Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-13 / 162. szám
2002. július 13., szombat AKTUÁLIS / 5 # HÍRCSOKOR El Mályiban a kávéházi bútor. A Rácz kávéház romokban, a megyei múzeum raktárában álló bútorzatát elkérte a Mályiban működő Tér-kép Alapítvány elnöke, aki saját költségén felújíttatta és a Mályiban lévő oktatási épületükben állíttatta fel. El Felszámolás előtt a MÁV-telep. Az államvasút felszámolná a miskolci MÁV- telepet. Az önkormányzat hajlandó lenne megvásárolni a területet. Az ott élő több mint 80 család sorsa azonban ezáltal bizonytalanná válik. Ebben az ügyben tegnap tartottak lakossági fórumot. El Versenyben főznek. Augusztus 3-án, szombaton, mintegy 150 bográcsban ro- tyog majd a halászlé, a tisza- újvárosi Tisza Szigeten tartandó, III. Országos Duna- és Tiszamenti Halászléfőző Verseny, hangzott el a tegnap rendezett sajtótájékoztatón. Eddig közel 100 versenyző jelezte részvételét. „Ütköztetik” a városi véleményt a városvezetésével Miskolc (ÉM) - Elfogadta 124 alapító tag az Itthon, Miskolcon Egyesület alapszabályát. A bejegyzés alatt álló civil szervezet célja a lokálpatriotizmus erősítése, a város gazdasági életének fellendítése. Közvetlen befolyást nem gyakorolnának, de közvetettet igen: a városlakók véleményét rendszeresen begyűjtik és „ütköztetik” a mindenkori városvezetés programjával. Első kérdőíves akciójukban több mint ezren részt vettek, válaszolva a feltett kérdésekre. Kiderült: az emberek a legnagyobb gondnak a szegénységet és munkanélküliséget tartják. Eviták kerestetnek Miskolc (ÉM) - Az Evita című musical és a Csókos asszony című operett címszerepeinek kiválasztására meghallgatást tartanak hétfőn a Miskolci Nemzeti Színházban. Ez alkalomra a színház saját művészei mellett a szabadúszó, illetve az ország más színházainál szerződtetett előadóművészek megjelenését is várják. A musical rendezőjétől, Nagy Viktortól megtudtuk: a Miskolci Nemzeti Színház következő évadjában bemutatandó zenés darabokhoz két-három szereposztásra való énekest keresnek. KUCKÓ Kedves Gyerekek! Köszönjük kedves ver- sikéiteket, az alábbiakban közlünk is néhányat. A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent Szeret engem a világ című könyvet Elek Nikolett (Sajó- lászlófalva) szerkesztőségünk titkárságán veheti át (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet). De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol sasdas kérdéseinkre - a beküldők közül a legszerencsésebb - jutalmul kapja a bemutatott kötetet. Beküldési határidő: 2002. július 19. Címünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, Miskolc, Pf.: 351. 3501. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Kuckó. A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent köteteket az érdeklődők a kiadó miskolci boltjában találhatják meg (Baj- csy-Zsilinszky u. 16.). Feladat: írjátok le két piros, két sárga és két kék színű virág nevét! Nyári verslkék: „Itt van már a vakáció, / Minden diák kedve jő. / Vár a játék, móka már, / Indulás, itt a nyár.” (Elek Nikolett) „Süt a Nap, kék az ég, én csak erre vártam rég. Itt a nyár, végre a szünidő vár!” (Carreras Vivien) „A Nap magasan jár az égen, a szellő felhőket kerget vidáman, s a pillangó a szivárványhoz útnak eredt..." (Szatmári Réka) SZERKESZTŐSÉGÜNK VENDÉGE VOLT A FIDESZ MEGYEI ELNÖKE Ásó, kapa, közvetlen demokrácia Dr. Répássy Róberttól megtudtuk, ki nem lesz a Fidesz miskolci polgármesterjelöltje Miskolc (ÉM - Hl) - A Fidesz helyi elnöksége a jövő héten teszi meg a javaslatát a párt miskolci csoportjának arról, hogy kit indítsanak a megyeszékhely polgármesteri tisztségéért. A végső szót a Fidesz megyei elnöksége mondja ki. Olyan valakit, aki nem profi politikus, és valami újat hozhat - árulta el dr. Répássy Róbert, a Fidesz megyéi elnöke szerkesztőségünk tegnapi vendégeként. Szempontok- A Fidesz legutóbb módosított szabályzata szerint a polgármester- és képviselőjelöltekről a megyei elnökség dönt. Ez a döntés még nem született meg - mondta dr. Répássy Róbert, aki tagja mindkét elnökségnek. Több személlyel is tárgyaltak, nem aktív politikusokkal is. - Igen, Kobold Abban nem látok kivetnivalót, ha a Fidesz álláspontja megegyezik az utcán tüntetőkével. Répássy Róbert .................................................» Tamással is köztük volt - válaszolta kérdésünkre. Arra azonban sehogy sem tudtuk rávenni, hogy elárulja, konkrétan ki lesz a párt polgármesterjelöltje.- Nevet csak a jövő héten mondhatok, addig annyit árulhatok el, hogy milyen szempontokat mérlegeltünk. Azt gondoltuk végig, hogy Miskolcnak milyen tíRépássy Róbert szerkesztőségünkben: Nevet a jövő héten mondhatok pusú vezetőre van szüksége, és természetesen azt is figyelembe vettük, hogy milyen várakozásai vannak az embereknek. Egyrészt az nyilvánvaló, hogy nagy a változás iránti vágy, a lakosság azt várja, hogy a helyhatósági választás valami újat hoz, új pályára áll majd a város. Másrészt az országgyűlési választások megmutatták az itt élők pártszimpátiáját: az MSZP erős fölényét. Ezért nem tartjuk szerencsésnek, hogy emblematikus helyi pártpolitikust indítsunk - foglalta össze. Felvetésünkre kijelentette: a megyei és a városi Fidesz-vezetés között nincs ellentét, a polgármesterjelölt személyét illetően megegyeznek az elvárásaik. - Az elmondottakból következik tehát, hogy magam nem leszek jelölt, bár korábban ez szóba került - szögezte le dr. Répássy Róbert. A „még ki nem lesz az?”-megközelítést jóváhagyva annyit még hozzátett, A negyedik (ötödik?) még titkos Három szervezet már megnevezte miskolci polgármesterjelöltjét. A szocialista párt Káli Sándort, míg az Új Mis- kolcért Egyesület Balázsi Tibort indítja a helyhatósági választásokon, az összefogás Miskolcért Egyesület pedig Pelczné Dr. Gáli Ildikót. A Fidesz a jövő hétre ígérte a bejelentést. Kobold Tamás polgármester lapunknak korábban azt nyilatkozta, maga is indul a megmérettetésen és erről tárgyalást folytat általa meg nem nevezett pártokkal is. hogy a Miskolci Egyetem rektora sem lesz jelöltjük, bár szerinte dr. Besenyei Lajos esélyesként szállt volna ringbe.- Az MSZP ásóval ment árkot betemetni, nem lapáttal - ismertette személyes véleményét az országos politikai helyzetre vonatkozóan. - Nem veszik figyelembe, milyen indulatokat váltanak ki a tetteik, ezzel provokálják a nem rájuk szavazó oldalt. Abban nem látok kivetnivalót, ha a Fidesz álláspontja megegyezik az utcán tüntetőkével, csak mi más eszközökkel képviseljük ugyanazt. De a közvetlen demokráciának, a politikai részvételnek számos eszköze van. Veszélyes fordulatot az hozna, ha a másik oldal is az utcára menne. Nyitott városvezetést akarnak Újabb civil szervezet jelölt polgármestert HÁTTÉR: ELEMZÉS A JELENRŐL ....... ~.;i ..77v. 7, WxvTvsVfA’JSL0i*A'T/7í;Ak I A politikai agresszió nyílegyenes útja Miskolc (ÉM - PTA) - Talán ez az utolsó pillanat, hogy tehetünk még valamit Miskolc felemelkedéséért, önmagunkért, akik itt élünk. Tenni akarásra és valós alapokon nyugvó tervekre van szüksége a városnak - mondta dr. Gáli Ildikó, az összefogás Miskolcért Egyesület polgármester-jelöltje. Miskolcon adott az az erő, ami előrelendíthetné a várost, ugyanakkor a túlpolitizált városvezetés, a szétszabdalt erőviszonyok gátat szabnak a fejlődésnek - hangzott el az egyesület tegnap tartott sajtótájékoztatóján. A június 30-án, 15 köz- tiszteletben álló miskolci személyiség összefogásával alakult egyesület elnöke, Kropkó Péter elmondta: tapasztalata szerint mindenhol azok a városok tudtak felemelkedni, eredményeket elérni, ahol a városvezetés nyitott volt, és együtt dolgozott a civil szervezetekkel. Ezt szeretnék Miskolcon is elérni. Peczné dr. Gáli Ilona Fotó: ÁJ.- Sokáig azt hittük, anélkül is elérhetjük céljainkat, hogy kilépnénk a politika színterére. Rájöttünk, a háttérben dolgozás kevés - hangoztatta Peczné dr. Gáli Ildikó tanszékvezető egyetemi docens. - Elég bátrak és nyitottak vagyunk, hogy megmutassuk magunkat: tenni akarunk Miskolcért, és erre buzdítunk mindenkit, aki szereti a várost, és szeretne jobban élni benne. A program nyitott, bárki hozzá tehet. Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Az ember nem győzi kapkodni a fejét: mikor ki kit vádol, mivel, kit leplez le, ráadásul nem a kul- túrember hangnemében. Mi folyik a hazai politika színterén? - efféle kérdésekre kerestük a választ. A politika hangnemének eldurvulásáért leginkább a választásokból vesztesként kikerülő pártokat, elsősorban a Fideszt, azon belül Orbán Viktort terheli a felelősség - szögezte le a megkérdezett, Bozóki András politológus.- Az ő Testnevelési Egyetemen tartott beszédétől egyenes út vezetett idáig. Ott hangoztatta először: veszélyben a nemzet. Kulcs- fontosságú volt a Budai várbéli szereplése is, amikor polgári ön- szerveződésre szólított fel, felkészülve egy esetleges mozgósításra. Mindebből a politológus arra következtet, hogy az ok: értékrendszerbeli el nem fogadás.- Nem képesek tudomásul venni a demokratikus választás eredményét, ahogy azt sem veszik figyelembe, hogy a parlamentáris kereteken kívüli politikai alakulatok nem mérettettek meg a választásokon. Egymásnak is ellenében A szakértő szerint a Fidesz határozottan tör a tudatos destabi- lizálásra. Több konkrét esetre is utalt, amikor a párt két vezetője egymásnak ellentmondó üzeneteket közvetített, például az alkotmányos válsággal kapcsolatban.- Mindez arra utal, hogy egyetlen lendülettel kívánták a többség támogatását megnyerni a két választáson. Csakhogy ezzel szemben egyre kisebb, egyre elkeseredettebb, egyre marginalizáltabb tömeg áll mögöttük. Az utcára vonult százezres tömeg a múlté, mára alapos erjedésnek indult. A politológus megemlítette: többen állítják, hogy a Fidesz- MSZP választások előtti megállapodása volt, hogy a titkosszolgálati ügyeket nem bolygatják.- Ezt látszik igazolni a két miniszterelnök-jelölt első forduló előtti, rendkívül civilizált, „puha” vitája. Ennek mostanra nyoma sincs, a két legnagyobb párt minden lehetőséget megragad egymás lejáratására. S hogy mindez miként csapódik majd le a helyhatósági választásokon?- Azt gondolom, egyre többen úgy vélik: elég volt az anyázásból, a „lehazudozósozásból”. A többség stabilitásra vágyik, ez derült ki a Medgyessy-ügy kipattanását követő első közvélemény-kutatásai ...................... Egyre többen úgy vélik: elég volt az anyázásból A többség stabilitásra vágyik. Bozóki András politológus .................................................M ból is. Kérdés, hogy helyben tudnak-e a pártok olyan jelölteket kiállítani, akiktől ez remélhető. Az ügynöktörvény által addig valószínűleg kiderül, ki a tisztességes, ki nem. Ha nem így volna, könynyen veszélybe kerülhet a demokrácia, a tömegek azt gondolhatnák: minden politikus lop, csal, hazudik. Bozóki András korábban úgy vélte: a politikai agresszió a fut- ballvébével lecseng. Most ennek időpontját a helyhatósági választások utánra teszi. S ha tévedne, ha mindazok, akik ma szítják a feszültséget, nem változnak meg?- Talán rosszul járnak. Érvényesül a bumerángstratégia, és végül saját fejükön koppan az ütés. Gazdagodott egy személyautóval a Miskolci Vadaspark. Az egyik nagy helyi autókereskedelmi cégtől kedvezményes áron a Miskolci Állatkertészeti Kultúráért Alapítvány által megvásárolt kocsira többek között azért is nagy szüksége van az intézménynek, mivel egy közelmúltban született egyezmény értelmében az állatkert munkatársait a vám- és pénzügyőrség bármikor riaszthatja például elkobzott állatok, madarak átadá- sa-átvétele ügyében. Fotó: Ádám János