Észak-Magyarország, 2002. november (58. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-06 / 258. szám

2002. 6., szerda Im^mh yji$ ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 A héten már nem. A volt jugoszláv el­nök, Slobodan Milosevic elleni perben a vádlott megbetegedése miatt a héten már nem lesz tárgya­lás a hágai ENSZ-törvényszé- ken - közölte kedden a tes­tület szóvivője. 0 Őrizetben. Az indonéziai rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki szembeszö­kően hasonlít a csaknem 200 halálos áldozatot követelő báli robbantás egyik gyanúsítottjára, és hamis útlevéllel pró­bálta elhagyni a délkelet-ázsiai országot. 0 Ellenzéki felvonulás. Hugó Chávez venezuelai államfő politikai ellenfelei átadták hétfőn a Nemzeti Választási Ta­nácsnak (ONE) azt a több mint kétmil­lió aláírással támogatott petíciót, amely­ben népszavazás kiírását követelik az ál­lamfő elmozdításának céljából. Katasztrófagyakorlat Budapest (MTI) - Katasztrófagyakorla­tot tartanak a Ferihegyi repülőtéren ma reggel 5.30-kor - tájékoztatta Pető György, a Budapest Airport szóvivője az MTI-t. - A teljes kényszerhelyzeti gyakorlat során egy repülőgép-balesetet szimulálnak a szak­emberek - mondta a szóvivő. Hozzátette: a feltételezett esemény szerint 100 utassal a fedélzetén landol egy repülőgép, ám le­szalad a kifutópályáról, majd kigyullad. A mentésben többek között részt vesz a repülőtéri katasztrófavédelmi igazgató­ság, a repülőtér saját mentőegysége, az Or­szágos Mentőszolgálat, az ORFK bizton­sági szolgálata, a reptéri polgári védelem, a VPOP és az ÁNTSZ szakemberei, vala­mint a légiirányítók. Pető György hang­súlyozta: a gyakorlat célja, hogy modellez­ze a katasztrófa elhárításában részt vevő erők tevékenységének összehangolását. Hozzátette: a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően szimulált helyzetet évente megrendezik. Szimulált lesz a baleset Fotó: EPA Amnesztia Teherán (MTI) - Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője amnesztiában ré­szesítette Abdullah Nurit, a reformpárti erőkhöz tartozó, bebörtönzött volt belügy­minisztert, a szintén reformpártiként szá­mon tartott Mohammad Hatami elnök szo­ros szövetségesét. A hivatalos ERNA hírügy­nökség erről szóló keddi jelentése szerint a parlament elnöke, (az ugyancsak reform­pártiként ismert) Mehdi Karubi kérte Nuri számára az amnesztiát, a fogoly fivérének október 30-án, közúti balesetben bekövetke­zett halálával összefüggésben. Egy külön­leges vallási törvényszék több vád alapján öt év szabadságvesztésre ítélte Nurit 2000- ben. A propaganda Irán iszlám rendszere ellen és az Iráni Iszlám Köztársaság alapí­tó atyja, Khomenei ajatollah emlékének megsértése volt a két fő vádpont. A CIA lőtte ki az autót Washington (MTI) - Az amerikai Köz­ponti Hírszerző Ügynökség (CIA) távirányí­tású repülőgépéről kilőtt rakéta semmisí­tette meg azt a gépkocsit, amely a jemeni Marib tartományban robbant fel vasárnap. Ezt egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselő közölte hétfőn a Reutersszel és az AP-vel. Részletek említése nélkül csak annyit mondott, hogy feltehetően egy Predator típusú repülőgépről lőtték ki az autót megsemmisítő Hellfire típusú raké­tát. A csapásméréshez az amerikai hadse­regnek nem volt köze, azt a CIA hajtotta végre. A jemeni hírügynökség korábban azt közölte, hogy a jemeni hadsereg egyik he­likoptere semmisítette meg azt a gépkocsit. Kaphatunk NobeMíjat, adómentes lesz December 15-től a férj is viselheti felesége családnevét a törvénymódosítás szerint Budapest (MTI) - A házas­ságról, a családról és a gyámságról szóló törvénynek a parlament által kedden el­fogadott módosítása értelmé­ben a férjnek is joga lesz vi­selni felesége családnevét. A jövőben arra is lehetőség lesz, hogy a házasulok családi nevüket összekapcsolják és ah­hoz fűzzék utónevüket. A tör­vénymódosítás december 15-én lép hatályba. Az országgyűlés törvényt alkotott arról, hogy a köztársasági elnök és hivatala el­helyezésére á budavári Sándor- palota szolgál. Burány Sándor pénzügyi ál­lamtitkár hangsúlyozta: a kor­mány támogatta, hogy a munkál­tató által adómentesen természet­ben adható étkezés összege havi 2200 forintról 4000 forintra, a fo­gyasztásra kész étel vásárlására jogosító utalvány adómentes ér­tékhatára pedig 1400 forintról 2000 forintra emelkedjen. Az üdülési csekk értékéből adott adómentes engedmény szá­zalékos mértéke 50 százalékról 100 százalékra, összeghatára pe­dig 20 ezer forintról a minden­kori havi minimálbér összegére emelkedhet. A kormány úgy határozott, hogy az adómentes iskolakezdé­si támogatás ne csak a tanév első napját megelőző két hóna­pon belül, hanem az azt követő 30 napon belül is legyen adható, és a támogatás formája bővüljön ki az utalvány lehetőségével is. Burány Sándor támogatható­nak nevezte a kedvezmény kiter­jesztését a számítástechnikai esz­közök vásárlására. A felnőtt- képzésben részt vevők, illetve azon magánszemélyek is igény­be vehetik a kedvezményt, akik­nek gyermeke felsőfokú oktatási intézményben első alapképzés­ben vesz részt. A kormány támogatta azt a bi­zottsági módosító indítványt is, amely visszamenőleges hatállyal rendezi a Nobel-dijhoz kapcso­lódó pénzjutalom adómentessé­gét. A társasági és az osztalék­adókkal kapcsolatosan az állam­Kertész Imre nem adózik a Nobel- díja után Fotó: EPA titkár kiemelte: a kormány tá­mogatja, hogy a vállalkozások ál­tal 2003-ban vagy 2004-ben be­szerzett új tárgyi eszközei több­ségére 50 százalékos értékcsök­kenési leírást érvényesíthesse­nek, a jelenlegi 14,5 százalék, il­letve 33 százalék helyett. Az uniós jogharmonizáció mi­atti átsorolások kapcsán egyes esetekben az általános forgalmi adóemelés hatályba lépését 2004- re halasztották. Az átalányadó­zást választó kistermelő esetében az alanyi adómentesség értékha­tára 6 millió forintra emelkedik. A támogatott indítványok között szerepel, hogy a film- és videó- gyártás, terjesztés kedvezményes adókulcsa fennmaradjon. Az Országgyűlés az egysze­rűsített vállalkozói adóról (eva) szóló törvényjavaslathoz benyúj­tott módosító indítványok közül megszavazta a kormány által tá­mogatott javaslatokat. A kor­mány támogatta azt az indít­ványt, amely szerint nem vá­lasztható az eva, ha a választás naptári évében vagy az azt megelőző adóévben a társas vál­lalkozás átalakult, vagy a vállal­kozásban új tag 50 százalékot meghaladó szavazati jogot bizto­sító részesedést szerzett. Előrehozott választások februárban Jeruzsálem (MTI) - Izrael­ben előre hozott választáso­kat rendeznek a jövő év feb­ruárjának elején - közölte kedden Móse Kacav, az ál­lam elnöke. Néhány perccel később Ariéi Sáron miniszterelnök sebtében összehívott sajtóértekezleten erősí­tette meg, hogy 90 napon belül vá­lasztásokat tartanak. Az országnak ugyan nem szavazásra van szük­sége a mostani időben, de nincs más választása - tette hozzá. „A fejlemények arra indítot­tak, hogy a leginkább felelősség- teljes és legkevésbé rossz döntést hozzam meg, ami a knesszet (par­lament) feloszlatása” - mondta a jeruzsálemi miniszterelnöki hiva­talban tartott rövid tájékoztatón. „Reggel találkoztam Móse Kacav elnökkel és hozzájárulá­sát kértem a választások 90 na­pon belüli megtartásához. Az el­nök jóváhagyta, én pedig ismer­tettem a döntést a politikai szer­vezetek vezetőivel, valamint a Ariéi Sáron Fotó: EPA knesszet elnökével”, Avraham Burggal - jelentette ki Sáron. Elmondása szerint azután kény­szerült ilyen lépésre, hogy nem si­került rábírnia a szélsőjobboldali Nemzeti Unió-Házunk Izrael párt- szövetséget arra, hogy belépjen ki­sebbségbe került kormányába. Sáron nem nevezte meg a vá­lasztások pontos időpontját, mindössze arra szorítkozott, hogy február első napjaiban ren­dezik meg. Az izraeli médiában felröppent február 4-i dátumot lényegében megerősítette, ami­kor újságírói kérdésre válaszol­va közölte, hogy ezt az időpon­tot jelezték neki. A benzinturizmus érezteti hatását Budapest (MTI) - Az év hátralévő részében nem várható jelentősebb mozgás az üzemanyagok árában - mondta Geszti László, a Mól ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótá­jékoztatón. Geszti László hozzátette: nem lehet azonban kiszámítani, hogy mi történik a piacon, ha rendkívüli esemény következik be a világban. Geszti László hangsúlyozta: idén a nemzetkö­zi kőolajpiacot az jellemezte, hogy kicsit magasabbak voltak az árak az előre jelzettnél. En­nek oka az iraki és a közel-ke­leti fesztültség volt. Ugyanak­kor a nemzetközi készletek szintje a kőolajtermékeknél sta­bil volt, így nem volt ok jelen­tős árváltozásra. Természetesen a szezonális hatások továbbra Is érvényesülnek, vagyis nyá­ron a motorbenzin, míg télen a gázolaj ára emelkedik jobban. Az ügyvezető igazgató úgy látja, hogy jövőre sem kell számítani jelentős ármozgás­ra. Idén a magyarországi , üzemanyag-forgalom 3-5 száza­lékkal növekszik. Az emelke­dés ugyanakkor az első félév­ben valósult meg, a második­ban már érezhető volt a növe­kedés mérséklődése. Ennek oka az, hogy július 1-jén jelen­tősen emelkedett a magyaror­szági üzemanyagok adótartal­ma, ami a környező országok­hoz képest is drágává tette a magyar üzemanyagokat. Geszti László úgy látja, hogy a határok mentén újból megin­dult üzemanyag-turizmus miatt mintegy 60 millió literrel - né­hány százalékponttal - csökken a magyarországi üzemanyag-fo­gyasztás. Ebben az is benne van, hogy az átutazó fuvarozók még az országhatáron kívül tankolják meg kocsijaikat. Gibraltár dönt. November 7-én a Nagy-Britanniához tartozó 6,5 négyzetkilométer kiterjedésű, mintegy 28 ezres lélekszámú Gibraltár lakói népszavazáson döntenek arról, hogy London megossza-e Madriddal a terület feletti szuverenitást. Fotó: EPA Formálódó magyar felajánlás Budapest (MTI) - A Honvé­delmi Minisztérium jelenleg még elemzi, hogy a Magyar Honvéd­ség milyen szerepet tudna vállal­ni a terrorellenes koalícióban: vizsgálják annak lehetőségét, hogy kiküldhetnének-e egy 25-30 magyar katonából álló alakula­tot német logisztikai támogatás­sal Afganisztánba. Minderről Matyuc Péter, a szak­tárca kommunikációs főigazgató­ja számolt be kedden az MTI ér­deklődésére, egyúttal hangsúlyoz­va: ilyen felajánlásról még nem született döntés, és azt a kormány­nak, majd a parlamentnek is el ké­ne fogadnia. Matyuc Péter szerint a Magyar Honvédség képességei lehetővé tennék a szerepvállalást, például katonai rendész, őrző-vé­dő vagy békefenntartó feladatok ellátását, azonban az utazásra, il­letve a logisztikára, valamint egyes speciális felszerelésekre nem lenne pénze a tárcának. Ezért üd­vözölték, hogy a német hadsereg felajánlotta, ezeket a költségeket magára vállalná. A főigazgató azt nem tudta megmondani, hogy egy ilyen jellegű magyar szerepválla­lás mennyibe kerülne. 2001. nov.: Kín: belép a WTO-ba Kína egy új korszak küszöbén áll ’ A hírek szerint Kína a küszöbön álló pártkongresszuson szeretné lezárni a Csiang Cö-min-korszakot, engedélyezve a választásokat, hogy a világon leg­nagyobb népességű ország új vezetőjének elfogadják Hu Csln-taót. Az elemzé­sek valószínűsítik, hogy Jlang meg akarja tartani tekintélyes erejét, főleg a katonaság és a külföldi kapcsolatok tekintetében. 1989: Csin-taőt kinevezik a ka , . tonaság és a párt vezetőjévé, a CJ77 vr f legfelsőbb vezető Teng Hsziao- J—]L' > plng (balra) Tiananmen téri. sza-/ badságharcos tüntetők elleni tisztogatási akciója után. 1992: Kína helyreállítja baráti viszu nyát Oroszországgal. A gazda­ság gyors fejlődésnek indul./^ 1993: Csin-taót elnökké választják. 1997: Teng meghal. Hong-kong kínai fenn­hatóság alá kerül. 1999: NATO-bombázás kínai követségek ellen Belgrádban, az USA és Kína kapcsolata megromlik. 2000: Kína aláírja a kétoldalú szerző­dést az EU-val és az USA-val, felké­szül a csatlakozásra a Világkeres­kedelmi Szervezethez (WTO). 2001. ápr.: Diplomáciai feszültség a lezuhant amerikai vadászrepülő és a személyzete miatt. _________________ 2001. Jún.: Kína, Oroszország és négy közép-ázsiai ország megbeszélést tart Sanghajban a szélsőséges terrorista szervezetek elleni összefogásról. 2001. Júl.: Peking elnyeri a 2008-as olimpiai játékok rendezésének jogát. 2001. okt.: Csiang felajánlja Kína se­gítségét az USA-nak a terror elleni há­borúban a szept. 11-i események után. 2002. Júl.: Az USA kijelenti: modernizálja Kína hadsere­gét, hogy engedélyezzék Tajvan újraegye­sítését. Peking defenzív politikát folytat. 2002. nov. 4.: Ázsiai országok tanácskoz­nak, hogy létrehozhassák a legnagyobb szabadkereskedelmi z 2002. nov. 8.: Meg­kezdődik a Kommu­nista Párt 16. kong­resszusa. Az alel- nök Hu Csin-tao (jobbra) át akarja ven­ni a párt irányítását, 2003-től ő szeretne len ni az elnök, de Csí- ang meg akarja tar­tani a katonaság fe­letti hatalmát. © GRAPHIC NEWS (ao-Manutmí!** Kiadóvezető, felelő* kiadó: Szabó Miklós (szabQ@inform.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszio@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szókénét! Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcal kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomós: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357

Next

/
Thumbnails
Contents