Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

2000. november 15., szerda Miskolc és környéke / Hirdetés 6 Az ongai iskoláról - hét nyelven Onga (ÉM - MMI) - Nem sok általá­nos iskola dicsekedhet olyan kiad­vánnyal, mely az intézmény történe­tét, közelmúltját és eredményeit is­merteti az érdeklődőkkel. Ilyen „hét nyelven szólót" adtak ki nemrégiben Ongán. A település iskolája nemrégiben, a 2000/2001-es tanév elején vette fel Görgey Artúr nevét. Az intézmény a szeptem­berben kiadott prospektusában minden olyan információt közöl, melyek révén megismerhető mind a múltja, mind pe­dig a jelene. így például az, hogy a XX. század elején a református felekezeti is­kola államosítása után épült iskolát 1964-ben és 1980-ban újabbakkal bővítették. A tanulólétszám a század közepétől fo­lyamatosan növekedett, napjainkban 575 tanuló jár ide elsajátítani az alapokat. A kiadványban olvashatunk arról is, hogy az intézmény munkatervében kiemelke­dő helyet kapott a hagyományőrzés. Évente egy alkalommal „Bemutatkozik az iskola” címmel egész estét betöltő kulturális rendezvényen bizonyítják tu­dásukat a tanulók. Sok tehetséges diák került már ki az ongai iskolából, jó néhányan a sport terén jeleskedtek. Az ő neveiket, elért sikeres helyezéseiket is ismerteti a színes képekkel illusztrált kiadvány. Az iskolában az ismeretek elsajátítá­sát harminchat pedagógus és tizenhat technikai dolgozó segíti. A most megje­lentetett iskolai kiadvány érdeme - s ez aztán már végképp ritkaságszámba megy -, hogy a magyaron kívül hat (!) nyelven közli az információkat, neveze­tesen: angolul, németül, spanyolul, fran­ciául, szlovákul és oroszul. Az iskola a kiadvány címlapján Hirdetés Pereces a legszebb kertvárossá fejlődhet A kis jövedelmű családok áldozatával önerőből épült az infrastruktúra Miskolc (ÉM - NZ) - A perem- kerületek új útkeresésének, arculatformálásának lényege, hogy a nagyvárosban hagyo­mányaikat követve megtalál­ják saját helyüket, önálló kö­zösséggé formálódva egy ma­gasabb szintű egységen belül. Sorozatunkban eddig Görömböly- ről és Tapolcáról nyilatkozott dr. Molnár Pál, a Martintelepről Orosz Lajos, és Szirmáról Üszögh Lajos önkormányzati képviselő. Ezúttal Párkányi Zsolttal Észak- Kilián, Bulgárföld és Pereces képviselőjével beszélgettünk.- Pereces teszi ki mind a la­kosság számát, mind a terület nagyságát tekintve a választóke­rületem egyharmadát. Ennél az aránynál viszont jóval több probléma vár itt megoldásra. Ezenkívül az Észak-Kilián és a Bulgárföld tartozik hozzám. Je­lenleg a fő gond, leginkább a Bulgárföldön és Perecesen az óvodák túltelítettsége, 120-130 százalékos a kihasználtságuk. A három városrészben elég nehéz elfogadtatni, hogy egyformán képviselem mindegyikük érde­keit - nyilatkozik a képviselő.- Pereces sajátosságait vizsgál­va növekvőben van a lakosság száma, és változóban az összetéte­le, fiatalodott, csökkent a lumpen elemek száma. Igaz, sokat fejlő­dött az infrastruktúra, de még bő­ven van tennivaló. Húsz éve a te­lepen még alig-alig volt kiépítve az ivóvíz- és szennyvízhálózat, sá­ros utakon közlekedtünk, gázra nem is gondoltunk. Ma két utca kivételével mindegyik ellátott minden közművel. Hozzá kell ten­nem, hogy a jobbára kis jö­vedelmű lakosság óriási anyagi áldozatával majdnem minden örerőből készült. Az önerő persze úgy értendő, hogy a város nagy­mértékben hozzájárul ezekhez a költségekhez. Régi sérelmem, hogy nem megfelelő a peremkerü­letek ellátottsága, mindig itt tör­ténik a hátrébbsorolás, a lefara­gás a költségvetésből. Előrelépés volt a gázprogram megvalósulása ’94-ben - ez is önerőből - újságol­ja Párkányi Zsolt. Volt bányá­szok, kohászok laknak többség­ben a körzetben. Munkanélkü­liek, segélyre szorulnak, hacsak nem nyugdíjasok.- A munkanélküliséggel az a tapasztalatom, hogy az egyszerű kisember szégyell kérni. Néz­tem a segélyek alakulását: Pere­ces ugyan a város egyik legsze­gényebb része, mégis itt igénylik és kapják a legkevesebb segélyt. Sajátossága a telepnek, hogy erdők, dombok övezte hosszú völgyben épült ki.- Az elmúlt évek következet­len erdőgazdálkodása, a tarolás folytán a növényzet nem fogja fel a vizet. Fokozza a bajt, hogy nincs karbantartva a csapadék­elvezető rendszer. Sok a teendő az utak javítása terén is, azok 60-70 százaléka még zúzalékos. Új fejlemény, hogy a multik vá­rosbeli megjelenése után nincs egyetlen kiskereskedés Perece­sen, az Észak-Kiliánban és Bulgárföldön is alig akad. Bosszantó a vagyon elleni bűn- cselekmények elharapózása a kiskertekben. Az is felháborító, hogy felelőtlen emberek szemét­telepnek tekintik a város pere­mét, fájó probléma még a slummos foltok jelenléte a tele­pülésen. Egyszóval bőven van még tennivaló ahhoz, hogy Pere­ces Miskolc legszebb kertvárosá­vá fejlődjön, mert a természeti környezete, lakói többségének szorgalma erre predesztinálja - állítja Párkányi Zsolt, aki im­már 20. éve képviselői választóit az önkormányzatban, ’90 előtt a városi tanácsban. * A peremkerületeinkben lakók is sok speciális gonddal, problémá­val találkoznak nap mint nap, de természetesen eredményekben, örömökben is van gyakorta ré­szük. Sorozatunkat ennek tudatá­ban bocsátottuk útjára. Számí­tunk arra, hogy olvasóink nem hallgatják majd el véleményüket a leírtakról, sőt arra biztatjuk őket, hogy írják meg nekünk ész­revételeiket, javaslataikat, netán eltérő álláspontjukat is fejtsék ki. Fiatalos tévé minden korosztálynak Alsózsolca (ÉM) - Helyi televízió létrehozását kezdeményezte né­hány hete Németh Krisztián, aki­nek terve úgy tűnik valóra válik. A televízió ötletét eddig mindenki hasznosnak és megvalósítható­nak tartja, ám ahhoz, hogy min­den flottul működjön még nagyon sok mindent kell beszerezni és tisztázni a jogi viszonyokat.- A Moniker Kft.-vei való egyeztetés során abban egyez­tünk meg Barcsák Balázzsal, a társaság vezetőjével, hogy két­hetente egy órában - próbakép­pen - leadja műsorunkat, me­lyet a fiatalok készítenek Alsó­zsolcán a kulturális és sportese­ményekről - mondja Krisztián, aki egyébként az Egerben a Ta­nárképző Főiskolán az éven dip­lomázik. A televíziózás úgy tű­nik sok fiatal fantáziáját meg­mozgatta, hiszen a péntek dél­utáni megbeszéléseken mindig új arcok jelennek meg.- Ezt a televíziót hobbiból csi­náljuk. A stábértekezleten min­dig kiosztjuk, a következő hetek­ben ki készíti a riportokat, ki lesz az operatőr - mondja. A jelentkező amatőröknek ezért Szilágyi Anita újságíró minden találkozás alkalmával pár órán keresztül az alapvető televízióst tanítja számukra.- A fiatalokon látszik az igye­kezet. Amennyiben kitartanak és komolyan részt vesznek a he­lyi televízió munkájában, meg­tanulják az alapvető televíziós ismereteket, trükköket - állapít­ja meg a riporter, aki úgy véli, némelyik fiatal igazi tehetség. A televíziósok munkájában nagy segítséget jelent Ézsöl Katalin if­júsági referens, aki rengeteg öt­lettel látja el a fiatalokat.- - Mivel a kezdeményezés vi­szonylag új, ezért a technikai háttér jelenti az igazi akadályt. A Közösségi Ház megbízott veze­tője, Szaláncziné Somos Zsuzsa maximálisan eleget tesz kéré­seinknek, biztosítja a helyet és a munkához a meglévő technikát - fejti ki a tanítónő. A fiatalok ígéretet kaptak Szalai Józseftől, a Csavar és Húzottáru Rt. ügyvezető igazga­tójától, hogy segít a műszaki fej.- lesztésben.- Szeretnénk, ha ez a televízió olyan lenne mint a flört. Az adott pillanatban mindkét fél­nek jó, és utána sincs következ­ménye - teszi hozzá mosolyogva Krisztián. NÁLUNK NINCS OLCSÓBB! KERESSE KEK-FEHER AUTÓINKAT! Személy-, teherfuvarozás, autómentés. Eladó Miskolctapolcán, 188 m’ haaznoa alapterületű. ' eltolt aalntű, riasztóval védett, gézkazánnal fűtött caaládi ház, garézzmal, 557 m’-ea rendezett kerttel a Szathmári 10. ez. alatt, teljes bútorzattal vagy anélkül. Érd.; 48/310-711.. telefonálómon a /71-35 vagy a /74-24-es melléken, munkanapokon 6-14 éráig. Az „Alapítvány a Felsőzsolcai 2. sz. Óvoda Gyermekeiért" Felsőzsolca, Park u. 3., köszönettel fogadta az 1999. évi SZJA 1 %-ából befolyt 84 725 Ft-ot, melyet az alapító okiratban foglalt célokra használunk föl. Utazási Iroda rs ajánlatai: Advent Prágában (miskolci indulással) dec. 8-10. 14 900 Ft Szilveszter Horvátországban dec. 30-jan. 2. 22 900 Ft -t- autóbusz Miskolcról Szuper akció.Tunéziában; 1 hét 4 éj árán 54 900 Ft. 2 hét 9 éj árán 65 900 Ft. 3 hét árán 77 900 Ft. Új Golden Tours, Miskolc, Széchenyi u. 26. (a Színházzá' szemben) TelVFax: 46/506-088, 46/506-089. Rendkívüli redőnyvásár! Egyes termékeink 20-40% kedvezménnyel! Mini tokos és maxi redőnyök, szalagfüggönyök, harmonikaajtók, reluxák, | plisszék, napellenzők, i; hevederzárak, roletták. Árnyékolástechnikai Szaküzlet Miskolc, Szamos utca 19. Tel.: 46/337-891 Mobil: 06-20/970-8661. Számítástechnika Szerviz J Oktatás | lr ax Beléptetőrendszerr* Tel: 46/501-080 www.cprax. Itlinkei holnap is megtalál l AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A MEGYE LEGNAGYOBB PÉLDÁNYSZÁMÚ NAPILAPJA HIRDESSEN BENNE! Köszönet az 1 % -ért! „Az egészséges életmódért, az ifjúságért. Répáshutáért” Közalapítvány Kuratóriuma köszönetét mond a szülőknek, támogatóknak, akik 1999-ben személyi jövedelemadójuk 1%-át (98 141 Ft) alapítványunk javára ajánlották fel. Felhasználása az alapító okiratban foglaltak szerint, alapítványunk céljának megfelelően történt, i Támogatásukat ezúttal is j köszönjük. A Szent István Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány tisztelettel köszöni meg mindazok támogatását. akik SZJA 1 %-ával hozzájárultak az alapítvány működéséhez. Az ebből származó összeget a sportpálya felújítására használtuk fel. Támogatásukat ismételten megköszönjük, és felajánlásaikat továbbra is szívesen fogadjuk az alábbi számlaszámra: Szent István Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány 545-00112-10000159 Felsőzsolca i és Vidéke Takarékszövetkezet j Adószám: 18402366-1-05. Ravasz Tiborné, a kuratórium elnöke. 9002 □ pro|»n» i számítástechnika Projen-Nettó wet?áruház: www.projen.net www,projen.net www.projen.net 3 525 Miskolc, Kazinczy út 20. (46) 414-288 3525 Miskolc, Széchenyi út 14. (46) 411-188 Köszöntse On is Szeretteit! az-bán Jókívánságait feladhatja személyesen: Miskolc, Széchenyi út 15-17. és Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. alatt található irodánkban. Vagy postán, befizetést igazoló szelvénnyel címünkre: Eszak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. Fekete-fehér hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) óra: 500 Ft Színes hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm] ára: 700 Ft Ön is hirdethet az Hajdú JózsefKurysné Torma Zsuzsa Oszterman Ferenc Takácsné Hetei Vera ® 46/414-022/402 * 06-20-9589-922 e-mail dm: hajdujGiscomp.hu ® 46/414-022/404 * 46/414-022/401 ff 46/414-022/412 | 06-20-3208-002 e-mail dm: kurysne0iscomp.hu e-mail dm: osztermann0iscomp.hu e-mail cím: takacsne0iscomp.hu 06-20-9671-344 | 06-20-9147-186

Next

/
Thumbnails
Contents