Észak-Magyarország, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-04 / 154. szám
2006. július 4., kedd ÉSZAK AKTUÁLIS / HIRDETÉS /4 RÖVIDEN • Még tart. Nem ért teljesen véget az idei operafesztivál: szeptemberben Mini-fesztivál keretében emlékeznek meg a Mozart-évről. Fekete énekesekkel mutatják be George Gershwin Porgy és Bess című operáját, december 31-én pedig a Bartók+... szilveszteri bálján búcsúztathatják az óévet az érdeklődők. Remény a támogatásra Budapest (ÉM) - Kifejezte jókívánságait a minisztérium képviselője is a tegnapi fővárosi tájékoztatón. - Többszörösen elfogult vagyok Miskolccal és az operával szemben - fogalmazott Magi István. Kiemelte, hogy példaértékű, ahogy a miskolciak kezdettől fogva magukénak tekintik ezt a rendezvényt, és az is, ahogyan a szervezők nagyszerűen be tudták illeszteni a társművészeti rendezvényeket. A főosztályvezető szerint „minden remény megvan arra, hogy a minisztérium továbbra is támogassa az operafesztivált”. - Kívánom, hogy az elkövetkező években is együtt ünnepelhessük a miskolci operafesztivál sikerét - fogalmazott. TERVEK, JÖVŐRE A következő, a 2007-es miskolci operafesztiválon Bartók mellett francia szerzőké lesz a főszerep. Debussy Pelléas és Mélisande című operáját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral és énekkarral adják elő.___________________________ Biztos program Gounod Faustja a Kassai Nemzeti Színház előadásában, valamint Poulenc „A karmeliták beszélgetései" című műve, amelyet a Horvát Nemzeti Színház mutat be Miskolcon. __________________________________________________ Bartók Béla A kékszakállú herceg vára'című operáját ezúttal Kovalik Balázs rendezésében láthatja a közönség. Vashegyi Györggyel barokk operát - Rameau Pygmalion- ját - mutatják be, amelyet eddig még nem láthatott a magyar közönség.______________________________________________ Saint-Saens Sámson és Delila című operáját, Gounod Rómeó és Júliáját is tervezik.__________________________________ A szervezők reményei szerint sikerül bemutatni Halévy A zsidónő című operáját, amelyet nagyon rég nem láthatott a magyar közönség. __________________________________________ Tárgyalásokat folytatnak a moszkvai klasszikus balett-tel, amely egy gálaestre jönne el, valamint a bécsi Staatsoper- ben dolgozó Harangozó Gyulával, hogy társulata egy balettest erejéig lépjen fel Miskolcon. Már szervezik a 2007-est ■ A cél, hogy nemzetközi operacentrum maradjon Miskolc - hangoztatta az igazgató. Budapest (ÉM - SzP) - Megtartották a szervezők tegnap Budapesten a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendezvénysorozatának záró sajtótájékoztatóját. Siker Káli Sándor, Miskolc polgármestere, Magi István, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője, valamint Bátor Tamás, az Operafesztivál Kht. ügyvezető igazgatója a meghívott előadó- művészek, köztük Meláth Andrea és Sümegi Eszter operaénekes, Illényi Katica hegedűművész, valamint újságírók előtt a legfelemelőbb pillanatokra emlékeztek és a terveket ismertették a fővárosi Barabás Villában. Gregor József az idei Tosca előadásában (Fotó: Kőhalmi Péter) nyoso- dott, nem volt igazuk azoknak a fa- nyalgók- nak, akik szerint „képtelenség, hogy Miskolc, a rendszerváltás klinikai lova fesztiválvárosi álmokat dédelget”. Tizenhárom opera, három táncjáték, zenekari és kóruskoncertek egész sora fért bele a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál tizenegy napjába, amelyen közel háromezer művész lépett fel, összesen 20 ezer jegyet adtunk el, a fesztivál szabadtéri kiegészítő programjait 130-140 ezer néző követte a város különböző pontján. - sorolta a számokat az ügyvezető igazgató. Vastapsok estéi Bátor Tamás elmondta, hogy Bartók Béla leghíresebb művei mellett a XIX. század végén született operákat vitték színpadra. - Az estéről estére felhangzó vastaps, a számtalan pozitív visszajelzés szerint Bartók és a verista szerzők nagy sikert arattak Miskolcon, a város valóban az opera fővárosa volt tizenegy napig - mondta. Már készülnek Közben már el is kezdték szervezni Közép-Kelet-Európa legnagyobb operafesztiváljának jövő évi programját. - Nagyon fontos, hogy jövőre is mindenki élvezhesse a rendezvényeket, ne csak az operakedvelők. Jövőre a francia operaszerzők lesznek főszerepben, így újra lesz lehetőségünk ismeretlen operák bemutatására,- Számomra életre szólóak ezek az élmények, lám, szinte most is megkönnyeztem ezt a pár jelenetet - mondta a polgármester hallgatósága előtt, miután levetítették a fesztiválról szóló filmet. Káli Sándor úgy látja, végleg bebizoBátor Tamás fesztiváligazgató (középen) az idei fesztivál sztárvendégei közül kettővel: Lukács Gyöngyivel és Roby Lakatossal (Fotó: Végh Csaba) de tervezünk nívós balettbemutatókat is - mondta az ügyvezető. . Számomra életre szólóak ezek az élmények... KAu SÁNDOR Elmondta azt is, hogy a fesztivál mellé állt Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar igazgatója, aki a tervek szerint minden évben fellép majd Miskolcon. Dr. Szobeczki Zsolt Bőrgyógyász-kozmetológus •» pattanásos bőr gyógyítása ekcémák, más bőrbetegségek kezelése **■ anyajegyek szűrése » szemölcsök eltávolítása «* lézeres szőrtelenités *>*• arcon, orron (rozácea), lábon lévő kis erek eltávolítása lézerrel Magánrendelés: Miskolc, Álmos u. 1. (Szentpéteri kapu sarok) Péntek: 14JÖ-1700. Kedden: csak bejelentkezéssel 15°°— 18on. ^ 30/399-0202 Á iósgyőri Kórház SzülészetNőgyógyászati Osztály Oszt.vez. főorvos: Dr. Kádár Zoltán Az általános szülészetnőgyógyászati ellátáson kívül lehetőséget biztosít „Babamozi” 4D terhességi ultrahangvizsgálatra. § Bejelentkezés tel.: 46/531-713 (8-12 óra) Hotel szintű alapítványi kórterem igénybe vehető. óra) !/ Diósgyőri Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály Dr. Rácz Sándor Osztályvezető főorvos Rendelési idő: Sürgősségi járóbeteg-ellátás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig a baleseti járóbetegrendelésen. Megjelölt időn túl az osztály sürgősségi ambulanciáján. „ ____ jwssss DIÓSGYŐRI DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT HUNIKO Kft. Osztályvezető főorvos: dr. Jenei Judit Emlő Centrum Miskolc, XérpeiyÁntal út 1. I. emelet (SZTK épülete) Telefon: 46/531-772. Rendelési idő: hétfő, keddTpéntékiP'M óra szerda, csütörtök 8-19 óra Sürgősségi Betegellátó Centrum Diósgyőri Kórház Miskolc, Kórház út 1. (új épület) Telefon: 46/531-733, 46/531-700/246, 272 mellék Computer Tomographia S Ultrahang digitális röntgendiagnosztika Rendelési Idő: hétköznapokon 8-20 óra jjCQ/PONTI SZUROCENTRUM KOMPLEX EMLŐSZŰRÉS, CSONTSŰRŰSÉGMÉRÉS Rendelési idő: munkanapokon 8.00-14.00 óráig Rendelés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Sebészeti tömb V. bejárata, alagsor Előjegyzés kérhető: 46/515 200/1394-es mellék (emlőszűrés) a 46/515-200/1859-es mellék I (csontsűrűségmérés) Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS osztályvezető főorvos az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAi RENDELÉS (nemzőképesség-zavarok) szombat 11-13 óra. Miskolc, Erzsébet téri. Tel.: 70-212-2158 Dr. Kolozsy Zoltán: ÖRÖK FÉRFIGONDUNK: Az urológushoz forduló férfiak többségénél a prosztata valamilyen megbetegedését találjuk. A sokszor alig meghatározható alhasi, gáttáji vagy herékbe sugárzó fájdalmak mögött, vizelési zavarok, szexuális problémák hátterében leggyakrabban valamely,. a prosztatában zajló folyamat (gyulladás, túltengés, rosszindulatúdaganat) meglétét deríti ki a szakvizsgálat. A prosztata betegségeiSemmelweis Kórház Lithoterápiás Intézet CT-labor Dr. Krizsó Eszter laborvezető főorvosnő Tel: (46) 560-005 Mobil: 20-434-2955 nek túlnyomó többsége e három - tüneteikben hasonló, szövettanilag ugyan jól elkülöníthető, de gyakran egyazon betegben egy időben is megtalálható - kóros folyamatba sorolható. A beteg életkora általában meghatározó jelentőségű. Míg a prosztatagyulladás leginkább a fiatal és középkorú férfiakat érinti, addig a prosztatatúltengés inkább az idősebb korosztályra jellemző, a prosztatarák megjelenése pedig az esetek óriási többségében kifejezetten az időskor történése. A gyulladás türelmes, kitartó gondozást igényel, folyamatos gyógyszeres kezelést. A prosztatatúltengés kezelésében is egyre nagyobb területet követelnek napjainkban a gyógyszerek, a műtétek száma csökkent, illetve idősebb korra tolódott. A rosszindulatú prosztatafolyamat esetén kulcskérdés a mm A PROSZTATA korai felismerés, az időben végzett radikális műtét. Az első lépés: az urológiai szakvizsgálat. Érdekes, hogy a férfiak egy része milyen nehezen szánja rá magát erre a fájdalmatlan vizsgálatra. Pedig 50 éves kortól már panaszmentes férfiaknak is kulcsfontosságú évente egyszer urológushoz fordulni. Egy vérvétel és egy fizikális vizsgálat. Ilyen egyszerű lenne... f NÉGYDIMENZIÓS TERHESSÉGI ULTRAHANGVIZSGÁLAT B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Rendelési idő: naponta 15.00 órától v» a 30/229-9325-ös telefonszámon A hirdetés 5 a legjobb befektetés! r“: s1 Dicsukné Edina 20/383-0055 A megye legkedveltebb napilapja! e% . S ■ •—.0