Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-26 / 199. szám

2004. augusztus 26., csütörtök ÉSZAK'MAGYARORSZÁG % RIPORT / 8 JEGYZET Szerencsések Szalóczi Katalin E-mail: szaloczi@eszak.boon.hu lányán, de hányán bíznak abban, hogy Fortuna kegyes lesz hozzájuk! Egész iparág, a szerencseipar épül a szerencsé­jükre várókra, világszerte. Ebből az is leszűrhető: a vágyott szerencse a legtöbb ember számára pénz, vagy pénzre átvált­ható nyeremény formájában lebeg a sze­me előtt. A szerencsétlenség már változatosabb alakot ölt. Szerencsétlennek mondja ma­gát, aki rendre elveszíti a nyeremény re­ményében feltett, befizetett pénzét, de szerencsétlen a házasság is, amely válás­sal végződik. Szerencsétlennek született, jelentjük ki a sérült emberre, s szeren­csétlenül jár, aki balesetet szenved. Mi szerencsések vagyunk, jelentette ki a megtört asszony, akinek éppen csak fel­nőtt lányát elütötte egy autó a buszmeg­állóban. Azért is nem kérték az újság ko­rábban felajánlott segítségét. Mikor először megkerestük, lánya még kómában feküdt. FHónapok múlva azt jelenthette a betegágy mellől, hogy Krisztina felébredt. Néhány hét múlva pedig, hogy kinyitotta a szemét. Majd otthonról: lánya egy hat­éves gyermek szintjén van, de már jár, beszél. Szerencsések? Szerencsések, mert Krisztina túlélte, mert már hinni lehet benne, hogy újra képes lesz az önálló életre. Szerencsések, mert a korábban két infarktuson túlesett édesapa is túlélte a megrázkódtatást. Szerencsések, mert vol­tak barátok, akik mindvégig kitartottak mellettük... Az anya összegez: Nem kér­tük az újság felkínált segítségét, mert mi végül is szerencsések vagyunk, s annyi a szerencsétlen. p­AMIT AZÓTA ATELT... 2003. ka 4> pdecember 30. Baleset a buszmegál­E <D lóban 0) XS “-december 30. Traumatológiai és co o koponyaműtét o-december 31. Újabb koponyaműtét 'c5 32004. .5.-január 8. Boka- és combműtét hm 'OS-január 18. A felébredés jD O-február 11. Első hazamenetel (/>-február 18. Vissza a kórház rehabi­.5 o litációs osztályára '(5 E "Lmárcius első hete Kinyílik a bal </> szeme is a “-április 1. Átkerül a baleseti sebé­szetre c/> .2-április 5. Újabb lábműtét (az elgeny­nyesedett csavar eltávolítása) </> —április 19. Otthoni rehabilitáció 2, kezdete o Ljúnius 6. Plasztikai műtét a fejen CM-július 10. Utóműtét a bokán Az idő is segít a gyógyulásban Miskolc (ÉM - SzK) - Mennyire számít ritkaságnak, hogy Portányi Krisztina fel­ébredt a kómából? A kómának több fokozata és fajtája van, amelyek kimenetele is különböző - vála­szolta kérdésünkre dr. Lajgut Attila, a me­gyei kórház I. idegsebészeti-ideggyógyásza­ti osztályának főorvosa. - Krisztinának sze­rencséje volt, hogy a mentők a balesetet követően hamar kórházba szállították, így időben meg tudtuk műteni. S bár újabb vérzés is fellépett nála, azt időben sikerült felfedeznünk, így sikerült azt lokalizál­nunk. A tudatkiesés nála leginkább az ütésből és a koponyaűri nyomásfokozó­dásból adódott. De tény: mindezek ellené­re sokkal rosszabbul is járhatott volna. Csukott szemmel, hónapokon keresztül „Drukkoltak, és éreztem, hogy szeretnek” Miskolc (ÉM - SzK) - Las­sacskán visszatér az emléke­zete, de ma még sem a bal­esetre, sem az azt közvetle­nül megelőző történésekre nem emlékszik. Azt is csak az édesanyjától tudja, hogy az orvosok kijelentették: „Mi összeraktuk, a többi már a Krisztina akaratán múlik.” Portányi Krisztina (27) pedig nagyon akarhatta, hiszen a múlt hétvégén már táncolt is, pedig nemrég még félő volt, hogy ön­tudatlan állapotából sosem ébred fel, s ha felébred is, nem lesz normális. Mindezt az édesanyja meséli, őt az orvosok készítették fel minden eshetőségre, amiért utólag is hálás.- Szilveszter előtti éjjel a rendőrségi telefon ébresztett fel. Közölték, a lányunk balesetet szenvedett, súlyos, életveszélyes sérülésekkel a megyei kórházba szállították. Portányi Istvánná senkinek nem kívánja, amit ezután átél­tek.- Megműtötték a lábát és a fe­jét. Krisztina koponyáján az au­tó egy jókora lyukat ütött, egy része szilánkosan tört, amit el kellett távolítani. Az agyát elön­tötte a vér, kétszer is le kellett szívni. Teljesen öntudatlan volt, a légzését is géppel biztosították - meséli az édesanya. Mire megy be- Egyfolytában beszéltem hoz­zá, mialatt kómában volt, s ha kifogytam a szóból, felolvastam neki. Elmondhatatlan, mit érez­tem, amikor reggelente a kórház felé igyekeztem. Sosem lehetett tudni, mi fogad benn. A nagy fordulat az ébredés volt, amikor már a CT-felvétel is javulást mutatott. Bár Krisztina ekkor már reagált a külső jelek­re, még hetek kellettek ahhoz, hogy a szeme is kinyíljon. Tud­ta, éppen ki van nála, de más­napra elfelejtette. Arcán megje­lent az első mosoly, lassacskán újra megtanult járni, írni, be­szélni. Engedetlen kezek Krisztina nevetve emlékszik vissza:- A kórházban az orvos kér­te, rajzoljak neki. Megtettem. Megkérdezte, mi az. Mondtam: mit tudom én. De tényleg, sem­mire sem hasonlít. Már kezdett menegetni az írás, de a kezem gyakran kihagyta a magánhang­zókat. Most viszont már ugyan­olyan az írásképem, mint a bal­eset előtt - mondja büszkén. Megmutatja a hegeket, mesél a műtétekről, az orvosokról, nő­vérekről.- Mindegyikük drukkolt ne­kem, és éreztem, hogy szeretnek. Az édesanya megtoldja:- Krisztina munkatársainak és barátainak is rengeteget kö­szönhetünk. Megkaptunk tőlük minden segítséget, azután is, hogy Krisztina hazakerült Osz- lárra. Mindössze egy-kettő mor­zsolódott le, de ők ezek szerint nem is voltak barátok. http:;Vemtippek.boon.hu Korábbi cikkeink letölthetők! 24’kB „Ezután mindenkinek megmondom a véleményem, ha Jó, ha rossz” Krisztina Utána - és eló'tte (Fotó: Ádám János) Krisztina, aki életet nyert Krisztina rendkívül csinos lány. Modellkedett, hosztesz- kedett, több sportágat űzött. A baleset előtt a MÁV-nál dolgo­zott titkárnőként, emellett a nyíregyházi főiskolára járt, gazdálkodási szakra. Azon a végzetes napon is vizsgázni volt, de mert többeket puská­záson kaptak, kollektív bünte­tésképpen pár perc után min­denkitől beszedték a papírt.- Borzasztó mérges voltam, nem is volt kedvem hazamen­ni Oszlárra. Az egyik rokon gyereknek ajándékot vittem Tapolcára. De semmi többre nem emlékszem. Amikor töb- bedszeri elmesélés után felfog­tam, mi történt velem, dühös lettem, miért pont velem kel­lett ennek megtörténnie. Miért vezet valaki autót, ha ittas? - mondja Krisztina, édesanyja szerint egészen más hangon, mint azelőtt. Hogy újra meg­tanult beszélni, kicsit hadar, kicsit nehézkesen artikulál. A szép hosszú haj emlékét a miskolci albérlet falán fény­kép őrzi, most tüskés frizura fedi a hegeket. De Krisztina bí­zik benne, lesz még hosszú ha­ja, s bár bosszantja, hogy ha­mar kifárad, s pár méter ko­cogásnál többre még nem fut­ja, azért azzal enged el: „Jövőre én nyerem meg a maratoni”. Hozzáteszi: ezután is minden­kin segíteni fog, de sérelmeit nem fojtja magába, mint koráb­ban, mindenkinek megmondja a véleményét, ha jó, ha rossz. Várja, hogy ősszel munká­ba állhasson, befejezhesse a félbehagyott félévét. S hogy mit remél még: hogy a példá­ja nyomán sokan elgondolkod­nak, és nem ülnek a volán mögé ittasan. Már csak a bűntett minősítése kétséges A gépkocsi vezetője vallomást tett és elismerte felelősségét Miskolc (ÉM - PT) - Ma­radandó fogyatékosságot okozó ittas járművezetés miatt vádolták meg azt a miskolci férfit, aki tavaly év végén a Tapolcai úton lévő autóbuszmegállónak sodródott, és elütötte az ott várakozó lányt. te Mazda típusú személygépko­csiját, de az alkoholos befolyá­soltságon túl a jármű sebességét is rosszul választotta meg. Újabb orvosi vizsgálat Elvesztette uralmát az autó irányítása felett. Keresztbe for­dulva sodródott a járdára és az autóbuszvárónak csapódott. Az orvosszakértő véleménye szerint még szövődménymentesség sze­rint is számolni lehet a mara­dandó fogyatékossággal. De a végleges szakmai álláspont kiala­kítására az idén novemberben elvégzendő újabb orvosi vizsgá­lat eredménye alapján adható A szerencsétlenül járt lányt súlyos koponya- és lábsérülések­kel, és testszerte előforduló zú- zódásos sebesülésekkel szállítot­ták kórházba. A szakszerű orvo­si beavatkozás mentette meg a lány életét. A gázolást követően részletesen beszámoltunk a történtekről, sőt olvasói felvetés alapján arról is tájékoztattunk: a szándékos gázolás kizárt. Ittasan és gyorsan Dr. Szabó József, a B.-A.-Z. Megyei Bíróság szóvivője arról tájékoztatott, hogy az első tár­gyaláson vallomást tett a gépko­csivezető, és elismerte felelőssé­gét. A peranyag szerint a vádlott közepesen ittas állapotban vezet­A buszmegállóban utasok várnak. A személyautó felborul és megáll. Grafika: Észak-Magyarország A személygépkocsi sodródni kezd. A személygépkocsi a busz- j megállóhoz sodródik, kiüti I a megállótáblát, és eltalálja j a gyalogost. meg a konkrét válasz. Dr. Sza­bó József arról is beszélt, hogy a vádlott jogosítványát a miskolci okmányhivatal a baleset után a büntetőeljárás jogerős befejezé­séig visszavonta. W ...................... Ha a maradandó fogyatékosságot megállapítják, évekkel nőhet a büntetés. dr. Szabó József szóvivő .................................................W Az új orvosszakértői vélemény­től nagy mértékben függ a vád­lott büntetésének felső határa. ■. Súlyos büntetési tétel Amennyiben ugyanis a mara­dandó fogyatékosság bekövetke­zett, akár öt évig terjedő börtön­nel is számolhat. Ha pedig nem állapítható meg a vádhatóság sze­rinti maradandó fogyatékosság, a súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés szankcionálási té­tele, maximum három évig ter­jedő szabadságvesztés szabható ki bűnösség megállapítása esetén - szögezte le a szóvivő.

Next

/
Thumbnails
Contents