Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
2004. március 4., csütörtök ÉSZAK>MA&YAH0RSZÁ6# GYÁSZ / HIRDETÉS / 15 „ Kezedre bízom telkemet, Te váltasz meg engemet Oh Uram, hűséges Isten.” Zsolt.31:6 A gyászoló család az örök élet reménységében tudatja, hogy BÁRSONY ISTVÁNNÉ sz. Fövenyessy Margit 81 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése Miskolcon a Deszkatemplomból 2004. március 8-án, 13 órakor lesz. <63979 Gyászoló szerettei „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. tíw I Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették. hogy KECSKEMÉTI ZOLTÁNNÉ sz. Vámosi Irén életének 76. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2004. március 8 án, 13 órakor lesz a diósgyőri temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család I „Köszönjük neked Uram, hogy O a miénk volt, és az is marad. Mert aki el szerettei szivében, az nem hal meg, csak távol van." (Augustinus) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy 1D. SÁFRÁNY ISTVÁN a sajókazai sütőüzem vezetője életének 84. évében csendesen elhunyt. Temetése 2004. március 5-én, pénteken 15 órakor lesz a sajókazai temetőben. A gyászoló család Mély fajdalommal tudatjuk, hogy , , OZV. FALUCSKAI BENJAMINNE sz. Bálint Róza K 92 éves korában csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2004. március | 6-án, 14 órakor kísérjük a vattai református temetőben. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik + GÉCZIPÁL JL BARCSÁK JÁNOSNÉ volt göncruszkai lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2004. március 5-én, 14 órától lesz a sárospataki katolikus temetőben római katolikus szertartás szerint. temetésén megjelentek. Külön köszönetét mondunk a Szendrői Alt. Isk. tantestületének, dolgozóinak. A gyászoló család,60251 A gyászoló család flP „Nem az a fájdalom, mi könnybe s jajba fúl. Hanem mit szívünkbe rejtve őrziink Életünk végéig szótlanul." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAJKOS ISTVÁN encsi lakos életének 67. évében elhunyt. Búcsúztatása 2004. március 4-én, 14 órakor lesz az encsi ravatalozóban. 463509 A gy ászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk ÖZV. LUKÁCS JÁNOSNÉ sz. Szegfű Ilona a temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik ID. PAKSY ZOLTÁNNÉ sz. Gombos Piroska temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, s utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik TÓTH BÉLA temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, mély fájdal- i munkban osztoztak és részvétüket nyilvánították. A gyászoló család MUNKAHELYET KÍNÁL Az E.ON EÜT Kft. nyíregyházi fióktelepe azonnali belépéssel felvesz:- 1 fő munkavállalót vízlágyító-kezelő munkakörbe megszakítás nélküli munkarendbe. Szakmai követelmény:- vegyipari szakmunkás végzettség. Érdeklődni, jelentkezni lehet az E.ON EÜT Kft. nyíregyházi telephelyén, Nyíregyháza, Bethlen G. u. 92. szám alatt. Előzetes bejelentkezés a 42/598-700/3750-es melléken vagy a 06-30/627-5343-as mobiltelefonszámon. Gyerekruhakészítő utazó áruterítőt, értékesítő vállalkozót keres. Piacosok és butikosok jelentkezését várjuk. 30/9682-280. 460878 Országos ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-90- 390-032 444044 Akkreditált nyelviskolahálózat angol felsőfokú nyelvtudással oktatási feladat ellátására tanítani vágyó munkatársat keres. Érd.: 46/413-126. ___________ 462736 Dolgozni akaró, szorgalmas ruházati értékesítőket keresünk. Érd.: a megjelenés napján a Metropol üzletházban, a B-Boxban. 462903 OTP-csoport tagja i fő hitelügyintézőt keres, alkalmazotti jogviszonyban. Érd.: 20/923-9222. 463220 Országos hálózatú ingatlaniroda Miskolcra munkatársakat keres. Érd.: 20/4641-025 46/504-379 463305 Piacvezető pénzügyi szaktanácsadó cégcsoport 3 fő munkatársat keres vezető beosztásba. Kiemelkedő kereset. Felvételire jelentkezni 9-14-ig. 46/303-154. 463381 Távmunka otthonából, válaszborítékért tájékoztatom. Érd.: Kissné, 4100. Berettyóújfalu, Váci Mihály 17. 463420 Keresünk németországi munkahelyünkre németül beszélő, jogosítvánnyal rendelkező víz-gáz-központi- fűtés szerelőket. Cim: Nord Kft., Mc., Gagarin u. 17. 2/4. Tel.: 46/372-806 463651 Fegyvervizsgával, érvényes orvosival vagyonőröket keresünk bankőrzésre. Kis-Csendőr Kft. 1/2730-732, 30/30 99-765. 463727 Az Iroda 2000 Kft szállítási és szerelési munkára azonnali belépéssel kollégákat keres 35 éves korig. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Corvin u. 1-3. sz. alatti bemutatótermünkben lehet március 8-ig. 463815 Készítőket keresek divatos pamut felsőruházat és fürdőruhából. Tel.: 30/4151-389. 463998 Belföldi tejtermékterítésre 51 Ivecóra leinformálható gk. vezetőt, illetve nemzetközi 7,51 Ivecóra gk. vezetőt keresek: keleti ismeretekkel rendelkezők előnyben. Érd.: 30/903-7911, 30/336-1460. 463821 Vagyonvédelmi riasztórendszerek értékesítésére üzletkötőket keresünk. Fogyasztómérők leolvasóinak jelentkezését is várjuk. Érd.: 46/357-588 telefonszámon 8-16 óráig. 463844 Polcszervizeseket és üzletkötőket keresünk hipermarketekbe és meglévő ügyfeleink látogatására a megyében. Jelentkezni önéletrajzzal a Field Agent Kft. 1033 Bp., Sorompó u. 1. címen vagy a 06-1-250-1121-es faxszámon ill. a www.fieldagent.hu weboldalon lehet. 463879 Zepterrel az Unióbal Kereskedelmi képviselőket keresünk ingyenes átképzéssel. Jövedelem euróbán. Az 5 legjobb vizsgázó 5 napos párizsi utat kap. Jelentkezés: 30/9259-229 464011 MUNKAHELYET KERES 50 éves nyugdíjas személygépkocsival, vagy anélkül munkát keres Miskolcon és környékén. Érd.: 30/2459- 640. 463678 Acélszerkezetgyártó szakmérnök, gépészmüzemmérnök B kategóriás jogosítvánnyal, szakmai-vezetői gyakorlattal, művezetői-szerelésvezetői állást keres. Minden megoldás érdekel. Érd.: 16 után 46/413-445, egész nap 30/470-0291. 463816 EGYÉB ELADÁS Közepes Bioptron gyógylámpa nagy kedvezménnyel, áron alul eladó, lár.: 170 E Ft Tel.: 30/4368-946. 463211 Olvasott könyvet veszek, házhoz megyek, készpénzzel fizetek. Tel.: 46/322-307, 30/2094182. 463641 EGYÉB KERESÉS Bármilyen személy- vagy teherautót vásárolok, kivont forgalmút. Érd.: 46/707-018, 20/22 5 8 951. 462848 NAPLÓ-INGATLAN Tócó-völgyi 66 nm-es, I. em. 2+1 étkezős parkettás, járólapos légkondis, igényesen felújított lakás alatta 18 nm-es garázs külön is eladó. T.: 30/621-52 04. 460332 Debrecen belváros, Béke-Wesselényi lakótelep csendes részén, magasföldszinti, 67 nm-es, étkezős, parkettás, nagy erkélyes lakás eladó. T.: 52/368-382, 30/549-9057. Ár: 15 M Ft. 461237 I Debrecen Füredi úti 54 nm-es, 1+2 szobás, IX. em, parkettás, járólapos, re- luxás, lakás jó állapotban eladó. Érd.: 20/3864-372,52/480-705. 461473 Debrecen Lenkey utcai 3 szintes kertes ikerház fele eladó. 1-ly-os buszmegálló 2 percre. Irányár: 23 M Ft. Tel.: 06-30/580-8286. 461478 Tégláson, állomás és központ közelében gázfűtéses, 2 szobás családi ház melléképületekkel eldadó. Iá.: 9,5 M Ft. Érd.: 30/645-8915. £62326 Debrecen, Csemete utcán 4. em. 1+feles lakás eladó. Tel.: 52/419- 202. Ár: 8 M Ft. 462573 VEGYES Tollát toll-hagyatékát megveszem. Hívásra házhoz megyek. Tel.: 06- 20/3118-137. 462592 • r.‘ rí jb£> yy.ju.yy' *.r ||gífe|li| A hirdetés a legjobb befektetés! Ingatlanát gyorsan eladhatja! r “XtSkLAOAs ' ■ ■ tv tű i r y v r-------- I , fVl'VfüSyí • ***:<%%'■ :y po iilp- ■ —r* -+■ / ,. -sav-,. Zf’í'H w **4*-, 5,£«***), ' ----Vjuí, .2 a A hirdetés megjelenik a beérkezést követő 10 na- ixin belül. Hirdetését olvashatják a Déli Hírlap, a Hajdú-bihari Napló, áz Észak-Magyarország és a Kelet-Magyarország szombati .számaiban is. itt.htújiaífiitmáia VíJj JJj/üjj ÍjjjjíJiI □□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□a □□□□□□□□□□□□□□a Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Aláírás: Észak-Magyarország Hirdetési csoport. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3., Déli Hírlap Miskolc. Zsolcai kapu 3. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: 1NFORM MÉDIA Kft. 3501 Miskolc, Pf. 178 ÉSZAK-MABYARÖRSZAG * Az Inform Média Kft. a regionális újság- piacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-line média területén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaüj-Zemplén és INFORM MEDIA szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. nyílt ajánlatkérési eljárást hirdet az alábbi termékek szállítására: különböző típusú HP lézernyomtatók, CANON faxok és Mannesman Tally nyomtatókhoz való eredeti tonerek, festékkazetták. • A szállítási megállapodás 1 naptári évre vonatkozik. • A részletes pályázati felhívás ára: 12 000 Ft+25% áfa. A pályázati felhívás az Észak-Magyarország Szerkesztőségének titkárságán, Miskolc, Zsolcai kapu 3. alatt 9.00-15.00 óráig vásárolható meg 2004. február 24., keddtől. Az ajánlat leadási határideje: 2004. 03. 08., 14.00 óráig a fent említett helyen. INFORM MÉDIA KFT. , ; Az Inform Média Kft. a regionális újságjfo piacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-line médiák területén piacvezető INFORM MÉDIA Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe előfizető-szervezőt keres Ózd területére. Elvárásaink: • helyismeret • jó problémamegoldó készség • önállóság • átlagon felüli teljesítőkészség • jó kommunikációs készség • mobiltelefon Amit nyújtunk: • nyitott, fiatalos munkahelyi légkört, • sokrétű, változatos tevékenységet, • kiemelt jutalék • költségtérítés Előnyt jelent: • értékesítésben szerzett tapasztalat Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk jelentkezését. Inform Média Kft. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Telefon: 20/460-3724