Észak-Magyarország, 2001. július (57. évfolyam, 152-176. szám)
2001-07-27 / 174. szám
2001. július 27., péntek ftm- fel M IM»nate $ Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • HIV-fertőzött vádlott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ötrendbeli, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt vádemelési javaslattal élt egy 25 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint tudott HIV-fertőzéséről, ám ezt elhallgatva szexuális kapcsolatokat létesített. • Az utolsó elem. Pénteken helyére kerül az Esztergomot a szlovákiai Párkánnyal (Sturovóval) összekötő Mária Valéria híd harmadik, s egyben utolsó új eleme. • A Telenoré a Pannon GSM. A norvég Telenor hosszú távú befektetésnek tekinti a Pannon GSM Távközlési Rt.-t, ezért vásárolta meg 100 százalékban a társaságot. Lányi: Hátbatámadás Budapest (MTI) - Hátbatámadásnak tartja Lányi Zsolt, a reformkisgazdák vezetője, hogy Liebmann Katalin Reform Kisgazda- párt néven pártot alapított az ő külföldi tartózkodása idején. A független honatya erről hazaérkezését követően, csütörtökön nyilatkozott. - Sajnálom, hogy ilyesmi történt, ez nagyon furcsa, és nem a kisgazdaegységet, hanem a széthúzást erősíti - mondta Lányi Zsolt. Liebmann Katalin volt budapesti FKGP-elnök szerdán jelentette be az új politikai szervezet megalakítását, amit a reformkisgazda tagok többségének akaratával és a név védelmének szükségességével indokolt. Liebmann Katalin közölte: továbbra is Lányi Zsoltot tekintik eszmei vezetőjüknek, aki tud a pártalapításról, és így lehetősége nyílik arra, hogy betartsa korábbi ígéretét, és megmérettesse magát a kisgazdák elnöki posztjáért. Lányi Zsolt ezt visszautasította. Kijelentette: nem akarja, hogy a nevét felhasználja a Reform Kisgazdapárt. A REGIOPRESS JELENTI Sakálok tizedelik a vadállományt Egyre több az aranysakál Lakócsa környékén, ezért erősen megcsappant a vadállomány. Ráadásul a tavasz-nyár egyáltalán nem kedvez a sakálvadászatnak. Gondot okoz az is, hogy igen szapora ez a térségben meghonosodott állat. Becslések szerint közel 70 felnőtt példány éli világát a tömberdőkben, füves, bokros területen. Éjszaka keresi táplálékát, az apróbb állatokat, a nagyvadak szaporulatait. Somogyi Hírlap r ÍÖMi-li*6YM$8BSZáB I — Miskolc és Éorsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inlorm.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyi@intorm.hu) társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@inlorm.hu) gazdaság: Méhes László (3260-as mellék, mehes@inlorm.hu) kultúra: Csórnék Mariann (3290-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzalalvi Győző (3280-as mellék, buzatalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 502-900 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200 Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INF0RM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető' Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórlk Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pl.: 178. Telefon: 502-900 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kit. Gere Sándor (3611-es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar • Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kit., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hlrlapkézbesltőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kit. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 47 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 57 forinl Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzúnk meg és nem küldünk vlsszal Sárlavina zúdult tegnap Alsóvadászra Alsóvadász (ÉM - LL) - Sártenger zúdult mintegy félórás felhőszakadás eredményeképpen Alsóvadász Kossuth utcájára tegnap délután. Az iszap legalább 15 lakás borított el, több család szomszédoknál töltötte az éjszakát. A 74 esztendős Kis Sándor és két évvel fiatalabb felesége egyszerűen sorscsapásnak nevezte a történteket, hiszen mint mondták, az úgynevezett Birsalmás dombról érkezett a sár, nem kímélve sem jószágot, sem embert, még kevésbé az értékeket. A Kossuth utca 20. szám alatti porta kert- és bejárati kapuja képtelen volt ellenállni a nyomásnak, úgy szakadt ki a helyéről, mintha hungarocellből készült volna. 60 centis sár hömpölygött a portákon és az utcán Fotó: Liszkai László A konyha, a szobák padlózatát, a amíg sikerül teljesen eltüntetni nyári konyhát szintén sár bori- a nyomokat. tóttá be, legalább két hét kell, A szomszédban, Kovács Béláné pincéjéből, az encsi tűzoltók szivattyúzták a vizet úgy 5-6 órán keresztül, de ott is hatalmas, fekete sártömeg borította az udvart. Az utcán legalább 250-300 méteres szakaszon nem lehetett szinte még gyalog sem járni, ugyanis a gumicsizmából egyszerűen kiléptek az emberek. Konyha János, a 38. szám alatti ház tulajdonosa a Birsalmás domb művelésében látja a problémát, mert amióta nem kalászosok teremnek a földön, azóta többször is előfordult hasonló eset. Úgy gondolja, vízelvezető árkot kellene készíteni, ugyanakkor Szatmári István polgármester szerint a település anyagi helyzetére való tekintettel meg kell érteni: ez a beruházás egyelőre kivitelezhetetlen. Paplangamitúrát nyertek az Északtól Miskolc (ÉM) - Véget ért az Észak-Magyarország és a Lanotte Kft. közös játéka. A feladat szerint egy kép darabjait kellett összegyűjteni ötrészes játékunk során, és az összeállított képet eljuttatni szerkesztőségünk címére. Mint a végeredmény, az 5683 darab megfejtés mutatja, nagyon sok játékos kedvű olvasónk tetszését elnyerte a játék. A paplanakció sorsolását, közjegyző jelenlétében tegnap délután tartottuk az Észak-Magyarország III. emeleti tárgyalójában. A nyeremény 20 darab 3 részes an- tiallergiás paplangamitúra volt, melynek értéke egyenként 20 ezer forint. A szerencsés nyertesek névsorát az alábbiakban közöljük és erről őket levélben is értesítjük. A díjátadást augusztus 2-án tartjuk a Dénia Kényelem Lakástextil Szaküzletben (Miskolc, Széchenyi u. 101.). A nyertesek 1. Sztupák Gusztáv, Sajószentpéter, Pázsit u. 5. 2. Dávid Lajos, Miskolc, Thököly u. 1. 3. Petró József, Makkoshotyka, Ady E. u. 16/a 4. Kapczi LAszlóné, Szin, Szabadság u. 152. 5. Ifj. Vitovics Ferenc, Tolcsva, Jókai út 32. 6. Illés Antalné, Sajóörös, Bocskai 18. 7. Deményfalvi Lenke, Miskolc, Tölgy u. 9. 8. Szakos János, Szirmabesenyő, Deák F. u. 14. 9. Búza Istvánné, Szakáid, Petőfi 10. 10. Hajdú Ilona, Hejőpapi, Kossuth út 47. 11. Mecser LAszlóné, Nyékládháza, Kossuth u. 44. 12. Elek Emilné, Zubogy, Ságvári E. u. 13. 13. Hronyecz Ella, Miskolc, Vászonfehérítő u. 18. 14. Vintner Éva, Miskolc, Andor u. 3. 15. Szuhai Krisztina, Edelény, Pást út 17. 16. Varga LAszlóné, Putnok, Arany János u. 65. 17. Laczkó József, Miskolc, Vas u. 11. 18. Nagy Miklós, Felsődobsza, Kossuth út 100. 19. Fekete Józsefné, Felsődobsza, József A. u. 1. 20. Takács Vincze, Bekecs, Bocskai 7. A sorsolás pillanataiFotó: Végh Csaba Évi egy személyiségcserére számítanak Budapest (MTI) - Titkos helyre vagy akár külföldre telepítés, személyazonosság, illetve névcsere, valamint az adatok zárolása is szerepel abban a tanúvédelmi törvénytervezetben, amelyet kedden fogadott el a kormány, és várhatóan ősszel tárgyalja a parlament. Borai Ákos, a BM jogi főosztályvezető-helyettese csütörtökön elmondta, hogy az új tanúvédelmi programmal a bűnbánó maffiózókat, az úgynevezett pentitókat szeretnék megszólaltatni, akik készek együttműködni a hatóságokkal. Szólt arról, hogy a törvénytervezet kimunkálását egyrészt az európai uniós integráció, másrészt pedig a bűnözőből tanúvá lett személyek „bizalmatlansága” is indokolta. Hozzátette: a bizalmatlanság voltaképpen abból fakadt, hogy a hatóságok által megszólított személyek nem igazán hittek a korábbi tanúvédelmi lehetőségek eredményességében. A törvény- tervezet kidolgozását egyébként az ORFK is igényelte, hiszen több olyan ügyben is dolgoznak jelenleg, amelyben jobb eredményeket érhetnek el, ha a védett személyt új, a korábbinál hatékonyabb módszerekkel óvják. Az adatok szerint a büntetőeljárásban részt vevő és fenyegetett helyzetben lévő személyek fizikai védelmét lehetővé tévő 1999- es kormányrendeletet eddig 40 személy esetében alkalmazták, köztük 13 tanú és 5 bíró is volt. A program elindítására, a 7-8 fős tanúvédelmi szolgálat felállítására és az infrastrukturális beruházásokra 200 millió forint áll a BM rendelkezésére, de 2002 második felében további 1,6 milliárd forintot tudnak ezen tevékenységre fordítani. A program 2003-as költségvetéséről jelenleg még nincs adat, azt az előző évi forrásfelhasználás tükrében alakítják majd ki. Borai Ákos szólt arról is, hogy a németországi tartományi példa szerint, amelyből a magyarországi tervezet is sokat vett át, évente hozzátartozókkal együtt 80-100 személyt részesítenek tanúvédelemben. Végleges személyiségcserére talán évente egy alkalommal kerül sor Magyarországon, ideiglenes, a büntetőeljárás tartamára korlátozódóan pedig feltehetően 10-20 esetben - vélekedett Borai Ákos. A jogi főosztályvezető-helyettes közölte: az előkészítés során nagyon pontosan kidolgozták a szakértők azt is, hogy például a védett tanú milyen módon rendezi tartozásait, tb-, adó- és illetékfizetési kötelezettségeit, hitel-visszafizetéseit. - A tanúvédelmi program nem szolgálhatja azt, hogy valaki meneküljön fizetési kötelezettségei elől - hangsúlyozta. Csurkát nem zavaija a tiltakozás Lengyel ár: 24 halott. A Lengyelország déli részén napok óta tartó esőzés és a nyomában kialakult áradások eddig 24 ember életét követelték. A természeti katasztrófára tekintettel a kormány 67 millió eurós gyorssegélyről döntött. A helyzet nagyon súlyos: a Visztula csütörtökön elöntheti a történelmi emlékeiről híres Krakkót. Fotó: epa Budapest (MTI) - Bognár László, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) alelnöke a párt elnökségének álláspontját ismertette a Fotex-Fradi üzletről tartott sajtó- tájékoztatón, amelyen elítélte és nemzetellenesnek nevezte a tranzakciót - közölte Csurka István, a MIÉP elnöke, parlamenti frakcióvezetője csütörtökön. Kitért arra, hogy a párt vezetősége ismeri Hadas Miklós és Karády Viktor szociológus Futball és társadalmi identitás című, a szurkolói viselkedési formákkal kapcsolatban kizárólag tényeket tartalmazó tanulmányát, amelyből a MIÉP alelnöke idézett. Eszerint az önmagát magyarnak érző kispolgár - „rendes magyar ember” - identitása áll szemben az MTK-t pártoló „üzleties szellemű, idegengyökerű” nagypolgárral, és a fradisták mindig is úgy érezték, hogy míg ők a nép egyszerű gyermekei, addig a társadalmi ranglétrán fölöttük állók a zsidó fogalomba tömöríthetők.- Valami ellentét van a zsidó szervezetek között, ha 61 közül csak 8 tiltakozik a MIÉP álláspontja ellen - jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy zsidó szervezetek közleményt adtak ki, amely szerint a MIÉP nyilatkozata túlmegy a, véleménynyilvánítás szabadságának határain. Csurka István elmondta, hogy meg lenne sértve, ha a Szabad Demokraták Szövetsége és Kósáné Kovács Magda, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának szocialista elnöke nem határolódott volna el a MIÉP-nek az üggyel kapcsolatos állásfoglalásától. Szavai szerint nincs semmi megrendítő abban, ha a kormány nem ért egyet a MIÉP álláspontjával, hiszen a párt elnökségének véleménye szerint a kormány, a sportvezetés felelőssége súlyos az ügyben. Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára úgy nyilatkozott, hogy az ifjúsági tárca elutasítja Bognár László MIÉP-alelnök kijelentésének mind tartalmát, mind pedig szélsőséges megfogalmazását.