Észak-Magyarország, 2001. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-31 / 303. szám
ÉsuHt-Müfamszü $ 2001. december 31., hétfő SZILVESZTER SZÍNE ÉS FONÁKJA Egyiptomi utazás Szakmai szempontból sok jó élmény ért ebben az évben, ezek között több külföldi és hazai kiállítás is szerepel. Mégis, a legkellemesebb számomra a családommal tett egyiptomi út volt januárban. Bár könyvekből jól ismerem az északafrikai ország művészetét, az európai múzeumok egyiptomi gyűjteményanyagát is láttam, de az a hatás, ami ott, Egyiptomban ért, semmihez sem fogható. A hatezer éves kultúra emlékeinek látványa a laikust is megérinti, hát még azt, aki szakmai szemmel néz! A letisztult, méltóságteljes formák, a tér, a méretek... Egyiptomot egy szobrásznak látnia kell. De az év pozitívumai között tartom számon a Miskolcra tervezett hősi emlékművet is, amelynek alakjai már bronzba öntve várják a tavaszt. A teljes kompozíciót május 15-ére fejezem be. Emellett boldoggá tesz az is, hogy a British Museum megvásárolta az egyik munkámat. Ez az év azonban nemcsak jót hozott. Májusban meghalt a testvérbátyám. E veszteség mellett minden eltörpül... SZANVI PÉTER SZOBRÁSZMŰVÉSZ Piatlon-bajnokság A kellemes és kellemetlen emlékem ebben az évben egyetlen eseményhez kapcsolódik. A történet a következő. Augusztus 11-én megnősültem, ez már maga kellemes emlék. A szertartást Pesten tartottuk, de a bulit a barátokkal Mályiba szerveztük. Meg akartuk rendezni az első piatlon-bajnokságot. A Rózsakertből indult volna a váltóverseny, egy korsó sör lehúzásával. Utána futás a tóig, a tavon vízibiciklivel kellett volna átjutni, a túlparton, a halásztanyánál lett volna a váltás, majd vissza a Rózsakertig. A végén célfotó. Minden részletet kidolgoztunk, még Schmitt Pálnak is elküldtük. Ha Magyarország rendezi az olimpiát, hátha felveszik a piatlont a sportágak közé. Az, ahogy ezt az egészet kitaláltuk, nagyon kellemes emlék számomra. A kellemetlen része viszont az, hogy az első piatlon elmaradt. Augusztus 11-én ugyanis esett. Ficsku Pál, író Emberi méltóság Az ember élete tele van felemelő és lesújtó eseményekkel, de ettől kerek a világ, így teljes egész az élet. Számomra a felemelő élmények közé tartozik, hogy erre az évre olyan működő szervezetet sikerült létrehozni, ami példaként szolgál másoknak is, hiszen sorra alakulnak az országban a miénkhez hasonló jogvédő irodák. Számos pert is nyertünk 2001-ben, amiben nem az töltött el elégedettséggel, hogy a jogsértőket megbüntették, hanem néhány sértett embernek vissza tudtuk adni a méltóságát. Kellemes volt továbbá, hogy közel egy éve jelent meg a publicisztikai írásaimat tartalmazó Köznapi gyilkosságok című kötet, ami egyes oktatási intézményekben segédtankönyv lett. Lesújtó esemény volt édesanyám és nővérem halála, a kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzése, hogy idén már kevesebben álltuk körül a karácsonyfát... Furmann Imre, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója _____________________________J Furmann Imre Félreértés Mező István rajza j 0 U ■ ;*4~s ' 8 \ ' %. í ’ÍSf* t — /O fi j \w H' ^ TÁRCA ,a?,SS?IwWWPP?PPwPj (PPwtIwki^. // Szilveszteri szuzgulyas Vass Tibor Ha népszokás lennék, szűz- gulyafordítás lennék. E mondatbéli kétszeres, ízléstelen „lennékezés" mellett az érvel, hogy ez a szilveszterkor hagyományos, ízes vénlánycsúfoló már jó ideje kihalt; kihalt népszokásnak lenni pedig legalább annyira kétségbeejtően vicces, mint egy napilap 2001. évi utolsó számában tárcának. Márpedig ma viccesnek illendő lenni, ez a hagyomány, ez a nép szokása. A palackba zárt szellemesség nem halt ki, isznak az emberek és viccelődnek. Ki csak azért, mert az úgy szokás, mert a többiek is azt teszik, ki azért, mert rajong a lejárt szavatosságú piálaföld- szerű gálvölgyi-konzervekért, a közszolgálati vagy a kereskedelmi bakiparádékért, köztársasági- és tévéelnökök éjféli szólamaiért; ki alapban és mindennap olyan, ki csak erre a napra tartogat. És van, ki csak rosszkedvével ártogat. /Vtártogatunk szilveszterkor, gyakran nem tudván a mértéket, gyomrunk és a lapok megtelnek sületlen, nyers anyagokkal, csacska rajzolatokkal, olyan írásokkal, mint ez is itt, ni. int ez is: itt nyílik ki, remélhetőleg ezen az oldalon legtöbbször ma a lap, hogy ehelyütt is köszönthessük a Kedves Olvasót. Köszöntünk, Kedves Olvasó. Önt köszöntjük, aki gyakran olvassa az Északot, Önt, aki télközépi hébe-hóba, s Önt, aki soha nem olvasta és soha nem is fogja. Látjátok, (ellenfeleim, méhecskés szüm-szüm tűkkel, írásomban nektek tartogatom az elvarratlan szálakat. A fullánk a mi full extránk, jóféle hazai csípős humorunk veleszületett, gyógyíthatatlan tumorunk: a rákból a népnek diktatúrák, a szerencséseknek igényes hetérák, a nosztalgiázóknak dea- homokórák, a tehetősebbeknek kordillerák jut az esztendő utolsó napjára. Kívánom, mindünknek, más hátramenet ne jusson. Nem jutok dűlőre: a szűzgulya, hogy maradjunk a szűzgulyánál, a szűzgulya többeknek szép szó-e, vagy sem. A fordítás biztos szebb. A fordítás szép szakma, legyen akár az tetszetős belföldi szavakkal élve akár az interpretálás, akár az invesztálás értelmében. Netán jöjjön róla gondolatba kisgazdáknak az átültetés, kisgazdákról nekünk meg az átülések. Kis gazdám, mit parancsolsz, hatalmasul fölénk a szilveszteri szellem. Nincs (szil-)veszteri valóm, én ma sem iszok. Egy ideje nem fogyasztok alkoholt, rontom a statisztikát. E státus titka az, hogy rájöttem, jobban érzem magam. (Egy e lőre?) Rám üle így a jókedv már tizenöt csepp Béres antifronttól, S rám évű le néhány szeretett miskolci utcafront: úgy gondolom, én már örökre itt fogok józan parasztia- sodni. Ezt a miskolciságot már szűz- gulya-büszkén, évek óta rátartian teszem. El-eljárok szinte hetente Pestre, de egy szilvesztert sem töltöttem még a fővárosban. Nem elvből, egyszerűen így hozta a sors. Pesthez köt a szeretett munkám (irodalmi szerkesztés) és magyarságom egy része, de Miskolcról köt oda, a szülővárosból, ahonnan kijjebb menni végleg nekem tán már csak úgy lehet, ha utoljára visz-’ nek. Én már annyira beleszület- tem a miskolci szűzgulya Szilveszterekbe, hogy a Baross és Bosnyák terek új évi napjain miskolciként vagyok otthon. Tiszteletbeli zuglóiként már nem fel-, hanem megtartó köldökzsinórnak érzem azt a vasútpályát, amin az intercity paripája vágtat a köztes létben. / így fölzsinórozva a köztes lé pedig már csak az alkoholmentes sör, mert a büfékocsiban is mindig dolgozom. Ma, szilveszter napján is azt teszem, igaz, nem a vonaton. Már délelőtt megszállom az ich-letet, és írok. A fiam kétesztendős korában kérdezte először: apa, most írsz, vagy dolgozol? írok, fiam, nekem az a munkám. Értem apa, mondta. Én nem értem, mondom a már ötesztendős gyermeknek, de ez van. Ez adatott, ezt választottam. Nem azért, mert kelletik, hanem mert szükségeltetik. Ha az égeltetik „tüzes tréfáját" a szűzgulyában tetszenek érteni. „Kinek van eladó lánya, hajtsa ki a szűzgulyára" - szólt a szilveszteri vénlánycsúfolók mondókája: „megélhetési íróként" még nem gravíroztam.olyan szépirodalmi művet, vagy kritikát, amihez nem volt kedvem. A függetlenségnek így nemcsak általános formaságaiban, hanem egyedi eredményeiben is élek. A benne élés eredőjeként az év utolsó napja nekem munka-, de nem hétköznap. így néhány jókedvű órácskában ma is szűzgulyafordítóként dolgozom, végső soron rám maradó vénlányszövegeim fogalmazom. Almozom, fekhelyet készítek gondolataimnak: Önök jobb esetben jól megforgatják, maguk nyelvére lefordítják az épp mára eladósorba került szavaim, mérlegelik a hozományt, mellesleg huncutul a mondatfenekekbe csípnek, és így szilveszterkor is van remény: elvisznek magukkal egy fordulóra. Nem kérik meg közben a szókezet, de talán játékból, az összefekvés után egy kis időre eljegyzi egymást egykét anyatejjel szívott hosszan friss gondolat. A szilveszteri szűzgulya írásban-olvasásban meggyőződésem, hogy szíve rej- tekén minden anya egy kicsikét pajkos vénlány marad. Az édesapák pedig vénfiúk: mindenki csügg anya-nyelvén, fiúk. ’ Jó lenne, ha ma éppúgy csüggnénk szeretett szűzgulya- fordítóinkon, mint Petőfi születésnapján, vagy azon pápa nevén, aki Szent István királyunknak küldte a koronát. Önnön koronatanújukként tegyenek és egyenek: tegyenek a szilveszteri fogadalmakra, és egyenek a csüggés közepette csüggedés ellen halszavakat, nyúlszavakat, őzszavakat, fácánszavakat, mert a babona szerint a hal elúszik, nyúl és az őz elszalad, a szárnyas elröpül az óesztendő minden gondjával, bajával. Kedves Olvasóm, ha az Ön levese lehetnék, rossz frontok, másnaposságok leküzdésére való, az élet szójával fűszerezett újévi szűzgulyáslevese lennék. Bocsánat, már megint a két „lennék". Készítési módom: kevés felszólító mondat megkérdőjelezése közé néhány óhajtó kijelentést szórunk; találó kifejezésekkel lennék tálalandó. Ha lennék, utoljára, akkor Arany tanár úr szavaival: „Mielőtt ott lennék a nagy kőhalomban, A fővárosban, hol oly húsén fuj a szél, Egyet pihenek még kicsiny hajlékodban, Leülök, barátom, meleg tűzhelyednél."
