Észak-Magyarország, 2004. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-10 / 134. szám
2004. június 10., csütörtök ÉSZAK-MftfiYARQBSZáfii GYÁSZ / HIRDETÉS / IS EMLÉKEZÉS! „Egy szál virág, egy gyertyaszál, Egy fénykép, amin mosolyogsz rám. Míg élek, emléked itt él velem. Nem az a fájdalom, ami jajba és könnybe fúl, Hanem amit életünk végéig, szívünkben őrizzük szótlanul. Fáradt, beteg lelkem most végre megpihen, Ha vétkeztem. Uram, bocsásd meg azt nekem, Amikor testemet roskadozva vittem, Váratlanul, csendesen átölelt az Isten." Amíg csak élek, nem felejtem el azt a júniusi napot, mikor egyetlen gyermekem ÉLES SÁNDORNÉ sz. Szekeres Ilona tragikus körülmények között örökre itt hagyott. Soha el nem múló fájdalommal gyászolja 513132 özvegy édesanyja ■ Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudat- ■ll juk, hogy SERFŐZŐ JÁNOS volt általános iskolai igazgató a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár volt dolgozója életének 86. évében, súlyos betegségben 2004. május 29-én csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2004. június 12-én, 18.30 órakor kezdődő szentmise keretében veszünk búcsút a hejőcsabai római katolikus templomban. Végső temetése a martfűi templomban 2004. június 17-én, 13 órakor lesz. Felesége és gyászoló szerettei 515021 „Nem így akartam, nem ezt akartam, i Szerettem volna még élni közietek. ® De a halál közbeszólt, hát el kellett menni. Ha sírni látlak titkeket. lelkemnek fáj nagyon. Ezért ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy MILUS SÁNDORNÉ sz. Horváth Julianna életének 74. évében elhunyt. Temetése 2004. június 11-én, 13 órakor lesz a deszkatemető ravatalozójából. A gyászoló család 514776 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik VERCSIK JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. 513422 Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ÖZV. KÁRPI JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család _ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik isfnerték vpgfy és szerették, hogy A ÖZV. SZÁNTÓ ANDRÁSNÉ sz. Fegyverneki Mária életének 73. évében elhunyt. Temetése 2004. június 11-én, 17 órakor lesz a kistokaji temető ravatalozójából. A gyászoló család 514796 _ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HANYÁNSZKI GYULA harsányi lakos a December 4 Drótművek dolgozója 57 éves korában, 2004. június 8-án türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2004. június 10-én, 16 órakor lesz a harsányi római katolikus temetőben. A gyászoló család 514748 EMLÉKEZÉS „Nincsen nap, nincsen perc, nincsen óra, Amióta elmentél, Rád ne gondoltunk volna, ’yfrJSr Nélküled üres lett a házunk. Keresünk, de sehol sem találunk. Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el." Fájó szívvel emlékezünk arra a szomorú napra, amikor KARÁSZI LÁSZLÓ 2003. június 10-én, 1 éve örökre itt hagyott bennünket. S14084 Gyászoló családja „Ha látni akartok, nézzetek az égre, Szívetekben hagyom emlékem örökre." Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÉGERSZEGI FERENC temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára a szeretet virágait elhelyezték és bánatunkban osztoztak. Nem felejtő szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy FAZEKAS ISTVÁN JÁNOS (Fajer) 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2004. június 12- én, 15 órakor lesz a szirmabesenyői felső temetőben. 513,25 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett Édesanyánk / / / POLEFKO ILLESNE temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. 5,335, A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk ANTALOCZI LAJOSNE sz. Simon Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. s,2328 A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik ZSIGRAY GYULA temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. 5)272) Gyászoló felesége Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk , ERDŐS MIHALYNE temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik FORSTHOFFER LAJOS temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk SZÉP (LAJOS) LÁSZLÓ temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló csalód Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BASKA GYÖRGYNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család MUNKAHELYET KÍNÁL Hűtőipari termékeket forgalmazó társaság gépjárműparkjának menedzselésére és járatainak megszervezésére keres gyakorlattal rendelkező fuvarszervezőt. A fényképes pályázatokat, referenciákat, bizonyitványmásolatokat „Fuvar" H Z512674 jeligére a kiadóba várjuk. 300 fős vállalkozás tapasztalt bér-tb-munkaügyi előadót keres. A fényképes pályázatokat „Munka" Z512691 jeligére várjuk a kiadóba. Kőművesek jelentkezését várjuk miskolci és Miskolc környéki munkahelyre korrekt bérezés. 30/557-9380. 513216 Gyakorlattal rendelkező szakácsot, kereskedelmi és angol vagy német középfokú vizsgával recepcióst valamint kertészkedni nyugdíjast felveszünk. Jelentkezni Flóra Panzió Miskolc, Miskolctapolcai út 35 sz. 10-11- én 11-16 óráig. 513381 Építőanyag-telepre targoncavizsgával rendelkező árukiadót keresek. Tel.: 30/9588-795. 513474 AZ V UI^IO COOP Rt. encsi Maxi-Coop lébeüzle (Petőfi u. 55-57. sz. alatt) ayakorlattal rendelkező , Üzletvezetőt keres. Érdeklődni: Unió Coop Rt. Miskolc, Kossuth u. 1. Tel.: 46/500-370, 500-372 telefonon. A kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 13.30 óráig fogadjuk. Piacvezető némát részvénytársaság \ pályázatot hirdet területi képviselői állásra, Vagyonvédelmi cég felvesz alkalmazottként biztonsági őröket. Érd.: 20/3268-210. 513491 AWI kombi hegesztőket, csőszerelőket és lakatosokat keresünk. Tel: 70/38 0 8809. 70/38 0 8810. 513653 Kereskedelmi kft. gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keres, E jogosítvánnyal, valamint autószerelőt. Jelentkezés személyesen: Miskolc, Kiss Ernő u. 33. sz. alatt. 513781 Németül beszélő fűtés-, és csőszerelőket keresünk, németországi munkahelyre. Jogosítvány szükséges. Tel.: 46/372-806. 513785 Változó munkahelyre villanyszerelőket felveszünk. Jelentkezni 7-16-ig. Tel.: 46/413-039. _______ 513815 számlaképes8éggel. Konkurenciamentes szolgáltatás. Jelentkezni: 70/8812371 >'• jáltatás. I 2871 Banki pénzügyi tevékenységhez keresek felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat. Érd: J 30/339-5229. _______ 513928 Miskolci étterem keres fiatal szakácsot azonnali kezdéssel. 30/350-5025. 514025 CNC esztergályost és horizontos munkavállalókat keresünk. Tel.: 46/402-443. _ 514059 I Felszolgálót felveszek, nyelveket beszélőt és szaktudással rendelkezőt. Érd.: 20/9276-383. 514141 Belvárosi sörözőbe vendéglátói végzettséggel pultost keresünk. Érd: 46/415-912 12-24 ig. 514153 Könyveléssel foglalkozó miskolci cég főállású munkakörbe gyakorlott könyvelőt keres. A pályázatokat levélben - a fizetési igény megjelölésével - az alábbi címre kérjük elküldeni: Gazdasági Tanácsadó Bt. 3501 Miskolc, Pf.: 133. 514182 Divatáruüzletembe szakképzett ruházati eladó hölgyet keresek. Érd.: 20/2326-835 514196 Épületkarbantartót, szakácsot, felszolgálót, szállodába nyelvtudással rendelkező takarítónőt felveszek. Tel.: 20/38-16-953. 514440 Élelmiszer-ipari nagykereskedelmi társaság miskolci telephelyére 12 fős csapatának élére keres raktárvezető munkatársat. A hasonló területen szerzett gyakorlat előnyt jelent. A fényképes pályázatokat s „Raktárvezető" Z512678 jeligére a kiadóba várjuk. Az Iroda 2000 Kft., Miskolc, Corvin út 1-3. szám alatti bemutatótermébe agilis kolléganőt keres 30 éves korig, kereskedelmi végzettség előnyt jelent. Jelentkezés: bemutatótermünkben fényképes önéletrajzzal június 16-ig. 514209 MTZ-hez értő és szerelésben jártas szakembert keresek mezőgazdasági munkára. Jelentkezni lehet: Miskolc, Szentpéteri kapu 47. reggel 8 óra. _________514510 Miskolci étterem konyhalányt keres. Feltétel: Avas és környéki lakos legyen. Érdeklődni lehet: de. 10 órától 30/2293-894.____________514563 Sajószentpéter és vonzáskörzetéből keresünk adminisztrátort, mérlegképes könyvelői végzettség illetve an- golnyelv-tudás előny. Érd.: 46/504-364 8-16 óra 514593 Bevezetett szépségszalonba fodrászt, kozmetikust, műkörmöst keresünk. Vállalkozói szükséges. Érd.: 46/370-050__________514661 MUNKAHELYET KERES Gépkocsi-vezetői munkát keresek PÁV-I, Mixer kát. jogosítvánnyal rendelkezem. 20/2451-229. 511537 Építésvezető gyakorlattal FMV-vel munkát keresek. Tel.: 20/562-4991 513263 Villamosmérnök 30-as középfokú né- metnyelv-vizsgával, „B” kategóriás jogosítvánnyal munkát keres. Tel.: 48/317-008, 30/340-92-39 513981 Felsőfokú végzettséggel lengyel-magyar tolmácsolási, fordítási munkát keresek fő- vagy mellékállásban, lengyel kapcsolatokkal rendelkező cégeknél. Érd.: 20/218-1856. 514285 EGYÉB ELADÁS Előtető és kerti lak, új, modern, átlátszó tetős, állítható eladó kiszállítás- sal. Érd: 20/5664-871. 514129 300 db bontott cserép eladó. Érd.: 46/389-742. 514600 NAPLÓ-INGATLAN Nyíregyháza-Nyírszőlős frekventált helyén 106 nm-es angol típusú 3 szobás nappalis családi ház eladó. 70/2977-216. _ 510354 Debrecen Legátus utca 8/B. alatt családi ház 378 nm-es telken eladó. Érd.: 17.00 óra után 52/418-567. ________________ 510358 Egyetem sugárúti I. emeleti udvari 62 nm-es lakás felújított téglaépítésű társasházban telekhányaddal eladó. 30/497-7556._____________510498 Hortobágyon tanya eladó. 7 000 000 Ft. Érd.: 30/2199-111. _____511893 Debrecen Hajó u-i 1+2 fél szobás 55 nm-es I. em. szépen felújított lakás eladó a belvárosban. Akár bútorral is. Iá.: 10.9 M Ft. T: 20/410-9585. _______________511167 Db., Füredi út 22. sz. 11/2. alatt 55 nm téglafalú konvektoros kis rezsijű lakás + pince, jó állapotú sürgősen eladó. Érd.: 370-838-as telefonon vagy 70/508-8227.________511452 Hosszúpáiyi Debrecen felőli részén 2 szoba összkomfortos 8 éves ház eladó. Iá: 7.2 M Ft. Érdeklődni: 30/62 5 9454. 511703 Debrecen, Létai úti, tetőteres családi ház 1890 nm-es telken, külön-külön bejárattal, 2 családnak is alkalmasan eladó. 52/411-713. 511760 j Debrecen csapókerti 3 szintes családi ház 600 nm telken eladó. Összközmű- ves aszfaltos utcában, belvároshoz közel. Tel.: 20/463-0398. 512414 Debrecen, Nagyerdő, Komlóssyri, j 150 nm-es, angol jellegű, tágas, szép ház+garázs tulajtól, tehermentesen i eladó. Érd.: 30/271-6493.___512989 Hajdúszoboszló, Hőforrás u. 90. alatti 7 szobás, 3 fürdőszobás, garázsos 1 családi ház 930 nm telken eladó. T.: 20/383-67 12, 512997 \ Debrecen, Nagyerdőnél villamos- | megállónál, egyetemek közelében, ; 54 nm-es, társasházi lakás eladó. 30/532-7368, 52/343-163. 513333 Debrecen, vénkerti, I. em.-i, felújított, j 2+2 szobás, 68 nm-es lakás augusztu- 1 si beköltözéssel eladó. Ár: 12 M Ft. T.: 46/390-294,30/4514994. 513565