Észak-Magyarország, 2001. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-26 / 48. szám

2001. február 26., hétfő HÍRCSOKOR • Hegyközségek találkoznak. Közgyűlést tart a Bükkaljai Hegyközségi Tanács feb­ruár 27-én, kedden Mezőkövesden. A ta­lálkozó reggel kilenc órakor kezdődik a mezőkövesdi Polgármesteri Hivatal B épü­letében, s ezúttal tisztújításra is sor kerül. • Megépült az új tetőszerkezet. Január­ban kezdték meg a mezőkövesdi Szent Imre Általános Iskola tetőzetének építé­sét, a munkát február közepén fejezték be. A tetőteret a későbbiekben könyvtár vagy egyéb célokra is hasznosíthatják. T okaj-Hegyalj án már metszenek Tállya (ÉM - SFL) - Az öregek azt mondják, akkor kell a szőlő metszé­sét elkezdeni, amikor az ember nya­kába hullik az őszibarack virága. A hagyományos időpont jóval korább­ra került most, a tokaj-hegyaljai sző­lőterületek mintegy ötven százaléka már metszésre került. A szokatlanul enyhe tél, a kellemes időjá­rás a szőlőterületekre csalta a gazdákat. Elmondásuk szerint - nincs mire várni, a vesszők beértek, egészségesek. Ha minden „klappolni fog”, tehát nem történnek idő­járással kapcsolatos kellemetlen meglepe­tések, nem üti fel a fejét valamilyen kár­tékony betegség, akkor a tavalyihoz ha­sonló termésre lehet számítani. Korszerűsítik az úthálózatot Ónod (ÉM - SZIA) - Elfogadta idei költségvetését az ónodi önkormány­zat képviselő-testülete. A dél-borsodi település feszített gazdálkodásra kényszerül 2001-ben.- Jó gazda módjára kívánunk gazdálkodni az éven, hiszen kiadásainkat alig fedezik bevételeink. A 166 millió forintos büdzsé csak a legszükségesebb tennivalókat enge­di elvégezni. Az intézményeink üzemelte­tése elsődleges. A segélyek, a szociális jut­tatások költségvetésünk csaknem ötven százalékát emésztik fel - jelentette ki Gyarmati Sándorné polgármester, akinek szavaiból kiderül, minden pályázati lehető­séget meg kell ragadniuk ahhoz, hogy Ónodon beruházásokat végezhessenek. Eh­hez a dél-borsodi község önkormányzata igyekszik az önerőt megteremteni. A polgármester utalt arra, hogy a szűkös pénzügyi helyzet miatt nem tudják elkészí­teni a rendezési tervet, illetve a társulások működésének költségeit sem tervezhették be a költségvetésbe. Az ónodi helyhatóság az idén is nagy gondot kíván fordítani az úthálózat korszerűsítésére. Mint ismeretes a település 35 útjából mindössze öt út asz­faltozott. Már eddig is megpróbálták az ál­datlan állapotokat enyhíteni azzal, hogy zúzott követ szórtak le rá. Felvételizőket támogatnak Hernádnémeti (ÉM - SZIA) - A hernád- németi önkormányzat képviselő-testületé­nek döntése értelmében támogatják azt a 18, felsőoktatási intézménybe továbbtanul­ni kívánó diákot, akik a Bursa Hungarica pályázatára benyújtották igényüket. Ennek értelmében a hernádnémeti ön- kormányzat háromezer forinttal támogatja tanulmányaikat, de ez az összeg változhat, hiszen ehhez további pénzeszközöket kap­hatnak a pályázók a Bursa Hungaricán kí­vül az Oktatási Minisztériumtól is. Ózdon 450 milliós forráshiánnyal számolnak __________________________________________________________Aktuális / Hirdetés 6 Ózd (ÉM - ÓKI) - A kidolgozott 2001 -es költségvetés nem ad okot optimista hangulatra a kohászvárosban. Több év fe­szített pénzügyi munkája, szűkre szabott gazdálkodása után a központi intézkedés­ként meghatározott minimál­bér-emelés és az elmaradt tűzoltóbérpótlék kifizetések ismét nehéz helyzetet terem­tettek Ózdon. A keddi testüle­ti ülésen így csak a „nincsből" lehet majd osztani. Az észak-borsodi város vezetői az 5 331 766 ezer forint költség- vetés bevételi főösszeg mellett 5 782 905 ezer forint kiadással szá­molnak, ami több mint 450 mil­HIRDETÉS------------------------------------------------------­lió forint működési költségveté­si hiányt jelent. Ennek rendezé­se érdekében az önkormányzat felhatalmazza a polgármestert, hogy pályázatot nyújtson be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányza­tok központi kiegészítő támoga­tására, valamint egyéb forrás- kiegészítő támogatásra. A felhatalmazás kiterjed egy legfeljebb 200 millió forintos hi­telfelvételre is a működőképes­ség biztosítása érdekében, ha az szükségesnek látszik. A kötelező feladatok biztosítá­sa mellett azért a szűkös költ­ségvetés mellett is támogatni akarja az önkormányzat a köz­rendet és vagyonvédelmet, a sportot, alapítványokat és társa­dalmi szervezeteket, valamint az egyházakat. A városrehabilitá­ció is folytatódik, romos épüle­tek elbontására 8 millió forintot különítenek el. Az új közalkal­mazotti bértábla és köztisztvise­lői illetményalap, valamint a 40 ezer forintra megemelt minimál­bér miatt igen jelentős, az álla­mi támogatás többleteit lényege­sen meghaladó mértékben meg­növekednek a költségvetési kiadások. Ózdon a közalkalma­zottak egyharmadát érintette a minimálbér-emelés. Összességé­ben az észak-borsodi város ön- kormányzat költségvetésének pénzügyi koncepciói lényegesen rosszabbak az előző esztendei­nél, ami a működőképesség megtartását is veszélyeztetheti. A régi Ózd faluterületének új­raélesztését a Széchenyi-terv se­gítségével akarja a város vezeté­se megvalósítani. Az 48-as úton az elavult, romos üzletek helyén korszerű épületeket és költség­alapon meghatározott lakbérű bérlakások megépítését tervezik a meghirdetett lakásprogramon keresztül. Ez 80 százalékos vissza nem térítendő állami tá­mogatás igénybevételére ad le­hetőséget. A tervek végrehajtása egy 15 éves negatív folyamatnak tenne pontot a végére, mivel az utolsó színvonalas bérlakás va­lamikor a nyolcvanas évek köze­pén épült Ózdon. A V com %y/ fon net üzleti kommunikációs szolgáltatás tá/kóz>á-)i Mstta a vivendi telecom hungary csoport tagjai Az ember természeténél fogva vágyik a szabadságra. Arra, hogy a lehetőségek közül szabadon választhasson, és kötöttségek nélkül oszthassa meg gondolatait másokkal. A Vivendi - Magyar- ország legdinamikusabban fejlődő távközlési szolgáltatója - új, emberibb arcot kíván adni a távköz­lésnek. Olyat, amely az Ön számára igazi szabadságot és végtelen lehetőségeket kínál. Jelenleg 6 megyében, közel 500 000 előfizetőnk, valamint országszerte üzleti kommunikációs és internetes partnereink is tapasztalhatják: a Vivendi készen áll arra, hogy az Ön érdekeinek megfelelő versenyt szolgálja. Merje velünk együtt elképzelni, hogy a világ másmilyen is lehet! V Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket www.vivendi.hu

Next

/
Thumbnails
Contents