Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-05 / 234. szám
Két lépésre Koncert Az egyház nem ellenzi Varnus Xavér fellépését /5 Köszöntötték Szili Józsefet ünnepelték tanítványai /8 IDŐJÁRÁS: Többórás napsütés Nappal 22 - 25 °C Éjszaka 8 - 13 °C Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén napilapja ÁRA: 37 Ft, előfizetőknek: 26,90 Ft . október 5., csütörtök 56. évfolyam, 234. szám Megjelenik.- 53 000példányban Figyelemfelkeltő győzelem Miskolcon Miskolc (ÉM) - A női kosárlabda NB I 3. fordulójában tegnap hazai környezetben játszott a DKSK: a piros-fehérek a nyáron alaposan megerősödött BSE-t fogadták, amely vereséggel volt kénytelen távozni a városi sportcsarnokból, ugyanis Miien Vukicsevics lányai 97-86 arányban legyőzték őket. /10 Programok a foglalkoztatásra Miskolc (ÉM) - Források átcsoportosításáról is döntött tegnap a megyei Munkaügyi Tanács. Az aktív munkaerőpiaci eszközök működtetésével augusztus végéig a rendelkezésre álló 3,9 milliárd forint 92 százalékát támogatási szerződésekre lekötötte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ. Az aktív munkaerőpiaci eszközök segítségével mintegy 29 ezer embernek biztosítottak átmenetileg vagy véglegesen állást. /3 Általános az elöregedés falun, városon Mezőkövesd és Sárospatak térségében minden negyedik-ötödik ember időskorú Miskolc (ÉM - ML) - Korösszetétel szerint öregedett Borsod- Abaúj-Zemplén lakossága az elmúlt évtizedben. Ez év elején a statisztikai összesítés szerint a megye 730 ezer fős népességének 19,4 százaléka 14 éves vagy fiatalabb, 61,3 százaléka számít aktív korúnak (15-59 éves), míg 19,3 százaléka 60 éves és idősebb. A lakosság elöregedése - az Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA)- Október 12-től kezdi a nagyszüretet a Tokaj Kereskedőház Rt., ám az aszúszemeket már kilencedikétől fogadják - tájékoztatta lapunkat Hegedűs Zoltán, a cég vezérigazgatója. Mint lapunkban korábban tudattuk, a kormány idén másfél milliárd forintot biztosít a hegyaljai szüret zavartalan lebonyolítására, és a jó minőségű szőlőtermés felvásárlására. Ennek terhére veszi át az állami tulajdonú részvénytársaság a szőlőtermelőktől a 19 fok feletti szőlőt a következő hetekben. Az igazgató elmondta, három átvevőhelyen: Tolcsván, Szegiben és Tarcalon várják az eladó szőlővel rendelkező gazdákat. A szőlőt csak azoktól a termelőktől veszik át, akikkel szerződést kötöttek, vagy a napokban kötnek ilyet. A megállapodásokat a kereskedőház sátoraljaújhelyi központjában, a tolcsvai irodában, a szegi pincészetnél, a tarca- li kutatóintézetnél, valamint a mádi hegyközség irodájában lehet megkötni mától vasárnapig an - Borsod-Abaúj-Zemplénben is több évtizede megfigyelhető jelenség. Bár az időskorúak aránya megközelíti a magyarországi átlagot, megyénk ennek ellenére mégsem számít az öregek megyéjének, miután viszonylag magas a gyermekkorúak száma. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye után nálunk születik a legtöbb gyerek. minden nap, reggel 9 és délután 4 óra között. A Tokaj Kereskedőház Rt. a 19 fok feletti szőlő kilójáért 60 forintot, a 20 fok felettiért 70 forintot, a 21 fok felettiért 84 forintot, a 22 fok felettiért 99 forintot fizet, 22 mustfok fölött fél fokonként emelkedik az ár, a legtöbb pénz a 25 fokos szőlőért jár, ott kilónként 129 forintot vehetnek át a termelők. Az első osztályú aszú kilója 1400, a másodosztályú 1200, míg a harmad- osztályú 1000 forintot ér. Hegedűs Zoltán ígérete szerint november 30-áig minden szerződött termelő megkapja a pénzt az átadott szőlőért vagy aszúért. Akkor: szüret Fotó: Puskár Tibor térségében minden negyedikötödik ember időskorúnak számít. Ez a két kistérség - amelyekben a lakosság 23,3, illetve 20 százaléka nyugdíjaskorú - vezeti napjainkban Borsod-Abaúj- Zemplén öregségi ranglistáját. Ezzel szemben a legfiatalabb vidék, ahol száz emberből alig több mint tizenöt töltötte be a hatvanadik életévét, TiszaújváKamerák előtt Miskolc (ÉM) - Októberi soros ülését tartja ma a miskolci képviselő-testület. A közgyűlés napirendjén többek között önkormányzati lakások eladásával, a tapolcai strand üzemeltetésével, új okmányiroda kialakításával kapcsolatos előterjesztések szerepelnek. A legfontosabb kérdésekkel - amelyek vitáját a városi tévé teljes egészében felvételről közvetíti - a testületben helyet foglaló pártok közül többen már tegnapi sajtótájékoztatóikon is foglalkoztak. /3 Miskolc (ÉM) - A szőlő- és bortermelőknek tudomásul kell venni, hogy a bor augusztustól jövedéki termék. A lapunknak nyilatkozó szakértő a vámosok tapasztalataira hivatkozva mondta el: a törvény előírásait nem minden gazda veszi komolyan. Egyebek között arról beszélt, hogy a borjövedékkel kapcsolatos eljárásaik során - tudva azt, mekkora a bizonytalanság a szőkét régió a gazdaságilag már nem aktívnak számító korosztály létszámát tekintve jelentősen meghaladja a Magyarországon tavaly regisztrált 19,7 százalékos átlagot, addig Borsod-Abaúj-Zemplén többi kistérsége elmarad ettől. (Figyelemre méltó egy 1941-ből származó adat: az ország lakosságnak akkor alig tizede, pontosabban 10,7 százaléSzezonkezdet Miskolc (ÉM) - „Szerintem így néz ki egy színház, azt csináljuk, amit jónak gondolunk - csak lenne egy kicsivel több pénzünk.” - így foglalja össze Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a nagymúltú teátrum jelenlegi helyzetét. Drasztikusan kevesebb a pénz, spórolni kell. Az önkormányzati támogatást tekintve az alsóbb régióban vagyunk, úgy ahogy a megyében is szinte minden területen kevesebb bért kapnak az emberek, mint az országban másutt - fogalmaz a direktor, akivel a szezonkezdet apropóján beszélgettünk. /8 lőtermelők körében - minden méltánylást érdemlő körülményt figyelembe vesznek. Jövedéki bírságra számíthatnak azonban azok, akik nem rendelkeznek hitelesített pincekönyvvel. A szakember elismerte ugyanakkor, hogy valóban sok az adminisztrációs kötelezettség. Az adminisztrációs terhek a jogszabályi változás kapcsán a későbbiekben várhatóan csökkennek. /7 országos tendenciához hasonló- Mezőkövesd és Sárospatak ros és környéke. Míg az előző ka volt hatvan éven felüli.)/3 Őszidő Fotó: Vajda János Hegyalján október 12-től kezdődik a nagyszüret A szőlővel el kell számolni