Észak-Magyarország, 2004. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-10 / 134. szám
Marianna (25) miskolci egyetemista lány, imádja a barátait, s hobbija a vitorlázás. yiavw. hoon.hu J Sü& (Fotó: Adám János) A hetes ikrek 400 és 600 gramm körüli súllyal jöttek világra (Fotó: epa) Már csak négy él a palesztin hetes ikrek közül Jeruzsálem (MTI) - Csak négy élte túl az egy napot a hétfőn született palesztin ikrek közül, egyelőre ők is válságos állapotban vannak - közölték egészségügyi források. A Kelet-Jeruzsálemben világra jött hetes ikrek közül kettő nem sokkal a szülés után, egy harmadik újszülött pedig kedden halt meg. A szülésnél jelen lévő ápolónő kedden elmondta, a másik négy csecsemő életben maradása is kétséges, hozzátéve, hogy „igen nehéz megmenteni az ilyen koraszülötteket, függetlenül attól, a világ mely részén születnek. Mi mindent megteszünk a megmentésükért” - tette hozzá. A 27 éves kismama korábban meddőség elleni kezelésen esett át, és visszautasította a magzatszámot szabályozó kezelést. A szülés terhessége 26. hetében indult meg. RÖVIDEN 0 Alex Kingston szerződését a Vészhelyzet című amerikai kórházsorozatnál nem hosszabbítják meg, mert a producerek szerint az általa alakított karakter már nem elég érdekes a nézőknek. A színésznő nem érti, mi lesz a sorozattal, ha minden régi szereplőt eltávolítanak. 0 Tizennégy halálos áldozata van a keddi gaboni repülőgép-szerencsétlenségnek. Egy libreville-i magán-légitársaság gépe 26 utassal és négyfőnyi személyzettel a fedélzetén zuhant a tengerbe, közvetlenül a felszállás után. A szerencsétlenség okát a szakértők vizsgálják. 0 Jennifer Lopez gyermeket vár újdonsült férjétől, Marc Anthony Grammy- díjas salsaénekestől - véli tudni egy New York-i bulvárlap. A telt idomú világsztár, aki csak néhány hónapja szakított végleg Ben Affleckkel, a hét végén házasodott össze az énekessel. 2004. június 10., csütörtök MEGÉR EGY MOSOLYT- Hogyán legel a fejetlen tehén?- ???- Pont úgy, mint amelyiket megfejték. További viccek: humor.boon.hu Ugyancsak az „utazás” kategóriában említhető az angliai „Vidék pártja” jelöltjeként induló Sir Ranulph Fiennes. Ő volt az első ember, aki gyalogosan és vitorlással, a két sarok érintésével megkerülte a Földet 1982-ben, majd 1993-ban gyalogosan és segítők nélkül átvágott az Antarktiszon: a Guinness-rekordok könyvében ezért „a világ legnagyobb élő sarkkutatójának” nevezik. A finn Ari Vatanen ralibajnok nevét az autós sportág szerelmesei ismerik jól, őt a francia Unió az Elnöki Többségért (UMP), Chirac elnök pártja nevezte be erre a versenyre, méghozzá befutó helyen. A 2000-es sydneyi olimpián aranyérmet szerzett Er- ki Nool tízpróbázó Észtországban a Pro Patria párt listáján tesz európai próbát. Különcök is indulnak Az európai kampány színfoltjai közé tartoznak egyes különleges célokért szerveződött listák is. Spanyolországban indul például a Hasis Párt a Legalizálásért és a Normalizálásért nevű csoport, amelynek lógója egy kendervirág. Németországban az Isten Parancsolatainak Németországa olyan európai törvényeket követel, amelyeket „a Tízparancsolatból lehet levezetni”. S13BS! a * Szóljon hozzál Világrekorder víziló Moszkva (MTI) - Huszonnegyedszer vált anyává Marija, az Oroszországhoz tartozó Kalinyin- grád állatkertjének nőstény vízilova, s gondozói szerint ezzel a teljesítménnyel anyasági világrekorderré vált a vízilovak világában. A vízilovak általában ötéves korukra válnak ivaréretté, és átlagosan kétévenként szülnek. Virágról virágra szállva szép az élet... legalábbis addig, amíg ki nem derül, hogy tényleg macska vagyok, és nem méhecske. (Fotó: Magánarchívum) Nyolcvanméteres ítélet Halle Berry ostromlója távol kell maradjon ímn-mmmmké A Lengyelországhoz tartozó nyugat-pomerániai vajdaságban és feltehetőleg az ország más részeiben is a gépkocsikhoz használt ablakmosó folyadékból szeszfőzdékben denaturált szeszt készítenek, melyet aztán nagy haszonnal illegális palackozóknak és helyi vendéglátó-ipari egységeknek értékesítenek. A Gazeta Wyborcza című napilap által feltárt visszaéléseket a szczecini rendőrség megerősíDolly Buster minőségi pornófilmeket és futballt ígér a hét végén rá szavazóknak (Fotó: epa) da, a közszolgálati rádió volt igazgatója a centrista UDF egyik listavezetője. Sok színész is az európai politikai színpadra lépett, köztük csiklandósabb műfajok művelői is. Csehországban Dolly Buster német pornósztár vezeti a Független Kezdeményezés (NEI) listáját, amely korábban Független Erotikus Kezdeményezés néven futott. A felmérések szerint a voksok fél százalékára számíthat. Olaszországban a népszerű Elisabetta Gardini a Forza Italia jelöltje, Silvio Berlusconi miniszterelnök kormányzó pártja indította őt. Spanyolországban Pilar Bardem színésznő - Javier Bar- dem színész édesanyja - a kata- lóniai baloldali, ökológiai és kommunista koalíció listáján a hatodik. Remek jelölt az űrhajós Az űrhajósok közül a politikai pályára állni Csehországban Vladimír Remek, aki 1978-ban egy szovjet Szojuz fedélzetén járt a világűrben; a kommunisták listáján a második. Hasonló politikai érdeklődést mutat Umberto Guidoni, az egyedüli olasz, aki járt az űrben, méghozzá az amerikai Endeavour fedélzetén 2002- ben: ő független jelölt a PDCI olasz kommunista listán. Varsó (MTI) - A gépkocsikban használt ablakmosó folyadékból állítanak elő lepárlás útján nagy mennyiségű denaturált szeszt Lengyelország illegális lepárlóüzemeiben. tette. A vajdaságban eddig már három lepárlóüzemet számoltak fel, egy negyediket pedig Lódz- ban. Nyolc személyt előállítottak, közülük hármat letartóztattak. A fagyálló a favorit Leggyakrabban a fagyálló folyadékot párolják le, mert az több alkoholt tartalmaz, öt liter fagyállóból négy liter spiritusz állítható elő. A folyadék nagykereskedelmi ára literenként 2 zloty (108 forint), a belőle gyártott szeszért viszont a feketepiacon már 11 zlotyt (600 forintot) adnak. A legális denaturált szesz literje az üzletekben a magas adók miatt már 80 zlotyba (4320 forintba) kerül. Hága (MTI) - Sok rendhagyó jelölt, köztük színészek, énekesek, újságírók, űrhajósok, sportolók, írók, költők vagy pornósztárok kelnek versenyre 25 országban az Európai Parlament mandátumaiért. Az ismert újságírók közé tartozik például a 61 éves Robert- Kilroy Silk, a BBC reggeli adásának műsorvezetője, akit azt követően bocsátották el, hogy az arab világot sértő kijelentéseket tett műsorában. Rádiós, színész, pornós Most ő az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának listavezetője: ez az euroszkeptikus politikai alakulat két mandátumot szerzett öt évvel ezelőtt. Franciaországban Jean-Marie CavaSir Ranulph Fiennes A 80 méter nem a hétfői ítélet indokolásának hossza, hanem az a legkisebb távolság, ameny- nyire a jövőben Greg Broussard, a pórul járt katona megközelítheti szerelmének 35 éves tárgyát. Aggódott biztonságáért Greg Broussard az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal próbálta megközelíteni Halle Berryt, s amikor ez nem sikerült, telefon- és faxüzenetekkel bombázta annak menedzserét és ügynökét is. A szép színésznő keresetében leszögezte, hogy nem ismeri a kitartó katonát, nem kíván vele semmiféle kapcsolatot, és a férfi ismétlődő próbálkozásai következtében aggódik a saját és a munkatársai biztonsága miatt is. Los Angeles (MTI) - Nyolcvanméteres büntetést szabott ki Linda Lefkowitz bírónő egy volt elitkommandósra, akit azért citáltatott a törvény elé Halle Berry mert az szünet nélkül ostromolta. Elitkommandósok kíméljenek... (Fotó: EPA) Extrém jelöltek a bét végi Elválasztáson Csehországban pornós európai parlamenti választásokra számíthatnak a polgárok Ablakmosó folyadékból spiritusz Illegálisan készül a denaturált szesz