Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-03 / 53. szám

2001. március 3., szombat Gyász / Hirdetés 7 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett ismerősünk KOMPOS ENDRÉNÉ sz. Katona Anna volt Miskolc, Soltész utcai lakos 8l éves korában rövid szenvedés után örök nyugalomra tért. Szeretett halottunk búcsúztatása a városi temetőben 2001. március 7-én, 9.30 órakor lesz. Fájdalomban osztozó ismerősök. 20352 Szomorú szívvel értesítjük a rokonokat, ismerősöket, hogy HÉCZEI JÓZSEF l» 46 éves korában 2001. március l-jén elhunyt. Temetése 2001. március 4-én, (vasárnap) 14 órakor lesz a vadnai temetőben. A gyászoló család. 20496 Vadna Község Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy "jT HÉCZEI JÓZSEF települési képviselő, |’ vadnai lakos 46 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2001. március 4-én, (vasárnap) 14 órakor a vadnai temető ravatalozójából lesz. Az önkormányzat az elhunytat saját halottjának tekinti. Vadna Község Önkormányzatának képviselő-testülete. 2119* Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy hosszú szenvedés után Budapesten 2001. február 10-én csendesen elhunyt KOVÁCS GYULA cipészmester született 1923-ban Taktabájon. Emlékére tartott mise 2001. március 4-én, vasárnap 12 órakor a taktabáji református templomban lesz. A gyászoló család. 18789 „Soha bánatot nem okoztál, Csak amikor bennünket itt hagytál." Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, gyermekünk KURUCZSÁNDOR a Borsodi Sörgyár Rt. dolgozója, életének 53. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2001. március 4-én, (vasárnap) 14 órakor lesz a külső-bőcsi temetőben. 20347 • A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, wflilllfí aL'L ismerték és szerették, hogy TAKÁCS VENDEL nyugalmazott iskolaigazgató 2001. február 27-én, 74 éves korában elhunyt. Temetése 2001. március 10-én, 11 órakor lesz a királdi temetőben. Felesége, lányai Zita és Hilda. 20486 Megrendüléssel tudatjuk, hogy GYURKÓ JÓZSEF hosszú, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2001. március 6-án, 13.30 órakor lesz a Szent Anna-temetőben. Felesége és a gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy BARTHA TAMÁSNÉ sz. Ördögh Ilona hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2001. március 5-én, 12.30 órakor a deszkatemplom ravatalozójában lesz. 20242 Gyászoló család. 20213 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy * SPANYOL ZOLTÁN (volt Digép-dolgozó) életének 66. évében elhunyt. Drága halottunktól 2001. március 6-án, 12.30 órakor veszünk végsó búcsút a vasgyári temetőben. A gyászoló család. 20488 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZSOLDOS JÁNOS életének 71. évében elhunyt. Temetése 2001. március 3-án, 13 órakor lesz a kékedi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy KIRÁLY FERENCNÉ sz. Zaveszki Gizella életének 83. évében elhunyt. Temetése 2001. március 6-án, 10.30 órakor lesz a mindszenti evangélikus temetőben. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik DR. TÓTH ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezték, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. 19239 A gyászoló család. A kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon Móráig fogadjuk. Szolgáltatás FIIMN SZAUNA MINTABOLT Miskolc, Bató-ház külső üzletsor kabinok, kályhák, tartozékok Tel.: 46/320-362,06-20/981-6313. GYUMOLCS-ZOLDSEXi- TIKMIIÖK FIGYELEM! támrendszerhez, KERÍTÉSHEZ AKÁC OSZLOPOKAT OIXSÖV VÁSÁROLHAT! HÍVJA A OCMMVI75MKÍI -ES TEUiFOlYSZÁMOT! Lakodalmas sátor teljes beren­dezéssel, étkészlet, hűtőkocsi kölcsönzése. Mindent egy helyről a Felsőzsolcai Kölcsönzőből. 46/383-910, 06-20/3757-918. . ______________________________________12405 Fizikoterápiás Gyógycentrum nyílt Miskolcon a Csabai kapu 32. sz. fsz/2-ben. Gyógytorna, masszázs nyitási akció! Bejelent­kezés: hétfőtől-péntekig 46/431-542. _______________________18548 Vőfélykedést, ceremóniamester­séget videózással vállalunk. Arnót, Tibor vőfély. 46/327-125. 20271 fák speciális kivágása. ZSOMBOLY KFT. (Stihl, Petz, Beái) 06-30/9679-151. 21004 Növény, állat, mezőgazdaság Fejőgép és lucerna eladó. Kiss Dezső Szentistvánbaksa, Ady 25. 46/474-634. 19556 Eladó fémzárolt vörösheremag, 4 vagon lóhereszéna, 1 vagon búza és zabszalma. Érd.: 06-45/484-010. __________________________________________19839 800 négyszögöl szőlő a Csattos dűlőben eladó. Érd.: 46/313-312. 18327 Növények 200 db kisbálás szalma eladó, le- hetőleg egyben. Tel.: 49/355-184. Szálas lucernaszalma eladó. Érd.: 46/383-042.________________________17874 800 négyszögöl szőlő a Csattos dűlőben eladó. Érd.: 46/324-265. _______________________________________19229 Lucerna és lóheremag eladó 550 Ft/kg. Érd.: 46/440-225. 19460 Állatok Jó hámos 2,5 éves heréit csikó eladó. Érd.: 46/308-143,16-18 óráig.______________________19228 Méhcsaládok Rakodó kaptárral olcsón eladók. Érd.: 46/387-842 18 órától.______________________________20576 Fiatal tyúkértékesítés Miskolcon. Érdeklődni a 46/380-280 tele­fonon. 20656 Pulikölykök eladók. Érd.: 47/368-333. 20683 Bikaborjú 4 hetes, magyartarka, Maszter tenyésztojás eladók. Érd.: 46/318-357._______________________21015 Eladó 4 éves márciusban elő mt. tehén. Felsőzsolca, Nagyszilvás 9. 46/703-113._______________________21017 Előnevelt csirke eladó, húshibrid és tojó. Felsőzsolca, Hunyadi u. 37.46/384-632. 21022 Gépek, felszerelések Új 1,5 méteres szárzúzó 250 000 Ft, 400-2000 literes axiál perme­tező, 3,3 m kombinátor, rugóska­pa erősített 1450 Ft eladó. Tiszavasvári, 42/520-170, 06-30/9354-160.__________________15836 Eladó 1 db E514-es gabonakom­bájn + kukorica adapter, 1 db DECK 5-ös szippantó. 06-30/906-3906.__________________20984 204-es Megához NAS napraforgóadapter szállítókocsi­val eladó. Tokajhegyalja központ­jában 600 nm-es épület 4500 nm telken telephelynek, raktárnak, stb. eladó. 06-20/9229-859. 18511 Eladó 12 csatornás keverő Vostok néven, 8 csatornás Bosch keverő, 2 db 400 Wattos 3 utas HH hang­fallal, 2 db 400 Wattos mély­nyomó Mekoli hangszórókkal, 500 Wattos Erix végfok, digitális Roland visszhang, Roland E68-as szintetizátor flopis, Skoda 130L 5 sebességes szgk. 46/395-137. Csere is érdekel. 19236 Számítástechnika Fénymásoló Canon típusú A4-es méretben másol, feltöltött festék- kazettával 45 000 Ft-ért eladó. 06-30/353-3098. 20977 Ház, háztartás Hagyatékot régi bútorokat, szob­rokat porcelánt festményt és egyéb tárgyakat veszek. (52) 386-383. _____________________13598 Antik bútort, festményt, órát, porcelánt, egyéb régi tárgyakat vásárolok korrekt áron. 46/355-871. 1331 r j kk Vállalkozás ■ / / 4= _ _U MISKOLCI FUVAROZOK FIGYELEM! Állandó munkára, heti l -2 alkalommöT Miskolcról Győrbe 20-22 tonna papíráru szállítására vállalkozót keresek. Árajánlatokat kérek a 06-30/9-373-218 mobiltelefonszámra. A HIRDETÉS A LEGJOBB BEFEKTETÉS Állást ajánl A Keller Plusz Építőmérnöki Kft. ELŐKÉSZÍTŐ MÉRNÖKÖT keres, lehet pályakezdő is. Tel.: 46/313-827, 8-16 óráig. 19575 Miskolci Kft. munkatársat keres építésvezetői munkakörbe. Építőmérnöki-, üzemmérnöki végzettséggel, min. 5 év szakmai gyakorlattal rendelkezők jelent­kezését várjuk. Érdeklődni a 46/507-490-es telefonszámon, munkanapokon 9.00-15.00 óráig. __________________________________________19425 Biliárdterembe 20-30 év közötti fiatal miskolci pultoshölgyet felveszek. Érd.: 06-30/9981-744. 20360 Acélszerkezet gyártásához keresünk műszakirajz-ismerettel rendelkező lakatosokat, illetve C02 minősített hegesztőket (lemezvastagság 14 mm-től a végtelenségig) 30 éves korig. Érd.: 06-20/9368-674, 06-30/205-64-62. __________________________________________20619 Éden Kempingbe vezetőt keresünk április 1-jétől, szak­irányú végzettséggel és gyakor­lattal, 2 középfokú nyelvvizsgá­val, miskolci munkavállaló személyében. Szakmai önéletraj­zot, bizonyítványmásolatot a Bor­sod Tourist Kft. Széchenyi u. 35. címre kérjük március 10-ig megküldeni. ______________________20672 Csatornaépítésben jártas irányítót felveszünk. Érd.: 06-30/9256-110. 20968 Vállalkozók jelentkezését várom bálás ruha bizományosi értékesí- téséhez. Érd.: 46/492-990. 20990 Dallasi amerikai munkalehető­ségek. Nyelvtudás nem feltétel, vízum szükséges. 06-20/3674-261. 20996 Állást keres Szőlő-gyümölcsös szakszerű met­szésének elvégzésére munkát keresek. 46/312-893. 21002 Apróhirdetését telefonon is feladhatja Hétköznap 8.00-tÓl 14.00 óráig. Hívja a 46-414-022/306 telefonszámot! Hirdetését már másnap közel kétszázezren , _ olvassak. fim wmmmito B.-A.-Z. megye vezető médiacége napilapelőfizetés-gyűjtő akció lebonyolítására keres agilis munkatársakat. Alkalmazás megbízásos jogviszonyban, mellékfoglalkozásként is végezhető. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Bérezés: napidíj + jutalék. Jelentkezni: 46/414-022/258, 06-20/357-6519 telefonszámokon. I

Next

/
Thumbnails
Contents