Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-22 / 68. szám
Fotó: Magánarchívum 2003. március 22., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# RÖVIDEN B 0 Shakira nem kellett az énekkarba. Shakira egy interjúban elmondta, hogy nem fért bele az iskola énekkarába, mert azt mondták neki, hogy olyan hangja van, mint egy mekegő kecskének. 0 Pókfonálból optikai szál. Amerikai kutatók a pókháló könnyű szálai segítségével szeretnék megoldani a fotonika egyik központi problémáját: olyan fénycsöveket szeretnének létrehozni, amelyekből megalkothatok a jövő szupergyors, nanoméretű optikai áramkörei. Terveik szerint hamarosan elkészül a 2 nanométer átmérőjű spagetti, amely ötvenezerszer vékonyabb lesz az átlagos emberi hajszálnál. Forma-l*es. A legmagasabb klasszist képviseli a finn Kimi Raikkonen, aki a hetet Ázsiában tölti, s semmiképpen sem rossz társaságban Fotó: EPA Igazán szorult helyzetben Nürnberg (MTI) - Olyan súlyos szorulása volt egy német nőnek a vécéjében, hogy végül a tűzoltók tudták csak megszüntetni. A nürnbergi hölgy ételmaradéktól próbált megszabadulni, ám miután kiöntötte a vécébe, a hulladék elakadt a „kanyarban”, mármint a csésze lefolyórészében. A nő ezek után kézzel próbálta megszüntetni a dugulást, mire a vécé rabul ejtette a karját. Szerencsére a zsebében volt a mobiltelefonja, és szabad kezével fel tudta hívni a barátait, akik azonban nem tudták kiszabadítani szorult helyzetéből, és továbbadták a feladatot a tűzoltóknak. Ők aztán szintúgy nem boldogultak, mígnem végül szétverték az egész vécécsészét - jelentette az AFP. Fanni vagyok, még kölyök. Életutamból kiemelendő, hogy Amerikában, Brookly- ban láttam meg a napvilágot, s váltam azóta a Nagyházi család kedvencévé MEGÉR EGY MOSOLYT Autósélet.- Hát, uram, én ezt a roncsot nem merném autónak nevezni - mondja az igazoltató rendőr az autósnak.- Egyetértek! Ezért nem is hordok magammal jogosítványt. További viccek: humor.boon.hu Naomi mérges Mindenről beszámol a készülő életrajz Hollywood - A hisztis, bár gyönyörű szupermodell, Naomi Campbell nincs odáig azért a tényért, hogy filmre viszik élete történetét. A forgatókönyv alapjául Lesley-Ann Jones könyve, a Naomi: The rise and rise of the girl from nowhere szolgálna. Egy mozis bennfentes a következőket nyilatkozta: „Naomi na- .gyon dühös, hogy a nem hivatalos életrajzból film készül.” A főszerepet mellesleg Judi Sheko- ninak szánják. A könyv tartalmazott intim részleteket a modell Mike Tysonnal és Róbert De Niróval való viszonyáról is, továbbá beszámolt Naomi öngyilkossági kísérletéről, a Sylvester Stallonéval folytatott szaftos telefonbeszélgetésről, illetve a rivális modell kolléganőjével, Tyra Banksszel való viszályáról. De a szépsége maradt Alvásból is megárt a sok Chicago (MTI) - A túl sok alvás éppen úgy növeli a szívbántalmak kockázatát, mint a túl kevés - derült ki egy hosszú időn át folytatott, 72 ezer betegápoló nővéren elvégzett amerikai megfigyelésből. Azoknál a nőknél, akik naponta öt óránál kevesebbet aludtak, a szívbántalmak valószínűsége 39 százalékkal nagyobb volt, mint a napi nyolc órát alvóknál, de napi hat órai alvás mellett is az átlagosnál még mindig 18 százalékkal nagyobb volt a kockázat. Azonban a túl sok alvás is káros az egészségre. Akik napolta kilenc órát vagy annál hosszabb időn át aludtak, 37 százalékkal nagyobb valószínűséggel betegedtek meg szívbántalmakban. A kutatók feltételezik, hogy hasonló adatok vonatkoznak férfiakra is. „Az emberek ne luxusnak tekintsék a megfelelő alvási időt, hanem hozzájárulásnak az egészséges élethez” - mutatott rá a felmérés vezetője. Korábbi felmérések már kimutatták, hogy az alváshiány mindkét nemnél különféle tünetekhez vezethet, amelyek károsak a szívre nézve, mint például a magas vérnyomás vagy a stresszhormonszint emelkedése. sem a Furdi Zsóka Divat- és Táncstúdió tagja, idén végez a Zrínyiben, a továbbiakban idegenforgalmi pályára készül. Fotó: Tonio C33 www.boon.huli A mobilvécék „tojsz-Royce-ai” Amerikai toalettálmok egyre inkább luxuskivitelben készülnek Lockport (MTI) - Az egyik legvirágzóbb üzletágnak számít a mobilvécéipar ma az Egyesült Államokban, azon belül pedig a luxuskí- vitelűek gyártása és bérbeadása. Hol vannak már azok az idők, amikor a kerti partik, családi összejövetelek, kosárlabda- és futballmérkőzések résztvevői a kert vagy pálya eldugott sarkában, gusztustalan, bűzös, zsebkendőnyi fülkékben voltak kénytelenek elintézni azt, amit el kellett intézniük. Az anyagiakban nem szűkölködő megrendelők manapság a jelentős társasági eseményeken olygn, kerekeken gurítható, minden fényűzéssel ellátott illemhelyekkel kényeztethetik vendégeiket, amelyek a szmo- kingos kiszolgáló személyzet mellett sárgaréz szerelvényekkel, tölgyfa borítással is büszkélkedhetnek. Stockholm (MTI) - 54 230 euró - több mint 13 millió forint - folyt be utcai vizelésekből tavaly a svéd államkasszába. Á hadjárat 2002-es évi eredményeiről a stockholmi Metró újság számolt be. Az illegális vi- zelésről közölt száraz tények a következők: a svéd rendőrség A hordozható vécécsodákat bérbe adó szolgálatok szerint az üzletág fejlődését elsősorban a hölgyek tartják mozgásban. „A férfiak nem számítanak, őket az efféle nem érdekli, elmennek egy fa mögé. Mi a hölgyeknek dolgozunk” - mondta a cég profilját diszkrét homályban hagyó Black Tie Services (Szmokingos szolgáltatás) elnevezésű luxusvécék bérbeadásával foglalkozó chicagói cég munkatársa. A cég kínálatában lévő objektumok kívülről hófehér lakókocsinak tűnnek. Odabent azonban jön a meglepetés, körös-körül óriástükrök, angolvécék, nagyméretű kézmosók, halk muzsika, légkondicionálás, virágok és egzotikus illatok, mint otthon, vagy még úgyab- bul. Ezek a mobilvécék „Rolls- Royce-ai”, avagy „tojsz-Royce-ai”. Á luxustoalettek persze csak az igazán gazdagok által rendezett esküvőkön, partikon, vállalati rendezvényeken tűntöbb mint 900 embert csípett fülön, illetve utcai vizelésen. A vétkesek számát tekintve nagy volt a különbség az ország különböző részei között, Göteborgban például 145-en, míg Stockholmban csak 73-an végezték kisdol- gukat a nyílt utcán. Mindez azonban nem jelenti A minőséget meg kell fizetni nek föl, olyan helyeken, ahol nem gond a napi átlagosan 3000 dollár bérleti díj leszurkolása. azt, hogy a svéd főváros lakói fegyelmezettebbek lennének, inkább azt mutatja, hogy a stockholmi rendőröknek fontosabb dolguk is van, mint az utcán vi- zelők hajkurászása és megbüntetése, ennél súlyosabb bűncselekményekre kell összpontosítaniuk. Borjúnyálas fogkrém Stockholm - A szopós borjak nyálában termelődő antibakteriális anyagok csakhamar megjelenhetnek a fogkrémekben és különféle antiszeptikus krémekben. E vegyi anyagok azon antibiotikus arzenál részei, mellyel a tehéntej védi az újszülött borjakat, mielőtt azok immunrendszere teljesen kifejlődne. Ebben az arzenálban vannak olyan antitestek, melyek specifikus mikrobákra hatnak. Az anyagok - egy dublini kutatócsoport szerint - sok baktériumot és gombát megkötnek, s megelőzik, hogy pl. sejtek vagy a fogak felszínéhez kapcsolódhassanak. A tejkivonat antibakteriális haj- és kézápoló szerekhez is felhasználható lesz. Black is Black - avagy fekete az fekete. Az egykori nagy sláger az angol modell, Sylvia esetében feltétlenül találó Csurran-cseppen az államkasszába