Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-18 / 140. szám
2001. június 18., hétfő Aktuális / Hirdetés 6 • Hidasi napok. Hidasnémeti Község Ön- kormányzata szervezésében kerül sor június 21-24. között a „Hidasi Napok" programsorozatára. A rendezvény fővédnöke dr. Ódor Ferenc, fideszes országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. • Ballagás. A forrói ÁMK Gárdonyi Géza Általános és Művészeti Alapiskola június 16-án, szombat reggel kilenc órakor tartotta az iskola udvarán a ballagást és a tanévzáró ünnepélyt. • Vilyvitányi motoros weekend. Vilyvi- tány községben július 6-7-8-án az előző évekhez hasonlóan ismét megrendezésre kerül a III. Vilyvitányi Motoros Weekend - közölte lapunkkal Hörcsikné Bállá Katalin polgármester. Önzetlenül segítettek Miskolc (ÉM - LL) - Sűrű programjai el- . lenére dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke hivatali szobájában fogadta Tineke és Karéi Mioch-ot péntek délután. Abból az alkalomból, hogy a holland házaspár tíz évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot, majd anyagilag, erkölcsileg egyaránt önzetlenül támogatta a Tornanádaskai Általános Iskola, Szakközépiskola, Diák- és Gyermekotthon tanulóit, lakóit, továbbá az intézmény vezetőinek fejlesztési törekvéseit. A kötetlen beszélgetés előtt a kistanácsteremben találkozott lapunk munkatársával a házaspár, valamint Gulyás Károlyné, a nádaskai intézmény igazgatója, Tóth Pálné gazdasági vezető, Szaplonczay Mihály utógondozó, Halász Mária oktatási szakfőtanácsadó, Hideg Imre, a megyei önkormányzat oktatási és művelődési főosztályának vezetője. Mint a 69 esztendős Tinike asszony és a 73 éves Karéi közölte, rövidesen aranylakodalmat ülnek, miközben, a mai napig is azt kutatják, vajon a rászorulókon miképpen lehetne segíteni Középkelet-Európa-szerte. Egy véletlen folytán kerültek kapcsolatba tíz évvel ezelőtt az otthon vezetésével. Azóta rendszeresen jön Tinike, a nyugalmazott gyógyszerész asszisztens, Karéi, a lelkipásztor és szociális munkás, első találkozásuk ideje alatt érezték, hogy szükség van Tomanádaskán a segítségre. Hazautazásuk után pedig azonnal cselekedtek, egy kamionnyi ruhaneműt küldtek az akkor már támogatott településre. A megyei közgyűlés elnökét jól ismerik, hiszen az évek során többször találkoztak. Dr. Ódor Ferenc kedves vendégeivel nem elsősorban a múltról váltott szót, hanem a jelen és jövő támogatási terveiről tájékoztatták egymást. A holland házaspár nem titkolta, hogy rendkívül nagy összeggel segítik a lakásotthonok kialakítását, a gyerekeknek ugyanis ez a lehető legjobb elhelyezési forma. A rendszeres segítségért illetve az évtizedes eredmények elismerése jeléül dr. Ódor Ferenc díszoklevelet, valamint emlékplakettet adományozott Tineke asszonynak illetve férjének, Karéi Mioch úrnak. A Mioch házaspár régi, jó ismerősöket látogatott meg Fotó: Liszkay László Bogácsi borverseny Bogács (ÉM) - Június 28.-július 1. között rendezik meg a IX. Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borversenyt Bogácson. A fesztiválközpont a bogácsi polgármesteri hivatal lesz. A IX. BÜKKVINFEST fővédnöke dr. Matolcsy György gazdasági miniszter, védnöke Tállai András PM politikai államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő. Rendező szervek Bogács Község Önkormányzata, a Szt. Márton Borlovagrend, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetség, az Észak-magyarországi Regionális Kertbarátok Szövetsége és a Bükkaljai Borvidék HKT. Véget ért a sárdobálás Szántón Immár a képviselő-testület hozza meg a döntéseit az új polgármesterrel I Abaújszántó (ÉM - LL) - Soltész Zoltán polgármester és a 12 tagú képviselő-testület hét végi megválasztása az abaújszántóiak bölcsességére vall, hiszen a polgárok jól tudják, hogy a korábbi grémium a közélet tisztaságának megteremtése érdekében mondott le kollektiven. Az új tagok előtt nem lesznek kulisszatitkok, lesz azonban rengeteg feladata a frissen megválasztott önkormányzatnak. Véget ért a sárdobálás Abaúj- szántón - tájékoztatta lapunkat Soltész Zoltán, a fölényes győzelmet aratott új polgármester -, megkezdődhet a romok eltakarítása. A hivatalos önkormányzati választásokig sajnos már másfél esztendő sincs hátra, tehát ha sikerül rendet tenni az abaúji nagyközség önkormányzati ügyeit illetően, valamint a terveknek megfelelően alakul a település pénzügyi stabilizálása, akkor mostani testület munkájának eredményessége megkérdő- jelezhetetlenné válik 2002 októberében. Életképes csapatot hoztak össze a választók - folytatta -, hiszen a Madár György, Tóthné lg! |lp ÉHÉ ‘ Ül 1 Soltész Zoltán nyugalmat ígér a szántóiaknakFotó: Liszkay László Nagy Tímea, Kiss Tibor, Lipták László, Horváth Béla, Kender János, dr. Czine Viktor, Homonnay Sándor, dr. Finta Pál, Szegedi Károly, Plaszkó János alkotta testület mindenképpen alkalmas arra, hogy korrigálják a korábbi hibákat, helyrehozzák mindazt, amit az időközi választások előtt az ön- kormányzat szemére vetett a lakosság. Noha a gondok nem múltak el nyomtalanul, a vétkesek felelősségének megállapítása folyamatos, a rendőrségi vizsgálatok lezárására azonban még várni kell. Az új polgármester szerint különösen fontos céljuk Abaújszántó környezetkultúrájának javítása, a település tisztán tartása a lakosság bevonásával, az utak renoválása, hiszen ez utóbbi fejlesztése nélkül roppant hiányos volna Szántó infrastrukturális háttere. Elsődleges szempont mégis az egykori város régióközpont jellegének, szerepkörének helyreállítása, illetve a lakosság bizalmának megszerzése a különböző döntések meghozatala előtti hiteles tájékoztatással. Miközben a fellendülés céljainak megvalósítására koncentrálnak, az önkormányzati képviselő-testület elsődleges dolga az intézmények zökkenőmentes működésének szavatolása. Soltész Zoltán számtalan megoldásra váró feladatot sorolt fel, ugyanakkor azt is elmondta lapunknak, hogy a végrehajtáshoz szükséges anyagi eszközöket egyrészt helyi forrásokból, másrészt pedig pályázatok útján próbálják előteremteni. A nagyközség - 3500-an élnek a településen - őrzi, ápolja tiszteletre méltó kultúráját, mert hagyományai nélkül vajmi keveset érne a szántói híres utca. A polgár- mester a fellendülést csakis a lakossággal való szoros kapcsolat- tartással tudja elképzelni, tehát a nehézségek mellett az önkormányzat megkönnyíti saját dolgát, ugyanis számit a helybeliek véleményére. A közösen kidolgozott tervek természetesen nem valósíthatók meg együttgondolkodás nélkül. A képviselő-testület tagjai igyekeznek legjobb tudásuk szerint dolgozni, és megfelelni a lakosság elvárásainak. A grémium alakuló ülését június 15-én tartotta, ahol megválasztották az alpolgármestert is Kiss Tibor személyében. Pékképzés indul Ózdon Ózd (ÉM - ÓKI) - Képeztek már háziasszonyt, házvezető szakmunkást, szakácsot és cukrászt, vendéglátós felszolgálót, idén pedig az ózdi Filó- Ker Kft. vezetőjének kérésére elkezdődik a pékek szakképzése is az Árpád Vezér Úti Általános- és Szakiskolában. Ősztől a 9. osztályban 104 gyerek tanul, akiknek valamelyik felsorolt szakma megszerzése a céljuk. Az intézményben a közelmúltban elhunyt egykori igazgató, Erdősi Ferenc azzal teremtett hagyományt, hogy nyugdíjából éveken át megjutalmazta a legjobb tanulókat. Feri bácsi már nincs, de emlékét azáltal is őrzi az intézmény, hogy „örökölte” ötletét. Az idei, immár 14. Árpád-napok rendezvénysorozaton Juhász Andrea, Hilovszky Eszter és Morvái Emese érdemeltek anyagi elismerést jeles és kitűnő eredményeik után. • 1990-től vezetem az iskolát és 1992-ben kezdtük el a nagyszabású fejlesztéseket - nyilatkozta lapunknak Boda István igazgató. Először háziasszonyképző szakiskolát indítottunk, ezt követte a házvezető szakmunkás- képzés, ’97-től pedig szakács- és cukrásztanulók oktatását kezdJuhász Andrea, Hilovszky Eszter és Morvái Emese Fotó: Kovács István tűk el, akkor még 8+3 éves szakképzés keretében. Ehhez a feladathoz saját tankonyhát és cukrásztanüzemet építettünk, amelyekbe modern gépeket és eszközöket sikerült beszerezni. Tavaly ősztől indítottuk el a pincér, felszolgáló szakot, amihez tanéttermet hoztunk létre kávézóval. Ez mintegy kétmillió forintba került. □ Az oktatótermek berendezése komoly színvonalú, tehát nem lehetett olcsó. Honnan kaptak hozzá támogatást? • Nyolc év alatt közel 50 millió forintot nyertünk pályázatokon és a tanüzemeink termékeinek értékesítéséből is származik bevételünk. Ennek egy részét is fejlesztésekre költjük. Számos megvalósításra váró ötletem van még. A tankonyhát egyébként már két alkalommal korszerűsítettük. Az OKJ-s szakmai bizonyítványt szerző gyerekek nagy része el tudott helyezkedni, többen a Balaton mellett vagy Budapesten dolgoznak a szakmájukban. Iskolánkban egyébként 720-an tanulnak, 320-an a 9-12. osztályokban. Van 85 dolgozónk, közülük 52 pedagógus, többségüknek 2-3 diplomája van. Emelt szinten tanítjuk az angol és német nyelvet, négy nyelvdiplomás tanárral. Felújított idősek otthona Szerencs (ÉM) - A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Ön- kormányzat Idősek Ótthona szervezésében kerül sor gondozási egységeinek „A” épületében a komplexen felújított vizesblokkok ünnepi üzembe helyezésére június 20-án, szerdán délután három órakor Szerencsen a Bekecsi út 10. szám alatt. A felújított fürdőszobákat dr. Ódor Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke adja át. Először a Városi Zeneiskola növendékei ünnepi műsorral kedveskednek a jelenlévőknek, majd dr. Ódor Ferenc köszönti az ellátottakat és átadja a felújított vizesblokkokat. Miknyik József, az intézmény ellátottja saját költeményével üdvözli a résztvevőket. Ezután a Bolyai János Általános Iskola ondi tanulóinak zenés-táncos műsora következik, végül Béres Bálintné, az intézmény szakdolgozója verssel zárja a műsort - közölte lapunkkal Kovács Istvánná intézményvezető. Intézményes pszichoterápia létesült Göncön Hirdetés ■ mmwmumsmk Gönc (ÉM - LL) - Az idén március 30-án ugyan megkezdte működését, gönci Sziget Gondozóház ünnepélyes megnyitóját azonban mégis csak az elmúlt héten tartották. Holló István gyógyfoglalkoztató, az intézmény fenntartója szerint a csaknem három hónapig tartó „bejáratás” ideje alatt derült ki, valójában óriási szükség van a pszicho- illetve szocioterápiára alapozott programokra, ugyanis a dr. Karnis Zsuzsanna neurológus, pszichiáter vezette szakmai csapat elsődleges feladata, továbbá célja a betegek foglalkoztatási rehabilitációja. Dr. Szabó Sándor, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa köszöntőbeszédében kiemelte az új intézmény működésének fontosságát. Szavai szerint a kórházi mamutosztályok megszűnését követően a szenvedély- és lelkibetegségek gyógyítása terén megyénkben jelentős visszafejlődés tanúi lehettünk tíz éven át, pedig - mint március vége óta Göncön is tapasztalható - kezelésre szorulókból sajnos nincs hiány. A főorvos véleménye szerint minél több hasonló gondozóházra volna szükség, miután csak a gönciek húsz település betegeit látják el. A napi 15-20 páciens között megtalálhatók az alkohol-, skizofrén-, depressziós, időskori demens (el- butulás) illetve egyéb lelkibetegek egyaránt. SZEMÉLYI KÖLCSÖN AEB BANK RT. KÖNNYEN, GYORSAN PÉNZHEZ JUTHAT! Részletes tájékoztatást bankfiókunkban kaphat: MISKOLC, Kazinczy u. 4-6. Tel.: 46/509-417 (A teljes hiteldíjmutató: 20,35-22,94%)