Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-05 / 234. szám

2000. október 5., csütörtök Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Siklós Máriát kizárták. A Budapesti Épí­tész Kamara kizárta tagjai sorából Siklós Mária építészt. A kamara etikai fegyelmi bizottsága megállapította: Siklós etikai vét­séget követett el azzal, hogy közvetlen megbízásra vállalt és készített vázlatterve­ket az új Nemzeti Színház építéséhez. • Robbanás Kalinyingrádban. Robbanás történt szerdán hajnalban Kalinyingrád belvárosában, nem messze a Balti Flotta főhadiszállásától. Személyi sérülés nem történt. A robbanás helyén bombatölcsér keletkezett. Orbán: Magyarország nincs veszélyben Budapest (MTI) - Orbán Vik­tor miniszterelnök szerint még a héten ki kell alakítani az új, egységes koalíciós ál­láspontot a szövetkezeti tör­vény módosításáról. A kormányfő a Magyar Rádió­nak adott szerda reggeli interjú­jában úgy vélekedett, hogy a magyar mezőgazdaság egészére összességében kedvezően hat, ha a külső üzletrészek tulajdonosai hozzájutnak tulajdonukhoz. A miniszterelnök közlése szerint a jelenlegi helyzet alkotmánysér­tő, amit orvosolni kell. Nem kell készültség A jugoszláviai helyzet kapcsán Orbán Viktor cáfolta, hogy Ma­gyarországot bármiféle veszély fenyegetné. Közölte: nincs szük­ség sem a honvédség maga­sabb készültségére, sem pedig a NATO erőteljesebb jelenlétére. A miniszterelnök megerősítet­te, hogy összkormányzati jóvá­hagyás, tehát az ő egyetértése is szükséges a honvédség táborno­ki karában tervezett személyi •változásokhoz. Ennek kapcsán a kormányfő közölte: minél több fiatal, idegen nyelveket beszélő tábornokot szeretne, és állás­pontja szerint sokkal szigorúbb biztonsági ellenőrzésre is szük­ség van. A prágaiakért A Prágában őrizetbe vett ma­gyarokról szólva Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy az érintettek nem lépték át a tör­vény határait, ez utóbbi eset­ben is diplomáciai lépéseket tesznek annak érdekében, hogy az eljárások itthon folyjanak le. A miniszterelnök szerint az áll a Világbank elleni tüntetések hátterében, hogy a modern pénz­ügyi rendszerben, ha a tőke el­bizonytalanodik egy adott or­szág felől és kivonul onnan, ak­kor az egész régió válságba ke­rülhet. Kukely a G4-ek elnöke i- ISIH-IHpHHMIlt Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós iszabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztők: . aktuális: Bánhegyi Gábor (240-es mellék, banhegyi@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) térség: Buzafalví Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@iscomp.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadö elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pl.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesltőínél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austría Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint, A lap példányonkénti ára hétlő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telelőn: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzúnk meg és nem küldünk viaszai Pozsony (MTI) - Kukely Mártont, a MÁV vezér- igazgatóját (képünkön) választotta elnökévé szerdán a közép-európai országok vasúti társasá­gait egyesítő csoport, a G4-ek vezérigazgatóinak Pozsonyban ülésező tes­tületé. A G4-ek csoportja az osztrák, a magyar, a horvát és a szlovén vasúti társaságokból alakult meg 1992-ben, Bécsben, azóta pedig a térség több országa csatlakozott hozzá. A csoporthoz tartozó or­szágok elsősorban az EU-csatlakozással kapcsolatos elvárásokhoz való igazodás je­gyében igyekeznek átalakítani és egybe­hangolni vasúti rendszereiket. Rendőrök a bányában, a torlaszoknál Egyre többen követelik Milosevic távozását Jugoszlávia-szerte Kutatás-fejlesztésre Budapest (MTI) - Kutatás-fej­lesztésre legalább 19 milliárd fo­rintot kíván a kormány 2002-ben fordítani - erről Pokomi Zoltán beszélt a Matáv nemzetközi táv­közlési konferenciájának nyitó­napján. Az oktatási tárca vezető­je emlékeztetett arra, hogy jövő­re e célra mintegy 17-18 milliárd áll rendelkezésre. Ezzel az összeggel nem közvetlenül kí­vánják finanszírozni a felsőokta­tási intézményeket, azt szeret­nék elérni, hogy konzorciumok jöjjenek létre az egyetemek, a fő­iskolák, a kutatóintézetek és a vállalatok között. Szólt arról is, hogy az iskolák­nak 2003-2004-ig kell megfelelni­ük a taneszköz- és felszerelésjegy­zéken felsorolt szempontoknak.- Ettől egyelőre 50-60 milliárd forintnyi távolságra vannak az oktatási intézmények - jegyezte meg Pokorni Zoltán. A minisz­ter az európai uniós csatlakozás kapcsán közölte: a jogharmoni­záció területén az oktatásügy­nek nincs tennivalója, a magyar előírások megfelelnek az uniós normáknak. Tanácstalanság ellen: biztosítási kerekasztal Kaposvár (MTI) - Biztosítási kerekasztal létrehozását kezde­ményezi a Magyarországi Bizto­sítottak Egyesülete - jelentette be szerdai kaposvári sajtótájé­koztatóján Szöllősi Istvánná, a civil szerveződés elnöke. Az alig egy éve megalakult egyesület vezetője azért tartaná fontosnak egy egyeztető, véleményező fó­rum megalakítását, mert meg­ítélése szerint ma Magyarorszá­gon meglehetősen eltérőek, s ezáltal nehezen értelmezhetőek a biztosítási piacon jelen lévő cégek ajánlatai, s ez számos pa­nasz forrása.- A biztosítottak nem tudják, kihez forduljanak esetleges pa­naszaikkal, márpedig a pana­szok az utóbbi egy évben az egyesület ismeretei szerint mint­egy 25-30 százalékkal emelked­tek - jelentette ki az elnök. Tisza: felmérik a veszélyeket Ungvár (MTI) - A Tisza víz­gyűjtő területén található poten­ciális szennyezőforrások felmé­résével és az ezen alapuló közös nemzetközi megelőző program kidolgozásával foglalkozó kétna­pos, háromoldalú ukrán-ma- gyar-román szakértői egyeztető tárgyalások kezdődtek szerdán az ukrajnai Kárpátalja megye székhelyén, Ungváron. Gönczy János kormánybiztos, a magyar delegáció vezetője be­vezető előadásában kiemelte: a feleknek olyan egységes, közös tervcsomagot kell előkészíteni­ük, amelyre nemzetközi pénzfor­rásokat lehet felhasználni, hogy minél hamarabb elkezdődhesse­nek az építkezések elsősorban a felek felméréseiben potenciáli­san legveszélyesebb szennyező­forrásként meghatározott objek­tumokon. Belgrád (MTI) - Rendőrök ha­toltak be Szerbiában a Belg­rád közelében lévő Kolubara bányába, és annak ötödik napja sztrájkoló dolgozói kö­zül többeket letartóztattak. A bányászok, akik a napok óta tartó polgári engedetlenségi kampányban vesznek részt, azt követelik, hogy Slobodan Milo­sevic államfő ismerje be a 11 napja tartott elnökválasztáson elszenvedett vereségét, és adja át a hatalmat az ellenzék jelölt­jének, Vojislav Kostunicának, akit széles körben győztesnek tartanak. Szerdán egyébként folytatód­tak és szaporodtak Jugoszláviá­ban a három napja kezdett tilta­kozó akciók, azaz a sztrájkok, tüntetések. Milosevic szülővárosában, Po- zarevacban a nagy erőkkel meg­jelent rendőrség számolt fel egy Kostunica, hívei előtt ellenzéki úttorlaszt. Erőszak al­kalmazására nem került sor, de a hatóság emberei igazoltatták a torlasz létrehozásában részt vett járműtulajdonosokat. Vojislav Kostunica kedden es­te Kragujevacban megerősítette, Fotó: APA/EPA hogy Slobodan Milosevicnek tá­voznia kell a hatalomból annak érdekében, hogy a nyugalom helyreálljon Szerbiában. A Szer­biai Demokratikus Ellenzék (DOS) jelöltje 40-50 ezer híve előtt beszélt. 19 milliárd forint Az oktatáspolitika irányítója, utalva az Európai Bizottság or­szágjelentésére, amely a ma­gyar oktatás gyengéjeként em­líti a rendszer tartós alulfinan­szírozottságát és az alacsony pedagógusbéreket, elmondta: ismert problémáról van szó, a feladat ezeknek az évtizedes tendenciáknak a megfordítása. Rámutatott: az uniós csatlako­zás sikere nagymértékben mú­lik az emberi erőforrás, a felső- oktatás, a szakképzés színvona­lán, továbbá azon, hogy a ma­gyar munkaerő képzettségét milyen mértékben tudjuk nö­velni. Első tévévitájukat tartották Bostonban az amerikai elnökjelöltek. A demokrata A1 Gore alelnök és a republikánus George Bush texasi kormányzó egyaránt igyekezett kifejteni programja leghangsúlyosabb elemeit. Fotó: apa/epa ff Uniós csatlako­zásunk sikere az oktatás színvonalán, a munkaerő képzettségé­nek növelésén mülik Pokorni Zoltán ........ ff Egészségügyiek béljuttatása Budapest (MTI) - Az egész­ségügyiek 15 milliárd forin­tos rendkívüli bérjuttatásá­nak júliusi kifizetéséből ki­maradt dolgozók részesülnek elsőként a még rendelkezésre álló 5,1 milliárd forintból - határoztak az ágazatban mű­ködő szakszervezetek szer­dán a tárca vezetőivel folyta­tott megbeszélésen. Megállapodtak, hogy a mi­nisztérium felméri, hogy mennyi pénzt kell fordítani bérarányos kifizetésükre az 5,1 milliárdból. Az érdekképviseletek ve­zetői október első felében is­mét találkoznak Gógl Árpád egészségügyi miniszterrel, hogy e számok ismeretében döntsenek az 5,1 milliárd fo­rintból még fennmaradó rész szétosztásának alapel­veiről. Hosszabb őszi szünetet... Budapest (MTI) - Egyhetes őszi vakáción pihenhetik ki magukat a diákok, ha az isko­lák elfogadják az oktatási tárca javaslatát és október 30-ra, hét­főre, valamint 31-re, keddre is tanítási szünetet adnak. Kör- nyei László közoktatásért fele­lős helyettes államtitkár szer­dán Budapesten elmondta: a tanév rendjéről szóló miniszte­ri rendelet szerint november 1- jétől 5-ig tartana az őszi szünet. A vakáció meghosszabbítására azonban megvan a lehetőségük az oktatási intézményeknek, ugyanis a közoktatásról szóló törvény szerint öt tanítás nél­küli munkanappal szabadon gazdálkodhatnak. A HEL kíváncsi a HM anyagi támogatásaira Budapest (MTI) - A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája (HEL) kéri a Honvédelmi Minisztériumot (HM): hozza nyilvános­ságra, hogy az elmúlt években milyen tö­megtájékoztatási fórumok kaptak a szak­tárca pénzeiből. A liga minderről szerdán közleményben tájékoztatott, annak kap­csán, hogy egyes sajtóhírek szerint a mi­nisztérium pártújságot pénzelt. Földrengés, pánik Ankara (MTI) - A Richter-skála szerint 4,7-es erősségű földrengés sújtotta szerdán Törökország délnyugati részét. A földmoz­gás pánikot keltett a lakosság körében, többen az ablakon ugrottak ki lakásukból. Harmincegy személy megsérült. A sérül­tek többségét kórházban látták el, és már távoztak is. A NAP FOTÓJA

Next

/
Thumbnails
Contents