Észak-Magyarország, 2003. február (59. évfolyam, 28-50. szám)

2003-02-24 / 46. szám

2003. február 24., hétfő vM-tm ni isii t SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / SMS / 4 HOROSZKÓP 1*1 III. 21.-IV. 20. Beteljesülhetnek azok a régi vágyai, amelyekről már-már kezdett lemondani. Valaki a segítségére siethet, hogy megoldódjon min­den probléma, amely eddig akadályozta a terv megvalósítását IV. 21.-V. 20. Most belevághat olyan ügyekbe, amelyek ingatlannal, esetleg örök­séggel kapcsolatosak. Az utóbbi időben ugyanis eléggé megret­tentették önt a környezetében tapasztalt negatív hatások. V. 21—VI. 21. Valahogy nem tud igazán kibontakozni szerelmi téren. Most mintha béklyóba lenne kötve, szinte nem is mer senkihez se közelíteni. Ne essen kétségbe, mert ez csupán átmeneti állapot VI. 22.-VII. 22. Kissé bosszantja most hogy nem akarja szinte senki elismerni a munkáját Anyagilag és erkölcsileg sem akarnak tudomást venni arról, amit mostanában nagy erőfeszítések árán elvégzett VII. 23.-VIII. 23. __________ Új fejezet kezdődhet most az életében. Minden régi sérelmet el kell azonban ahhoz felejtenie, hogy teljesen tiszta lappal indul­hasson. Úgy tűnik, ehhez még egy kis időre lesz szüksége. Vili. 24.-IX. 23. Nem kell semmiről sem lemondani. Ne gondolja, hogy azért, mert a kedvese ferde szemmel néz önre, nem tehet azt amit akar. Ha ön sorolja fel a kifogásait meglátja, hogyan reagál rá. IX. 24.-X 23. Önnek most szüksége lenne némi szabadságra, hogy nyugodtan, csendben átértékelhesse az elmúlt napok történéseit Csak ezt követően kellene meghoznia egy bizonyos, elég fontos döntést X. 24.-XI. 22. _____ Ma egyáltalán nem fog unatkozni. Többen is gondoskodnak majd arról, hogy lekössék az idejét és az energiáját így nem lesz ereje a saját kissé problémás lelki életével foglalkozni. XI. 23.-XII. 21. Némi árnyék vetődhet ma a párkapcsolatára, ez azonban nem befolyásolja azt a szándékát amelyet már régen eldöntött saját magában. Nem teketóriázik sokat rögtön a lényegre tér. XII. 22.-1.20. Az ön számára most az első a család, minden más csupán azután következhet A munkahelyi problémákat is sokkal könnyebben meg tudja oldani, ha a családi élete békés, kiegyensúlyozott I. 21—H. 20. __ Ne engedjen ön se, nem csupán annak lehet igaza, akinek nagy­obb a hangja. Eddig ön elég sokat tűrt azoknak, akik minden eszközzel meg akarták félemlíteni, most álljon keményen a sarkára. II. 21—111. 20. Ne essen túlzásokba, egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy azt időnként látja. Legyen egy kicsit optimistább, ne akarjon kisajátítani senkit kénye-kedvére, akkor nem lesz baj. KOCSONYAJÁTÉK £Z ÉSZAKKAL Február 18. és 20. között há­romszor két kérdést tettünk fel a Miskolci Kocsonyafesztivál­lal kapcsolatban. A helyes vá­laszokat beküldők között a szervezők háromszor két belépőjegyet sorsoltak ki a február 25-én, a Miskolci Nem­zeti Színházban megren­dezendő Kocsonyagálára. A nyertesek: Bodnár Jánosné (Szerencs, József A. u. 9.), Bá­rány Bertalanná (Taktaszada, Thököly u. 9/a.), Pál Pető János (Miskolc, Budai Nagy A. u. 3. l./l.). A nyereményeket a sze­rencsés nyertesek az Euregio- com Ügynökség irodájában (Mis­kolc, Bajcsy Zsilinszky u. 15. 1. em.) mától vehetik át. SMS 08-20/96-44-444 TOKT \- -- -- -- .-r-r-A* e.,*.!.. _ ÜZENET Napsugár! Kerestelek ezen a szá­mon, de nem tudtalak elérni. Ugyanúgy keresem én is a boldogsá­got. Ezen a számon hívhatsz. (20/4622-642) Ben! Kár, hogy a vagyon nem csak a jó embereknek van, bár nem biz­tos, hogy a gazdagok mind rosszak! Bár akinek azért kell nő, hogy muto­gassa - nem tudom!! (20/2506-426) Szankciók néhány becstelen miatt születnek, amitől a becsületes több­ség szenved! Joci. (20/5623-549) Ati! Az SMS-ezés pénztárcafüggő sport! Akinek nincs pénze, saját magát lépteti le, te engem nem fogsz tudni ezzel a kispajtás SMS-ekkel elüldözni, mert kg-ra +veszlek! JU2. (20/4178-877) Sziasztok! Nem tudom, ki hogy van vele, de Atiból már nagyon elegem van! Gabi. (20/3585-833) Szerintetek mit jelent a szó: barát­ság? Igaz barátot nehéz találni. Rengetem barátom van, de hawerom valamivel kevesebb. Vélemény? „Ben". (30/5148-479) Szevasz Lutila! Mi lesz már? Nézem az SMS-falat, de a neved sehol sem találom! Mi lesz az Atit fikázó SMS sel, ha már nincs Green doki?! Hajrá!!! Üdv: Gyusza. (20/2216-705) Helytelen állítás: a szeretetet nem lehet megvenni. Helyes állítás: nekem nincs annyim. KY. (20/4659-897) Ml lesz velem a paradicsomban? Paramicsoda a dicsomban. JU2. (20/4178-877) OLVASÓNK LEVELÉBŐL Utoljára a lányokról Kedves Olvasók! Először is engedjék meg, hogy írásban is rögzítsem: minden tiszteletünk azoké a bájos kedves és okos hölgye­ké, akik lapjainkban szere­pelnek, akár hátul, akár má­sutt. Egy új világot képvisel­nek, egy nyitott, kedves és emberi világot, amelyben a jó ízlés határain belül helye van a szépségnek, a bájnak. Mi büszkék vagyunk rájuk, több okból is. Egyrészt azért, mert ők is itt élnek velünk ebben a jobb sorsra érdemes országrészben. Másrészt azért, mert vállalják, hogy egy kis napsütést varázsolja­nak a szürkeségbe. Nem hi­vatásos modellek ők, hanem tanulók, diplomások, dolgozó lányok - emberek közülünk, akik ezúton küldenek egy mosolyt mindenkinek. Sem­milyen ma elfogadott határt nem lépünk át képeikkel - akinek kétségei vannak efelől, ballagjon ki az utcá­inkra, amikor 20 fok fölé emelkedik az átlaghőmérsék­let s nézzen körül. Részünkről ezzel a szép­lányok körüli vitát lezárt­nak tekintjük: már csak azért is, mert annyi mindent tartogat ez a lap minden­nap azoknak is, akik nem. kedvelik ezeket a képeket. S hányán lehetnek, akik meg pontosan ezen mondandó­kat nem szeretik. Csak ők nem írnak levelet. a szerk. Kedves Levélíró! (Inkább szomorú cikk írójának.) EXCLUSIVE CHANGE WESTERN UNION PENZATUTALAS A le^fursabb périzktiltiés1 kbeióség vtlágszerip Tel.: 46/506-416, 504-837, 508-017 •ÁRFOLYAMOK Valutanév VételEladás Ausztrál dollár132,50138,50 Kanadai dollár147,00154,00 Svájci frank 163,00170,00 Ciprusi font380,00 445,00 Cseh korona7,408,20 Dán korona 30,0033,50 Euro241,50251,00 Angol font 357,50 373,00 Horvát kuna 31,00 33,80 Izraeli sheqel 40,0055,00 Japán yen* 170,00195,00 Norvég korona 30,00 33,50 Lengyel zloty 58,00 62,00 Román lei* 0,580,73 Svéd korona 26,00 27,50 Szlovén tolár*95,00125,00 Szlovák korona5,806,40 Amerikai dollár 222,50 232,00 A *-gal jelölt valuták 100 egységre vannak megadva! Egyedi árfolyamok 1 000 000 Ft felet­ti váltás esetén! Annak ellenére, hogy na­gyon sokszor szeretném el­mondani a véleményemet egy-egy írással kapcsolat­ban, nem tettem idáig. Ami­ért kivételt teszek, annak az az oka, hogy „közvetve” érintve vagyok a témában. 13 éve, hogy divat- és táncstúdiót vezetek - és így több alkalommal meg­kerestek az újságtól, hogy készíthessenek a lányokról fotókat. „Ezek a fajta lányok”, ahogy Ön fogalmaz, isme­retlenül is kivétel nélkül ér­tékes kis emberkék, akik nemcsak bulival, extrém sportokkal töltik el napjai­kat, hanem az Ön feltétele­zésével ellentétben komo­lyan tanulnak gimnáziu­mokban, főiskolán, egyete­men, nyelvvizsgákat tesz­nek 16 évesen, zenét tanul­nak stb. Családi életüket nem túl­zottan ismerem, de találko­zom szüleikkel rendezvénye­ken, látom a gyerekeken a gondoskodást, beszél­getésükből pedig tudom, mennyire készülnek egy-egy családi alkalom megünnep­lésére. Becsülöm őket kitartásu­kért - amiért egész nyáron, hétvégeken fellépést vállal­nak, hogy anyagiakkal is segítsék a családot, ahe­lyett, hogy „csak szórakoz­nának”. Nem „sötétek” és nem „buták”. Fiatalok, szé­pek, csinosak és nem hiszik azt, hogy ha megjelennek az újság hátoldalán, akkor sztárok lennének. Igaza van, ez nem modellkedés és LUXOR, 8. HÉT E hétre érvényes határszám: 40. A nyerőszámok húzási sorrend­ben: 71 42 33 26 74 18 58 67 2 66 3 25 52 8 23 50 53 43 10 6 31 63 11 5 21 64 15 60 27 12 65 47 56 62 44 9 48 39 49 32 69 46 4 36 Az Első képet a 13 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 30 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 44 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztály­onkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Luxor telitalálat 3 5 373 860 forint Első keret 1 2 303 083 forint Első kép 7 246 759 forint Keret 356 12 93? forint Kép 18 817 1377 forint A következő heti számsorsolás határszáma: 41. A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! nem a fotózás csúcsa. Az igazi modelleknek sokat kell dolgozniuk, tanulniuk, ráadásul kivételes adottsá­gokkal is kell rendelkezni­ük, ami nagyon ritka. Az én lányaim igyekeznek meg­tanulni a magabiztos fellé­pést, önbizalmuk fejlesztése érdekében a jó megjelenés fortélyait és több mozgás­művészeti ágban is eredmé­nyeket érnek el, az egészsé­ges életmódra törekedve. Ez a látszat ellenére nem könnyű, de az ő korukban élvezik ezt a munkát és a sikert is. De higgye el, he­lyére tudják tenni a dolgo­kat, tisztában vannak azzal, hogy ez számukra átmeneti állapot az „értékes és tartal­mas élet felé”, bár ők ezt is részének érzik - jogosan. Az újság célja sem az, hogy sztármodelleket mutas­son be nap mint nap, ha­nem hogy egy mosolygós szempár, egy csinos, kissé szexis lány az újság olvasá­sakor kellemes pillanatot szerezzen Önöknek. Ez nem több, lapozzunk tovább. Tisztelettel: Furdi Zsóka DIVAT- ÉS TÁNCSTÚDIÓ-VEZETŐ Az említett íráshoz tarto­zott egy illusztrációs fotó. A képen szereplő ifjú hölgy pontosan az ellenkezőjét kép­viseli az olvasói vélemény­nek, hiszen Németh Sarolta a Matúra Gimnázium kitűnő tanulója, jelenleg ép­pen középfokú nyelvvizsgára készül és remek alakját an­nak köszönheti, hogy már kisgyermekkorától rendszere­sen sportol. Ezzel a képpel kérünk elnézést Saroltától. Németh Sarolta NYERŐSZÁMOK Ötös lottó: 10, 21, 29, 40, 87 Jokerszám: 535024 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra 971 830; a 3 találato- sokra 10 293; a 2 találatosokra 676 forintot fizetnek. Az egy darab telitalá- latos Joker-szelvényre 22 451 788 forintot fizetnek. Hatos lottó: 11, 13, 16, 20, 36, 41 Pótszám: 10 Kenő, február 21. 622 23 29 324143 46 49 5457 58 61 666768 7273 7678 Kenő,február 22. 19 14 15 2628 29 31 3234 37 39 43 48 53 55 57 67 69 77 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! Fotó: Ádám János VÉRADÓNAPTÁR Lakóterületek biztosítják a betegel­látáshoz szükséges vérmeny- nyiséget: Hétfő: Kazincbarcika Kedd: Rakaca, Taktaszada, Szuhogy Szerda: Rudabánya, Felsőzsolca, Tojcsva Csütörtök: Tiszaújváros, Szerencsi Cukorgyár Péntek: Tiszaújváros Kérjük Kedves Véradóinkat, hogy aki beteg embertársain segíteni szeretne, jelentkezzen véradásra a Miskolci Vértrahszfúziős Állomáson hétfőtől péntekig 8.00-13.00-ig, az Ózdi Vérellátóban hétfőnként és péntekenként 7.00-13.00-ig. VÁRJUK olvasóink közügyekről szóló ész­revételeit. Kérjük, írjanak röviden, a hosszabb írásokat alkalmanként terjedelmi korlátáink miatt kényte­lenek vagyunk tömöríteni. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Balogh Attilát az alábbi telefonszámokon: 46/502-900/3236 20/480-1493 2003. február 24., hallá Kel: 6.35 Nyugszik: 17.20 ORSZÁBOS ELŐREJELZÉS -14, -7°C -2, 4°C Az ország nagy részén sok lesz a napsütés, de főként délen, dél­nyugaton'tartósan megmarad­hat a köd. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, de a Kisalföl­dön és északkeleten megélén­kül a szél. Élőszavas tájékoztatás: 0640-604-001 Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc előrejelzés A hajnali ködfoltok meg­szűnése után többnyire napos idő várható, csapa­dékra nem kell számíta­ni. Az északkeleti szél időnként kissé megélén­kül. A sok napsütés hatá­sára enyhe időre van ki­látás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a legtöbb helyen eléri a +4, +6fokot. Kedd -11, 2°C Változékony idő, mérsékelt, változó Szerda -12, 2°C Változékony idő, mérsékelt, változó ■«-«— Csütörtök -11,2°C Változékony idő. mérsékelt. ÉK-i Péntek -8,2°C Felhős idő, mérsékelt, ÉK-i Ilii C JíliM A legfrissebb időjárási előrejelzésekről folyamatosa n tájékozódhat. www.mwt.tm Sátoraljaújhely 4°C „ Encs 4°C Kazincbarcika 4°C Miskolc 4°C 4°C rA á' MA: Túlnyomóan napos idő 2, 4°C Szél: mérsékelt, ÉK-i ÉVTUIBOhÁ Franz Burda 100 éve született német médiavál­lalkozó, lapkiadó. Apja halála után átvette üzemét és kiadóját. 1954-ben megjelentette a rövide­sen világhírűvé lett Bunte-t. NÉVNAP Névnap: Mátyás. Egyéb névnap: Darinka, Etel, Hedda, Hedvig, János, Jázmin. líifliiSlIiifiílffSÉÖ Az ÉMI KÖFE (Észak-ma­gyarországi Környezetvédel­mi Felügyelőség) mérései szerint Miskolc belvárosában a múlt héten a légszennye- zettségi mutatók megfelelők voltak a szálló por kivételé­vel, amely pénteken és va­sárnap meghaladta a megen­gedett mértéket. HÜSIL1NTÉS Kékestető Mátraszentistván Sátoraljaújhely Bánkút Bükkszentkereszt Lomnici-nyereg Stary Smokovec Csorba-tó Zdiar Krompach Rax Mariazell Kaprun Ravascletto Sáppáda 55 cm 51 cm 28 cm 73 cm 32 cm 85 cm 60 cm 73-100 cm 55-60 cm 79 cm 55-85 cm 30-50 cm 30-310 cm 10-65 cm 10-70 cm mmmmm Március 30-áig útlezárással járó munkálatokat nem végeznek. Korlátozást a téli útviszonyok jelenthetnek, erről alkalmanként hírt adunk.

Next

/
Thumbnails
Contents