Észak-Magyarország, 2004. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-25 / 147. szám
2004. június 25., péntek ÉSZAK-MAG YARORSZÁG* OKTATÁS / HIRDETÉS / 5 „Az európai egyetemek legyenek átjárhatóak!" Esély a kisiskoláknak INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN Oktatási épületek rekonstrukciójára, információs berendezésekkel való ellátására, valamint az e-tanulás tartalomfejlesztésére, pedagógusok továbbképzésére pályázhattak önkormányzatok és általános iskolák, az Információs technológia az általános iskolákban elnevezésű program keretében. A közel 7 milliárdos program 40 százalékát az Oktatási Minisztérium biztosította, 60 százaléka pedig Phare-tá- mogátásból származik. A kistelepülések az esélyegyenlőség növelését látják a hamarosan kezdődő beruházásokban. Borsodbóta község általános iskolájának terveit 70 millió forint segíti - tudtuk meg Gulyás István polgár- mestertől. - Ebből a pénzből egy számítástechnikai terem épül, egy pedig megújul, melyeket informatikai eszközökkel is ellátnak. Megvalósulhat az iskola vizesblokk- rendszerének megépítése és akadálymentesítése is, a pedagógus-továbbképzésre nyert pénzt pedig a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó nevelők képzésére használják föl. Az egyetlen esély A Szatmárcsekei Általános Iskola közel 100 millió forintot nyert, melyből jut az iskolaépület felújítására, az intézmény informatikai hálózatának kiépítésére, e-tananyag fejlesztésére, valamint pedagógus-továbbképzésre. Mint Sarkady Pál polgármester fogalmazott, az önkormányzat saját erőből nem tudta volna megoldani ezeket a beruházásokat, a településen élő gyerekek egyetlen esélye pedig a tanulás. Bihartorda 1890-ben épült iskolája is pályázati pénzből bővülhet. Vizesblokkal, aulával, két számítástechnikai teremmel, valamint információs eszkö-zökkel gazdagodik.- Véget kellene már vetni annak, hogy a vidéki tanulók hátrányokkal indulnak a középiskolák felé - hangsúlyozta dr. Szabó József polgármester. Hozzátette: a pályázati pénz lehetővé teszi, hogy a kistelepülések tanulói is lépést tartsanak a kor követelményeivel. GM Oktatási Wtesst&Ajm SZÜKSÉGSZERŰ A FELSŐOKTATÁS REFORMJA Liberális politikusként úgy látom, a magyar felsőoktatásnak egyszerre kell megfelelnie annak a két elvárásnak, hogy minél többen tanulhassanak tovább, és a diákok minőségi képzést kapjanak. Az is nagyon fontos, hogy az egyetemek ezt a két célt racionális gazdasági működéssel érjék el, hiszen a felsőoktatást döntő részben a magyar adófizetők tartják fenn. Fontos, hogy az európai egyetemek átjárhatóak legyenek, hogy a magyar egyetemi hallgató és a friss diplomás az európai munkaerőpiacon versenybe tudjon szállni. Ezért van szükség áz új felsőoktatásai törvény megalkotására - tudtuk meg Magyar Bálint oktatási minisztertől.- A képzési reform az angolszász és a skandináv képzési modellhez csatlakozik - mondta a miniszter -, amely figyelembe veszi a tömegképzés és az elitképzés szempontjait. Többciklusú és lineáris Többciklusú lineáris képzésről van szó, amelyben nagy a mobilitás, az átjárhatóság. A jelenlegi elkülönült főiskolai és egyetemi W .................. .4 képzési reform az angolszász és a skandináv képzési modellhez csatlakozik. Magyar Bálint miniszter ...........................................M szintű képzés az átalakítást követően három fő ciklusra bomlik: az első három, három és fél év alatt a hallgató felsőfokú alapképzésben részesül, ezt követi az általában kétéves mesterképzés, s erre épül Ők már megszerezték a diplomát (Fotó: Bujdos Tibor) a hároméves doktori képzés. Az új képzési formák bevezetése egyrészt lehetővé teszi a munkaerőpiaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodást, másrészt bővíti a hallgatók továbbtanulási lehetőségeit. Ebben a rendszerben várható, hogy a hallgatók tömegesen egykét szemesztert külföldi egyetemeken végeznek majd el - hangsúlyozta a miniszter. Az első pillér a képzési szerkezet átalakítása. A második a felsőoktatás belső irányítási rendszerének átalakítása. A reform lehetővé teszi, hogy erőteljesebbé váljon a menedzsment szemlélet az egyetemek vezetésében, mégpedig azért, hogy az intézmények élni tudjanak a piac kínálta lehetőségekkel. Hallgatói támogatások- A reform harmadik pillére a diákokat érinti: kibővítjük a hallgatói támogatásokat - mutatott rá a miniszter. - A minisztérium szeretné megkönnyíteni a diákok külföldi tanulmányait, ezért a tervek szerint lehetőség nyílik arra is, hogy a diák magával vihesse a képzési normatívát, ha egy-egy félévet külföldi egyetemeken kíván tölteni. A tervek szerint azoknak is lehetőségük lesz ingyenesen megszerezni egy diplomát, akik már részt vettek költségtérítéses képzésben. A diákmunka már 2004 januárjától a minimálbér eléréséig adó- és járulékmentes. - A felsőoktatás minőségi fejlesztése nem mehet végbe az oktatási épületek bővítése, a kollégiumok fejlesztése nélkül - folytatta Magyar Bálint. Jövőre kísérlet- Az infrastruktúra-fejlesztési program magántőke bevonásával történik majd. Ennek keretében több ezer kollégiumi helyet létesítünk és újítunk fel. A törvénytervezet ősszel kerül a parlament elé, januártól lépne életbe, 2006 szeptemberétől már kötelező jelleggel, felmenő rendszerben. A 2004-2005-ös tanévben kísérleti képzések is indulnak, a Veszprémi Egyetemen, a Budapesti Műszaki Főiskolán és a Debreceni Egyetemen. A program céljai A Magyar Universitas Program céljai • Minőségi képzés, nemzetközi szinten is versenyképes tudás biztosítása • A hallgatók támogatása, szabadság, mobilitás • Egyenlő esélyek megteremtése • A teljesítmény többszintű honorálása, erősen differenciált bérezés • Színvonalas oktatői-kuta- tői munkához szükséges feltételek megteremtése • A felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatainak erősítése Alapvető problémák A magyar felsőoktatás alapvető problémái: • A felsőoktatási expanziót nem kísérte minőségi fejlesztés • Merev képzési szerkezet, mobilitás hiánya • Irracionális finanszírozási szerkezet és mechanizmus • Leromlott felsőoktatási intézményi infrastruktúra • Motiváció hiánya az oktatói bérrendszerben, az utánpótlás hiánya • A kutatás-fejlesztésre fordított támogatások messze az uniós átlag alatt MINDEN SIKERNEK MEGYÉN A MAC TÖRTÉNETEM Gépész karbantartó Villamosipari karbantartó Auditor/minőségbiztosítási technikus Irányítástechnikai műszerész Elvárások: • szakirányú középfokú végzettség, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Excel/Word), • kommunikációs szintű német- és/vagy angolnyelv-tudás előny, • vállalja a több hónapos külföldi betanulást. Érdekli a kihívás? Örömmel várjuk, hogy megismerhessük. Lehetőleg magyar és német vagy angol nyelven megírt fényképes pályázatát az alábbi címre küldje: Róbert Bosch Energy and Bodysystems Kft. 3548 Miskolc, Pf. 655 e-mail: mc.palyazat@hu.bosch.coin www.bosch.hu BOSCH BOSCH MISKOLC BOSCH Feladatai: • termékek és gyártósorok telepítése, • gyártás tervezése és szervezése, • a gyártás termelékenységének elősegítése. Elvárások: • gépészmérnöki, technológus végzettség, • automatizált és hagyományos gyártósori tapasztalatok, • háztartási gépek, elektromos szerszámgépek vagy autóipar területén szerzett tapasztalat, • kommunikációs szintű német- és/vagy angolnyelv-tudás, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Excel/Word) Érdekli a kihívás? Örömmel várjuk, hogy megismerhessük. Lehetőleg magyar és német vagy angol nyelven megírt fényképes pályázatát az alábbi címre küldje: Róbert Bosch Power Tool Kft. 3548 Miskolc, Pf. 655 e-mail: mc.palyazat@hu.bosch.com www.bosch.hu Folyamatmérnök /Jelige: MFG/