Észak-Magyarország, 2002. november (58. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-06 / 258. szám

2002. november 6., szerda MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 7 $ Miskolc és környéke HÍRCSOKOR Sí Decemberben találkoznak. A miskol­ci közgyűlés hétfőn tartotta alakuló ülé­sét. Megtartva a régi hagyományt, a kö­vetkező ülések ezután is minden hónap első csütörtökén lesznek, így legközelebb december 5-én ül össze a testület. 0 Nyilatkoznak a vagyonukról. Harminc nap áll a települési képviselők rendelke­zésére ahhoz, hogy saját és családjuk vagyonáról nyilatkozzanak. A miskolci testületi tagok hétfőn vették át a vagyon­nyilatkozathoz szükséges paksamétát. 0 Külön tesznek esküt. Megválasztot­ták a miskolci közgyűlés 10 bizottságá­nak elnökeit, tagjait hétfőn. A külső szak­értői tagok azonban addig nem élhetnek szavazati jogukkal, amíg esküt nem tesz­nek a testület előtt. Erre várhatóan a de­cemberi ülésen lesz alkalmuk. Háromhavi plusz Miskolc (ÉM) - Javaslatot tett dr. Répássy Róbert (ÖME- Fidesz-MDF) kép­viselő a miskolci testület hétfői alakuló ülésén arra, hogy a korábbi gyakorlathoz igazodva a most leköszönt polgármester és alpolgármesterek is kapjanak háromhavi juttatást. - Erre vonatkozóan van testüle­ti döntés - indokolta a képviselő. Káli Sán­dor polgármester válaszában elmondta: a következő, decemberi ülésen tervezik elő­terjeszteni a témát. Módosult a névsor Miskolc (ÉM) - Lemondott az egyik képviselő mandátumáról - jelentette be a miskolci testület alakuló ülésén Szűcs Fe- rencné, a helyi választási bizottság elnö­ke. Mint összefoglalójából kiderült, a Sza­bad Demokraták Szövetségének kompen­zációs listájáról képviselői mandátumot nyert Kovács Józsefné döntött így. Helyet­te a párt Horváth Sándort nevezte meg. Változtatás kellett a bővítéshez Miskolc (ÉM) - Módosította a szerveze­ti és működési szabályzatát a testület ala­kuló ülésén. A módosított rendelet rögzíti a bizottságok számát, ehievezését és azt is, hogy azokban hány fő tevékenykedhet. Mó­dosítás kellett ahhoz is, hogy az eddigi ket­tő helyett három alpolgármestert választ­hassanak. A bizottsági struktúra átalakítá­sára vonatkozó előterjesztéshez az ÖME-Fi- desz- MDF-frakció módosító indítványt nyúj­tott be, amelyet a többség elutasított. Plakatszüret. Az önkormányzati vá­lasztásokon indult pártok és szervezetek ígérete szerint a kampányban kiragasztott, kifüggesztett plakátokat a határidő lejár­táig, vagyis november 19-ig eltávolítják. Tény: a munka folyik. Képünk a megye- székhelyen készült. Fotó: Ádám János „Sok a feladat, de erre készültem” Az új polgármester kiemelte: számít minden Miskolcot szerető ember támogatására Az első polgármesteri beszéd Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - Hl) - Olyan várost akarunk, ahol van munkájuk az embereknek, van fedél a fejük fölött, ahol javulnak az egészségügy, az oktatás feltételei - mondta beiktatási beszédében Káli Sándor, a megyeszékhely új polgármestere a miskolci képviselő-testület hétfői ala­kuló ülésén. Az újabb négy évre választott, 48 tagú miskolci képviselő-testü­let hétfői alakuló ülésén a tagok eskütétele után tett Káli Sándor (MSZP) polgármester is esküt, majd élt a lehetőséggel: beszédet intézett a testülethez és a város­lakókhoz. Elsőként megköszönte a választópolgárok aktív részvé­telét a választáson, és azt, hogy nagy arányban támogatták az MSZP-t és az SZDSZ-t. Kiemelte: örül, hogy az új testületnek több tapasztalt tagja lett, így Kobold Tamás, aki az elmúlt 12 évben részese volt a testületi munká­nak. Örömét fejezte ki arra vo­natkozóan is, hogy a megyei ön- kormányzat szocialista elnököt választott. - így lehetőség nyílik arra, hogy a város, a megye és a kormány összehangoltan tevé­kenykedjen - mondta. A Miskolcon tervezett legfon­tosabb feladatokat érintve első helyre sorolta a szemétháború­ként elhíresiilt problémakör megoldását, a kórházak pénz­ügyi válságának rendezését, az ipari parkok lehetőségeinek fel­tárását, a telekalakítások meg­kezdését, a kilátástalan helyzet­be került városlakók számára való segítségnyújtás kereteinek megteremtését.- Sok a feladat, de erre készül­tem - fogalmazott. - Olyan vá­rost akarunk, ahol van munká­juk az embereknek, van fedél a fejük fölött, ahol javulnak az egészségügy, az oktatás feltéte­lei. Ahol hangulatos a belváros és komfortos a külváros, ahol az önkormányzat szolgáltat. Mindehhez számítunk a képvise­lők munkájára, a Miskolci Egye­tem szellemi potenciáljára, a ci­vil szervezetekre, a lokálpatrió­tákra és Miskolc összes barátjá­ra - zárta beszédét a frissen beiktatott városvezető. Képviselőként folytatja a volt városvezető- Nehéz időszak előtt áll az újonnan választott miskolci köz­gyűlés, az ellentmondásos kor­szak folytatódik - mondta la­punk érdeklődésére Kobold Ta­más leköszönt polgármester, aki mostantól mint MKDSZ-es kép­viselő tevékenykedik a városi testületben. Nyolcéves polgár- mesteri múltjára, a város közel­múltjára visszatekintve kiemel­te: a nehézségek ciklusról cik­lusra csökkentek és csökkennek.- A jövőben már nem az lesz a legégetőbb gond, hogy legyen ivóvíz, gáz a városban, más prob­lémákat kell megoldani. Ma pél­dául az úthálózat teljes kiépítése, az életminőséget javító beruházá­sok megvalósítása a téma. Arra a kérdésre, hogy mit tart polgármesteri működése pozitívumának, a válasz: meg­állt a város visszafejlődése, stagnálása. - Most a fejlődés ütemén kell gyorsítani. A testü­let kereszténydemokrata frak­ciója feladatának tekinti, hogy mindenben részt vegyen, ami fejlődést eredményez - fogalma­zott Kobold Tamás. Nem mon­dott konkrétumot, amikor arra kértük, ne­vezze meg azt, amit ne­gatívumként értékel város­vezetői tevé­kenységében.- Minden ne­gatívum, amit nem csináltunk meg, de legalább száz év kell ahhoz, hogy minden jó terv valóra vál­jon. Képviselői munkája mellet­ti személyes terveiről hiába ér­deklődtünk. - A jövő még nem dőlt el - fogalmazott. Kobold Tamás MEGKÉRDEZTÜK A KÉPVISELŐT: MIT VÁR A KÖVETKEZŐ NÉGY ÉVTŐL? E lsődlegesnek kell len­nie a munkahelyte­remtésnek és a regioná­lis vezető szerep vissza­szerzésének. Új város­marketing- és térségi marketingprogram ki­dolgozására van szük­ség, a kertvárosok szín­vonalát feltétlenül emel­ni kell, és színvonala­sabbá kell tenni az okta­tást általános és közép­iskoláinkban. Hegedűs Andrea (MSZP) E lsősorban azt, hogy a választásokon győz­tes párt teljesíteni fogja választási ígéreteit - a jó, nemes célok érdeké­ben az ellenzék is megad minden segítsé­get. Remélem, az uniós csatlakozással kapcsolat­ban Miskolc is teljes mértékben kihasználja a csatlakozás adta lehető­ségeket. dr. Szinay Attila (ÖME-Fidesz-MDF) endkívül fontos feladata lesz a testü­letnek, hogy közre tud­jon működni abban, hogy a város erőteljes fejlődésnek induljon - mindezt a kormány és a megyei önkormányzat hathatós együttműködé­sével. Sürgető munka­helyteremtés és az, hogy Miskolc elfoglalja az őt megillető helyét a váro­sok sorában. Tokár Balázs (SZDSZ) L ényeges, hogy a vá- r(^fejlesztés töretlen Tegyen, hogy az előző ciklus beruházásai foly­tatódjanak. A megkez­dett szociálisbérlakás- építési programot is to­vább kellene vinni. Fon­tos továbbá, hogy az ön- kormányzati intézmé­nyek zavartalanul mű­ködjenek és ennek a pénzügyi fedezete ren­delkezésre álljon. Ludnik Ferenc (MKDSZ) A rendszerváltás el­múlt évei nem sok jót hoztak a városnak, és nincs más lehetőség, mint hogy gyors tempó­ban felzárkózzunk. A helyi családoknak ke­nyeret adó helyi vállal­kozóknak az eddigiek­nél jobb feltételeket kell teremteni - és Mis- kolcnak újabb és újabb vállalkozókra van szük­sége. Balázsi Tibor (ÚME) BIZOTTSÁGOK: TIZENKETTŐ HELYETT TÍZ Miskolc (ÉM) - Az eddigi tizenkettő helyett az MSZP- frakció javaslatára ezután csak tíz bizottság működik majd. Az ifjúsági és sportbi­zottság megszűnt, az ifjúsá­gi terület az idősügyi és családügyi bizottsághoz ke­rült, a sport a kulturális­hoz. összevonták a városfej­lesztési és városüzemeltetési bizottságot. Jogi, Igazgatási, közbiztonsági és össze­férhetetlenségi bizottság Elnök: dr. Bistei Attila (MSZP) végzettség: egyetem, foglalkozás: Jogász Belső tagok: Nyíró Pál (MSZP), Dlmanopulosz Kirill (MSZP), dr. Répássy Róbert (ÖME-Fidesz-MDF), dr. Szinay Attila (ÖME-Fidesz-MDF) Külső tagok: dr. Pásztor János (MSZP), Rácz Pál (MSZP), dr. Soczó Réka (SZDSZ), dr. Borbára János (MKDSZ) Gazdasági bizottság Elnök: dr. Varga Zoltán (MSZP) végzettség: egyetem, foglalkozás: saját társaságnál igazgató Belső tagok: Varga László (MSZP), Csor­dás Mihály (MSZP), Bazin Géza (MSZP), Juga György (ÖME-Fidesz-MDF), Kobold Ta­más (MKDSZ), Balázsi Tibor (ÚME) Külső tagok: dr. Kádár László (MSZP), Ju­hász Imre (MSZP), Orosz István (MSZP), Kis Péter (ÖME-Fidesz-MDF), Simon Gábor (ÖME-Fidesz-MDF), Mészáros János Tibor (SZDSZ) Pénzügyi bizottság Elnök: Pelczné dr. Gáli Ildikó (ÖME - Fidesz - MDF) végzettség: egyetem, foglalkozás: egyetemi tanár Belső tagok: Szebeni Péter (MSZP), Hege­dűs Andrea (MSZP), Lenártek András (ÖME- Fidesz-MDF) Külső tagok: Vozár László (MSZP), Rácz Éva (MSZP), Mándi András (MKDSZ) Városfejlesztési és -üzemeltetési bizottság Elnök: Csordás Mihály (MSZP) végzettség: egyetem, foglalkozás: ügyvezető igazgató Belső tagok: Fodor Zoltán (MSZP), Bazin Géza (MSZP), Halmai István (ÖME-Fidesz- MDF), Tavaszi Zsolt (ÖME-Fidesz-MDF), Üszögh Lajos (ÖME-Fidesz-MDF), Ludnik Fe­renc (MKDSZ) Külső tagok: Kocsis János (MSZP), F. Tóth Géza (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Kiss Ferenc (MSZP), Bodonyi Csaba (ÖME- Fidesz-MDF), Varga Béla (SZDSZ) Oktatási bizottság Elnök: Horváth Ottőné (MSZP) végzettség: egyetem, foglalkozás: pedagógus Belső tagok: Hegedűs Andrea (MSZP), Ká­das Mihály (ÖME-Fidesz-MDF), Horváth Sán­dor (SZDSZ), Üveges Lajos (MKDSZ) Külső tagok: Tirpák András (MSZP), Korinthus Katalin (MSZP), Ribáné Lassú Éva (MSZP), Csanálosi Béla (ÖME-Fidesz- MDF) Egészségügyi bizottság Elnök: dr Hardonyi András (MSZP) végzett­ség: egyetem, foglalkozás: orvos Belső tagok: Nyulászi Istvánná (MSZP), dr. Hártő György (ÖME-fidesz-MDF), dr. Kovács László (ÖME-Fidesz-MDF), Szabó Tamás (SZDSZ) Külső tagok: dr. Sallai Zsolt (MSZP), Vitéz Károlyné (MSZP), dr. Koleszár Lajos (MSZP) (Egy külsős hely még üres). Kulturális és Sportbizottság Elnök: Szebeni Péter (MSZP) végzettség: egyetem, foglalkozás: pénzügyi tanácsadó Belső tagok: Bartha György (MSZP), Bor­kúti László (MSZP), Üszögh Lajos (ÖME- Fidesz-MDF), Trokán Balázs (SZDSZ) Külső tagok: dr. Dobrik István (MSZP), Salamon József (MSZP), Illyés Miklós (ÖME-Fidesz-MDF), Lukácsné Jászka Eri­ka (MIÉPf Ifjúsági. Idősügyi és családpolitikai bizottság Elnök: Szilágyi Gizella (MSZP) végzettség: főiskola, foglalkozás: humánpolitikai előadó Belső tagok: Horváth Attila (MSZP), Nyakó István (MSZP), Nyulászi Istvánná (MSZP), dr. Hártó György (ÖME-Fidesz-MDF), Wágner Róbert (ÖME-Fidesz-MDF), Hubay György (MIÉP) Külső tagok: Szabó Györgyné (MSZP), Palainé Varga Mária, dr. Dobos László (MSZP), Földessy Judit (ÖME-Fidesz-MDF), Köteles Pé­ter (SZDSZ), Feledi Péter (MKDSZ) Környezetvédelmi és energiaügyi bizottság Elnök: T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) végzett­ség: egyetem, foglalkozás: mérnök Belső tagok: dr. Simon Gábor (MSZP), Cseh László (MSZP), Fodor Zoltán (MSZP), Tavaszi Zsolt (ÖME-Fidesz-MDF) Külső tagok: Nagyné Lizák Erika (MSZP), Orendi Károly (MSZP), Bodnár József (MSZP), Molnár Attila (ÖME-Fidesz-MDF) Idegenforgalmi bizottság Elnök: Zámbó Tibomé (MSZP) végzettség: felsőfokú marketing- és reklámmenedzser, foglalkozás: vezető a Tigáz Rt.-nél Belső tagok: dr. Tompa Sándor (MSZP), Wágner Róbert (ÖME-Fidesz-MDF), Feith Ká­roly (SZDSZ) Külső tagok: Szebeni Zalán (MSZP), Körtvéljéssy Erzsébet (MSZP), Mile Lajos (ÚME)

Next

/
Thumbnails
Contents