt a Megyei Kórházzal, ahol trau- matológusként dolgozik, igaz, van két hónap felmondási idő, amin belül választania kell. - Mindenkit meglepett, későbbre is halaszthatta vol­na kormány, hogy elgondol­kodhassunk rajta. Miért kel­lett eddig így dolgozni? Ezek kényszervállalkozások vol­tak: az orvosoknak annyira alacsony a fizetése, hogy rá­kényszerültek a bt-alakításra. Mindenki próbált kocsit lí­zingelni, meg egyebeket, hogy az életszínvonalát fenn­tarthassa. Most anyagilag na­gyon megviseli a dolgozókat, ami ránk vár, nagy veszteség ér. Arról nem is beszélve, hogy az uniós normák szerin­ti 48 órás heti maximálásba nem fog beleférni az eddigi ügyeleti gyakorlat. Sehogy se jön ki. Nem tudom, hogy lesz, még két hónap laufot kaptunk, reménykedünk, hogy addig történik valami... '--■raraf*® \ V- Rengeteget készültünk er­re á lépésre, számos egyezte­tés és konferencia volt a té­mában, de szinte napról nap­ra változott, hogy mire kell készülnünk. Most az sem egyértelmű, mitől „színlelt” egy szerződés, mik ennek a kritériumai. Nagy a jogi bi­zonytalanság - mondta az igazgató. ÉC7Ru Július 1-jével nem foglalkoztathatnak *> munkatársakat a kórhazak úgynevezett színlelt szerződéssel, amely forma első­sorban az ügyeleteket jellemezte. A több mint egy évtizede országszerte folyó gyakorlat keretében az ügyeletet efíátó orvosokat vállalkozóként, ofyan szerződésekkel foglalkoztatták az intézmé­nyek, amelyek most „színlelt"-nek ítéltettek, sőt a most életbe lépett jogszabály szerint szabályta­lannak. Nem érti az aggályokat és a kritikákat az egészség­ügyi tárca. A minisztérium tegnap az alábbiakat kö­zölte lapunkkal: Két és fél éve született meg a jog­szabály, az intézmények számára így elegendő idő állt rendelkezésre a felkészüléshez. ÍSZAK1 fimiÍRftekifeöön,tití Színlelt szerződések. Az adóhatóság által megálla­pított színlelt szerződések átminősítése kapcsán keletkező bejelentési kötelezettségről. (PDF, 59 kB) Ételmustra: semmi kirívó ■ Megyénkben mind­össze három alkalommal vontak ki a forgalomból terméket az ellenőrök. Miskolc (ÉM) - A húsokat, jégkrémeket, söröket és a fél­kemény sajtokat kiemelten ellenőrzik ezen a nyáron az állat-egészségügyi és élelmi­szer-ellenőrző állomás munka­társai. Egy részüket gyors romlandóságuk miatt, másik részüket pedig szezonális jel­legüknél fogva egyéb ellen­őrzéseik mellett vizsgálják na­gyobb számban. Az akció jú­nius 14-én kezdődött és a hó­nap végéig összesen 6 előál­lítót és 48 kereskedelmi egy­séget ellenőriztek, összesen 493 tételt vizsgáltak meg. Ebből összesen hét tételt kifo­gásoltak, viszont csak három esetben volt szükséges a for­galomból kivonni terméket, összesen 50 kilogrammot. Minőségvédekni bírságot ösz- szesen 200 ezer forintot szab­tak ki. Tovább folytatódik- Az ellenőrzött tételek szá­mához képest kis mennyiségű terméket kellett kivonni a for­galomból. Ezeknek a termé­keknek a származása, eredete ismeretlen volt, illetve lejárt a fogyaszthatósági idejük. Egy élelmiszer-előállító üzemben pedig az alapanyag jelölése nem felelt meg a követelmé­nyeknek, ezért szabtunk ki minőségvédelmi bírságot - tá­jékoztatott Ódorné dr. Zelenák Katalin, a megyei ál­lomás igazgatóhelyettese. Pánikkeltés: nyomozás nincs ■ Feljelentéskiegészí­tést folytat a rendőr­ség a miskolci „jégeső- várás" kapcsán. Miskolc (ÉM - PT) - „Nem indul eljárás a mis­kolci pánikkeltés ügyében” - tette közzé néhány hírügy­nökség. A valóság azonban éppen ellenkezőleg az, hogy a rendőrség eljárást folytat az ügyben. Ez azonban egyelőre nem nyomozást je­lent, hanem a feljelentésben szerepelő adatok alapján fel­jelentéskiegészítés formájá­ban vizsgálják az eset körül­ményeit. Az adatok birtoká­ban dönti majd el a rendőrség: megszüntetik-e az eljárást, vagy mégiscsak nyomozást rendelnek el. Tovább vizsgálódnak A B.-A.-Z. Megyei Rendőr­főkapitányság közleményben tudatta hétfőn, hogy a Mis­kolci Rendőr-kapitányságon tett feljelentést a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese ismeretlen tettes ellen, aki vagy akik a miskolci közintézményeknek olyan bejelentést tettek, amely (a katasztrófavédelem állás­pontja szerint) „alkalmas volt arra, hogy az állampol­gárok tömegét megtévessze, félrevezesse és ezzel pánik­helyzetet alakítson ki”. Sűrű és hosszú évadon vannak túl (Fotó: Kocsis Zoltán) ■ Negyvenharmadik évadját zárta tegnap a Miskolci Szimfonikus Ze­nekar Lillafüreden. Miskolc (ÉM - KHE) - Vál­tozatos, eseménydús, dolgos és eredményes évadon va­gyunk túl, fogalmazott Sir László igazgató, a tegnapi Az évad utolsó összejövetele évadzáró társulati ülésen. Ál­lítását számokkal igazolta: 75 koncertet adott az elmúlt évadban a zenekar. A miskol­ci felnőttközönség 32 hangver­senynek örülhetett, öt alka­lommal léptek föl vidéki vá­rosokban, és négy külföldi turnén is részt vettek. Három alkalommal a fővárosi zene­kedvelő hallgatóság is tapsol­hatott a miskolci szimfoniku­soknak. Siker, siker Idén is nagy sikert aratott a Klazz Fesztivál, és a zene­kar folytatta a „Játsszunk ze­nét a Szimfonikusokkal!” című közkedvelt gyermek­programját. A társulat bekap­csolódott az operafesztivál hangversenysorozatába is, az idén három alkalommal. Ebben az évadban a nem­zetközi zenei élet olyan kivá­lóságai voltak a zenekar ven­dégei, mint Izaki Masahiro vagy Mika Eichenholz. Emlé­kezetes koncertet adott Laka­tos György fagottművész és Varga Zoltán ütőművész, a tár­sulatot pedig olyan kiváló kar­mesterek vezényelték, mint Lukács Ervin, Selmeczi Györ­gy vagy Philippe de Chelander. AZ ELMÚLT ÉVADRÓL Kovács László, a zenekar karnagya Sűrű évad volt, sokat dolgoztunk, de nem volt benne össze­visszaság. Arra gondolok, hogy nem kellett például keresztbe próbálnunk. A minőséggel is elégedett vagyok. A zenekar­ban ugyan a nyugdíjazások miatt több stratégiai ponton vál­tozás történt, de ez nem térítette el a társulatot a pályájáról. Békés Anna zenekari tag Nagyon jól telt az évad, de kissé nehéz volt. Sok koncertet adtunk, számos nehéz művet játszottunk. Jól együtt tud­tunk működni a vendégkarmesterekkel és szólistákkal is. Az operafesztiválra olyan hírességek érkeztek, akiknek különle­ges kívánságaik voltak, de igyekeztünk azokat teljesíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents