Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-14 / 11. szám
2004. január 14., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS / 6 Miskolc és környéke B Tehetséggondozó verseny. A miskolci Diósgyőri Gimnázium nyílt, egyfordulós versenyt hirdet az általános iskolák 6. osztályos tanulói számára magyar nyelvből és matematikából. A verseny időpontja: magyar nyelv: február 12. du. 3 óra, matematika: február 10. délután 3 óra További információk: 46/370-701 B A szeretet nyelvén. Ez a címe annak a gyűjteményes kiállításnak, amelyet Kletz László képzőművész műveiből állítanak össze, s amely az Ady Endre Művelődési Ház galériájában tekinthető meg január 21-én, szerdán délután 4 órától. B Művészek a miskolci gyermekekért. E című előadás-sorozat új évi koncertje ma délután 2-kor hallgatható meg a Bársony János Úti Általános Iskolában a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói előadásában. FÓROM, FOGADÓÓRA • Hegedűs Andrea miskolci önkormányzati képviselő ma délután 6 órai kezdettel fogadóórát tart a szirmai Radnóti Miklós Közösségi Házban (Erkel Ferenc u.). A Miskolci Múzsadíj átadása Miskolc - (ÉM) - Különleges élményben lehet részük a zene- és kultúrakedvelőknek január 23-án, a magyar kultúra napja alkalmából a Miskolci Nemzeti Színházban. A Szinva-Net Miskolcért Alapítvány ezen napon adja át ünnepi koncerttel egybekötve a Miskolci Múzsa-díjat. A koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar adja, Kovács László vezényletével. A háziasszony Szegvári Katalin műsorvezető, riporter. A koncert hetében A műsor: Erkel Hunyadi-nyitánya, Kodály Háry intermezzója, Erkel Hunyadi Lászlójából a Palotás, Brahms Magyar táncok 1-5-6. Jegyek a koncertre és az ünnepi programra a színház jegypénztárában korlátozott számban kaphatóak. Az idei Múzsa-díjas nevét a koncert hetében hozza nyilvánosságra a kuratórium. Tavaly Mül- ler Péter Sziámi lett az első Miskolci Múzsa-díjas. Helyreteszik a táblákat, mielőtt bírságolnának Kilenc Corvin utcai lakos kérésére válik majd fizetővé a „belső udvari” parkoló Vége az Ingyenes parkolásnak - de hol? (Fotó: Kőhalmi Péter) Miskolc (ÉM - BAL) - Fizetni kell a parkolásért jövő szerdától a Corvin utca 15-19. előtti terecskén; az itt lakók 550 forintért éves bérletet válthatnak. Az intézkedést némi zavar kíséri. Lakossági kérésre ugyan, de olyan intézkedést hozott a Corvin utcában a helyhatóság, amely az ott élők egy részéből értetlenséget, rosszallást váltott ki. Tényleg rossz helyre kerültek a táblák, nem megfelelően tájékoztatják a lakókat, a mai nappal korrigáljuk a hibát. Mezei László, felügyeletvezető ..................................................» Évekkel ezelőtt kérték a Corvin utca 11-ben lakók, hogy legyen fizetős a parkolás a környéken, mivel a közeli munkahelyekről - így a száz méterre álló ITC-székházból - a dolgozók a lakótelep belsejében állítják le egész napra a kocsijaikat (semmint hogy az intézmény parkolójában pénzért tennék). A hivatal információnk szerint akkor elutasította az indítványt, mondván: ilyesmihez az utcában élők összességének támogatására (aláírására) volna szükség. Fórum után jöhet a kerékbilincs A hivatalban közölték lapunkkal: a szankcionálás életbe léptetése (január 21.) előtt egy nappal a helyszínen lakossági fórum keretében kívánják az illetékesek megbeszélni a problémát a lakosokkal. Lesz miről beszélni, hiszen a hozzáértők szerint várhatóan a parkolási szokások átrendeződése folytán a közeljövőben más lépcsőházak is kérvényezni fogják egy-egy utcaszakasz, végül az egész Corvin utca fizető parkolóvá nyilvánítását. Az egész utca? Eltelt pár év, s immár elég kevesebb mint egytucatnyi aláírás. Igaz, ez a kilenc szignó a szomszédos épületek egyikéből jött a városházára, s a Corvin utca Dankó Pista utca felőli végénél levő udvarszerű teresedésre vonatkozott. A hivatal most gyors volt: hónapokon belül megszületett a szükséges testületi döntés, s január elején meg is jelentek a fizetőparkolási övezetet megjelölő táblák. Egyidejűleg a helyiek szórólapokat találhattak járműveik ablakába tűzve: a Közterület-felügyelet tájékoztatóját, miszerint a „Corvin u. 15-19., Dankó P. u. 1. belső udvart” bevonták a (korábban Miparknak hívott) rendszerbe. Hiányzott a rajz Ám mint Leskó István, a 11. szám alatti társasház közös képviselője felhívta rá lapunk figyelmét, az ominózus két jelzőtábla a Corvin 11. és 13. előtt áll, azt sugallva, hogy magának az utcának az általuk határolt szakasza - vagy az egész utca? - volna kizárva az ingyenes parkolás lehetőségéből - ami az itt lakókat nyilván sérelmesen érintené. A panasz jogosnak tűnik, amennyiben Mezei László, a felügyelet vezetője lapunk kérdésére elmagyarázta: valóban a „belső udvar” a változtatás tárgya. A helyszínt megvizsgálva elismerte, tényleg rossz helyre kerültek a táblák, nem ríiegfele- lően tájékoztatják a lakókat, s ígérte, a mai nappal korrigálnak. Azt az indítványunkat is helyesnek találta, hogy jobb lett volna hevenyészett térképrajzolat segítségével informálni a helyieket. http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Utcai zenészek, amerikai zenészek. ,« Egy kis napfényt csempésznek téli mindennapjainkba a Centrum előtti dél(Fotó: Ádám János) Progranteladósodás ellen Miskolc (ÉM) - Folytatjuk a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumfórumán elhangzott kérdések és válaszok közlését.- Káli Sándor azt mondta, Miskolc a második legeladóso- dottabb város. Mit tesznek ellene? - szólt a kérdés. Idén is folytatjuk- Nem eladósodott - válaszolt az alpolgármester. - Lakói viszont a legeladósodottabbak, a kifizetetlen számlák értéke - kamatok nélkül - körülbelül 1,5-1,8 milliárd forint. Elindítottunk egy programot, amely a felhalmozódott adósságokat azzal a feltétellel rendezi, hogy a támogatott a számlákat folyamatosan fizeti. Ehhez lakhatási támogatást nyújtunk. A programot idén is folytatjuk, a feltételeit a tapasztalatok alapján módosítjuk. A Balogh Oktató Kft. (OKÉV szám: 04-0159-02) Akkreditációs lajstromszám: 0298 az alábbi tanfolyamokat folyamatosan indítja: tanfolyamdíj: a ianfoiyamdíj 30%-a az adóból leírható így: személygépkocsi 59 000 Ft 41 300 Ft tehergépkocsi 79 000 Ft 55 300 Ft pótkocsi 55 000 Ft 38 500 Ft Jelentkezni lehet: 46/350-907 és 70/2129-229 vagy 70/533-6163 telefonszámokon. Nyékládháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet Városgondnokság-vezetői munkakör betöltésére. A Városgondnokság vezetője a Képviselő-testület által- határozatlan időtartamra - kinevezett és megbízott közalkalmazott. Pályázati feltételek:- Magyar állampolgárság és cselekvőképesség.- Büntetlen előélet.- Műszaki vagy gazdasági egyetemi vagy főiskolai végzettség.- Legalább 3 éves szakirányú szakmai gyakorlat. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent közigazgatási gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell:- Részletes szakmai önéletrajzot.- Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.- A képzettséget igazoló okiratok másolatát.- A Városgondnokság működésével kapcsolatos elképzeléseit. Az illetmény megállapítása a közalkalmazotti törvény alapján történik. A pályázatokat 2004. január 31-ig Nyékládháza Város Polgármesterének címezve kell benyújtani. (Nyékládháza, Vasút u. 16.). A pályázatok elbírálása a pályázati határidő lejárta után 30 napon belül történik, ezt követően a munkakör azonnal betölthető. Balogh Oktató Kft. (OKÉV szám: 04-0159-02) Akkreditációs lajstromszám: 0298 az alábbi tanfolyamokat folyamatosan indítja: • ADR, belföldi és nemzetközi árufuvarozó/busz • taxi-gépkocsivezető és vállalkozó, • EU-konform árufuvarozó/busz vállalkozó, • veszélyes áru ADR-ügyintéző és ADR biztonsági tanácsadó. Jelentkezni lehet: 46/350-907 és 70/2129-229 vagy 70/533-6163 telefonszámokon. 1---------------------------------------9-------------------------------------r Qüsur Étterem Panzió Miskolc, Déryné u. 7. Tel.: 46/505-045. A törzsvendégek tanyája MODA CLASSICA Szenzációs végkiárusítás Kabátvásár Akciós termékeink: • női blúzok1900 Ft-tól • női felsőrészek, pulóverek 1900 Ft-tól • női szoknyák1900 Ft-tól • női blézerek3900 Ft-tól • női kosztümök4900 Ft-tól • női gyapjú-, kasmírkabátok 19 500 Ft-tól • férfikabátok20 900 Ft-tól • férfi gyapjúzakók11 900 Ft-tól • férfi gyapjúnadrágok6 500 Ft-tól • férfipulóverek4 700 Ft-tól Térjen be hozzánk mert megéri! Cím: Miskolc, Széchenyi u. 33. Tel..- 46/343-905 Rebeka sor 124 900.Roma kanapé 43 90G-4f Betty garnitúra 112 900-tól Fóliázott ajtós | |fjfj konyha méretre egyedi tervek alapján is Pl: 45-ös felső 8200.-!!! Martin sor 124 900. Flamingó sarok 84 900-tól 97 900-tól 140x190 ágynak nyitható Rebeka ölőgarnitúra 110 900-tól voJt Mátmfimért telep, Hjtef Helyszíni ÖgyintóMéssel. Mindenkit szeretettel várunk! Laura fr. ágy HinnFTj5isT7,K