Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-03 / 28. szám
2004. február 3., kedd ÉSZAK-MAGYSBORSZtG $ 0 Egymilliós boitbetörés. Két legyet ütöttek egy csapásra azok a betörők, akik a minap Miskolctapolcán az Aradi sétányon egymás mellett található két büfét nagyjából egy időben feltörték. Az egyik boltból berendezési tárgyakat és italokat, a másikból hűtőgépeket vittek el. 0 Elmenekültek a tolvajok. Az egyik sa- jóládi kocsma tulajdonosa annak köszönheti, hogy nem rámolták ki üzletét, mert az épületbe riasztóberendezést szereltetett. A tolvajok a lakatot már majdnem lefeszítették az ajtóról, amikor megszólalt a sziréna, és elriasztotta a tetteseket. Móri vérengzés: a rendőrség bizonyítékokra hivatkozik Budapest (MTI) - A rendőrség szerint közvetlen és közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Hajdú László és Kaiser Ede követte el 2002. május 9-én a móri bankfiókban a nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres rablást - közölte a rendőrség hétfőn, Budapesten. A rendőrség december 30-án befejezte a nyomozást, további nyomozati cselekményeket nem tervez, folyik az iratok előkészítése az ügyészségnek, az ügyet vádemelési javaslattal hamarosan továbbítják. Bűncselekmény áldozata lett Budapest (MTI) - Bűncselekmény áldozata lett az a férfi, akit hétfőn a fővárosban, a Vasút utcában találtak holtan; a gyanúsítottat gyors nyomozással elfogták. A reggeli órákban érkezett bejelentés alapján a 41 éves férfi holttestét egy használaton kívüli kápolna udvarán találták meg. A bűncselekménnyel gyanúsított fiatalembert néhány órán belül elfogták. Azonnal megkezdődött a tanúkutatás, és kiderült, hogy a támadással gyanúsított hajnalig együtt italozott a sértettel. Ezt követően néhány órán belül elfogták a 22 éves gyanúsítottat, aki tettére nem tudott magyarázatot adni. Csak annyit mondott, hogy veszekedtek. Kés, vér és halál az avasi temetőben A rendőrség kizárta a bűncselekményt Miskolc (ÉM - PT) - Vérbe fagyott fiatalembert találtak az avasi műemléki templom melletti temetőben hétfőn reggel Miskolcon. Ugyan még orvost hívtak hozzá, de már csak a halál beálltát lehetett megállapítani. Az áldozat jól láthatóan nem természetes halállal, vagy kihűlés miatt halt meg. A férfi mellW.......................................................... A rendőrség államigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Nagy Sándor őrnagy ....................................ff kasából egy vadászkés nyele állt ki. A rendőrség a területet azonnal körülzárta és rögzítették a nyomokat. A főkapitányság forró nyomos szolgálata megkezdte a halottszemlét; majd kis idő elteltével átadták az ügy vizsgálatát a Miskolci Városi Rendőrkapitányság embereinek. Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunk érdeklődésére azzal magyarázta a történteket, hogy a halottszemle során azt állapították meg a hatóság emberei: öngyilkosság történt. Órák óta feküdt a földön Azt egyelőre nem tudtuk meg, hogy miből következtettek erre a nyomozók. Lapunk munkatársa mindenesetre járt a helyszínen és beszélt a közeli házak lakóival is. A tragédia helyszínén a sírok között feküdt az áldozat, és jól látható volt, hogy a vér egy-két méteres távolságba szétHaláleset Miskolcon az Avasi templom temetőjében JlwP w jáfck mm i ■: vT Erzsébet tér Grafika: Észak-Magyarország 5IRENA / HIRDETÉS / 8 Helyszínelés. A rendőrség szerint a különös eset: öngyilkosság... spriccelt. Verőeret érhetett a kés. Az áldozatot reggel fél nyolc körül találták meg, de a holttest már hosszú órák óta a földön feküdhetett. Ilyen állapotban lelt rá a közeli ház lakója, aki a temető dombtető felőli részénél dolgozó munkásokhoz szaladt fel és hívta őket segítségül. Majd hazarohant, ahonnan az asszony - telefonjuk nem lévén - gyalog indult (elmondása szerint) a rendőrökhöz, akiket a sétálóutcán állított meg. Szipusok a környéken A temető közvetlen közelében élők egyébként arról beszéltek, hogy sok gyanús alak jár a temetőbe, és a szipusok is szoktak itt találkozni. A temetőn keresztül haladó és megszólított nő és lánya érdeklődésünkre elmondta, hogy többször figyelmeztették őket arra: sötétben és egyedül ne járjanak keresztül azon a környéken, mert gyakran vannak narkósok ott. Anya és lánya az Avasi lakótelepen lakik és néha a lépcsősoron jutnak fel a kilátóig, majd házukig. A Miskolci Rendőrkapitányság államigazgatási eljárásban vizsgálja tovább a haláleset körülményeit - erősítette meg Nagy Sándor őrnagy, a kapitányság sajtóreferense. A halál pontos okát pedig az igazságügyi szakértői boncolás után lehet megmondani. http://hirek.boon.hu A régió friss híreivel * HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Miskolc, Üllő utcai 50 nm-es komfortos ház és 20 nm-es téglaház 646 nm-es telken eladó, lár: 5,6 M Ft. Érd.: 20/3579-112. _____ 448409 Kiskinizsen 1176 m2-es telken, gáz- konvektoros, telefonos parasztház eladó. Víz, szennyvíz az udvaron. Ár: 1,4 M Ft. Érd.: 46/396-466. 449245 LAKÁSELADÁS Miskolc-belvárosi 1+3x0,5 szobás, étkezős, spájzos, I. emeleti, felújított járólapos, parkettás, nagy erkélyes céli fekvésű 77 m2-es lakás eladó. Irányár: 15,5 M Ft. Érd: 70/2017-713 448813 Eger bűkksétányi, 70 m2-es, 3 szobás, IV. emeleti szépen felújítottjárólapos, parkettás, fenyő konyhabútoros lakás eladó. Azonnali kiköltözéssel: 12,9 M Ft. Decemberi kiköltözéssel: 12 M Ft. Tel.: 30/607-8505. 449119 LAKÁSKERESÉS NÉMET-osztrák ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 1/210-4904, 210-4673. 444040 ALBÉRLETKÍNÁLAT Egyetemhez közel 2 szobás lakásba 1 diákhoz 1-2 fő albérlőt keresek 10 E Ft/fő+rezsi+1 hó kaució. Érd.: 20/9457-645. 448868 Miskolc Vászonfehérítő utcai másfél szobás lakás üresen kiadó. Ár: 25 E Ft/hó+rezsi+40 E Ft kaució. Érd.: 70/5014-136, 46/379-209. 448942 ÉPÍTÉSI TELEK Alsózsolcai 929 m2-es, közműves, építési telek, nyugodt, festői környezetben sürgősen eladó, lár.: 4 M Ft. Érd.: 46/406-730, 20/4616-669. 448068 FÖLD, KERT, TANYA Tokajban, Dienes úton 5000 m2 szőlő-gyümölcsös hétvégi házzal, borospincével eladó. Víz, villany van. Gáz, szennyvíz kapun belül. Jó befektetés, lár.: 7,5 M Ft. Érd.: 46/350-699, 20/9980-346. 448234 Kerecsend és Eger között a 25-ös műút mellett 9400 m2 minőségi mer- lot szőlő metszés előtt eladó. Irányár: 3,7 M Ft. Tel.: 30/301-8012. 448908 Mádon a Kakas dűlőben furmint szőlő családi okok miatt sürgősen eladó. Tel.: 20/4819-316. 449128 ÜZLET, MŰHELY, THELY Miskolc Sajó úton 9300 m2-es telephely eladó. Megosztva, is. Tel.: 30/9350-835. 446855 Irodabérleti lehetőség Mezőkövesd központjában. Érd.: 20/9669-725. 446499 Felújított autószalon Miskolcon nagy udvarral eladó. Pályázatokat „frekventált hely” Z449198 jeligére a kiadóba. JÁRMŰKERESÉS SÉRÜLT, totálkáros járművek vétele 1990. évjárattól. Tel.: 70/310-67 59. 435190 AUTÓ Polski Fiat 15 éves, 2 év műszakival eladó. Tel.: 48/476-006. 449259 RENAULT Renault Clio II 2005. 06. hóig műszakival, 1.4 16 V 98 LE, klíma, ABS, 4 légzsák, elektromos ablak és tükör, kormányról vezérelhető hifi, szervizkönyv, immobilizer, 5 ajtós, 50 E km- rel eladó. Irányár: 2,25 MFt. Tel.: 70/387-0375. 449117 OPEL Opel Astra Viva G 1.2 74 LE, 2 éves, 61 000 km eladó. Tel.: 30/968-4001. H. JÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Rába 245 széles kerekű, jó állapotban eladó. Tel.: 46/385-585. 448928 GÉP, SZERSZÁM IH eke (2-3-4 fejes) 165 E Ft-tól a legjobb minőségben. 30/9060-616. 444779 Terményszárító Riela típusú 9,51 kapacitású eladó. 1,7 M Ft. 20/366-36 57. 449210 RÉGISÉG, GYŰJTEMÉNY Régiség és hagyaték felvásárlása. Antikvitás Miskolc, Széchenyi u. 115. Érd.: 20/946-2636, 46/527-209. 447661 Régiség és hagyaték felvásárlása, bútor, festmény, porcelán stb. 46/355-871, 20/3887-997. 449160 RUHA A Mesl Túri február 4-én szerdán 7-16 óráig megújuló árukészlettel (felnőttruhák, cipő, táska, fehérnemű), 50%-os akcióval is várja vásárlóit a megyei könyvtárban. Február 6-án pénteken Bükkaranyoson 14 órától bálabontás. NÖVÉNY Fémzárolt vetőmagok folyamatosan kaphatók. Postán utánvéttel vagy házhoz szállítva. Lucernamag, Mohar- mag, Fűkeverékek, Vöröshere, Fehérhere, Bíborhere, Szarveskerep, Bükköny, Zab, Baltacím, Évelőrozs, Mustármag, Silőcirok, Szudánifű, Csillagfürt, Facélia, Köles, Olajretek, Repce. Érd.: 30/304-1438, 22/439-664. 442416 Diófát, vadcseresznyét vásárolok lábon vagy kivágva. Érd.: 46/707-018, 20/225-8951, 30/9133-346. 446332 Diófát, vadcseresznyét, lábon állót, vagy frissen kivágott törzset vásárolok. Érd.: 46/707-519, 20/9138-391. ________ 445870 Diófát és vadcseresznyét vásárolok lábon álló és frissen vágottat. Érd.: egész nap 30/374-2922, 46/707-117, 70/556-3174. 449234 SZOLGÁLTATÁS Szuperolcsó redőnyösmunkák 5 év garanciával! 46/329-681, 47/386-049, 48/345-975, 49/441-154, 20/942-8888. 433152 Forgalomból kivont üzemképtelen autók elszállítása. Tel.: 46/509-855, 30/4355-651, 30/2332-565. 435838 Fa, szén, lignit házhoz szállítással eladó. Tel.: 20/467-4164. 439840 Bőr-irha és szőrmeruházat tisztítása, festése, javítása, új készítése szakműhelyben. Harsányi Kft. Miskolc, Horváth Lajos u. 20. Tel.: 46/509-152. 440829 Kovácsoltvas kerítések, korlátok, rácsok gyártása, szerelése egyedi igények alapján. Referenciával, 10 év garanciával. SER-WA Bt. Tel.: 46/476-338, 20/946-4588. ______ 445912 Stabil referenciákkal projekttervezés, pályázatfigyelés - pályázatkészítés. www.investororg.hu, investor@szenise.hu. Tel.: 46/413-856, 30/590-8878. 445880 Gáz-központifűtés, szerelése, tervezése. Telefon: 70/9463-626. 448753 Szón és hasított tűzifa házhoz szállítást vállalok. Tel.: 48/420-158. Rövid határidőn belül. Sajószentpéter, Május 1. út 27 sz. D 13, KD 1450, dió 1400, FK 1350. Érd.: 48/420-158. 448824 PÉNZÜGYLETEK Banki jelzáloghitel kezes és jövedelemigazolás nélkül akár 1 hét alatt. Tel.: 46/413-459, 70/338-7323. 448024 OKTATÁS------►- Intenzív -*-----délelőtti, délutáni kezdő angol tanfolyamok kedvezményekkel! Tel.: 46/413-126 Lite Nyelviskola okév: 04-0138-02 Tanuljon vezetni a Gulyás Autósiskolában! Miskolc Bajcsy-Zs. u. 39. Érd.: 46/416-232, 30/968-8522. 439297 Újra indul az oklevelet adó masszőrtanfolyam Miskolcon február 14-én. Érd.: 70/53 7-4955. 440651 Mixertanfolyam indul a Bacardi támogatásával neves oktatókkal, állás- lehetőséggel. 70/3188-765. 444454 Kereskedő, boltvezető, vendéglátó, üzletvezető tanfolyam indul Miskolcon. Oktatás szombat du. részlet- fizetés. Érd.: Zenit 90 Bt. 46/359-860, 20/9941-172. 447794 Ingatlanközvetítő-értékbecslő OKJ-s képzés indul Miskolcon február 6-án. j Vizsgadíjjal, jegyzettel, 3 részletben | 85 000 Ft. Kapós Bróker Kft. 30/3842-871. ____ _____ 444550 KEZDŐKNEK! Számítógép kezelése a j gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt, vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows alapismeretek, szö- | vegszerkesztés, táblázatkezelés, internet. Érd.: 46/507-879. 448026 KÖZLEMÉNYEK HB Westminster II, áramszolgáltató és egyéb részvényeket azonnali készpénzfizetéssel vásárolunk! j Tel.: 70/296-85-07. 442480 Valentin-napra akciós arany-, ezüstka róra-vásár-10-40%. Jegygyűrűk, készítés, javítás gravírozás. Ametiszt Miskolc, Széchenyi u. 70.1. em. 44. 46/328-979. 446776 Használt ruhások! A nyári árukészlet már kapható, fajtára válogatott extra és I. oszt. kiszerelésben. Áttekinthető: 1/424-8250-51, 52/448-134. 443452 MUNKAHELYET KÍNÁL--------►Kereskedelmi képviselő-^— Amit elvárunk: középfokú végzettség, kommunikációs készség, saját gk. Amit kínálunk: korrekt ajánlat, ___________ 250 E Ft/hó 30/546-9 T 09 INI A Csavar- és Húzottáru Rt. FELVÉTELRE KERES INFORMATIKUST SQL-ismeretekkel, Clipper programozási gyakorlattal DOS, NOVELL, Windows 2002 Server környezetbe. Office és 32 bites rendszerek használata, valamint hardver-ismeret előnyt jelent. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal lehet. Levélcím: 3571 Alsózsolca, Gyár út 3. Telefon: 46/406-000/175 Pénz- és tőkepiaci tanácsadó cégcsoport 3 fő munkatársat felvesz, diplomát adó képzési lehetőség, magas kereset. Jelentkezni: 20/5238-885. ___________446637 Gyakorlattal rendelkező autó-és gumiszerelőt keres a Schnell Service. Fényképes önéletrajzot kérünk Miskolc, Soltész N. K. 37. 447510