Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-26 / 71. szám

2003. március 26., szerda Hifii ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Szajed Mohammed Bakir Al-Hakim ajatollah, az iraki Iszlám Forrada­lom Legfelsőbb Tanácsá­nak vezetője bejelentet­te: a síitáknak adott amerikai utasítás, hogy ne vegyek részt az iraki háború hadműveleteiben, maradjanak ott­hon, a szervezet harcosaira is érvényes. 0 Szaddám Húszéin, a célpont a tévében be­szél, hétfőn második íz­ben fordult népéhez. Az elemzők még vizsgálgat- ják, mennyire hiteles a felvétel, kevesen vonják kétségbe: eddig túlélte a nem utolsósorban személyére összponto­sított rakétatüzet, mint korábban megan­nyi más kísérletet is, amelyek célja az volt, hogy lecsapjanak rá. Sőt, harciasabban nyilatkozik, mint bármikor. Az első robbanások Bagdad (MTI) - Három robbanás rázta meg kedden, közép-európai idő szerint dé­li egy óra körül Bagdad központját, nem sokkal azután, hogy amerikai és brit har­ci repülőgépek az iraki főváros környékét bombázták. A Reuters brit hírügynökség egyik tudósítójának beszámolója szerint a helyi lakosság igyekezett elmenekülni az utcákról, az autósok pedig nagy sebesség­gel hagyták el a környéket, egy nagyobb légitámadástól tartva. A „mezopotámiai Sztálingrád” Berlin (MTI) - Martin van Creveld had­történész hosszú és nehéz háborúval szá­mol Irakban. Az amerikaiak és a britek vészesen le­becsülték az irakiak ellenállását, s kevés katonát hoztak a térségbe - nyilatkozta a jeruzsálemi Héber Egyetem szakértője a Financial Times Deutschland (FTD) ked­di számának hasábjain. Tekintettel a Bagdadban várható utcai harcokra, a minden egyes épületért folyó küzdelemre, reális dolog második Sztáling­rádról beszélni - vélte. Az amerikaiak alig számítottak ellenállásra. Azt gondolták, hogy az irakiak tömegével fogják lobogtat­ni a megadást jelző fehér zászlót, tömegé­vel fognak átállni. Biztosak voltak abban, hogy különösen a többségükben síiták lak­ta Dél-Irakban csekély lesz az ellenállás. Harcoló nők. Mindkét oldalon vannak nők a fegyveresek soraiban, Irakban kü­lönösen sokan kaptak kiképzést az elmúlt hónapokban a gyengébb nem képviselői közül. Ez a kalasnyikovos hölgy is nagyon elszántnak tűnik Fotó: EPA Homokviharok. Terrance Johnson amerikai őrmester Ml-Al típusú harckocsiján ülve tehe­tetlenül várja, hogy elálljon a homokvihar a dél-iraki Kerbele közelében március 25-én. Az ame­rikai és brit csapatok előrenyomulását lassítják a rossz időjárási körülmények Fotó: MTI LAPSZEMLE Nem érdemes versenyezni Brüsszel (MTI) - Ana Palacio spanyol külügymi­niszter szerint az Európai Unióra rendkívül fontos szerep vár a nemzetközi porondon, de a közös kül­politika célja nem lehet holmi világhatalmi egyen­súly fenntartása az Egye­sült Államok szuperhatal­mi súlyával szemben, ha­nem csak a szabadság fo­galmában összefoglalható közös értékek és célok szol­gálata. Palacio ezt a gon­dolatot az amerikai The Wall Street Journal euró­pai kiadásában írta le. Sikerek a vártnál nehezebben Harc olyan célpontokért, amiket már 4 nappal ezelőtt „elfoglaltak” Bagdad, London (MTI) - Az amerikai-brit szárazföldi csapatok keddre már 80-90 kilométernyire megközelítet­ték Bagdadot. Stanley McChrystal, az ameri­kai vezérkari főnökök egyesített bizottságának műveleti aligazga­tója közölte, hogy a 3. gyalogos hadosztály alig 81 kilométernyi­re van Bagdadtól. A Bagdad fe­lé tartó erők azonban kedden erős homokviharba kerültek, amely alig 500 méterre csökken­tette a látótávolságot, és rontja az előrenyomulás esélyeit. Amerikai tengerészgyalogosok egy konvoja kedden délelőtt át­kelt Násziríjánál az Eufrátesz fo­lyón és a Szaddám-csatornán. Az amerikai manőver célja, hogy harapófogóba fogja Bagdadot. Az Eufrátesz jobb partján levő ten­gerészgyalogosok 375 kilométer­re vannak az iraki fővárostól, míg a bal parton előrenyomuló egységek már 80 kilométerre megközelítették Bagdadot. A CNN amerikai hírtelevízió jelentése szerint a brit haderők katonai célpontnak minősítették Bászra városát. Egy brit katonai szóvivő szerint ez stratégiaválto­zást jelent; eddig ugyanis azt ter­vezték a szövetséges erők, hogy megkerülik a nagyvárost, nem bocsátkoznak ott utcai harcokba. Azért kellett most változtatni a terven, mert a térségbeli iraki csapatok nagy része a város bel­sejébe vonult vissza. A BBC brit televízió szerint a britek mélysé­gesen csalódottak, amiért Irak második legnagyobb városában eddig nem tört ki népfelkelés a kormányhoz hű csapatok ellen. A Bászrától délre állásokat fog­laló brit erők megállították ked­den egy iraki harckocsiegység ki­törési kísérletét. Egy brit pa­rancsnok közlése szerint mintegy 50 iraki harckocsi a város pere­métől dél felé akart haladni, de brit könnyű harckocsik felderítő és csatahelikopterek támogatásá­val megakadályozták ezt. A koalíció továbbra sem tud­ta teljesen ellenőrzése alá vonni Umm-Kaszr kikötővárost a ke­mény iraki ellenállás miatt. A Reuters emlékeztet arra, hogy Donald Rumsfeld amerikai vé­delmi miniszter már négy nap­pal ezelőtt a város elfoglalásá­ról beszélt. Kétszer akkora terület az övék London (MTI) - A szö­vetségesek hétfőig kétszer akkora területet vontak el­lenőrzésük alá Irakban, mint az első öbölháború egészében - mondta keddi sajtótájékoztatóján a brit kormányfő, aki szerint a hadjárat célja változatlanul Szaddám Húszéin rendsze­rének eltávolítása, mert ez teszi csak lehetővé Irak le­szerelését. Tony Blair be­jelentette; a szövetséges lé­gierő már a Köztársasági Gárda Bagdadot védő elit Medina hadosztályát bom­bázza, jóllehet a légi had­műveleteket az időjárás je­lenleg akadályozza. Elestek Dél-Irak (MTI) - Az amerikai fegyveres erők páncélosai és gé­pesített alakulatai az ország dé­li részén történő előrenyomulá­suk közben az utóbbi két napban mintegy 500 irakit öltek meg. Ezt egy magas rangú amerikai ka­tonai parancsnok közölte kedd délután. Irak fedezi olajigényét Bagdad (MTI) - Az iraki olaj­miniszter keddi bejelentése sze­rint Irak továbbra is képes ha­zai nyersolaj- és olajtermék-szük­ségleteinek fedezésére, az ame­rikai-brit erők heves támadásai ellenére. A három iraki olajfino­mító - a dourai, ahol a minisz­ter nyilatkozott, a bászrai és a baidzsi - napi 500 ezer hordós kapacitású. A miniszter ennek megfelelő­en felszólította a világ olajterme­lőit: ne növeljék szállításaikat, a kieső iraki olaj pótlására. Irak a háború múlt heti kirobbanása előtt a világ hetedik olajex­portőre volt. Az ENSZ-ellenőrzés alatt zajló olajért-élelmiszert program keretében az iraki olaj- szállítások elérték a napi 1,8 mil­lió hordót. Jelenleg az iraki olaj­export - a harci cselekmények miatt - szünetel a öbölre nyíló Mina al-Bakr kikötőből. Az észak-iraki Kirkuk olajmezőiről hétfőn még érkezett olaj a török- országi Ceyhan kikötőbe tartó csővezetéken, de vevők nem je­lentkeztek. Muthenna Abu Ghurayb Abatra a Al Amarai terület Szaddám repülőtér Bagdad Al-Rasíd Al Yusuriyah ? j “T ® J Tigris ] r Salman Pák ) Sarabadi Eufrátesz Al Iskandariyah A köztársasági had­sereg pozíciója ukj Shayka Mazhar®,^^ Al Haswah Bagdadi terület Karbala Medinai terület Kurdok ál­tal lakott terület Moszul Kirkuk Szulájmanljá Halabja Tikrlt Samarra Ramadl ® Karbala Nadzsaf Nasziríja Bászrai Umm­Kaszr Kuvait város A szövetségesek közelednek Bagdadhoz J J J J JVJVJJJJ J J'J J i' j V VJ JJJJjJjJJ VJ V V V V VJ V V 1. Bagdad: Az ötödik nap után az amerikai hadsereg körülbelül 900, a B-52-es bombá­zókról indított precíziós bombával támadta az iraki fővárosban a katonai célpontokat. 2. Karbala: Az amerikai hadsereg csapatai támadást intéztek a városnál állomásozó iraki erők ellen és igen komoly ellenál­lásba ütköztek. A néhány száz köztársasági katonának sike­rült feltartóztatnia a rakétákkal tüzelő helikoptereket, melyek közül egy eltűnt, egynek a legénysége pedig fogságba esett. 3., 4. Moszul, Kirkuk: Ismét légitámadás érte a városokat. 5. Törökország: Az Irak északi határánál összegyűlt, tan­kokkal is felfegyverzett 30 000 katona várja a bevetési pa­rancsot, hogy a kurdok által lakott te­rületre bevonulva megrősíthesse Tö­rökország határának védelmét. 6. Iráni határ: Az USA seregei harmadik napja állnak harcban az iszlám szélsőséges csapa­tokkal, melyek washingtoni értesülések szerint szoros kapcsolatot tartanak fent az al-Kaidával. 7. Nadzsaf: Az ameri­kai csapatok megszáll­ták a várost, köze­lebb jutva ezzel Bagdadhoz. Irán: Az angol hadsereg az iráni határ mentén fo­lyamatosan telepíti a tü­zérségi állásokat. Amarah 8. Nasziríja: Az USA-csapatok állandó, erős nyomás alatt tartják a várost, hogy sikerüljön megtörni a köztársasági seregek ellenállását. A hidakért és a város északi részéért foly­tatott harcokban 10 amerikai meghalt és 16 eltűnt. 9. Bászra: Közel ezer Iraki katona hatolt be j a város északi ré­szébe, erősítve az ellenállást. Angol csapatok megpróbál­tak humanitárius segé­lyeket juttatni Irak máso­dik legnagyobb településé­re, ahol a bombázások kö­vetkeztében 1,5 millió ember maradt ivóvíz és elektromos áram nélkül. 10. Umm-Kaszr: Folyamatos ostrom alatt ált a stratégiailag Igen fontos tengerparti város. A szövetsé­ges támadások következtében legke­vesebb 120 iraki katona halt meg. @> GRAPHIC NEWS 5 fám-imm Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (: _____________ Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (] Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 kedvezményesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 '^ATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents