Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-10 / 160. szám
2004. július 10., szombat ÉSZAK-MtfYJUMffiSZÁGt AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Látássérültek figyelmébe. Informatikai eszközök látássérült emberek számára címmel hirdet pályázatot a szakminisztérium. Az IHM kiírásának részleteiről a 06- 40/200-454-es telefonszámon vagy a www.ihm.hu honlapon lehet érdeklődni. 0 A bíróságon. A ügyfélfogadási idő a Megyei Bíróság, a Miskolci Bíróság és a Munkaügyi Bíróság (miskolci) irodáiban a nyári időszakban (július 19. és augusztus 19. között) délelőtt 9-től 10 óráig tart. Ezen időszakban tárgyalások nincsenek. 0 Vizsolyi hétvége. A reformáció fényében címmel tartanak kulturális rendezvénysorozatot Vizsolyban a jövő hétvégén. Július 16-án, szombaton délelőtt 10 órakor a sportpályán indul a program. NÉZŐPONT Folyóvíz és szalmonella Szaniszló Bálint e-mail: balint.szaniszlo@eszak.boon.hu A megyei tisztiorvosi szolgálat a nyári szezonban havi rendszerességgel minősíti megyénk kilenc természetes fürdőhelyét. Az eredményeket „a lakosság tájékoztatása érdekében" a sajtón keresztül igyekszik „népszerűsíteni". Az osztályba sorolás egyfajta ajánlás a fürdőzni vágyók számára, hogy eldöntsék, kockáztatják-e egészségüket, avagy sem. A hármas besorolás közül kettő - a kiváló és a megfelelő - esetében feltehetően nem sokat teketóriázik a delikvens és gondolkodás nélkül a hűsítő habok közé veti magát. Nem is csoda ilyen kánikulában... De mi a teendő, ha azt látjuk (ha egyáltalán látjuk) a táblázatban, hogy az általunk fürdőzésre kinézett természetes víz minősége nem megfelelő? Erre nem ad támpontot a „lakossági tájékoztató". Mint ahogy a Bodrogból, a sárospataki strandnál vett minta esetében is a mintavétel és elemzés után majd' egy hónappal derült ki, hogy a víz szalmonella baktériumokat tartalmaz. A szakemberek is azt mondják, hogy az alapvető higiénés szabályok betartásával (például, ha nem iszunk a Bodrogból és fürdés után lezuhanyzunk) baj nem érhet senkit. A gyerekeink fürdőzési szokásait ismerve, egy-két slukk mindig lecsúszik a vízből. Aztán jöhet a baj... Egyszer az egyik tévéműsorban az akkori balatoni kormánybiztos azt mondta, hogy évi egy kiló koszt valamilyen formában meg kell ennie a gyereknek ahhoz, hogy immunitást szerezzen a különböző betegségek ellen. Bár ezt esetünkben - literben - nem tudom, miként lehet alkalmazni, de azért nem biztos, hogy a szalmonella esetében a Bodrog vize lehet a hatékony megelőzés. Nem helyeselt szerepvállalás Előző kérdésünk: Helyesli-e az önkormányzat szerepvállalását a diósgyőri labdarúgásban? Mai kérdésünk: Tájékozódik-e strandolás előtt a víz minőségéről? SHÉS2M-MAGYAR0RSZÁ64 Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Irtanak, de a szúnyogok állnak nyerésre Rothadó szerves anyagban vagy a város alatti csatornában élnek, ezért fertőző a csípésük Miskolc (ÉM - NSzR) - Az esős időszaknak köszönhetően megszaporodtak a szúnyogok. Az apró vérszívók sok kellemetlenséget okoznak, és csípésük sok esetben nemcsak viszketéssel, de csúnya duzzanattal is járhat. Néhány nappal ezelőtt végeztek Miskolcon és környékén biológiai szúnyogirtást, amely ezen élőlények lárváját, azaz az utánpótlást pusztítja el - tudtuk meg dr. Gyulai Pétertől, a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat agrozoológusától. Indokolt lett volna Erre az évre a városnak négy biológiai és két kémiai irtásra van pénze, de az előbbiből már hármat, az utóbbiól pedig egyet már elvégeztek. A biológiai irtást helikopterről és földigépről végzik, és ez a környezetbarát módszer, ugyanis csak a szúnyog lárváját támadja. A kémiai irtás a kifejlett vérszívót pusztítja el, ez olcsóbb technika, de veszélyesebb a környezetre. Másik hát»........................ Az elmúlt két hétben sok helyen indokolt lett volna a kémiai irtás... dr. Gyulai Péter AGROZOOLÓGUS ....................................................W ránya az, hogy a szúnyogutánpótlást nem szünteti meg. Dr Gyulai Péter elmondta: ő a rendszeresen végzett lárvafelmérés alapján rendeli el a szúnyogirtást. Egy adott helyen megszámolja, hogy egy liter vízben mennyi, milyen fejlettségű és faj- összetételú lárvanépességet talál. Az elmúlt két hétben sok helyen indokolt lett volna a kémiai irtás, de ebből már csak egyre van lehetőség az idén, ezért a szakemberek tartalékolják ezt a módszert, és bíznak benne, hogy nem lesz több esőzés. Amennyiben az időjárás mégis csapadékosra fordul sort kell keríteni a Miskolcon költenek Megyénkben egyedül Miskolcon költenek a drágább, de környezetbarát biológiai irtásra, más településeken elsősorban kémiai szúnyog- irtást végeznek, mivel ez az olcsóbb. Az irtást engedéllyel rendelkező vállalkozók végzik, de a szükséges pénzt a települések önkormányzatai biztosítják. kémiai irtásra - tette hozzá az agrozoológus. A szúnyogcsípés sok esetben nemcsak viszketéssel, de hatalmas, vörös duzzanattal is párosul. Tettes: a pille és a púpos Dr. Gyulai Péter szerint ezért nem a csípőszúnyog a felelős, hanem a púpos, és a pilleszúnyogok. Ezek lárvái rothadó szerves anyagban, trágyában, esetleg a város alatti csatornákban fejlődnek ki, és innen szedik össze nyálmirigyeikbe a baktériumokat. A hazai fajok betegséget nem terjesztenek, de a csípés helye elfertőződhet és a megszokottnál nagyobbra dagadhat. Ilyen esetekben érdemes orvoshoz fordulni - tanácsolta dr. Gyulai Péter. Mondja el a véleményét! MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: Hogyan bírja a kánikulát? I lyen időben a legszívesebben az ember ki sem jönne a vízből, a meleg jó, csak nem a városban. Szívesen el tudnám képzelni a hétköznapjaimat tengerparton sütkérezve, a vízben hűsölve. Soltész Zsolt (28), INFORMATIKUS É pp ideje volt, hogy végre igazi nyári idő legyen. Ha még néha kellemetlen is az esetenként harminc fok feletti hőmérséklet, akkor is megéri, hiszen hétágra süt a Nap, aminél nincs csodálatosabb. Burka Ágnes (27), STATISZTIKUS L égkondicionáló mellett meg sem érzi az ember ezt a hőséget, de mihelyst ki kell lépni az autóból, elviselhetetlenné válik ez a hőérzet. A legjobb ha árnyékban vagy hús helyen töltjük időnket. N em izgat, ha meleg van, bár igazából nem szeretem ezt a nagyon meleget. A hűvöset szeretem, az árnyékban jó lenni, a napon nem szeretek. Szeretem a nyarat, de az ilyen meleget nem. neki ha húlenne, hiszen kellemesebben el lehet tölteni a napot, nem úgy mint ilyen melegben. Már alig várom az augusztusi szabadságomat, remélem akkor is így fog sütni a Nap. Demjénné Bajáti Zsuzsa (50), VÁLLALKOZÓ Demjén Sanyi (5), ÓVODÁS Juhász László (36), ELADÓ Magyar befektetőket keresnek Nálunk járt Rimaszombat polgármestere Miskolc (ÉM) - Van néhány nagy vállalkozás, s vannak az 5-10 főt foglalkoztató kis cégek, ám hiányoznak a közepes társaságok. így jellemezte röviden Rimaszombat gazdasági viszonyait szerkesztőségünk vendégeként Vendégeink voltak (Fotó: Ádám János) dr. Cifrus István, Rimaszombat polgármestere és helyettese, Kovács László. Sok a hasonlóság Mint mondták, sok tekintetben hasonlóak a problémáink is, de mi több területen már jóval előrébb járunk. Náluk viszont kedvezőbb adózási viszonyok fogadják a befektetőket, éppen ezért bíznak abban, hogy a jövőben közös vállalatok alakulhatnak a szlovák településen. Megjegyezték, e tekintetben is jelentős, hogy mindkét ország csatlakozott az Európai Unióhoz, hiszen ez egy sor akadályt elhárít az együttműködés útjából. A rimaszombati városvezetőkkel készített interjú részletei a későbbi lapszámunkban olvasható! Közös Tourinform Irodát nyitott a megyei és a miskolci ön- kormányzat Miskolcon, a Városház tér 13. szám alatt található Európa Házban. A tegnapi ünnepélyes irodaavatón részt vett Pál Béla, a szaktárca idegenforgalomért felelős politikai államtitkára is. (Fotó: Végh Csaba) SZDSZ: Adócsökkentés kell, nem adóemelés Miskolc (ÉM) - A Szabad Demokraták Szövetsége tavasszal adóstopot hirdetett. Ennek értelmében nem támogatják a negyedik adókulcs ötletét sem - mondta T. Asztalos Ildikó önkormányzati képviselő (SZDSZ) tegnapi sajtó táj ékoztatój án.- A szocialisták szerint: a negyedik adókulcs igazságos, ez nem igaz. Attól, hogy a magasabb jövedelműeket megadóztatjuk, egyetlen rászorulónak sem lesz jobb - hangsúlyozta T. Asztalos Ildikó. Hozzátette: nem adóemelésre, hanem rászorultsági alapú szociálpolitikára és adó- csökkentésre van szükség. Az itt élőknek az a jó, ha a gazdaság jól működik, versenyképessége nő, mert ez egyenlő a munkahelyek megtartásával, és a munkahelyek számának növelésével. ÉM-NYEREMÉNYIÁTÉK Hamarosan indul a játék a Skoda Fabiáért Miskolc (ÉM) - Már csak néhány nap és a lapunkba befűzött szelvénnyel, majd az olvasóink által már megszokott mozaikdarabokkal kezdetét veszi a játék a nagy nyereményért. A megye első márkakereskedéseként kezdte meg működését a Multi-Turbo Kft. 1992-ben. Mert megéri Ez időtől fogva nem csak Skoda személygépkocsik értékesítésével és alkatrészek forgalmazásával, de új és használt gépjárművek szervizelésével is minőségi módon szolgálják ki ügyfeleiket. Aki részt vesz az Észak-Magyaror- szág hamarosan induló nyereményjátékban, a Multi-Turbo Kft. által felajánlott Skoda Fabiát nyerheti meg. S ha nem lenne szerencséje, akkor érdemes betérni a miskolci Skoda márkakereskedésbe, ahol teljes körű szolgáltatást nyújtanak, egyebek mellett különböző finanszírozási konstrukciók állnak rendelkezésre, íjgy lehetőség van személyre szabott hitel, lízing, illetve tartós bérleti finanszírozás igénybevételére. A cég életében mérföldkő volt a 2001-es év, ugyanis a 600 négyzetméteres új bemutatóterem felépítésével megvalósult áz álom, mely a mai kor követelményei szerinti színvonalas kiszolgálást biztosít az ügyfelek számára. Legfőbb érték Az elegáns, klimatizált környezetben jól felkészült szakemberek várják a régi és új ügyfeleket. A Multi-Turbo Kft.- nél a technikai, gazdasági arculat mellett a kultúra és a harmónia a legfőbb érték, melyet szem előtt tartva fogalmazták meg cégfilozófiájukat: Skoda - Symply Clever Egyszerűen nagyszerű.