Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-03 / 28. szám
2004. február 3., kedd HÍRCSOKOR 0 Kézitorna. A miskolci Avasi Gimnázium tornacsarnokában rendezik meg szombaton 9 órától három megye (Borsod, Nógrád, Heves) ifjúsági kézilabdatornáját, melyen mindkét nem képviselői pályára lépnek majd. E Kajakoktatás. A miskolci Postás Sport Klub kajakszakosztálya felvételt hirdet 1990-1995 között született, úszni tudó gyermekek részére. Érdeklődni Suszter Imre edzőnél lehet a 06-20/350-6827- es telefonszámon, valamint személyesen csütörtökönként 16-18 óra között a Baross Szakközépiskola tornatermében. Athén: triatlon a beachen! Athén (ÉM) - Les McDonald, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) elnöke, a napokban Görögországban tárgyalt a ti- szaújvárosi Márkus Gergellyel, az idei ötkarikás játékok triatlonversenyei- nek igazgatójával és az Athéni Olimpiai Szervező Bizottság tagjaival. A megbeszélés során véglegesítették az úszópálya, a depó és a versenyközpont helyszínét. Keresett jegyek ' Mint azt Márkus Gergelytől megtudtuk, a sportvezetők egyöntetű véleménye szerint sikerült a legjobb és leglátványosabb megoldást megtalálni. Ennek köszönhetően közvetlenül a tengerpart mellett, a beachen épül fel egy 5000 férőhelyes lelátó. Azért, hogy ez az új versenyközpont megvalósulhasson, a meglévő strandot, az ott található teniszpályákat, kiszolgáló létesítményeket le kell bontani. A találkozó érintette az olimpiai szállások kérdését, azok felszerelési követelményeit és a jegyek elosztását is. Érdekesség, hogy a triatlonosjegyek a legkeresettebbek, maguk mögé utasítva a megnyitó- és záró ünnepségekre szóló tiketteket is. Elkészült a csoportbeosztás Miskolc (ÉM) - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó-szövetségben tegnap elkészítették a XIX. Dr. Borosi László te- remlabdarúgő-emléktorna döntőjének csoportbeosztásait. Ezek szerint a pénteken kezdődő fináléban az A csoportban a Bőcs KSC (NB III), a Kazincbarcikai SC (NB II), az Abaújszántó (NB III), a Mezőkövesd (NB III), az Ongai KSE (megyei I) és a Nagycsécs (megyei II), míg a B csoportban a Diósgyőri VTK (NB I/B), a Sátoraljaújhelyi TK (NB II), a Szirmabesenyői SE (NB III), a Felsőzsolca (megyei I), a Bor- sodszentgyörgy (megyei I) és a Krasznok- vajda (megyei II) gárdái küzdenek meg a végső helyezésekért. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # SPORT Adam Vinatieri utolsó másodpercekben szerzett mezőnygóljával 32-29-re a New England Patriots (képünkön) nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) 38. nagydöntőjét, a Super Bowlt a Ca- rolina Panthersszel szemben Houstonban. Ezzel a sorozatban 15. mérkőzését megnyerő Patriots története második bajnoki címét, míg edzőjük, Brady második MVP-címét gyűjtötte be. Érdekesség, hogy 2002-ben az együttes St. Louis Rams elleni, első győztes nagydöntőjét is Vinatieri gólja döntötte el. (Fotó: EPA) DKSK heti menü: ESBVA és Oisi Az Ek-meccs után bajnoki vár a Diósgyőrre Miskolc (ÉM - BCS) - Holnap este 6 órától a nemzetközi kupában idei utolsó meccsét játssza a DKSK női kosárlabdacsapata. lépjen. A DKSK-nak a fent említett meccsen kívül még egy fellépése lesz a héten. Új időpontban A piros-fehérek a miskolci városi sportcsarnokban az ESBVA- Lille Métropole gárdáját fogadják a FIBA-Európa-kupa Páneurópai szakaszának G-csoportjá- ban, a 6. fordulóban. A Diósgyőr a múlt hét csütörtökén a török Fenerbahcétől elszenvedett hazai vereségével gyakorlatilag elbúcsúzott a sorozattól, és - mint ahogy korábban egyszer sem - ebben a szezonban sem sikerült a nyolc közé jutnia. A holnapi összecsapásnak már csak a francia együttes számára van igazi tétje, ugyanis egy esetleges ESBVA-siker még lehetőséget adhat arra, hogy a lille-i gárda legjobb vagy második legjobb csoportmásodikként tovább A bajnokság egyik nagy presztízsmérkőzésén, a hét végén Sopronban szerepelnek Brosovszky- ék, de nem a szezon elején kijelölt időpontban. Ugyanis a Diósgyőrt fogadó Euroleasing-Orsi Sopron kérésére a 16. fordulóra kiírt élvonalbeli rangadót egy nappal későbbre halasztották, mert a hűség városának csapata szerdán este Franciaországban Euroliga-mérkőzést játszik, így az Orsi-Sopron - DKSK ösz- szecsapást vasárnap 18 órától rendezik meg a Soproni Sport- centrumban. www.boon.hu http://dksk.boon.hu További cikkek! Csávásék „dupláznak” (Fotó: v. cs.) Bénik Balázs is a Whi Budapest (MTI) - A magyar bajnoki címvédő Bénik Balázs indul a rali-vb második futamán, a péntektől vasárnapig tartó svédországi viadalon.- Hihetetlenül kemény verseny lesz, hiszen havas pályákon kell autózni, s ezeken az utakon kevés a tapasztalatom. Mégis a célom az, hogy az első 15 között végezzek - mondta Bénik. - A legfontosabb, hogy ne kövessek el semmilyen buta hibát. Tavaly is hangoztattam, hogy van keresnivalónk a világbajnokságon, s ezt szeretném újra bebizonyítani. A Svéd Rali három napja alatt a résztvevők 12 különböző pályán 19 gyorsasági szakaszt teljesítenek. A teljes táv 1982 km, melyből 1587 a mért szakaszok hossza. A viadal vasárnap délben Karl- stadban ér véget. Bénik Balázs tavaly két világbajnoki futamon indult: a Török Ralin bravúros teljesítménnyel a 13. lett, az ausztráliai versenyt viszont a 3. gyorsasági szakaszon feladta. Észak-interjú Lothar Mattháusszal, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával „Egyedül az én elhivatottságom kevés lesz...” Lothar Mattháus szerint a légiósoknak érezniük kell, hogy figyel rájuk a kapitány Makó Balázs Debrecen (ÉM) - A hétvégi, debreceni teremlabdarúgó-bajnokságon futballcipőt húzó magyar szövetségi kapitány szerint a válogatottban pályára lépőknek kötelességük tudásuk maximumát nyújtani és a mérkőzések utolsó pillanatáig hajtani hazájukért. IM: Hogyan telnek napjai, mióta elfogadta a szövetség felkérését és Magyarországon él? Lothar Mattháus: Rengeteg helyre hívnak meg, most még főleg ismerkedem a környezettel. Meg kell ismernem a játékosokat, az egyesületeket, a szövetséget és a sajtót is. Fontos a jó kapcsolattartás a szurkolókkal, el kell érnünk, hogy újra sokan járjanak mérkőzésekre, a játékosok motiváltabban lépjenek pályára és a sikerek se maradjanak el. Most talán eufórikus a hangulat a feltűnésem miatt, de egy edző egyedül nem változtathat meg mindent, közös feladat a magyar futball felvirágoztatása, amelyhez én biztosan tudásom legjavát fogom adni. IM: Mi az oka, hogy belgrádi sikerei után éppen Magyarországot választotta? Lothar Mattháus: Még két évig szerződés kötött Belgrádhoz, de vonzott Magyarország, hisz nagy Az újdonsült kapitány mindenekelőtt a mentalitáson szeretne változtatni (Fotó: Horváth Katalin) futballhagyományokkal rendelkezik, érdekli az embereket a labdarúgás. Tudom, hogy az elmúlt időszakban az eredmények elmaradtak, de személy szerint nekem is nagyon fontos, hogy a hazámban megrendezésre kerülő világbajnokságra kivezessem a csapatot. IM: Reális esélyt lát a 2006-os vb-részvételre? Lothar Mattháus: Nem könnyű a feladat, mert a selejtezőcsoportban a három EB-döntős csapaton kívül Izland válogatottja is nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, gondoljunk csak arra, hogy nemrég döntetlent játszottak a német nemzeti tizeneggyel. így minden értintettől - játékostól, edzőtől - teljes erőbedobást kíván ez a feladat. egészen a klubcsapatokban zajló alapozó edzések szintjéig. IM: Partnerre talált a magyar edzői karban? Nekik talán nem áll érdekükben, hogy pont egy külföldi edző irányítása alatt jusson ki hosszú idő után a válogatott egy világversenyre. Lothar Mattháus: Természetesen hallottam, néhány edző nem feltétlenül örült, hogy én vettem át a válogatott irányítását, de nincsenek előítéleteim és az optimális együttműködésre törekszem. Megpróbálom a lehető legjobban motiválni a játékosokat és ehhez szeretném bírni az edzők és az összes, magyar fociért tenni tudó és akaró szakember támogatását. Pozitív a hozzáállásom, a válogatott is profitálhat az egyesületek munkájából és ez fordítva is így van. IM: Mennyi időt szán a magyar csapatok mérkőzéseinek megtekintésére a jövőben? Lothar Mattháus: Ezen a téren van mit behoznom. Németországban, de még Jugoszláviában sem lehetett sokat hallani a magyar futballról. Szeretnék a lehető legtöbb bajnoki mérkőzésre ellátogatni, megismerni az itthon játszókat, de az U-21-es csapat mérkőzéseire is kíváncsi vagyok. Csak öt hete vagyok itt, nem várhatja senki, hogy majd rögtön legyőzzük Olaszországot vagy Brazíliát, a sikerekig sokat kell még dolgozni. A külföldön játszókat is felkeressük, a Bre- dában futballozó magyarok nagyon meglepődtek, hogy ha nem is a kapitány, de a válogatott másodedzője személyesen kereste fel őket Hollandiában. Ez is hozzátartozik a profi futballhoz, de nekik az újdonság erejével hatott... www.boon.hu http://spo rt.boon.hu További cikkek!