Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-10 / 211. szám

2001. szeptember 10., hétfő ÉSZU-MIfiVHIORSZlUít Aktuális / Hirdetés 6 • Közgyűlés. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közgyűlését szep­tember 13-án, csütörtökön délelőtt tíz órakor tartja a megyeháza dísztermében. Beszámoló hangzik el többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkor­mányzat 2001. évi költségvetésének I. fél­évi teljesítéséről dr. Odor Ferenc, a köz­gyűlés elnöke előterjesztésében. • Támogatás. Taneszköz fejlesztésére eb­ben az évben 3 millió forintot különített el az edelényi önkormányzat pályázati önerő céljára. A könyvtár- és taneszköz­fejlesztési pályázat benyújtásra került a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közokta­tásért Közalapítványhoz, amelyet már el­bíráltak, és az interneten közzétett ered­mény szerint összesen 7,5 millió forint tá­mogatásban részesítettek. Kötődés a városhoz Eger (ÉM - BÉA) - A főiskola ezernyi szállal kötődik Eger városához. Oktatási profilja révén nemcsak egyfajta szellemi bázist jelent a megyeszékhely számára, hanem igyekszik szervesen bekapcsolódni az itt élők mindennapjaiba. Az 1990-es években készült stratégiai ter­vek nyomán végbement változások során az egri tanárképző főiskola szélesebb kíná- latú általános főiskolává válik. Célja, hogy az oktatási szolgáltatások minőségének emelésével, a hallgatói igényekre figyelő, választási lehetőséget nyújtó rugalmas ta­nulmányi rendszert építsen ki. A főiskola oktatási rendszere három fakultást külön­böztet meg: természettudományi, gazdaság- és társadalomtudományi és bölcsészettudo­mányi fakultást. Ezeket szeretnék akkredi­tált főiskolai karokká alakítani. Új szakok beindítását is tervezik az elkövetkezendő négy évben, például az idegenforgalom, közgazdaságtan, nemzetközi kapcsolatok, bormarketing. Idén szeptembertől a főisko­la saját jogon indíthat egyetemi szintű kép­zést történelemből. A főiskolán megindult az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés is. Feladatmegosztás a pedagógiai szolgáltatásban Miskolc (ÉM) - A pedagógiai szolgáltatás feladatairól tar­tottak tanácskozást a napok­ban a Borsod-Abaúj-Zemplém Megyei Pedagógiai Intézet és a megye közoktatási társulá­sának vezetői. A közös gon­dolkodás témája a pedagó­giai intézet és az ellátási kör­zetek közötti együttműködés fontossága, lehetőségei, a pedagógiai szakszolgálat és, szakmai szolgáltatás felada­tainak megosztása volt. Liptákné Czakó Ildikó igazgatónő tájékoztatójában beszámolt arról, hogy a pedagógiai intézet saját szakmai kompetenciájának, mun­katársai pedagógiai felkészültsé­gének, széles körű kapcsolatrend­szerének felhasználásával a tör­vényben meghatározott feladatok magas szintű ellátására törek­szik. Kiemelte, hogy a következő tanévben is, azon túl, hogy köz­vetlen pedagógiai segítséget nyúj­tanak az oktatási intézmények­nek mind a szakmai szolgáltatás (pedagógiai értékelés, tájékozta­tás, képzések szervezése, tanul­mányi és tehfetséggondozó verse­nyek megyei fordulójának meg­szervezése, szaktanácsadás), mind pedig a szakszolgáltatás (diagnosztizálás, korai fejlesztés, konduktív pedagógiai ellátás) kü­lönböző területein, feladatuknak tartják a körzeti munkaközössé­gekben dolgozó pedagógusok szakmai kondicionálását. Klubrendszerűforma Újdonság, hogy a megyei mun­kaközösségeket az intézet klub- rendszerformában működteti. A klubprogram során a vezetői és a különböző szaktárgyi munka- közösségek a témák neves szak­értőitől szerezhetik meg az ak­tuálisan legfontosabb szakmai, jogi, igazgatási ismereteket, ugyanakkor klubkereteken belül A pedagógiai intézet vezetői nyílik lehetőség a megyében szerveződő pedagógiai nóvumok megismerésére és a szakmai ta­pasztalatcserére is. Juhász Zsolt, az encsi társulás vezetőjének értékelése szerint mindenképpen üdvözlendő a pe­dagógiai intézet mostani kezde­ményezése, amely az együttmű­ködés erősítésére irányul, hiszen a körzetek hiányát érzik egyfajta koordinációnak, olyannak, amely miatt korábban létrejött a KISZE (civil szerveződés a szakmai koordinációra). Véleménye sze­rint ez az együttműködési formá­ció eredményes lehet, de el kell dönteni, hogy ki milyen feladatot vállaljon, a döntés függvényében pedig a jelenleg érvényben lévő keretmegállapodást a társulások­ra kell igazítani. A megyénkben kialakított közoktatási társulásos modell egyre nagyobb számban talál követőkre az országban. Modellérték Ez most azzal teljesedik ki, hogy a modellrendszerbe belép a me­gyei pedagógiai intézet is mint szakmai szolgáltató. Ehhez vi­szont megfelelő anyagi kondí­ciókra van szükség mind a társu­lásoknál, mind pedig a pedagó­giai intézetnél. Modellértékét és a megye sajátosságait figyelembe véve talán remélhető, hogy a fi­nanszírozásban (hasonlóan a kistelepülések közoktatásának fi­nanszírozásához) a pozitív diszk­rimináció érvényesüljön. Kristóf Lajosné, a pedagógiai intézet új, a társulások és az in­tézet együttműködésének koor­dinálásáért is felelős igazgatóhe­lyettese arról beszélt, hogy a megyében működő, az önkor­mányzatok által is támogatott pedagógiai szolgáltató szerveze­teknek alapvető célja a folyama­tos kommunikáció és együttmű­ködés annak érdekében, hogy a szolgáltatás mind teljesebb körű és a partnerek igényeihez igazo­dó legyen. A pedagógiai intézet és a társulások közötti párbe­széd eredményeképpen közös ér­tékek fogalmazódnak meg, cél­szerű és ésszerű munkamegosz­tás alakul ki a szolgáltatások eredményessége, színvonala, ha­tékonysága növekszik. Kiindulópont Az együttműködési program megtervezett kiindulópontja a vezetők tanácskozása, mint ez a mostani is, ahol a társulások vezetői közvetlenül találkoznak az intézet vezetőjével, a témák felelőseivel, együtt tisztázhatják pl. a verseny szervezéssel kap­csolatos teendőket, a szakszolgá­lat előtt álló feladatokat. A meg­beszélést követő helyzetfeltárás és -elemzés alapján lesznek leír­hatók a kommunikáció lehetsé­ges tartalmai, módjai és résztve­vői. Mind a pedagógiai intézet, mind a közoktatási társulások céljait tekintve új kapcsolódási pontok kialakításával, a régiek eredményességének növelésével a pedagógiai szolgáltatást igény­be vevők érdekei állnak a szol­gáltatást végzők tevékenységé­nek fókuszában. Hirdetés--------------------------------------------------------------------------------------------------------­A BM Bevándorlási és Állampolgársági I a 2002. január 1-jével (MISKOLC székhellyel) létrehozásra kerülő regionális igazgatós munkatársakat keres, idegenrendészeti szakterületre. Képesítési követelmény: felsőfokú (jogi egyetem vagy államigazi főiskola, vagy RTF) végzettség és legal egy idegen nyelvből középfokú nyelvist Közigazgatásban szerzett gyakorlat, joc közigazgatási szakvizsga, több idegen ismerete előnyt jelent. Bérezés, egyéb juttatások és előmenet lehetőség a köztisztviselők jogállásáról többször módosított 1992. évi XXIII. tői szerint. Szakmai önéletrajzát, az iskolai végzettséget és az idegennyelv-ismeretet igazoló okiratok másolaté legkésőbb 2001. szeptember 20-ig kérjük a BM BÁH 1903 Budapest, Ff. 314 postai címre v 06 (1) 463-9135-ös telefaxszámra meg f INFORM MEDIA Kft. az Észak-Magyarország, a Borsodi Apró és a Vasárnapi Észak terjesztéséhez RIKKANCSOKAT alkalmaz Miskolcon kedvező bizományosi feltételekkel. Bérezés: napidii + jutalék Tájékoztatás: munkanapokon 8—16 óráig a 414-022/258 telefonszámon. Ön mihez kezd haszonjárművével hétvégenként? Vigyen magával akár egy cross-motort is! Mercedes-Benz Vito - újra kamatmentes finanszírozással! ► Ezentúl ha hétvégi kirándulás­ra készül, nem kell nélkülöznie a hétközben már jól bevált Mercedes-Benz Vitóját, amely a szabadnapokon is legalább olyan jól megállja helyét, mint a hét többi napján, munka közben. ► Most kamatmentes finanszí­rozással az Öné lehet a legsike­resebb Mercedes-Benz klsha- szonjármü. ► Kedvező finanszírozási aján­latunkról érdeklődjön az alábbi telefonszámon! ► Kalandos hétvége? A Vito rakterében akár kedvenc cross- motorját is magával viheti. Kamatmentes hitel ■ Vito UO CDI félig üveges alap kivitel 4470 999 Ft -► áfa (131HUF/DEM árfolyamon) • kezdő részlel; az ár 10%-a + a teljes áfa ■ akár 36 hónapos futamidő Jármű és finanszírozás egy kézből. Mercedes-Benz Eurovan Miskolc Kft., Mercedes-Benz hivatalos márkaképviselet Miskolc, 3. sz. főút, Kistokajl elágazás Tel.; 46/319-555, Fax: 46/529-201 Kézbesítőt keresünk Királd területére, reggeli munkára. Jelentkezni: 06-80/305-305,20/958-9926. Gépkocsival rendelkező kézbesítőt keresünk Ózd, Szenna, Uraj és Farkaslyuk településekre, reggeli munkavégzésre. Teljesítményarányos munkavégzés és költségtérítés. Érd.: 80/305-305,20/958-9926 MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA OKTATÁSI KÖZPONT SZAKKÉPZÉSEK MISKOLCON OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓ/ ADÓTANÁCSADÓ/ MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ/ PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR (kedvező fizetési feltételekkel). KÉRJE RÉSZLETEI TÁJÉKOZTATÓNKAT. 1527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 17. fszt. Tel.: 46/509-711, 509-714 A MEGBÍZHATÓ SZAKMAI HÁTTÉR! RESZVENYTARSASAGUNK VÁLLALKOZÓ KÉPVISELETVEZETŐT, illetve ÉRTÉKESÍTÉSI TANÁCSADÓ munkatársakat keres szolgáltatásának értékesítésére FELTÉTELEINK: • Jó szerevező készség • Kiemelkedő kommunikációs készség • Ambícózus kitartó személyiség • Megbízhatóság • Biztos egzisztenciális háttér • Középfokú képesség AMIT BIZTOSÍTUNK: • Átlagon felüli, teljesítményarányos jövedelem • Magas színtű alap-, és az arra épülő folya­matos képzés • Piacvezető cég nyújtotta biztos háttér • A munkára épülő saját egzisztencia ELŐNYT JELENT: • Tanácsadói, üzletkötői tapasztalat • Kiterjedt személyes és üzleti kapcsolatrendszer ÍRÁSOS pályázatát várjuk SZAKMAI ÖNÉLETRAJZZAL! poligrupo a legkomolyabban a CAKlON-csoport ta Poligrupo Rt. 1065 Budapest, Hajós u. 3. Fax: 268-0202 Hajnali munkára kézbesítőket keresünk KÖRÖM területére. Jelentkezni a 20/958-9927-es számon lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents