Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-04 / 54. szám

2004. március 4., csütörtök észm-magyarország# PROL NAPRA / 16 0 Michelle Martin, a pedofíliával és gyilkos­sággal vádolt Marc Dut- roux volt felesége és bűn­társa a városi bíróságon március 3-án. Dutroux-t és három segítőtársát - köztük a feleségét - hat belga lány elrablásával, fogva tartá­sával, megerőszakolásával, és közülük négy meggyilkolásával vádolják. 0 Bennégtek? Négy személy eltűnt, hatan pedig sérüléseket szenvedtek, amikor szerda reggel a dél-morvaországi Brnóban (Brünn) leégett egy munkásszálló. A ha­tóságok valószínűnek tartják, hogy a négy eltűnt személy a tűz áldozatává vált. A szállóban mintegy ötven cseh, szlovák és lengyel állampolgár tartózkodott. Nem pánikba estek, hanem le Párizs (MTI) - A Vörös-tengerből ki­halászott fekete dobozok adatai azt a fel- tételezést valószínűsítik, hogy a január 3- án 148 ember halálát okozó egyiptomi re­pülőgép-szerencsétlenséget emberi tévedés és technikai hiányosság együttes követ­kezménye okozta - írta a Le Figaro. A mértékadó párizsi lap ismeretei sze­rint a fekete dobozokban rögzített repülé­si értékekből és a pilótafülkében lezajlott beszélgetésekből az a kép áll össze, hogy a Kairó felé levegőbe emelkedő gép pilótái abban a tudatban voltak: működésbe lépett a felszállás irányítását vezérlő automata. Ez a fázis azonban valamiért kimaradt. Be­szélgetésükben pániknak nyoma nincs. tatott elválasztó fala immár divatbemuta­tónak is helyet adott. (Fotó: EPA) Tűz a mecsetben, halottakkal Pesavár (MTI) - Tűz ütött ki egy észak­nyugat-pakisztáni síita mecsetben kedden késő este; legkevesebb tizenhármán meg­haltak. A helyi hatóságok közlése szerint a tüzet nagy valószínűséggel elektromos rövidzárlat okozta. A lángok a hívőkkel zsúfolásig megtelt épület felső szintjén, a nőknek fenntartott részben csaptak fel. Az áldozatok nők és gyermekek. Kicsit szomorkás a hangulatom má­ma... (Fotó: EPA) MEGER EGY MOSOLYT Akkor inkább Kihallgatás a laktanyában: - Alezredes elvtárs, kérem engedélyezni hét végi eltávozásomat! - Szolgálatban lesz, honvéd elvtárs, de rá se rántson, majd a jövő héten mehet. - De alezredes elvtárs, akkor inkább rárántok! További viccek: humor.boon.hu Ha a hangját nem is, a keze nyomát ezután viseli a hírességek sétánya: a hí­res énekes, Shania Twain kézlenyomatát helyezi el a müncheni Olimpiai Stadi­onban. (Fotó: EPA) Az izgató Mars közelebb került Brüsszel (MTI) - A Marson elegendő víz volt az élet kialaku­lásához, még ha egykori élő szer­vezetek nyomait egyelőre nem is találták a bolygó felszínén dolgo­zó robotjárművek - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A közlés biztos, hogy újabb lökést ad a vörös bolygó kutatásának, s tovább fokozza az emberek érdeklődését a Föld szomszédja iránt - miközben ez az érdeklődés a történelem so­rán mindig is jelen volt, sőt időnként egészen fantasztikus méreteket öltött. Üzenni akartunk Az emberiség régóta kapcso­latba akart lépni a marslakók­kal: 1908-ban egy amerikai azt ja­vasolta, hogy óriási tükrökkel gyűjtsék össze és sugározzák a bolygó felé hatalmas elektromos lámpák fényét, 1921-ben pedig egy Nobel-díjas fizikus, Gugliel- mo Marconi jelentette be, hogy rádióadást fogott a Marsról. Kígyók, békák, teknősbékák „Exoticus”, de nem ezért nem szeretjük St. Pölten (MTI) - Kerülje el az ausztriai St. Pöltent va­sárnap az, aki fél a pókoktól vagy kígyóktól. Exotica címmel hüllőkiállítást és -vásárt tartanak, s ezen több ezernyi kígyót, békát, teknősbé­kát, kisebb és nagyobb gyíkot, kaméleont, pókot és rovart lehet megtekinteni, és nagyrészt meg­vásárolni. Az egyedülálló kiállítás rende­zői látogatók ezreire számítanak, természetesen nemcsak szakér­tőkre: rendeznek tapasztalatcse­rét is az ilyen állatokat tartók számára, s kezdők pedig a jelen­lévő egyesületeknél és hobbite­nyésztőknél érdeklődhetnek e különleges háziállatok tartásával kapcsolatos tudnivalók iránt. Aki pedig történetesen nem tudna időt szakítani magának arra, hogy március 7-én megte­kintse az „Exotica” kiállítást, an­nak sem kell kétségbeesnie: má­jus 2-án, szeptember 26-án és no­vember 28-án -‘vagyis további három vasárnapon - ugyanott le­hetősége lesz még csúszómászó­kat vásárolni. viki (17) égést- ségügyi szakkö­zépiskolás diák­lány, nagyon sze­reti az állatokat, ezért állatorvosi pályára készül. £33 wvvw.boon.hu (Fotó: Ádám János) A tuti és gagyi találkozása a boncasztalon Az ötvenes évekre emlékeztető öblös fotelek, meghökkentő formájú polcok, üvegek Azért fő a kényelem bármilyen stílusú otthonban (Fotó: Archív) Budapest (MTI) - A buda­pesti Műcsarnokban március 4-7. között hetedik alkalom­mal rendezik meg a lakás­trend és design kiállítást. A kiállítás mottója: Európából Európába - a lakástrend. A kí­sérő rendezvények élvezetes sok­színűségről árulkodnak. A csü­törtöki szakmai napon többek között Lovas Cecília tart elő­adást a világhírű olasz Pininfa- rina tervezőirodáról. Nagy az érdeklődés Fabricius Gábor A tuti és a gyagyi találkozása a boncaszta­lon meghökkentő című előadását nagy érdeklődés előzi meg. A Magyar Iparművészeti Egyetem végzősei is jelen lesznek, fiatalo­san bohókás és komoly tehetség­ről árulkodó újdonságaikkal. A szombat éjszakai nyitva tartás afféle iparművészeti show-nak ígérkezik, divatbemutatókkal és más attrakciókkal: a világhírű olasz Pininfarina alkotóstúdió egyik klasszikus terve alapján készült Ferrari 360 Modena gör­dül majd be a Műcsarnokba. A hetedik alkalommal megren­dezésre kerülő rangos esemény célja az európai bútorkultúra megismertetése és meghonosítá­sa Magyarországon. „Hagyományosak” Az enteriőrök többsége letisz­tult formavilágot követ: tipiku­sak az ötvenes évekre emlékezte­tő öblös fotelek, a meghökkentő formájú polcok, tv-állványok. A legapróbb használati tárgya­kon is látszik az egyedi tervezés, és a magas minőségű kivitelezés. Az olasz, német és dán konyhák­ban és fürdőszobákban főszere­pet kapnak a fémek és az üvegek. Rupert és a béka dalra fakad a szerzőnek Paul McCartney tehetséges rajzfilmkészítőként is sikeres lehet Majna-Frankfurt (MTI) - Paul McCartney, az egykori legendás Beatles együttes tagja nem csupán zseniális dalköltő, hanem tehetséges rajzfilmproducer is. Ezt bebizonyította áprilisban kiadásra kerülő három rajzfilm­jével, amelyeknek címe: Tropical Island Hűm (Trópusi szigeti zson­gás), Tuesday (Kedd) és Rupert and The Frog Song (Rupert és a béka dala). A McCartney produ­ceri részvételével készült három filmben elbeszélt történetet Har- vey Weinstein, a hollywoodi Miramax stúdió igazgatója ta­vasszal megjelenteti. A Trópusi szigeti zsongás, amelyet a neves muzsikus Geoff Dunbarral együtt forgatott, egy kis liverpooli mókusról szól, aki egy trópusi szigeten találja meg életének nagy szerelmét. Gyermekként is A Rupert és a béka dala 1984- ből származik. Akárcsak első filmjeiben, a most 62 éves liver­pooli muzsikus eredeti dalt kom­ponált a Trópusi szigeti zsongás­hoz is. A film a rajzolási technika iránti régi szerelméből született meg - mondta. „A rajzfilmekbe mindig beáramlanak gyermeki befolyások, amelyek énem jelen­tős részét képezik. Engem még mindig elbűvöl­nek olyan dolgok, amelyek gyer­mekként elbűvöltek - a kaland, a humor és a romantika iránti szenvedély” - jelentette ki McCartney. Diákok és hírneves tér- r vezők munkái együtt szere­peltek az idei Cambridge University Fashion Show-n, amely jótékony célokat szolgált. (Fotó: EPA) , ,, , ■; ;; . ,, ........- - J

Next

/
Thumbnails
Contents