Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-04 / 206. szám

2001. szeptember 4., kedd Aktuális 3 • Szakszervezeti jogtanácsadás. A Ke­resztény Szakszervezetek Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Szövetsége minden hét keddjén délután 2 órától 5 óráig ingye­nes jogi tanácsadást tart. Miskolcon, a Mindszent tér 3. szám alatt, a negyedik emelet 400-as szobában sorszám 1 órától kapható. • Szobrot áldanak. A miskolci Mindszent téren az 1738-ban emelt Mária-szobrot a millennium évében az önkormányzat tá­mogatásával felújították. A helyreállított szobrot szeptember 8-án, szombaton, délután 4 órakor dr. Seregély István érsek áldja meg. Bábos évadnyitás, a miskolci Csodamalom Bábszínház tegnap délelőtt tartotta évadnyitó társulati ülését. A sze­zon terveiről M. Németh Erzsébet igazgató és Virág István művészeti vezető tájékoz­tatta a megjelenteket. A 2001/2002-es évad jubileumi lesz: tíz éve lett hivatásos a ti­zenöt éve működő együttes. Idén először adják majd át az évad során kimelkedő tel­jesítményt nyújtó társulati tagnak a báb­színház vándordíját: a plakettet az együt­tes tervezője, Bamáné Juhász Ildikó készí­tette és mutatta be a társulati ülésen (ké­pünkön). Fotó: Dobos Klára Rotarysok Miskolcon Miskolc (ÉM) - Illusztris elöljárókat foga­dott Miskolcon a Rotary Club: éves láto­gatása alkalmából a városban vendéges­kedett Frank Zeidler, aki Ausztria, Hor­vátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovi­na Rotary Clubjainak kormányzója, vala­mint dr. Takács Tibor alkormányzó. Az alkalomból rendezett sajtótájékoztatón a kormányzó a nemzetközi Rotary-mozga- lomról, az alkormányzó pedig a ma­gyarországi klubokról beszélt. A világ­szerte több mint másfél millió tagot szám­láló karitatív szerveződésű Rotary-mozga- lom 1905-ben indult el Amerikából, Mis­kolcon 1931-ben vetette meg a lábát. Szeptemberi orgonavirágzás Miskolc (ÉM - BGO) - Miskolcon és me­gyénk több településén is virágba borult néhány orgonabokor. Az érdekes jelenség­ről Czifrusz Natália kertészmérnököt, a miskolci önkormányzat munkatársát kér­deztük. Nem rendkívüli a jelenség, inkább talán csak szokatlan - hall­hattuk. Az okok kö­zött feltétlenül jelen lehet az elmúlt, igen enyhe tél, amelyben az igazi nagy havak és mínuszok igencsak Czifrusz Natália hiányoztak. Ennek az időjárási körülménynek a hatására elkép­zelhető, hogy néhány növény nem „rea­gálja le” az évszakok változását, ezért is következhetett be a késői virágzás. Nem biztos azonban, hogy ezek az orgonák másodvirágoznak, az is elképzelhető, hogy a növények életében ennek a ciklus­nak tavaszi bekövetkezte maradt el, így idén először bontanak virágot. Mint kérdésünkre mindehhez hozzátet­te, a növényeknél az ősz már a magérlelés időszaka, ilyenkor a virágok megterméke- nyülésének akadálya az is, hogy a hűvös időben a méhek már nem poroznak. A Digép a hagyományok nyomán FÁK-országok, Közel-Kelet és India után jöhet az uniós bérmunka Gergely András, Ács András, Kovács Zoltán Fotó: végh Csaba Miskolc (ÉM - FL) - A végre egy konzorciumban gazdára talált Digépben nem akar­nak eget rengetően újat. Fe­lelősen vállalják viszont a történelmi gyártási kultúra megőrzését, a nagy múltú Digép-gyártmányok, -konst­rukciók továbbfejlesztését, a legjobb szakemberek közre­működésével. A tegnapi sajtótájékoztatón Vin- cze András, a Borsod-Abaúj 2000 Kft. ügyvezető igazgatója a Digép magánosításának történetét is­mertetve elmondta: a cég nem került felszámolás alá. Céljuk az volt, hogy szakmai befektetőket találjanak és munkát biztosítsa­nak az embereknek. Véleménye szerint a három értékelhető aján­lat közül a legjobbat választották. Az új tulajdonosok nevében Ács András, a Diósgyőri Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy cégük a gyártási kultúra megőrzésével és modernizálásával a piac meg­határozó szereplője lehet. Ger­gely András kereskedelmi, Ko­vács Zoltán műszaki és termelé­si igazgató már a jövőről is be­szélt. Arról, hogy belföldi piac­ként számolnak a vasúti kerék­párok és szerszámgépek gyártá­sával. Számításba vették, hogy a FÁK-országokban 7000, a Közel- Keleten 1000 Digép-gyártmányú gép üzemel. Indiában Diósgyőr­ben gyártott úgynevezett kalapá­csok működnek. Mindezek al­katrész-utánpótlása, felújítása potenciális piacot jelent. Ezek mellett feltételezhető az EU­bérmunka is, ami 1 milliárdos szinten végezhető, megfelelő mi­nőségbiztosítás mellett. A sajtótájékoztatón elhangzot­tak szerint a jövőben saját, to­vábbfejlesztett gyártmányokkal, a jelenlegitől szűkebb termék­skálával kívánnak a piacon te­vékenykedni. Kábelgépek, kala­pácsok, sajtók, ollók, élhajlítók, vasúti kerékpárok, új gyártmá­nyok elsősorban a kábeliparban képezik majd kínálatukat. A cég prognosztizált árbevételeként 2001-re 1,8-1,9 milliárd forint, jö­vőre 2,2-2,5 milliárdot terveznek. A sajtótájékoztatón elhang­zott: minimálbérért nem illik dolgoztatni senkit. A cégnél je­lenleg 410 ember foglalkoztatása biztosított, a szerződés értelmé­ben 3 évig maximum 400 dolgo­zó alkalmazását vállalták. Kö­zérzetet javító béremelést ter­veznek, ami együtt jár az admi­nisztratív létszám csökkentésé­vel és az egyetemről a termelés­be kivonult szakemberek becsá­bításával. Karmesterversennyel, de kurzus nélkül Miskolci Szimfonikus Zenekar: 39. évad, mintegy 80 koncert, lemaradó bérek Miskolc (ÉM - CsM) - Har­minckilencedik évadát kezdte meg tegnap a Miskolci Szim­fonikus Zenekar. „Ez már nem millenniumi, még nem jubileumi, de ez következik, ezért ez a legfontosabb" - ad­ta meg az évadnyitó és az el­következő szezon alaphang­ját Sir László igazgató. Amit a zenekar ígérni tud, az nem változik: a tartalomban az érték, a kivitelezésben a minő­ség, a tőlük telhető legmagasabb szinten. Ennek megvalósításá­hoz egy szinte teljesen változat­lan összetételű zenekar és zene­kari vezetés lát neki, és az is az elmúlt évadot idézi, hogy a munka sok, már most 80 miskol­ci, vidéki (ide értendők a fővá­rosiak is) és külföldi koncertről tudott beszélni az igazgató. Vál­tozás a bérekben van: a 15 szá­zalékos emelés azt jelenti, újabb 5 százalékkal, a három éve tartó folyamat miatt összesen 23 szá­zalékkal marad el a zenészek ja­vadalma a közoktatási bérektől. Tovább- és újraépítve A munka struktúráját továbbra is a bérletes rendszer határozza meg: a Filharmónia Kelet-Ma- gyarország Kht. Szezonbérleté­nek nyolc koncertjéből hatot ját­szanak a miskolci szimfoniku­sok. A zenekar által szervezett és finanszírozott Népszerű és Mes­terbérletnek pedig mind az öt, il­letve négy hangversenyén őket hallhatjuk. A bérletek profilját visszaigazolta már a közönség: az előbbieket továbbra is a művek sokszínűsége, az utóbbit a neves előadók (például Jandó Jenő, ........................... Nem lesz Szimonov mesterkur­zus: az utol­só kettő nem nyújtott any- nyit, mint amennyi ráfordítást igényelt Sír László ................................................................... Ágoston András, Ránki Dezső, Krausz Adrienné, Szabadi Vil­mos, Fenyő László) mellett tema­tikus program jellemzi, az idén Schumann-ciklust játszanak. Nem hirdetik viszont meg a Mozart-bérletet, ám a kamara­koncertekkel a Bartók Terembe visszatérve igyekeznek a közön­séget megtartani, és újraépíteni ezt a bérletet. Karmesterek versenyben Lesz viszont az idén karmester- verseny, és a középdöntőt ismét Miskolcon rendezik. A zenekar budapesti jelenléte is egyre élén­kebb (például többször is fellép­nek az új Millennáris Parkban), és külföldi kapcsolataik is gya­rapodnak, különösen Miskolc testvérvárosaival. Ugyanakkor nem lesz Szimo­nov karmesterkurzus. Sir László elmondása szerint hosszas mérle­gelés után döntöttek így amiatt, hogy az utolsó két kurzus belter­jessé vált, a visszajárok sem mi­nőségben sem reklámértékben nem nyújtottak annyit, mint amennyi anyagi és munkaráfor­dítást jelentett a zenekar számá­ra a kurzus. Az Operafesztivál (illetve a zenekar azon való sze­replése) is felveti a kérdést, idő­ben mi fér bele a nyár elejébe, de „ki fogunk találni valamit”, ígér­te Sir László. Szimfonikusok Fotó: Ádám János Terem középtávon A külföldi kapcsolatok erősíté­sében a városnak is vannak feladatai, jelentette ki az évad­nyitón Kobold Tamás polgár- mester. Bár hangsúlyozta, a ze­nekar a csúcson van, intéz­ményként pedig azon kevesek közé tartozik a városban, ame­lyek igazán jól gazdálkodnak - az is kiderült szavaiból, az évente reálértékén is emelkedő önkormányzati támogatás to­vábbi növekedése nem várható. Ugyanakkor elhangzott: felme­rült, hogy hangversenyterem­mé alakítanák a Béke mozi épületét. A polgármester azon­ban ezt nem támogatja, mert középtávon (tíz éven belül) megvalósíthatónak tartja egy többfunkciós, a nézőtéri helyek számát és az akusztikát tekint­ve is kompromisszumok nélkü­li koncerttermet magába fogla­ló, minden téren hiánypótló komplexum megépítését. m NYEREMENYJATEK Vágjon, ragasszon, küldjön - nyerhet A jövő héten kezdjük közölni a kivágható mozaikokat Miskolc (ÉM) - Gyűjtsék össze az Észak-Magyaror- szágban naponta megtalál­ható szelvényeket. Aki ezt megteszi, és a szerencse is mellé szegődik, a játék vé­gén nyereménye egy Suzuki Wagon R* lehet. A játék érdemi szakasza a jövő hét hétfőjén, szeptember 10-én kezdődik, ekkor jelenik meg az első nyereményszelvény. Tíz részlet A következő napokban, szeptem­ber 20-ig még további 9 követi. A nyereményszelvényeken belül ta­lálható mozaikdarab - a piros szaggatott vonallal körbekerített, sorszámmal ellátott képszelet - az, amit olvasóinknak ki kell vágniuk. Ha tíz nap után mind a tíz darab összegyűlt, a mozaikda­rabokat a sorszámoknak megfele­lően a játékszelvénynek nevezett szórólapra kell felragasztani. A feladat lényeges pontja te­hát, hogy a játékszelvényre a sorszámoknak megfelelően fel kell ragasztani (nem tűzni, nem kapcsolni) az újságból tíz napon át kivágott mozaikdarabkákat - a két képnek pontosan fednie kell egymást. A félreértések el­kerülése végett: nem a nagyala­kú játékszelvényen látható ké­pet kell darabokra vágni, éppen ellenkezőleg: arra a képre kell az újságból kivágott darabokat felragasztani. Címünk Ha ez megvan, borítékba kell tenni a játékszelvényt, és be kell küldeni a kiadó címére (Inform Média Kft., Észak-Magyaror- szág, 3501 Miskolc, Pf. 178). Ne felejtsék azonban helyesen kitölteni a játékszelvény másik oldalát! A fehér négyzetben fel kell tüntetni a játékos nevét és címét - olvashatóan, lehetőleg nyomtatott nagybetűkkel. Ha ez elmaradna, a sorsolás után nem fogjuk tudni, kinek adhatjuk át a megnyert Suzuki Wagon R -t. Irány a posta! Ha minden megvan, irány a pos­ta: a kitöltött és a tíz mozaikda­rabkával kiegészített játékszel­vényt tartalmazó boríték feladá­si határideje szeptember 27.; azaz legkésőbb aznapi postai bé­lyegzővel ellátott levelet tudunk elfogadni. Ha sikerült ez is, hát­ra lehet dőlni, és várni az októ­ber 6-i sorsolást. Mindenki izgulni fog, nyerni azonban - fájdalom - csak egy­valaki, ő viszont annál na­gyobb nyereményt: egy 1 millió 998 ezer forint értékű Suzukit, a Suzuki Szabó jóvoltából. Bezárnák a pataki szeméttelepet Sárospatak (ÉM - BSZA) - Ke­resi a megoldást a pataki önkor­mányzat a város melletti sze­métteleppel kapcsolatos gondok minél gyorsabb orvoslására. Er­ről tegnap az önkormányzati ülésen napirend előtt beszélt dr. Jánosdeák Gábor a város pol­gármestere. A Pataktól alig néhány kilo­méterre elhelyezkedő szemétle­rakón a közelmúltban néhány szeméthegy kigyulladt és napo­kon át árasztotta a füstöt. Több lehetőséget vizsgálnak az önkormányzati szakemberek a megoldásra. Elhangzott, a régóta tervezett térségi szemétlerakó megvalósítása azért halad nehéz­kesen, mert a nagyobb léptékű pályázók csak akkor partnerek, ha egy ilyen objektum legalább 100 ezer embert szolgál ki. A teg­nap elmondottak szerint most 5 térségi város tárgyal egy hasonló beruházásról. Ez csak közös pá­lyázatot jelent, és nem azt, hogy mindenhonnan égy helyre kelle­ne hordani a szemetet.

Next

/
Thumbnails
Contents