Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-27 / 301. szám

2000. december 27., szerda Miskolc és környéke 7 • Bált tartottak a zenéért, zenéltek a bálért. Az alsózsolcai Hermán Ottó Álta­lános és Művészetoktatási Iskola zeneta­nárai megtartották első alapítványi bál­jukat. Az alapítvány célja, hogy a ze­neiskolában szükséges hangszereket megvásárolja, így bővítve a készletet, il­letve segíteni kívánja a tehetséges gye­rekek tanulását is. A szülők felajánlásai­nak köszönhetően nagyon sok értékes ajándék talált gazdára a tombola húzá­sakor. A hangulatról a Tipp-Topp zene­kar gondoskodott. • Alapítványi pénzből kirándultak. Mun­kájuk elismeréseként az alsózsolcai Bene­dek Elek Általános Iskola mazsoretcso- portja, az iskola alapítványának támoga­tásával budapesti kiránduláson vett részt. A Trungel Istvánná által vezetett csoport a kirándulás során megtekintette a Budai várat, a Mátyás templomot, a Parlamen­tet és a Halászbástyát. A diákok nagy ér­deklődéssel sétáltak végig a Szépművé­szeti Múzeum egyiptomi kiállításán. Szerződés-aláírás Miskolc (ÉM) - Miskolcon, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Re­gionális Parancsnokságán írták alá azt a megállapodást, mely a büntetés-végre­hajtási intézetek, valamint a vám- és pénzügyőrség együttműködését szabá­lyozza. A dokumentumokat december 7- én délután Rozsnyai Géza alezredes, re­gionális parancsnok, dr. Estók József dandártábornok, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, dr. Szalai László ez­redes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Kertész Sándor ezredes, a Balassagyarmati Fegy­ház és Börtön, és Galambos Ferenc ezre­des, a Heves Megyei Büntetés-végrehaj­tási Intézet parancsnokai látták el kézje­gyükkel. Felvételünkön a dokumentu­mok aláírásának pillanata. Együttműlödés Fotó: mmi Csomagról szavaztak - Mikulás volt benne Alsózsolca (ÉM) - A Mikulás alkalmá­ból minden alsózsolcai általános iskolás átvehetett egy Mikulás-csomagot, mely­hez a képviselő-testület döntése szerint az önkormányzat 200 forinttal járult. Az intézmények saját hatáskörükben el­dönthették kiegészítik e még az össze­get. Minden nyugdíjas megkapta a na­pokban azt a 2500 forintos vásárlási utalványt, melyet minden évben átnyúj­tanak az idős embereknek, enyhítvén az ünnepi kiadásokat. Az alsózsolcai ön- kormányzat idén mintegy 2 millió 83 963 forint értékű utalványt adott át a helyi nyugdíjasoknak. Az oldalt írta: Mészáros István telefon: 20/326-5966 Szerkesztette: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@inform.hu Minden kis lépést becsülni kell! Ha a város szégyenfoltjairól esik szó, először mindenkinek a Szondi-telep jut az eszébe Miskolc (ÉM - NZ) - A megye- székhely peremkerületeiről szóló sorozatunkban ezúttal, kilencedikként ismét egy hát­rányos, ha ugyan nem a leg­hátrányosabb helyzetben lévő körzet képviselőjével beszél­getünk. Dömötör Zoltán a te­lepek - Csorba, Máv, Szondi, Zsamai - és a Selyemrét vá­lasztói bizalmából tagja Mis­kolci város közgyűlésének.- A felsorolásból nyílegyenesen következik, hogy a város legsze­gényebb területét képviselem. Ha Miskolc szégyenfoltjairól esik szó, először mindenkinek a Szondi-telep jut az eszébe. Elég lehetetlen állapot az is, amely a Tiszai környékén a hozzánk ér­kezőket fogadja, beleértve a Ba­ross, a Szinva utcát, a MÁV-tele- pet. Az utóbbinál maradva itt a gondok abból adódnak, hogy míg a MÁV jobb korszakában lakásokat épített dolgozóinak, ma már anyagi helyzete nem en­gedi meg, hogy segítse ezek felújítását és az infrastruktúra hozzáigazítását a kor igényei­hez. Hiányzik a korszerű fűtés, a szénfútés füstje jócskán káro­sítja a környék levegőjét. A vál­toztatást magam is segítettem a képviselői alapból, így két ütem­ben sikerült több családot gázfű­téshez juttatni. A Váltó utcában pedig szennyvíz-beruházásban léptünk előre. Próbálok a MÁV- val is egyeztetni a helyzet továb­Dömötör Zoltán önkormányzati képviselő Fotó: Bujdos Tibor bi javítása érdekében - kezdi körzete helyzetének vázolását Dömötör Zoltán és hangsúlyoz­za: a kis lépéseket is meg kell becsülni. A Tiszairól a város- központ felé haladva a Selyemrét az első, viszonylag egységes képet mutató város­rész. A kiépülésekor biztató jö­vőt sugárzó terület mostanra elöregedőben van, mind a lakos­ság, mind a lakások tekinteté­ben. A képviselő szerint itt a la­kásokat megvásárló fiatal tulaj­donosok tudnak majd erőtelje­sebben újítani.- A Szondi-telepen a legkét- ségbeejtőbb helyzetben a körze­temben. Valami itt is elindult: az autóbusz-pályaudvar és a Baross út között még a múlt ciklusban megkezdődött a kolónia lakások szanálása és helyükbe korszerű lakáscsoport építése. Ez jogi és pénzügyi problémák miatt most megakadt. Remélem, elhárulnak az akadályok és tovább épülhet a tizennyolc lakásos blokk. Ez egy sajátos konstrukció a rossz kö­rülmények között élők számára: szociálpolitikai támogatáshoz, városi hozzájáruláshoz társul az érintettek munkája. A Csorba-telep és környéke ritkán lakott terület, itt csak akkor várható változás, ha az odavezető úton a ma még üres telkek új befektetők tulajdoná­ba kerülnek és tovább épülnek az ipartelepek. Hasonló a hely­zet a Zsarnai-telep felé menet is. Az újabb út máris lendítőleg hatott a vállalkozók számára. Tavaly felvetődött kremató­rium építése a repülőtér mel­lett, de ez a lakosság tiltakozá­sára lekerült a napirendről. (Azóta már megépült Gesztely- -Űjharangod térségében) - tájé­koztat a képviselő. A közelmúltban olyan hírek terjedtek a városban, hogy meg­szűnik a bolhapiac, a fogalom­má vált Zsarnai. A képviselő szerint valóban van befektetői érdeklődés a terület iránt, de még nincs döntés. Bolhapiac vagy a jelenlegi helyén vagy má­sutt de lesz, hiszen a világ min­den nagyvárosában van ilyen. E kérdéskörrel most egy, a polgár- mester által életrehívott bizott­ság foglalkozik.- Nagy valószínűséggel, az egyes számú választókerületen belül marad az ócskapiac, nem kizárt, hogy éppenséggel a jelen­legi helyén. A döntésben több tényezőt, körülményt kell majd figyelembe venni - állítja Dömö­tör Zoltán, aki nincs könnyű helyzetben, amikor a szűkös képviselői alapjából kell támo­gatást adni a körzetében lévő te­lepeknek és a Selyemrétnek. Igyekszik azt úgy tenni, hogy minél többen érzékeljék hatását. Sokkal több pénzre volna szük­ség a lakáshelyzet, és az infra­struktúra javítása érdekében.- Mint minden képviselő én is harcolok a magam területén a sajnos súlyos gondok megoldá­sáért, de azt tudomásul kell ven­ni nekem is, mint képviselőtár­saimnak is, hogy huszonhat vá­lasztási kerület van Miskolcon- mondja befejezésül a képviselő. Dömötör Zoltán önkormány­zati képviselő a Miskolci Víz­mű Rt. értékesítési igazgató helyettese. Három gyermek ap­ja. Van egy hobbija, eddig mintegy százötven fényképező­gépet gyűjtött össze, ezek kiál­lítására készül. * Köszönjük olvasóink eddigi ész­revételeit, hozzászólásait, vár­juk továbbra is javaslataikat. Köszönet az Első Miskolci Lions Clubnak Miskolc (ÉM) - Az Első Miskol­ci Lions Club a nemzetközi lions mozgalom tagjaként jószolgálati missziójának és céljainak megfe­lelően hagyományosan támogat­ja az elesetteket, az egészségügyi vagy szociális okokból rászoru­lókat, hiányban szenvedőket. De­cember 19-én, kedden egy ked­ves, meghitt teadélután kereté­ben a Miskolci Vigadóban öt fia­tallal együtt én is átvehettem Fi­tos Istvántól, az Első Miskolci Lions Club elnökétől - a Club és a Prímagáz Rt. jóvoltából - a ka­rácsonyi pénzadományt. Társaim nevében is szeretnék köszönetét mondani ezért a se­gítségért. Kívánom, hogy az „Oroszlánok” továbbra is tudják segíteni a tehetséges, de szociá­lisan rászoruló diákokat. Mind­nyájuknak jó egészséget, boldog új évet és munkájukhoz sok si­kert kíván: Kissné Tóth Éva, a miskolci Kossuth Lajos Gimná­zium és Pedagógiai Szakközépis­kola 12 c. osztályos tanulója. Szerény érdeklődés a közmeghallgatáson ** r. Rendbe tették az idén Arnót csapadékelvezetőit is Fotó: mmi Arnót (ÉM - DÜI) - A helyi kábeltelevízió képernyőjén élő adásban közvetített ar- nóti közmeghallgatás né­zőinek számát nem lehet pontosan megállapítani, mindenesetre tény: a de­cember 14-ére az általános iskola aulájába meghirde­tett képviselő-testületi ülé­sen mindösszesen nyolc vá­lasztópolgár jelent meg. Ennek ellenére személyeskedé­sig fajuló vita bontakozott ki a Dózsa György utcai, több évtize­de eltorlaszolt belvízelvezető árok ügyében. Kolenkó Gábor polgármester beszámolójában összességében pozitívan értékel­te az önkormányzat ez évi mun­káját, bár a költségvetés terveze­tét februárban még közel 8 mil­lió forintos hiánnyal sikerült el­készíteni, a község - a takarékos gazdálkodásnak és az önhibáju­kon kívül hátrányos helyzetbe került települések számára kiírt pályázaton elnyert összegnek köszönhetően, - nem szorult hi­telfelvételre. Az első falunap Millenniumi emlékpark és ját­szótér átadása, az első falunap megrendezése, négy mellékutca újraaszfaltozása, a sportpálya gyeptéglázása, az óvoda és is­kola épületének külső felújítá­sa, a fűnyírást és hóeltakarí­tást egyaránt szolgáló kis trak­tor beszerzése, számítógép vá­sárlása a védőnői szolgálat ré­szére, májustól a közcélú fog­lalkoztatás bevezetése - ezek mind a 2000. év eredményei, az intézmények folyamatos műkö­désének biztosítása mellett. A Megyei Területfejlesztési Ta­nácstól és más pályázati for­rásból az idén nyerte a legna­gyobb összeget az önkormány­zat, összesen 34 'millió forintot. A jövő évben a helyhatóság be kíván kapcsolódni a kormány­zat bérlakás programjába. Kiss János és Kerényi Bar­nabás az 1968-ban, az akkori tanács által magánszemély ré­szére eladott ingatlanon talál­ható, azóta betemetett, a fél fa­lu belvízének elvezetését szol­gáló árok esővíz-elvezető funk­ciójának helyreállítását köve­telte. Kolenkó Gábor polgár- mester válaszában kiemelte: a képviselő-testület évek óta fog­lalkozik az üggyel, a közel­múltban pályázaton sikerült el­nyerni 4 millió 250 ezer forin­tot belvízelvezetésre, ám a szakértői vizsgálatok, a hosszú egyeztetések után az érintett tulajdonos mégsem járult hoz­zá az árok kitisztíttatásához. Viszont - hasonló nagyságren­dű beruházás keretében - más ingatlanon, sőt ingatlanokon is megoldható a Kis-Sajóba törté­nő csapadékvíz elvezetés, a részletek kidolgozása jelenleg is folyamatban van. Az 1968-as tanácsi határozatot is magában foglaló jegyzőkönyv tanúsága szerint a vevő kötelezettséget vállalt az árok folyamatos tisz­tán tartására - érveltek a fel­szólalók, s elfogultsággal vádol­ták meg az ügyben a község el­ső emberét. Forró levegő Az indulatoktól, személyeskedő megjegyzésektől egyre forróbb levegőt Tóth Andor felszólalása hútötte le, aki Arnót-Sajópálfa- la-Sajóvámos-Szirmabesenyő útvonalon körforgalmú menet­rendi autóbuszok közlekedési lehetőségének a megvizsgálását javasolta. A polgármester kö­zölte: felveszi a kapcsolatot ez ügyben az érintett szervekkel, s örömmel jelentette be, hogy a tárgyalások eredményeként pár nap óta a 21.20-kor Ongá- ra induló Volán-busz bejön Ar- nótra is. Mielőbbi megoldás A közmeghallgatás utolsó fel­szólalójaként a választókerület országgyűlési képviselője, Lenártek András is a Dózsa György úti árok problémájá­nak mielőbbi megoldását sür­gette. Elmondta, hogy több íz­ben megkeresték már őt is pa­naszukkal a választópolgárok, ami tőle tellett, megtette, az ügy végleges lezárása az önkor­mányzat feladata. ígéretet tett arra, hogy ő is megkeresi a Borsod Volán vezetőit a körforgalmú autóbuszok ügyé­ben. Bejelentette: a vonatkozó törvény módosítása által Arnót község is az eredetinél na­gyobb összeget kap a gázköz­művek privatizációjából, s mindent megtesz majd annak érdekében, hogy az önhibáju­kon kívül hátrányos helyzetbe került települések számára a közelmúltban újból kiírt pályá­zaton Arnót község sikeresen szerepeljen. A közel félórás közmeghallga­tás után a képviselőtestület folytatta munkáját, a napirendi pontok között szerepelt egyebek mellett a jövő évi költségvetési koncepció megvitatása, a he­lyi közművek-közszolgáltatások igénybevételéért fizetendő térí­tési díjakról szóló rendeletek megalkotása, valamint az eskü­vők rendezésére is alkalmas is­kolai aula bérleti díjának meg­határozása.

Next

/
Thumbnails
Contents