Észak-Magyarország, 2001. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-31 / 303. szám
2001. december 31., hétfő SZILVESZTER / 12 m Veres László SZÍNE es fonákja Gyűjteményi munka Az idei év kellemes élményei közé sorolom, hogy sikerült megvédenem habilitációs munkámat, és azt, hogy a megyei közgyűlés ellenszavazat nélkül választott meg újabb öt évre megyei múzeumigazgatónak. Szeretném tovább erősíteni a gyűjteményi munkát, folytatni az informatikai rendszer modernizációját, és azon dolgozni, hogy megalakulhasson Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma. Arra is igyekszem hangsúlyt fektetni, hogy a múzeum megfiatalodott szakmai gárdája elérje azt a tudományos szintet, amivel a korábbi kollégák rendelkeztek. Ha kellemetlen élményt kell felidéznem, elsőként az jut eszembe, hogy kellemetlen az, ha egy vezető nem tudja betartani az ígéretét. Most konkrétan a tervbe vett raktárbázisra gondolok, amely segített volna a gyűjteményanyag elhelyezésének problémáján, ám létrehozása minden igyekezetünk ellenére - egyelőre - nem sikerült. Veres László, a Hermán Ottó Múzeum IGAZGATÓJA Vendégségben az elnökök A legkellemesebb esemény számunkra az, hogy ebben az évben is meghatározó volt a szerepünk a város vendéglátásában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Miskolcon zajló nagy Fitos István rendezvények zömét a Vigadóban tartották. S nem csak a helyi vállalkozói szféra fedez te fel magának, hanem a nemzetközi multinacionális gyógyszer- cégek is. S hogy igényes kiszolgálással fogadjuk vendégeinket mutatja az is, Göncz Árpád ex-köztársasági elnök 2001- ben harmadszor járt nálunk, utódja, Mádl Ferenc pedig beiktatása után alig néhány héttel a vendégünk volt. Amit a kellemetlenségek közé sorolnék, hogy az a’ la carte, azaz az egyénileg érkező, étlap csábításának engedő vendégek aránya igencsak elmarad a várakozásainktól, nem találtuk még meg azt a módszert, amivel hozzájuk közelebb kerülhetnénk mi és velünk együtt az egyre szépülő Népkert is. Talán ennek oka az is, hogy a zárt körű rendezvények sokasága miatt gyakran találják zárva éttermünket. Fitos István, a miskolci Vigadó vezetője Díszdoktorrá avattak A legkellemesebb élményem az évben az volt, hogy a temesvári egyetem díszdoktorává avatott. Méghozzá abból az alkalomból, hogy vezetésemmel megtörtént az első romániai csontvelő-transzplantációs műtét. Egyébként eddig mindössze kettőt hajtottak végre Romániában - a másodiknak is részese voltam. A legkellemetlenebb élményem nem egy konkrét eseményhez fűződik. Az utóbbi hónapokban többször is megfordultam a környező országokban, s azt tapasztaltam, hogy nagyon sok a segítségre szoruló gyermek. Meg kellett állapítanom: a 2001. év a gyermekek számára semmilyen átütő változást nem hozott. Pedig a gyermekek élethelyzetén való javításnak prioritást kellene élveznie - e téren sürgős teendőink lennének. Dr. Nagy Kálmán OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS Dr. Nagy Kálmán Bakik, elszólások és kritikák Ismert emberek mondásai - ahogyan az Észak-Magyarország megemlékezett ezekről „Még nem érett meg az idő, amint lesz miről tájékoztatást adnom, megteszem.” Üveges Lajos, a miskolci közgyűlésben a Fidesz-frakciótól másfél hónappal KORÁBBI BEJELENTÉSÜK SZERINT ELSZAKADNI AKARÓ MKDSZ-ESEK SZÓSZÓLÓJÁNAK VÁLASZA ARRA A KÉRDÉSRE, MIKOR ÖLTIK FEL VÉGRE A MEGHIRDETETT „ÖNÁLLÓ ARCULATOT”. JANUÁR 24. „Aki benn marad ebben a koalícióban, akarja, nem akarja, fide- szessé válik.” Káli Sándor városi MSZP-elnök a PÁRT MISKOLCI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁN. Február 1. „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” Juga György alpolgármester, miután A KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSEN AZ „EGYES VÁROSHÁZI TISZTSÉGVISELŐK KÖZÉRDEKŰ VÁLLALKOZÓI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK” VIZSGÁLATÁRA IRÁNYULÓ, AZ ELLENZÉK ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT BIZOTTSÁG LÉTREHOZÁSA VÉGKÉPP ELBUKOTT. FEBRUÁR 3. „Ez az arány nem normális. Mégsem tartok attól, hogy meghiúsítaná a két cég közötti hosz- abb távú kapcsolatot.” A győri Rába Járműgyártó Kft. illetékese ARRA REAGÁLVA, HOGY AZ MVK Rt.-NEK LESZÁLLÍTOTT NYOLC VADONATÚJ BUSZ KÖZÜL ÖT MINDJÁRT EL IS ROMLOTT. AZ MVK AZÓTA TÖBBTUCATNYI MÁN MÁRKÁJÚ BUSZT VETT. Február 3. „Minden idők legrosszabb költségvetése” Simon Gábor szocialista önkormányzati KÉPVISELŐ A 2001-ES VÁROSI BÜDZSÉ VITÁJÁBAN. „Nehéz azt állítani, hogy az elmúlt évekhez képest nem állt valamiféle dinamikus növekedési pályára Miskolc.” Juga György fideszes alpolgármester UGYANEZEN VITA SORÁN. „Vitathatatlanul az évtized költségvetése.” Ludnik Ferenc, az illetékes szakbizottság KERESZTÉNYDEMOKRATA ELNÖKE, MÉG MINDIG A 2001-ES BÜDZSÉRŐL. Március 2. „Nem kell erről írni. Nem adok interjút. Nem lehet megmondani, hogy mikor derül ki.” Pintér Zoltán polgármesteri kabinetfőnök „VÁLASZAI" ARRA A KÉRDÉSRE, ÖSSZEHÍVJÁK-E AZ MSZP ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSI ÜLÉST, ÉS HA IGEN, MIKORRA. MÁRCIUS 28. „Egy hajcihő folyik ellenem.” Kobold Tamás polgármester azon az ÜLÉSEN, AMELYEN A TAVALYI DFC-S BOTRÁNY (VÁROSHÁZI POLITIKUSOK NEVE ÁLLT A GYALÁZKODÓ SZURKOLÓI TRANSZPARENSEKEN) ADTA A VEZETŐ TÉMÁT. „Azért került ki a nevem, mert volt merszem megálljt parancsolni az esztelen száguldásnak, amibe az önkormányzat belekeveredett. Akiknek ez nem tetszett, igyekeztek félreinformálni a szurkolókat.” Kis Péter, a tulajdonosi bizottság elnöke, AKINEK NEVE UGYANCSAK A ZÁSZLÓKON DÍSZELGETT „Ez huszonhatod rangú kérdés.” Juga György sportot felügyelő (ám a DFC-bukásért a közgyűlés szerint nem felelős) alpolgármester arra a kérdésre VÁLASZOLT, HOGYAN ÉRINTHETI SZEMÉLYES POLITIKAI ELŐMENETELÉT A KÖZVÉLEMÉNYBEN A FUTBALLF1ASKÓ FOLYTÁN VELE SZEMBEN MEGLÉVŐ ELLENÉRZÉS. ÁPRILIS 5. „Pofa be, ellenzék!” Az mszp-s Tompa Sándor így „fordította LE” A KOALÍCIÓ ÁLTAL BETERJESZTETT JAVASLATOT A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATNAK A KÉPVISELŐI MEGSZÓLALÁS LEHETŐSÉGÉT KORLÁTOZÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL. ÁPRILIS 7. „A választók nem arra kíváncsiak, kinek a felesége hol dolgozik, hanem hogy hova lett a futball, és ha már az eltűnt, akkor hol a pénz.” Adta elő - még mindig a mihősDFC-S KÖZGYŰLÉSI EGYMÁSRA MUTOGATÁS KAPCSÁN - KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁKON SZERZETT TAPASZTALATAIT BlSTEI Attila, utalva a másik fél részéről FRAKCIÓTÁRSÁT ÉRT VÁDAKRA. Április 14. „Nem fogunk anyázni.” Kupa Mihály, a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület tiszteletbeli elnökének „választási ígérete", amikor MÉG NEM TUDHATTA, HOGY NÉHÁNY HÓNAP MÚLTÁN PÁRTELNÖKI SZÉKBE LÉPVE HAGYJA EL A CIVIL POLITIZÁLÁS SZFÉRÁJÁT. Május 17. „Örülünk, hogy nemzeti kormánya van az országnak, de a pénznek ezek is behódolnak. Magyarország rabszolgaként csatlakozik majd az Európai Unióhoz.” Miklós Árpád megyei MIÉP-elnök EGY TRIANONOS SZABADTÉRI SZÓNOKLATÁBAN. Június 6. „Le kell végre vetkőzni az acél- város-szindrómát, a szürke busongást.” Üszögh Lajos, fideszes képviselő indítványa A MISKOLCI KÖZGYŰLÉSBEN AZ ÚJDONSÜLT VÁROSSTRATÉGIÁRÓL FOLYTATOTT ESZMECSERE SORÁN. „Nem kell annyira fetisizálni a termelést.” Kobold Tamás polgármester meglátása UGYANEZEN VITA SORÁN AZ „IPART VAGY SZOLGÁLTATÁST PREFERÁUUK-E” KÉRDÉSÉBEN. JÚNIUS 8. „Az ősszel megnyíló Erzsébet fürdő egyedülivé teszi a várost nem csak a régióban, de az egész országban is.” Mohácsi Gábor tulajdonos, aki több MINT ÖT ÉVVEL EZELŐTT VÁSÁROLTA MEG A PATINÁS BELVÁROSI LÉTESÍTMÉNYT - ABBÓL AZ ALKALOMBÓL, HOGY BEMUTATTÁK A MAJDANI FÜRDŐKOMPLEXUM MAKETTJÉT, LÓGÓJÁT ÉS SZÓVIVŐJÉT. JÚNIUS 21. „Fideszesek, mit tesztek?” A MISKOLCI ÖNKORMÁNYZAT ÜLÉSEIN IMMÁR „HALADÓ HAGYOMÁNNYÁ" VÁLT TOMPA Sándor - Kobold Tamás pengeváltások EGYIKE SORÁN AZ ELŐBBI KÉRDÉSE, EZÚTTAL AZ M3-AS, M-30-AS KÉSEDELMES ÉPÍTÉSÉNEK TÉMÁJÁBAN. „Hangoskodás nélkül jobban tudunk lobbizni, mintha újságban üzengetnénk a kormánynak.” Utóbbi nem sokat késett válasza. Június 22. „Azért pedig, mert a diósgyőri klubnak közpénzeket adott, nemcsak a Mihő-igazgatót, de más cégek vezetőit is ki lehetne rúgni.” MSZP-sajtótájékoztató, Káli Sándor ELNÖK, ÉS AZ IDEI ESZTENDŐ ÖRÖKZÖLD TÉMÁJA. „Alaptalan az a híresztelés, hogy a fővárosban érdemi döntés született volna Kobold Tamás 2002-es Fidesz-támogatásáról, akár arról, hogy az erre vonatkozó alku része lenne Balogh Árpád Mihő-igazgató elbocsátása. Utóbbi feltételezés teljesen elképesztő.” Fidesz-részről Tavaszi Zsolt frakcióvezető REAGÁLT A PLETYKÁKRA. JÚNIUS 28. „Az egyetemi oktatás és kutatás, maga a tudomány is alapjában konzervatív jelenség.” Pálinkás József miniszter a Miskolci Egyetemen tartott országos tanévnyitón. Szeptember 10. „A reformkisgazdák nem a széthúzás, hanem az összetartás hívei. A Guiness-rekordok könyvébe való, ahogy a semmiből, pénz nélkül, hónapok alatt pártot építettünk, kisgazda létünkre mobiltelefonnal, számítógéppel, e-maillel.” A Miskolcon irodát nyitó Reform Kisgazdapárt ORSZÁGOS ELNÖKE, LlEBMAN Katalin az ünnepélyes átadáson. Október 19. Az Észak-Magyarország archívumából válogatta: Balogh Attila MEZŐ ISTVÁN ÉVBÚGSÚZTATÓ KARIKATÚRÁI , , J J ,, u J ,, J ,, J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J , J J J ,, J J ,,, J ,,, J J J . J J J J J J J J J J J J „ mm 5 m j wwwfwfi Variációk vetkőzős tolira Pezsgőbontás Kinek tetszik? Kinek nem? - viccözön Jó vicc talán nincs is. Vannak újak és klasszikusok, van, amin ez nevet; van, amin az, olyan talán nincs is, amin senki, hiszen legalább az bele szokott heherészni, aki mondja. Az alábbi válogatás abszolút szubjektív. Nem objektív mérce - de miért is lenne az? Ob- jektíven jó vicc? - nevetséges...- Az én ízlésem és a férjemé teljesen azonos.- Létezik ez?- De még mennyire! Igaz, öt év telt el, mire a féljem megszokta.- Anyu, nem vagyok megelégedve a kolbász két végével.- Ugyan miért?- Túl közel van egymáshoz. A borosta nem szúr, csak a megfelelő oldalára kell születni.- Nem lesz vékony ez a fal? - kérdi a tulajdonos az építésvezetőtől.- Nem, uram, erre még tapéta is jön!- A fiad már megint pénzt vett ki a tárcámból - mondja szemrehányón a férj a feleségének.- Miért éppen a fiam? Lehet, hogy én vettem el - kel a fia védelmére az asszony.- Az lehetetlen. Még maradt benne...- Miért lila a Milkatehén? . - Szorítja a kolomp a nyakát.- Doktor úr! Nem tudok aludni. Egész éjszaka le sem hunytam a szemem.- Ja, így már érthető... A rendőrt megkérdezi a kisfia:- Mondd papa, hol van Afrika?- Nem tudom pontosan. De nem lehet túl messze. A szomszéd építkezésen dolgozik két fekete srác, és mindkettő biciklivel jár.- Már régóta zavart, hogy nem tudtam visszatartani éjszaka a vizeletem, úgyhogy elmentem egy pszichológushoz.- És már vissza tudod tartani?- Nem, de már nem zavar. Vacsoravendégeket invitál a skót:- Ha szeretik a rántott borjúhúst, ma este eljöhetnek hozzánk.- Rántott borjúhús lesz?- Nem, de arról beszélgetünk. Két porszem repül a sivatag felett.- Leszállunk? - kérdi az egyik.- Hülye vagy? Ilyen tömegbe?!