Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-26 / 199. szám
2004. augusztus 26., csütörtök ÍSIAK-Ui¥IRÍB$2áG# SPÓR /7 Ami egységes... Az iskolák- szinte kivétel nélkül - kér a testnevelésórákra. (Fotó: Kőhalmi Gyemrekek és igények Miskolc (ÉM - OlKa) - Az iskolakezdés nehézsége az a hármas feltétel, amelynek összeegyeztetése minden-szülő célja, nevesül: mire van szüksége a gyereknek az iskolába, mennyi a családi költségvetés, s ebbe milyen mértékben férnek bele a gyerek saját igényei. Ha a gyerek azt szeretné... Nehéz úgy vásárolni, hogy a csemetének is megfeleljen az adott termék. Nem egyszer előfordul, hogy a gyerek ez irányú akaratosságát a bolt kellős közepén nyilvánítja ki. Ám itt nem egy játékról, vagy csokiról van szó, hanem az iskolakezdésről és az ahhoz való hozzáállásáról, így aztán érdemes némi engedményt megfontolni. Ugyanis míg a szülő (pénztárcája szerint) az egyszerű füzetet venné meg, addig a gyerekek jellemzően az állatos, vagy rajzfilmfigurás darabokért bomlanak, amit persze jóval drágábban árulnak az üzletek - száz forintokban is mérhető a különbség egy egyszerű füzet és mondjuk egy Disney-mintás között. Akár még hasznos is lehet... Ha nem is elegendő a pénztárca tartalma arra, hogy minden füzet ilyen legyen, érdemes egy-két kérdésben hagyni, hadd érvényesüljön a gyerek akarata. így például egy mintás vonalzó lehet, hogy jól mutat, de kevésbé hasznos, mint mondjuk egy Micimackó-mintás füzet, amit ilyenformán nem kell beborítani, s maga a borítója is sokkal vastagabb, tartósabb, mint egy egyszerű füzetnek. S akkor még pozitívumként értékelhetjük, hogy egy-egy ilyen tanszerrel sokkal szívesebb tanul a gyerek. Ha nagyon szűk a családi költségvetés, akkor is lehet engedményeket tenni, így például a gyerek választhatja ki, hogy milyen legyen a füzetborííó, avagy a vignetta. http:/ /spor.boon.hu Korábbi írásaink a témában Sok kicsi sokra megy - tartja __ a mondás, s ez tökéletesen igaz a'rajzórákhoz nélkülözhetetlen kiegészítők esetében is. Drága nyárutó: finisben az iskolakezdési hajrá Szeptember elején is tart még a „roham” Miskolc (ÉM) - A papír-író- szerboltokban és a bevásárlóközpontokban már augusztus közepén megindult az iskolakezdési bevásárlási roham. Vannak, akik már mindent megvettek, s vannak családok, ahol még most kezdik a bevásárlást. A kasszákat idén is jelentősen megterheli a beiskolázás, főleg ahol több iskolás korú gyermek van a családban. A költségek nagy részét azonban nem a tankönyvek teszik ki, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb kiadást a táska és az iskolák által meghatározott egyéb taneszközök jelentik, mint például a vonalzók, festékek, zsírkréták, tollak, színes és íróceruzák. S persze ehhez járul még számtalan költség, például a gyerek étkeztetési díja, valamint a tornafelszerelés. Amit nehéz beszerezni... Ez utóbbi - szülők elmondása szerint - igényli a legtöbb utánajárást, ugyanis az iskolák többségében konkrét elvárásokat fogalmaznak meg, főként a torna- felszerelés színét illetően - ez a lányoknál általában piros, a fiúknál kék. Lányoknak pirosat... A tornacipőnél általános elvárás, hogy fehér színű, gumitalpú modell legyen, vagyis e téren a legegyszerűbb is megteszi, persze azon kritériummal, hogy kényelmes legyen. Ugyanakkor érdemes odafigyelni, hol vesszük meg, ugyanis a hagyományos tornacipőt több száz forint áreltéréssel kínálják egyes kereskedők. Persze a tornadresszt, a tornanadrágot, melegítőt illetően is hatalmas szórás mutatkozik árakban, amiből persze nem kell a több ezer forintos márkásat megvenni, viszont törekedjünk arra, hogy „nyúzható” legyen. Sok szülő abba a csapdába esik, hogy a néhány száz forintos darabot megvéve azt gondolja, jó vásárt csinált, ám a gyakorlat azt mutatja, hamar elszakadnak, kinyúlnak, hordhatat- lanná válnak, ugyanakkor járhaAmi tornaórára szAkségas Atféta 399-1000 Ft Rövid ujjú tomodruss* Oóny); 600-2990 Ft Torna nadrág, rövid (fiú): Melegítő-szabadidő együttes (lány, fiú): 3000-17 000 Ft Tomazsök: 229-1500 Ft W Gumitalpú tornacipő (lány, fiú): 500-1290 Ft 499-5900 Ft r> .V ■ D* 'Ui s tünk így drágán vett termékkel is. Érdemes megvizsgálni a ruha anyagát, nyúlósságát, illetve nézzük meg a varrást, sokat mutat, hogy milyen az öltéssűrűség, ha „lyukak tátongnak” egy-egy öltés között, az sokat mond a minőségéről. Kötelező viselet Néhány iskolában bevált gyakorlat, hogy az intézmény saját egyenpólóját kell megvásárolnia a szülőknek, ez további kiadást jelent, ugyanis egy egyszerű, néhány száz forintos pólóval szemben ilyenkor átlagban 1000-1500 forint körüli összeget kell a szülőnek kifizetni. Ík’ www.boon.hu http://forum.boon.hu írják meg a véleményüket! MEGKÉRDEZTÜK A MISKOLCI KERESKEDŐKET: Mennyire érződik forgalmukon az iskolakezdés? H amar indult az iskolakezdési szezon, ezért a vásárlás is, de úgy számolom, hogy nemcsak most, hanem szeptember első hetében is jelentős forgalmunk lesz. Idén az volt a célunk, hogy júliustól szeptember közepéig folyamatos akciókkal, az iskolakezdéshez kapcsolódó teljes választékkal szolgáljunk. A z előző évhez képest többen vásárolnak, és már legalább három hete megkezdődött az iskolakezdéshez szükséges tanszerek megvásárlása. Ezen a hét végén még nagy forgalomra számítunk, éppen ezért új akcióval jelentkezünk, illetve szeptemberben az egyetemisták miatt tart még ki a tanszervásárlási roham. rezni az iskolakezdés közeledtét, de évről évre kisebb a forgalom, amit annak tudunk be, hogy a multik néhány nagyon olcsó termékkel becsábítják a vásárlókat, miközben sok egyéb tanszert drágábban adnak. Arról nem is beszélve, hogy ott nincsenek felkészült eladók, akik tanácsot tudnak adni a szülőknek. E gyre nagyobb a forgalom, ahogy közeledik az iskolakezdés, bár már augusztus elejétől is lehetett érezni a fellendülést. Nemcsak a tanszerek fogynak nagyon jól, de az iskolaruházattal kapcsolatos termékek is, főleg sötét szoknya, nadrág és a fehér ingek. Egyedül az iskolatáskák iránt mérséklődött a kereslet. N agyon sok szülő érkezik a gyerekével, hogy megvásárolja az iskolakezdéshez szükséges tanszereket. Miután számos akciót indítottunk, elsősorban ezeket keresik, s észrevehető, hogy' egyre többen a minőségibb termékeket vásárolják meg, jóllehet az alacsony árfekvésű termékek is megtalálhatók nálunk. Balázs Andrásné vezető Interspar Deme Attila igazgató Metró Áruház Menyhárt Csaba eladó Top-Shop Papír-írószer Gáspár Tiborné igazgató Skála Áruház Lipták Zsuzsa eladó Wondex Kft. ünnepi öltözek, íróasztal es egyeb kellekek Végtelen hosszúra nyúlhat az iskolakezdéshez szükséges lista... Miskolc (ÉM) - Számba véve az iskolakezdés előtti feladatokat, a listán helyet kap a ruhavásárlás is, ugyanis szeptemberre a többségét kinövi a gyerek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az évnyitóra szükséges alkalmi öltözék sem feltétlenül megfelelő már, újabb jelentős összeggel nő az iskolakezdés járulékos költsége.- Csak az ünneplő esetében legalább 3 ezer forinttal kell számolni, s elképzelhető, hogy az úgy áll a gyereken, mintha zsákot adtam volna rá, ugyanis a „tisztességes” darabok ennél némileg drágábbak, s még a cipőről nem is esett szó - mondta kérdésünkre egy anyuka, aki lányával keresett fehér blúzt és fekete szoknyát egy áruházban. Úgy számolja, egy új nadrág, egy-két póló és cipő, valamint az ünneplő 10-15 ezer forint lesz.- Viki negyedikbe megy már, így egy íróasztalra is szüksége lenne, csak még nem döntöttük el, hogy milyen legyen, de ezt viszonylag olcsón megszerezzük egy bútorasztalos ismerősünk segítségével - tette hozzá. Azt már csak gondolatban jegyezzük, hogy egy íróasztalt némiképpen „be is kell rendezni”, szék, asztali lámpa, mappák és még sorolhatnánk, amik újabb és újabb költségeket jelentenek... Középen a legjobb Miskolc (ÉM) - Iskolakezdésben gyakorlott szülők véleménye szerint sem az olcsó, sem a drága felszerelések nem jók. Ők inkább az arany középutat választják, vagyis a minőségi, de nem túl drága termékeket. Mert az mondani sem kell, hogy vásárolhatunk olcsón és drágábban is felszereléseket, elég csak az iskolatáskára gondolni, aminek ára ezer forinttól akár 20 ezer forintig is terjedhet. A nagyon olcsó nyilvánvalóan azért nem a legjobb, mert hamar tönkremegy, 3-4 hónap után vehetünk másikat. A táskán pedig azért sem érdemes nagyon spórolni, mert fontos a jó kialakítás is, tekintve, hogy rengeteg könyvet, tanszert cipelnek a hátukon a gyerekek. Ugyanakkor a gyerekek nem igazán tudnak vigyázni a holmijukra, vagyis túl drága táskát sem érdemes venni. S ez igaz az egyéb termékekre is. 1. íróasztal5590-11000 Ft 2. Asztali lámpa 990 Ft 3. Iskolatáska 1990-16 000 Ft 4. Tolltartó 199-1749 Ft 5. Füzet Á510 Ft/db 6. Füzet A449-119 Ft/db 7. Spirálfüzet149-349 Ft/db 8. Golyóstoll49-500 Ft/db 9. Grafitceruza 59-99 Ft 10. Szinesceruza-készlet 119-573 Ft 11. Festékkészlet 269-369 Ft 12. Ecsetkészlet69-499 Ft 13. Zsírkrétakészlet 39-2000 Ft 14. Körzőkészlet499-2190 Ft 15. Számológép 499-3990 Ft/db 16. Technokol ragasztó 79-199 Ft/db 17. Filckészlet 39-359 Ft 18. Vonalzó 39-299 Ft/db 19. Iskolai olló 99-279 Ft/db 20. Radír 26-129 Ft/db 21. Hegyező 139-549 Ft/db 22. írószertartó pohár 169-899 Ft/db Grafika: f s/ak Magyarország Iskolába mogy a gyerak