Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-22 / 68. szám

2003. március 22., szombat ÉSZAK-MA6YRR0R8ZÁ6 $ GYÁSZ / HIRDETÉS / 15 „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél. Nem haltál Te meg, csak álmodni mentél.'' Soha nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább édesanya, nagymama TÓTH ISTVÁNNÉ sz. Jurácsik Mária 90 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2003. március 25-én, 14.30 órakor lesz a diósgyőri római katolikus temetőben. 311951 A gyászoló család „Szomorú szívvel állunk sírod felett, Elmentél örökre s itt hagytál bennünket. Neked már pihennek dolgos kezeid. Nekünk itt maradt a fájdalom, A bánat, amit el kell szenvedni. Amíg élni fogunk, örökké szeretünk, A Te jóságodat soha nem feledjük . " Szomorúan emlékezünk életünk legfájdalmasabb napjára, amikor drága szerettünk KERTÉSZ ANDRÁS 2 éve örökre itt hagyott bennünket. 313093 Bánatos felesége és lányai t „Szeretteim, én már elmegyek. Küzdöttem, de már nem leltet. A csend ölel át és a szeretet. Szeretteim Isten veletek." Mély fájdalommal és őszinte megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér és rokon özv. FEKETE ILLÉSNÉ sz. Tamás Ilona életének 68. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2003. március 23-án, 14 órakor lesz a sajópálfalai temető ravatalozójából. i3i5s Gyászoló szerettei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. DUDÁS GYULA az állatkórház volt vezető szakállatorvosa életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetéséről a család később intézkedik. ___________________________________________A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁRSZÖGI JÓZSEF életének 90. évében elhunyt. Temetése 2003. március 25-én, 13 órakor lesz a hejőcsabai római katolikus temetőben. Gyászoló felesége, lánya és családja 313059 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy I özv. PERGE BERTALANNÉ ® sz. Barna Ilona életének 82. évében elhunyt. Temetése 2003. március 22-én, 14 órakor lesz az ernődi temetőben. « A gyászoló család 310655 „Búcsú nélkül mentem én el tőletek, y&ÍV/ Nem búcsúzom, ma is élek köztelek. ® Szíveteket ne eméssze fájdalom. 1 Vigasz legyen, hogy örökké álmodom." A Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. VIRÁG LAJOSNÉ sz. Egri Piroska 82 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunktól 2003. március 24-én, 13.30 órakor veszünk végső búcsút a Mindszenti temetőben. „„„ A gyászoló család m 312375 _ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy | HODOSSY GYÖRGY nyugalmazott erdész türelemmel viselt betegség után 2003. március 13-án, életének 80. évében elhunyt. Drága halottunk hamvait végakarata szerint szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindenkinek, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk I DRANKA LÁSZLÓNÉ tállyai lakos temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. 3)0870 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét az együttértő közeli és távoli rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, j/ akik felejthetetlen halottunk VONA ISTVÁN szikszói lakos volt ÉPFU-dolgozót utolsó útjára elkísérték és sírhantján a szeretet virágait elhelyezték, mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család 311427 • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk 2 ;• KOSZTY LAJOSNE sz. Kovács Mária _ t temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család­„Megállt a szív, megállt a kéz, ■■■■ Nincsen szó az ajkadon, 1 a szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon.” i Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik MARCZI JÁNOSNÉ sz. Diczkó Erzsébet temetésén megjelentek vagy részvétüket kifejezték, gyászunkat enyhíteni igyekeztek. unó. Gyászoló hozzátartozói Mély fájdalommal futatjuk, hogy MOLNÁR .IANÖSNÉ sz. Leskó Erzsébet életének 70. évében csendesen elhunyt. Temetése 2003. március 25-én, 11.30 órákor lesz a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából. U298S A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZABOLCS ANDRÁS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot helyeztek. Jllrt Gyászoló család 1 „Annyira akartam élni, Hb A betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek. így búcsú nélkül a szívetekben tovább élhetek." Megrendültén tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapa és dédapa Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik levélben, személyesen vagy lélekben velünk együtt vettek búcsút MENDE MIKLÓS ANDRÁSTÓL. Gyászoló szerettei Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BÁLLÁ JÓZSEFNÉ sz. Fodor Katalin temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. 3ml9 A gyászoló család TÖRÖK LÁSZLÓ 2003. március 20-án váratlanul elhunyt. Temetése 2003. március 22-én, 15.00 órakor lesz a hemádnémeti temető ravatalozójából. 309592 Örökké bánatos felesége és a gyászoló család Megköszönjük mindazoknak, akik TÖRÖK SÁNDORNÉ temetésén megjelentek, elkísérték utolsó útjára, sírjára elhelyezték a szeretet és együttérzés virágait. M9678 Szerettei Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ÉLES ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. 309093 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik özv. KEREZSI JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. 311250 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GRIÉGER LÁSZLÓNÉ sz. Simon Klára 85 éves korában elhunyt. Temetése 2003. március 25-én, 13.30 órakor lesz a deszkatemetőben. Gyászolja: férje Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SZABAD ISTVÁNNÉ sz. Béres Ágnes Irén temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Jm,, A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk id. NAGY JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ji)i« A gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 13.30 óráig fogadjuk. jít MUNKAHELYET KÍNÁL Nagy gyakorlattal rendelkező CO2 hegesztőket, illetve szerke­zetlakatosokat dunántúli munka­helyre felveszünk. Májusi mun­kakezdéssel. Jó kereseti lehető­ség. Nettó 100-120 E Ft/hó. Érd.: 20/315-5747, 20/361-0075. 311760 Győri munkavégzésre MEVA zsalu­rendszerrel dolgozni tudó szakembe­reket és segédmunkásokat felve­szünk. Érd.: munkanapokon 8-14 óráig a 46/507-609/106 mellék és a 70/2520-215 telefonszámokon. 307235 Hirdessen lapunk hasábjain! ✓ Angol felsőfokú nyelvtudással ren­delkező munkatársat keres nyelvisko­la-hálózat, oktatási feladatok ellátására. Tel.: 46/413-126. 307521 A Degenfeld Étterem Tokajban felvételre keres szakácsot. Szállás megoldható. Önéletrajzo­kat a Tokaj Kereskedelmi Központ Kft. címére kérjük. 3910 Tokaj, Kossuth tér 1. Érd.: 47/552-173. 308455 Ruházati eladót keresünk változó munkahelyre. Feltétel: kereskedelmi végzettség, büntetlen előélet, fényképes önéletrajzokat kérjük a Miskolc Pf.: 618-ra március 31-ig megküldeni. 310110 Középület és Lakásépítő Rt. felvételt hirdet létesítményfelelősi munkakör betöltésére felsőfokú végzettséggel, magasépítési gyakorlattal, és árkalkulátort középfokú végzettséggel. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal és végzettséget igazoló dokumentumokkal. Cím: 3531 Miskolc, Kőporos út 311483 Miskolc Plazában lévő női ruházati üzletünkbe keresünk vezetőt és helyettest április 1-jei kezdéssel. Fényképes, kézzel írott önéletrajzát bruttó fizetési igény megjelölésével az 1550 Budapest, Pf.: 17. alá várjuk! 309829 Hirdessen lapunk hasábjain! W Gazdasági ügyintéző munkakörre keresünk munkatársat szakirányú felsőfokú végzettséggel, könyvelési gyakorlattal, számítógépes tudással. Érdeklődni a 46/533-533-as tele­fonon lehet. 311339 Gyakorlattal rendelkező gépkezelőt felveszek JCB földásó gépre lehetőleg miskolcit. Tel.: 30/3231-376. 311940 Miskolcra alkalmankénti idősgondo­zásra nem szakképzett gondozót keresek. Tel.: 20/495-5961. 312247 Szakképzett fiatal pultoslányt keresünk barlangfürdőben lévő étter­münkbe. Érd.: 70/5110-700. Minősített hegesztőt és csőszerelő szakmunkást felveszek. Érdeklődni: 20/978-2582. 312706 Nemzetközi gépkocsivezetőt keresek 7,51 autóra nyugatra. Csak gyakorlat­tal. 30/2753-704. 312747 Nagykereskedelmi kft. gyakor­lattal rendelkező autószerelőt keres. Jelentkezés személyesen Miskolc, Kiss Ernő u. 33. sz. alatt. 313007 A hirdetés a legjobb + befektetés! Telefonos lakossági apróhirdetés feladható: 06-90/49-49-49 A hívás díja: 300 Ft /perc (áfával) 312660

Next

/
Thumbnails
Contents