Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-02 / 52. szám

2001. március 2., péntek Aktuális / Oiszágban-vllágban 2 / Északír-magyar együttműködés Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Együtt­működési megállapodást írt alá tegnap Juhász István, a Kárpátok Határmenti Gazdaságfejlesztési Szövetség (KHGSZ) ügyvezetője és Ken Nelson, az Észak-íror- szágban, Larne-ban működő Ledcom ve­zérigazgatója. Mint az aláírási ceremó­nián kiderült, az ugyancsak Juhász Ist­ván által irányított újhelyi Vállalkozói Központ 1996 óta már eredményesen dol­gozik együtt az európai uniós tagország hasonló célú szervezetével. A megállapo­dás nyomán azonban a hármashatár (Szlovákia, Ukrajna, Magyarország) men­tén tevékenykedő KHGSZ is belépett az együttműködők körébe. Mint elhangzott, a dokumentumokban megfogalmazottak szerint a szervezetek közös partnerségi programokat hajtanak végre, valamint együttesen indulnak az EU által meghir­detett pályázatokon. BORSOD Mit szól hozzá? Miskolc (ÉM) - Február 15-én indult be az Inform Média Kft. internetes portálja, a Borsod Online (Boon). A Boon szerkesz­tői az Észak-Magyarország alkotógárdájá-, val karöltve igyekeznek bevonni a látoga­tókat is a véleményalkotásba. Ennek je­lenleg két formája működik, a fórum és a szavazás. Jelenleg a Boon fórumában töb­bek között az alábbi témákban várjuk hozzászólásaikat: kell ez nekünk? (lógó), város-image, Vérhas Körömben. Most pe­dig következzen néhány friss hozzászólás: Önnek mi a véleménye a nyomornegye­dekben található kaotikus állapotokról? Szegény családban, szegényes körülmé­nyek között nőttem fel, és úgy gondolom, hogy még nagyon sokan mások is. A kosz, az igénytelenség csak mostanában vált ér­demmé. Sokféle szervezet, bizottság, stb,... foglalkozik a nyomortanyán élő emberek­kel. Mikor kérdezi meg Őket valaki arról, hogy Ők mikor akarnak végre változtatni sorsukon. (Avas Miskolc) Látod Avas! ebben tökéletesen egyetér­tünk! Osztom amiket leírtál! Én jártam Köröm községben! A látottak alapján mondható, semmin _nem csodálkozom. (Miskolci Vagyok) Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja 'A kiadó vezelóje: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (211 -es mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csórnök Mariann (210-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, va- lamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szókéné Kérik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség. Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelez­hetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesftőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austría Creditanslalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bank­számlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vlsszal Miniszteri előleg négy településnek Strohmayer László (balra) és Fónagy János aláírása is rákerült a szerződésre Fotó: Kovács István Edelény, Kazincbarcika, Ózd, Sajószentpéter (ÉM - KBA, ÓKI) - Az önkormányzatokat érintő gázközmű-vágyon ren­dezése érdekében az önkor­mányzatokkal való megálla­podás aláírására érkezett Edelénybe, Sajószentpéterre, Kazincbarcikára és Ózdra Dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter.- A kormány úgy döntött, hogy a sok éve húzódó, a gázközmű- vágyon elszámolásával kapcsola­tos, a Parlament elé kerülő tör­vénytervezet elfogadását meg­előzve az önkormányzatok já­randóságának egy részét meg­előlegezi. Az ezzel kapcsolatos megállapodásokat hoztam el a településekre. A megállapodá­sok jelentős összegekről szólnak, országos mértékben mintegy hat milliárd forintról van szó. A kormány tagjai adják át a megállapodásokat, amelyeket rö­vid időn belül minden érintett önkormányzat megkap majd. A több száz érintett önkormányzat közül mindössze néhányan nem fogadták el ezt á javaslatot. - nyilatkozta az Észak-Magyaror­szág számára Dr. Fónagy János. A gázközmű-vágyon rendezé­séhez az önkormányzatok számá­ra a TÖOSZ adta a legnagyobb segítséget, így az edelényi aláírá­son megjelent Dr. Zongor Gábor főtitkár is, aki felszólalásában nehezményezte, annak ellenére, hogy az Alkotmány Bíróság dön­tése már két és fél éve megszüle­tett, mégis lassú folyamat vezet el a törvény megalkotásáig. Válaszában a miniszter utalt arra, hogy nem a jelenlegi kor­mány hibája, amiért eddig nem rendezték a helyzetet. A kor­mány látja az önkormányzatok helyzetét, ezért tudja, milyen gond az, hogy csak most, halmo­zottan rendezik a problémát. Je­lenleg elszámolási előlegről van szó, amely jól mutatja a közpon­ti kormányzati szervek és a he­lyi feladatok megvalósítását vég­ző önkormányzatok közötti együttműködés jelenlétét. Ózd több nehéz helyzetben lé­vő településsel együtt még a kor­mány döntése előtt hozzájutha­tott az Alkotmánybíróság (AB) által kimondott jogosult jogos já­randóságához. Ez készpénzben 28 millió Ft-ot, államkötvények­ben pedig 73,5 milliót jelent. Strohmayer László ecsetelte az előzményeket, miszerint az 1993-ban befejeződött gázközmű­építés önkormányzatoknak visszajáró összegét nem rendez­te az állam. Többen AB-hoz fordultak és igy annak döntése után ez az akadály elhárult. Dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter volt hiva­tott a kormány részéről a kétol­dalú szerződés aláírására, aki elmondta, a kormány úgy dön­tött, hogy még a májusi ülés előtt rendezi az adósságot, ami Ózdnak 28 millió készpénzt je­lent. A kötvényeket öt évre elosztva lehet beváltani. Rengeteg rettegett fegyver egy helyen Ózd (ÉM - ÓKI) - A borsodná- dasdi Járdán József még ko­hász technikus korában is­merkedett meg a fémöntés és mintakészítés rejtelmei­vel, majd elkészítette első önálló kardját. Tavaly az At­tila- és Szent István-kardok- kal hívta fel magára a figyel­met, tegnaptól ezek is látha­tók az ózdi ÁMK Galériában.- Nagy munkán vagyok túl, hi­szen filmgyári megrendelésre 95 darab kardot készítettem az el­múlt pár hónapban. Még nem pihentem ki a fáradalmakat, de elvállaltam a felkérést és elhoz­tam a fegyvereket Ózdra - nyi­latkozta lapunknak a nyugdíjas tervezőmérnök, aki több elisme­rést kapott eddig a szakmától. A már említett Attila-kard például tavaly elnyerte a Kézműves Egyesület Kristályváza vándor­díját. Mint elmondta, ötventől több kardot állít ki, amelyek többsége az eredeti darabok má­solata. Legrégibb típusa egy XV. századi kiugró fokélű szablya. Több díszkardot is hozott magá­val, mivel ezekre van a legna­gyobb kereslet. Ezenkívül szar­vaskések, fokosok, alabárdok, harci bárdok láthatók csakúgy, mint az ezermester fafaragásai, grafikái és rajzai. A kiállítás március 30-ig tekinthető meg. Járdán József fegyverei között Fotó: Kovács István Költségvetés: a legjobb - a legrosszabb Miskolc (ÉM - BAL) - Ez nem egy gondjaiból kilábalni aka­ró város költségvetése, ha­nem a jelenlegi állapotát konzerváló településé. Avagy: az előző évekhez ké­pest több forrást feltáró, több célra többet adó pénz­ügyi tervezetről van szó. Mindkét vélemény az önkor­mányzat tegnap tárgyalt költ­ségvetési tervezetét illette. Leegyszerűsítve: az ellenzék felvetéseinek, kérdéseinek vé­geláthatatlan sora és a koalí­ciós képviselők dicsérő, mélta­tó szavainak bőven ömlő folya­ma váltogatta egymást a napi­rendi pont több órás tárgyalá­sa során. Az MSZP-sek a következők hiányát is szóvá tették: a népes­ségfogyás, a képzett fiatalok el­vándorlásának megakadályozá­sára teendő intézkedések; gazda­ságélénkítésre irányuló fejlesz­tések; pénzt vagy a kiadások csökkentését ígérő projektek; az oktatás stratégiai ágazatként va­ló kezelései a peremkerületek helyzetének javulása; a foglal­koztatás növelése; zöldmezős termelőberuházások. Simon Gábor az idei büdzsét „a minden idők legrosszabb költségvetése” illette, míg Orosz Lajos a „koncepciótlan elképzelés nélküli” jelzőkkel. Ezzel szemben a koalíciós ol­dal számos egyoldalú tapssal kísért felszólalásban ecsetelte a tervezet előnyeit. Juga György alpolgármester (Fidesz) szerint a mostani az első év, amikor az általános gazdasági eredmé­nyek hatása eljut a közszférá­ban dolgozókhoz. „Nehéz azt állítani, hogy az elmúlt évek­hez képest nem állt valamiféle dinamikus növekedési pályára Miskolc” - jelentette ki. Ludnik Ferenc (Fidesz-MKDSZ) olyan összehasonlításokat ci­tált, amelyek alapján az idei „az elmúlt évtized költségveté­se”. A költségvetési bizottság elnöke szerint „az ellenzéki kritikát, miszerint a város feléli vagyonát, nem lehet tel­jes egészében elfogadni”. A miskolci önkormányzat 2001-es költségvetéséről lapzár­tánk után szavazott a közgyűlés. Izsó-kiállítás Március 1-jén nyitot­ták meg a kazincbarci­kai Városi Kiállítóte­remben az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör kiállítását. Megnyitó­jában Sajó Attila, az Egressy Béni Művelő­dési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte az intéz­mény alkotókörét, amely immár 43 éve időről időre bemutat­kozik a város lakói számára. Újabb- és újabb alkotások, fiatal tehetségek megjelené­se fémjelzi a kör mű­ködését, amely három alkalom után véglege­sen elnyerte a Kiváló Együttes kitüntető címet. Fotó: Klementné Bíró Anikó Csak sört Varsó (MTI) - A lengyel szejm csütörtökön nagy többséggel megszavazta az alkoholizmus elleni küzde­lemről szóló törvény módo­sítását, amelynek értelmé­ben a jövőben csak a sört le­het - bizonyos feltételek mellett - reklámozni. Azok a cégek, amelyek lógójában szeszes itallal kapcsolatos név vagy jel szerepel, ezt to­vábbra is használhatják. A reklámtilalom alól kivételt képez a sör, amelyet éjjel - 23 és 6 óra között - a televí­zióban, rádióban, moziban és színházban lehet majd reklámozni, de az ilyen rek­lám sem kapcsolódhat össze nemiséggel, nyaralással, az egészség és siker képzetét keltő tartalommal. Sör sem reklámozható videokazettán, ifjúsági sajtóban, folyóiratok külső borítólapján.

Next

/
Thumbnails
Contents