Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-04 / 283. szám
2000. december 4. Aktuális 5 MEGINT HETF Pénzuska Búss Gábor Olivér Régen volt már az, amikor a feldíszített fa volt a gyerekek karácsonyi ajándéka. Ma vásárolni kell. Sőt, egyre inkább hisszük, hogy a drága ajándék a jó ajándék, hogy legyen nagy, világítson, hasonlítson valami még drágábbra és ha azt hallják, hogy a mi gyerekünk ilyet kapott, a kis osztálytársak arcából szaladjon ki a vér. Nem jó mindent a tévéműsorra kenni, ám kétségtelen, hogy előbb-utóbb elhisszük, ha elég sokat mutatják, hogy az igazi karácsony- amúgy multikulturálisan - az, ha egy nő apró, de méregdrága ékszerekben csillogó dobozkákat rendezget egy hatméteres fa alatt, miközben a férj teveszőr garbóban, aranyórával simitgatja a lurkó fejét, aki éppen kibont valami drágát. Erre pedig kezd ráépülni minden. Árulnak olyan díszdobozt, ami önmagában többe kerül, mint amennyiért pár éve ajándékot vettünk és van olyan, Mikulás alakú karácsonyi gyertya, aminek szenteste közös áhítattal felgyújthatjuk a fejét. Akinek pedig minderre nem lenne pénze? Vagy egyszerűen csak nem akar a szentestei pár órára költeni mindent, amit az előző hónapban megkeresett? Aki még itt tart, gondolja meg magát. Fel lehet venni karácsonyi kölcsönt. Aztán jövőre fel lehet majd- gondolom - kettőt, egyet, hogy az előzőt visszafizessék és egyet, hogy új karácsonyi ajándékot vegyenek. De nincs már messze az idő, amikor rendkívül remek konstrukció jelenik meg a pénzügyi piacon, amivel a karácsonyi kölcsön terheit oldhatják egy húsvéti kölnivásárló áthidaló hitel segítségével, sőt akik a szilveszteri tűzijáték költségei miatt jelzálogot tetetnek a házukra, nyomott kamattal kapnak pénzt az anyjuk neve napjára. • Óvodai születésnap. Húsz éve működik a miskolci, Szilvás utcai napköziotthonos óvoda. Ez alkalomból ma születésnapi bulit rendeznek. Az ünnepségen délelőtt 10 órától a régi óvodásaik táncbemutatója után óvodások dramatizált mese előadása, nagycsoportosok dalos gyermekjáték bemutatója és ovis tornások zenés műsora köszönti az évfordulót. • Ingyenes jogtanácsadás. Ingyenes jogtanácsadást tart a Keresztény Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége. Kedd délután 2 és 5 óra között várják az érdeklődőket a miskolci, Mindszent téri Szakszervezetek Házában, sorszám a helyszínen 1 órától kérhető. Bányászok Borbálája, s Borbála tiszteletére rendeztek szentír szombaton este 6 órai kezdettel a mis! Minorita templomban. A bányászok v szentje miséjének szervezésében részt tek a borsodi bányatársaságok és az szágos Magyar Bányászati és Kohás Egyesület is. Fotó: Vajda Já Lenyomták az ablakot Miskolc (ÉM - PT) - Az ablak lenyomé val nyitotta ki a Győri kapuban park IFA teherautó fülkéjét két fiú a napokb Ellopták a sofőr 230 ezer forint készpén: majd kereket oldottak. Nagy Sándor szé dóstól a Miskolci Rendőrkapitányság sa szóvivőjétől kapott tájékoztatás szerint elkövetőket elfogták és őrizetbe vették. Eladják az önkormányzati társaságokat? A költségvetési bizottság elnöke elégedett a helyhatóság eddigi gazdálkodásával Helyi adó A helyi adóknál történő változtatásokat egyeztették a kis- és középvállalkozások érdekképviseleti szövetségével, mely egyetértett a javaslattal. Egyetlen kéréssel éltek csupán: a 100 négyzetméter alatti helyiséggel rendelkező kereskedők adótétele különbözzék a nagyobbaké- tól. Ezt figyelembe is vették. A gépjárműadó emeléséről pedig azt kell tudni: 600 Ft/kg értékig 50 százalék központi felhasználásra kerül, 50 százaléka az önkormányzatot illeti meg. A kilogrammonkénti 600 forint fölött beszedett pénz (a táblázat szerint 200 Ft) azonban teljes egészében az önkormányzaté maradhat. Ide tartozik, hogy 16 féle adókedvezmény létezik. :53b vM*i v i Á'XÓX A( , , : TTT7 EJ Adónem Adómérték 2000. ÉVI ADATOK2001. ÉVI ADATOK felsöhatáraAZ ADÓ MÉRTÉKETervezett adómérték Nem lakás céljára szolgáló ép.- üdülő 900 Ft/m2 400 Ft/m2500 Ft/m2- mezőgazdasági ép. 100 Ft/m2100 Ft/m2- garázs 120 Ft/m2120 Ft/m2- egyéb (üzlet, műhely, raktár) 480 Ft/m2600 Ft/m2 5000 m2 feletti 50 000 m2 feletti termelő 240 Ft/m2240 Ft/m2 100 m2 alatti530 Ft/m2 Iparűzési adó 4-6 millió Ft között 2 % 1,7 % 6 millió Ft felett 5-7 millió Ft között 7 millió Ft felett 1,9 % 1,8% 1,9 % Idegenforgalmi adó300 Ft/fő 1999-től 200 Ft/fő200 Ft/fő Gépjárműadó 1000Ft/100kg 1999-től 700 Ft/100 kg 800 Ft/100 kg *A változásokat a vatagon szedett adatok jelölik Miskolc (ÉM - SzK) - A miskolci önkormányzat idei gazdálkodása kiegyensúlyozott, a jövő évi tervezet pedig épít arra, hogy sikerül új bevételi forrásokra lelni - például az önkormányzati gazdálkodó cégek eladásából -, minthogy a helyi adók csak kevéssé változnak az ez évihez képest. Az idei költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről, a jövő évi költségvetési tervezetről és a 2001. évi helyi adókról tájékoztatott Ludnik Ferenc (Fidesz-frak- ció, MKDSZ), a miskolci önkormányzat költségvetési bizottságának elnöke. A 2000. évi költségvetés háromnegyed évi teljesítését illetően elmondta: a 24 milliárd 468 millió forintos előirányzathoz képest - nem kis részben a sikeres pályázatoknak köszönhetően - 3 milliárd forint többletforrás jelentkezett. A gazdálkodás kiegyensúlyozott, annak ellenére, hogy a bevételi nemek között szóródás tapasztalható. így a MIK Rt. befizetése alatta maradt a tervezettnek, ugyanis a közelmúltban megnyílt nagy bevásárlóközpontok hátrányosan hatnak a belvárosi üzletek értékesítésére. Időszakos kiegyenlítettlenséget okoz az is, hogy a pályázatokon elnyert pénzeszközök is csak egy-egy beruházás teljes befejezése után hívhatók le. Ennek ellenére a rendelkezésre álló, illetve az év végéig várható bevételek - a költségvetési bizottság elnöke szerint - biztosítják valamennyi önkormányzati feladat ellátását. Az intézményi gazdálkodás szintén kiegyensúlyozott, néhány intézménynek azonban - tekintettel arra, hogy az energiaár-emelés és egyéb költségek meghaladták a tervezett infláció mértékét -, ahol a többletbevételek nem fedezik a többletkiadásokat, folyamatosan segítséget kell nyújtani. A jövő évi költségvetés tervezését említve a bizottsági elnök elmondta: az idei eredeti előirányzatnál 512 millió forinttal több a 2001. évi bevétel-előirányzat. Plusz bevételre a normatív támogatásból és az SZJA-ból számítanak, míg a tőkejellegű bevételek terén (például MIK- bevétel) 400 millió forint csökkenéssel kalkuláltak. A kiadási oldal 1 milliárd 902 forinttal haladja meg a tervezett bevételt. A különbség kiküszöbölésére a következő lehetőség kínálkozik: a saját bevételek növelése, a helyi adórendelet megváltoztatása, a kiadások lehetséges csökkentése, valamint hitelfelvételek - sorolta Ludnik Ferenc: A további fejlesztési, beruházási lehetőségek érdekében pedig meg kell vizsgálni az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok (MVK, Mivíz, Mihő - a szerk.) privatizálhatóságát. Hozzátéve: ez utóbbi alapvetően a befektetői hajlandóságtól függ.Ludnik Ferenc Fotó: b t. „A rögtönzésnek adunk tág teret” Szűcs Erika: A büdzsé csak az egyensúlyozásról szól, arról, hogyan ne bukjunk orra Miskolc (ÉM - BAL) - A tartalékok felélése folytatódik, a 2001-es önkormányzati büdzsé minden eddiginél megalapozatlanabb, ezért a közgyűlés pénzügyi bizottsága a tervezet kétfordulós tárgyalását kezdeményezi - mondta lapunknak Szűcs Erika, a bizottság elnöke. Az alapvető probléma az önkormányzat költségvetésével három éve ugyanaz: a fejlesztésre fordítható összeg rovására nő az üzemeltetési költség, de ezzel együtt sem sikerül érezhetően jobb színvonalat elérni az intézmények működésében - ezzel kezdte az idei zárszámadás kritikáját Szűcs Erika. A képviselő- testület pénzügyi bizottságának ellenzéki (MSZP-s) elnöke szerint a városvezetése a működőképességet csak a beruházások elhalasztásával, részleges teljesítésével képes csak biztosítani.- Az egyensúlyi helyzet úgy is kényes, hogy a fejlesztési keret kétmilliárd forint körül stagnál Szűcs Erika Fotó: b t. évek óta. Amitől tartottunk, bekövetkezett: Miskolc felélte a tartalékait, és ezt azok tanúsíthatják, akik valamilyen munkát végeznek az önkormányzat számára, vagy eladnak, és az ellenértéket hónapokkal később kapják csak meg. Más kérdés, hogy a polgármesteri hivatal szakemberei képzett pénzügyesek, el tudják hitetni a laikus választókkal, hogy „milyen jól megy” - véli a szocialista politikus. Pozitívumként említi, hogy az elmúlt évben a városi intézmények várakozáson felül teljesítették bevételi előirányzataikat, elsősorban pályázati sikerek révén. A baj az - teszi hozzá hogy előrehaladás éppenséggel csak azokon a területek látható, ahol állami pénz van. Elmarad az évek óta rendelkezésre álló tervek megvalósítása, feladatok megoldása: a Búza tér, a Széchenyi utca, a Cine-Mis Kft. helyzetének rendezése. A 2001-es költségvetés tervezetében sem lát változást:- Amikor a legkevesebb a pénz, akkor a legtöbb a megfogalmazott cél. Ezek azonban a legkevésbé definiáltak: nincsenek konkrétumok, csak elképzelések. De egy város más, mint egy or- . szág! Itt kevés kimondani, hogy „fejlődjön az idegenforgalom!” - kész projektek kellenének. Az előttünk álló költségvetés csak arról szól: „Hogy fogok tovább egyensúlyozni? A minimális beruházásokat megcsinálom, mondja a város, csak ne bukjak orra.” Szűcs Erika szerint a terv, hogy az önkormányzat csökkentse ingatlangazdálkodó társaságé (a MIK) bevételi kötelezettségét, jelzi: nem lehet a végtelenségig csak eladni. Az intézményi racionalizálásban is filozófiaváltást vél felfedezni: a Fidesz privatizációs koncepciója köszön vissza abban, hogy az intézmények működéséről leválasztják a nem alapfeladatot jelentő tevékenységeket. Mi a következő lépés, privatizálják az iskolákat? - teszi fel a kérdést az MSZP képviselője.- Összefoglalva: a büdzsé nem igazolja az önkormányzati pozíciók javulását. Nagy a mozgástere a polgármesternek és a koalíciónak. Ha megszavazzuk, végül is a rögtönzésnek adunk tág teret. Minden eddigi költségvetésnél megalapozatlanabbnak érzem a mostanit. A pénzügyi bizottság így azzal a javaslattal él: a közgyűlés tárgyalja két fordulóban a tervezetet. A mai formájában a költségvetést tárgyalha- tatlannak tartom - fejezte be elemzését Szűcs Erika. Tóth Krisztina: Miskolciként is van itt mit felfedezni A Plazában játszhatnak Azon iskolák közül, amelyek helyes választ küldenek be az alábbi kérdésekre, sorsolás után hárman a Miskolc Plazában közös versenyen vehetnek részt az olimpikonokkal. A megfejtéseket az Euregiocom ügynökség címén várják ma délután 6-ig (3527 Miskolc, Baj- csy-Zsilinszky Endre u. 15.).- Hány arany, ezüst, bronz érmet szereztek Sydney-ben a magyar olimpikonok?- Ki volt az a két sportoló, akik 2-2 aranyérmet nyerték?- Hol lesz a következő olimpia? Miskolc (ÉM - BGO) - Miskolcon született Tóth Krisztina, olimpiai negyedik helyezett asztaliteniszezö, aki a hétvégén a Vendégségben Miskolcon rendezvény meghívására tölt itt néhány napot. A nemrégiben a németországi TV Busenbach hoz szerződött sportolót telefonon kérdeztük miskolci látogatásáról. • Miskolcot meglehetősen jól ismerem, hiszen itt születtem, sőt itt született az öcsém is, 1976- ban költöztünk Gödöllőre, ahol ma is élünk. Azóta minden évben többször is eljövök ide, hiszen a család egy része itt lakik, így az ünnepeket általában együtt töltjük. □ Milyennek látja így, részben eltávolodva Miskolcot? • Sok minden miatt lehet szeretni ezt a várost. Például a sétálóutca egyre szebb és valahogy a miskolciak is különböznek az ország más részein élőktől, jó fejek, lazák, szeretek miskolciak között lenni. □ Mi az, amit, bár gyakran jár itt, még nem látott, nem próbált ki, de most szívesen alkalmat kerítene rá? • Bőven van még itt mit felfedezni. Ha Miskolcra megyek, a már említett családi programok során ritkán megyünk kirándulni, úgyhogy talán ezt szívesen bepótolnám, hiszen Tapolcának és Lillafürednek is vannak még általam ismeretlen részei.