Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-26 / 71. szám
2003. március 26, szerda ÉSZAK-MA6YARQRSZÁG & AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Reményiék hangversenye. Bach és Mozart alkotásait tűzte műsorára tegnap este hét órától a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar a Zenepalota Bartók Termében. 0 Polgármesteri fogadóóra. Fogadóórát tart március 27-én, csütörtökön délután 2 órától Káli Sándor Miskolc polgármestere a városházán (Városház tér 8.). Ugyanezen a napon délután 1 órától érkezési sorrendben osztják a sorszámot az érdeklődőknek a fogadóórára. 0 Tréfák. A Görömbölyi Színkör előadásában a Vétkes hanyagság című produkciót tekinthetik meg az érdeklődők a Görömbölyi Közösségi Házban (Szolárt- sik tér 4.) március 29-én 16 órától. JEGYZET Sárgát és kéket Hegyi Erika khe@inform.hu M ilyen jó volt annak idején a matekvagy fizikadolgozat után elővenni a tempe- rás tubusokat, és gyönyörű színeket kever- getni! Napsárgát, mert éppen ragyogott a Nap, égszínkéket, amilyet csak a természet tud, és persze az a kisdiák, aki kevergethe- tett, kísérletezhetett. A dupla rajzórán ma az ötödikesek egy fél évig elő sem veszik a rajzfelszerelést. Nem azért, mert nem akarják, hanem mert komolyabb dolgokkal foglalkoznak. Művészettörténetet tanulnak. Jegyzetelnek keményen, két órán keresztül, otthon megtanulják az anyagot, aztán jön a dolgozat. Közben sóvárogva néznek a szekrény felé, ahol a rajztábla lapul, az ecset, meg a vízfesték, a tizenkét színű. Pedig milyen jó volna formákba önteni az egész hét sikerét és sikertelenségét! És most veszély fenyegeti a testnevelésórákat is. A testnevelők hamarosan tankönyvet kapnak, amelyből az egészséges életmódra készítik majd föl a diákokat. Csak félő, hogy túl komolyan veszik. A csendes tornatermek zsámolyain görnyedve jegyzetelnek majd a tanulók, és másnap dolgozatot írnak abból, hogy mennyit kell naponta mozogni, és milyen a helyes testtartás. A diákok persze találékonyak, és keresik majd a megoldást. Erejük lesz bőven a parkok padjainak szétveréséhez, a kukák Szinvába dobálásához. Rajzolni is fognak. A házak frissen festett falára. Ha szerencsénk van, jobb megoldást találnak. Mint az a kislány, aki azért jár énekkarra, mert szeret énekelni, de az énekórán nem lehet. Merthogy zenetörténetet tanulnak. VILLÁMVOKS Nem helyeslik Előző kérdésünk: Helyesli-e, hogy a televíziók közvetítik a háborús cselekményeket? Mai kérdésünk: Elhiszi-e, hogy iraki földműves vadászpuskával lőtt le egy amerikai harci helikoptert? Kn9 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG * i Szavazatát leadhatja: www.boon.hu O Diákigazolvány: szeptemberben, matricával Arra még várni kell, hogy az okmány elektronikus pénztárcaként működjön Miskolc (ÉM - KHE) - Szeptemberben már a beiratkozáskor megkapnák az egyetemi és főiskolai hallgatók a diák- igazolványukat, és az okmányt számozott érvényesítő matricával látnák el. Az újítással az oktatási tárcának az a célja, hogy a diákigazolványokkal kapcsolatos visszaA kártya Megyénkben több mint 14 ezer hallgató használja a diákigazol- j ványt. A kártya ára 1280 forint, de emellett az intézmények eljárási dGat kérhetnek, így 1400- 1500 forintba kerülhet az igazolvány kiállítása. Kedvezményekre jogosít: • Utazási kedvezmény (a nappali tagozaton tanulók 67,5 százalékos kedvezményt kapnak, az esti vagy levelező tagozaton tanulók 50 százalékot). • Múzeumok, kiállítások látogatásakor 50 százalékos kedvezmény • Vásárlási kedvezmény (5-25 ; százalékos ezer elfogadási helyen) ( ________________;_________J Több mint 14 ezren használják a diákigazolványt Fotó: Ádám János élések számát csökkentse. Tervezett változás az is, hogy várhatóan kiszélesedik azoknak a felsőoktatási intézményeknek a köre, ahol a hallgatók a diákigazolványokat fénymásolásra vagy elektronikus azonosításra használhatják. Arra azonban még néhány évet várni kell, hogy az okmány elektronikus pénztárcaként működjön, ehhez ugyanis bankokat, nemzetközi társaságokat kell bevonni. Az újításokról kérdeztük a hallgatói önkormányzat képviselőit Sárospatakon és Miskolcon. Visszaélnek vele- Rengetegen visszaélnek a diákigazolvánnyal - állította Hegedűs Balázs, a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar hallgatói önkormányzatának alelnöke. - Tudomásom szerint megyénkben tízezres nagyságrendre tehető azoknak a száma, akik jogtalanul használják az okmányt. Ezért jó kezdeményezésnek tartom a számozott érvényesítő matricát. A diákok élnek azokkal a kedvezményekkel, amelyeket az igazolvány egyelőre nyújt, de á lehetőségek körét lehetne bővíteni. Nem tapasztalta A Miskolci Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke, Sulák László viszont nem tapasztalta, hogy' a fiatalok visszaélnének a diákigazolvánnyal. Szerinte a hallgatók arra használják az okmányt, amire való.- Ha valóban előfordul jogtalan használat, akkor szükség van az ellenőrző rendszerre, ami azonban az államigazgatás feladata - vélekedett, majd hozzáfűzte. - Jó lenne, ha a diákigazolvány megfelelne az eredetileg tervezett funkciójának: használni lehetne beléptetésre, fizetésre, amit országosan nem tudtak eddig megoldani. ON www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Miskolc (ÉM) - Rendkívüli közgyűlési ülést hívtak össze Miskolcon. A soron következő ülés napirendjén eredetileg nem szereplő kérdések soron kívüli - e hét csütörtöki, reggel 9-kor kezdődő - tárgyalását az indokolja, hogy az önkormányzat által preferált egészségügyi pályázatok határideje hamarosan lejár. A rendkíMég várni keli Miskolc (ÉM - KHE) - Tegnaptól már csak részleges látogatási tilalom van érvényben a megye kórházaiban. Egyedül Ózdon kell még várniuk a hozzátartozóknak a beteglátogatással. Az elmúlt hét végén és e hét elején megugrott a körzeti rendelők forgalma - tájékoztatta lapunkat dr. Mészáros Miklós, az vüli közgyűlés napirendjén szerepel az idei egészségügyi gépműszer beszerzésre vonatkozó céltámogatási pályázat benyújtása, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által meghirdetett, az egészségügyi intézmények adósságkönnyítési programjában részt vevő Semmelweis Kórház és Diósgyőri Kórház végleges intézkedési és likviditási tervének elfogadása. a látogatással ózdi Almási Balogh Pál Városi Kórház főigazgatója. Növekedett a magas lázzal járó, influenzaszerű megbetegedések száma, így az ÁNTSZ Ózdon még nem oldotta föl a látogatási tilalmat. A látogatók egyelőre telefonon beszélgethetnek hozzátartozójukkal, ugyanis minden kórtermet tudnak kapcsolni. A beteg kisgyermekek szülei eddig is bemehettek a kórtermekbe. A héten még Miskolcon. Az utazó cirkuszváros, a Magyar Nemzeti Cirkusz országos turnéja első állomásaként Miskolcon, a diósgyőri stadion mellett üsse fel sátrát. Ma és holnap este 6 órától, pénteken pedig 7-től tekinthető meg a műsor. Szombaton délután 4-kor és este 7-kor, vasárnap délelőtt 11-kor és délután 4-kor kezdődnek az előadások. Fotó: A. J. „Nem üzengetek a sajtóban” Gasztronómia Miskolc (ÉM) - Cukrászati bemutató, karamellformá- zás és zöldségszobrászat - egy kis ízelítő a HOVENTA Régiónál Vendéglátó-ipari Szakkiállítás kínálatából. Szemet gyönyörködtető látványt ígér a Magyar Gasztronómiai Szövetség Északmagyarországi Régiója által szervezett hidegkonyhai szakács- és cukrászverseny, amelyet a kétnapos szakkiállítás keretében ma rendeznek meg az ITC-székházban (Miskolc, Mindszent tér 1.). A helyi szakemberek megmérettetése azonban csak egy a kísérőrendezvények sorából, amelyek a vendéglátó és szállodai szakembereket, illetve az érdeklődőket várják szerdán és csütörtökön. Szerdán tekinthetők meg Kopcsik Lajos világhírű mestercukrász máshol nem látható remekművei. Mindkét napon láthatók viszont Wenzelné Vígh Maya bemutatója (a cukrászmester a ka- ramellformázás szépségeivel ismerteti meg az érdeklődőket) és Varga Károly zöldségszobrai. A programokra a belépés díjtalan. Miskolc (ÉM - SzK) - A megyei közgyűlés elnöke, Gyárfás Ildikó tegnap vette kézhez a dr. Csiba Gábort vezetői posztjában támogató petíciót. Ennek kapcsán azonban nem volt hajlandó kérdéseinkre lényegi választ adni.- A megyei kórház önkormányzati fenntartású intézmény, így nem én vagyok a munkáltatói jogok gyakorlója, hanem a közgyűlés testületé, mely nem tárgyalt a kórházbeli személyi változásokról és ilyen pont a márciusi közgyűlési ülés napirendjén sem szerepel - hangsúlyozta és ismételte el többször is, a tudomásunk szerint zárt ajtók ff ................. Nem én vagyok a munkáltatói jogok gyakorlója, hanem a közgyűlés testületé. Gyárfás Ildikó ELNÖK ...................................ff mögötti „tárgyalás” célját és okát firtató felvetéseinkre Gyárfás Ildikó elnök. A petícióról és a lapunkból tudomására jutott aláírásról azt tartja: mindez zavart kelt és eltereli a figyelmet a gyógyító munkáról. Azt a feltevést, hogy valamiféle „sanda politikai játszma” tanúi lehetünk, egyértelmű elutasította, amit azzal kívánt igazolni: 2000- ben dr. Csiba Gábor kinevezését a MSZP-frakció is támogatta. Minden további kérdésünket pedig (melyek között az is sze-- repelt: akkor most várható-e egy' átfogó gazdasági, pénzügyi ellenőrzés?) azzal hárította: „Nem üzengetek a sajtóban.” Előzmény Lapértesülésünk szerint önkéntes lemondásra kérték fel a B.-A.-Z. Megyei Kórház főigazgató főorvosát, dr. Csiba Gábort, aki a nagy nyilvánosság előtt se nem cáfolta, se meg nem erősítette a hírt. A hírre a helyi szak- szervezet, a közalkalmazotti tanács, valamint a megyei orvoskamara helyi csoportja - a főigazgató kérésére - petíciót küldött a fenntartónak. Ezzel egy időben a teljes dolgozói körben is támogató aláírásgyűjtés indult. TOP 100 KLUB Miskolc (ÉM) - Ismét TOP 100 Klubbunkba invitáljuk partnereinket és az érdeklődőket, mégpedig az EU-csatlakozás kapcsán rendezendő fórumra. A HOVENTA Kiállításszervező és Szolgáltató Kft.-vel, valamint a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen - a HOVENTA Régiónál Vendéglátó-ipari Szakkiállítás keretében az EU- csatlakozás kapcsán az ágazatra vonatkozó kérdésekről kezdeményezünk beszélgetést az érintettekkel március 27-én, délelőtt 10 órától az ITC-ben (Miskolc, Mindszent tér 1.). A fórum keretében a téma legavatottabb minisztériumi előadói adnak tájékoztatást a vendéglátást közvetlenül érintő változásokról, a pályázatokról és a felkészülési feladatokról. Az általános információkon túl speciális kérdésekben is szeretnénk segítséget nyújtani, ehhez azonban elengedhetetlen az Önök érdeklődése is, hiszen ahány vállalkozás, annyi probléma. Jöjjenek el, segítsenek nekünk, hogy mi is segíthessünk Önöknek!