Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-04 / 233. szám
2000. október 4., szerda Szónok Katalin Mádon lakik, érdekli a divat és a modellpálya, nagyon szeret táncolni. Fotfi. Séllei Zsolt Elzárva a bűnbeeséstől Kampala (MTI) - Ugandában letartóztattak és bíróság elé állítottak egy ártatlan (Innocent) nevű férfit, mert öt éve bezárva tartotta családtagjait, hogy ne legyen lehetőségük a bűnbeesésre. A 40 éves In- nocent Bitungwabahiro a Jézus Krisztusnak, az Üdvösség Királyának Tekintélye nevű keresztény szekta tagja. A Rukungi- ri vidékére való férfi ellen tiltott szövetkezésben való részvétel címén is vádat emeltek. A múlt héten őrizetbe vett ember úgy vélte, hogy ha családja érintkezhetne a külvilággal, akkor ki lenne téve a bűnnek és megakadályozhatná az ő mennybejutását. Jobbnak látta hát, hogy bezárva tartsa őket a házban. Ölben az öleb. Fotó: Elek Emil ÉSWHHttnMRSZto# Napról napra 16 Római kori hajók Olbia (MTI) - Tíz, a római kor végéről való hajót fedeztek fel a tengerfenéken a szardíniái Olbia kikötője előtt. Rubens D’Oriano vízalatti régész szerint a hajókat valószínűleg azok a vandálok gyújtották fel, akik az V. században kifosztották a Szardínia keleti partján fekvő várost. A felfedezés azért jelentős, mert bepillantást enged egy meghatározott történelmi eseménybe és persze az antik hajóépítő technikába - mondta a régész, akit az AP idézett. A kereken 30 méter hosszú vízi járművek, amelyeken égés nyomait találták meg, valószínűleg kereskedelmi hajóként szolgáltak a birodalom végnapjaiban. A roncsokhoz lemerült búvárok emberi csontokat, olajmécseseket, érméket, Ozirisz egyiptomi istenség egyik szobrát és egy bronzszobor töredékeit találták meg. Ugyanezen a környéken találtak öt hajóroncsot a XIII. századból is. Gyöngyös uszály Lenyűgöző lehetett a látvány: nyolc méter hosszú uszály ékesítette Jakucs- ka Edit menyasszonyi ruháját. Méltán is volt rá büszke a vőlegény, Varga Árpád. A Bittereket és a gyöngyöket irigylésre méltó türelemmel egy egész télen át varrta az uszályra Czomba Tímea. Edit, aki virágbolti eladó, boldogan mesélte: menyasszonyi csokra meglepetés volt, főnökei, Gál István és Szabó Veronika kötötték neki ajándékba a különleges zöld színű, illetve vakító fehér rózsából, szavannazöldekkel díszítve. Edit egyébként akkor határozta el, hogy gyönyörű, hosszú uszálya lesz, amikor először látta a tévében a Sissy című filmet. Fotó: Csutkái Csaba Nehezek a csontjaim, túl sok az izmom Washington (MTI) - A test zsírtartalmának a mérése jobb módszer annak megállapítására, hogy valaki egészségtelenül túlsúlyos-e, mintha csak a testsúlyt és a magasságot vennénk figyelembe - állítják amerikai orvosok. Sokszor még a normális testsúly-testmagasság arányt felmutató emberek szervezetében is több lehet a zsírszövet aránya az egészségesnél. A neves táplálkozástudósok azt javasolják, hogy az emberek és orvosaik ne csupán a testsúlyt, hanem a testben lévő zsírszövet mennyiségének alakulását is kísérjék figyelemmel. A test zsírszövetmennyiségének mérése jobb útmutató a páciens kezelésében - állítja Steven Heymsfield, a New York-i Columbia Egyetem elhízással foglalkozó orvosa. Az amerikai egészségügyi kormányzat szerint az amerikaiak 18 százaléka kimondottan kövér, legalább 55 százalékuk pedig túlsúllyal küzd. Amerikához azonban már számos más fejlett ipari ország is felzárkózott. A kövérség erősen kapcsolatba hozható a cukorbetegséggel, a szívbetegségekkel, valamint bizonyos fajta rákbetegségekkel is. Heymsfield doktor és a Shape of America mozgalom adatai szerint egy 20-39 év közötti felnőtt nő testében a zsírszövet aránya 21-33 százalék között mozog egészséges esetben. A férfiaknál ugyanebben a korcsoportban a 8-20 százalékos zsírszövetarány tekinthető normálisnak. Ez az arányszám a kor előrehaladtával enyhén emelkedik. A testben a zsírszövet aránya több módon is megállapítható: például a zsírpárnaméréssel, amikor is egy víztartályba merítik a pácienst és mérik a vízkiszorítást, vagy a bioelektromos ellenállás mérésével. A világon a legtöbb orvos általában a testtömegindexet (BMI) használja annak kimutatására, hogy valaki túlsúlyos, vagy kövér. Váratlanul eltűnt a lepedő A képviselő és a leplezetlen riporternő esete a tévé előtt Helsinki (MTI) - A meztelen valósággal szembesült egy finn konzervatív honatya, amikor interjút adott Linda Lampenius hegedűművésznek, a finnek szexszimbólumának. Az AFP jelentése szerint a hölgy teljesen ruhátlanul fejezte be a beszélgetést, amikor Ben Zyskowicz parlamenti képviselő volt a vendége. A Gyerünk az ágyba Lindával! című talkshow-sorozatában a riporternő általában mindössze egy lepedőt visel, miközben a finn gazdasági és politikai élet kiválóságait faggatja. Az Ilta Sanomat című helsinki lap cikke szerint legutóbbi interjúja végén Linda ledobta magáról a leplet is és valóban az ágyába invitálta a politikust, aki azonban a politikai korrektségre hivatkozva elutasította a meglepő ajánlatot. Nem volt könnyű helyzetben a kamerák kereszttüzében a politikus, aki jól vizsgázott a felettébb szokatlan helyzetben. A képviselő látszólag egyáltalán nem jött zavarba, jól palástolta érzelmeit, és az adás végén csak annyit mondott, hogy meglepődött, amikor a hölgyről váratlanul eltűnt a lepedő is, ami a ruhát helyettesítette. A Linda Bravó művésznéven is ismert hegedűművész-ri- porternő, akiről aktfotók jelentek meg a Playboyban, továbbá szerepelt a Baywatch című tévésorozatban is, kijelentette, hogy nincs természetesebb az életben a meztelenségnél. A finn televízió vezetői azonban ezzel csak leplezetten értenek egyet, s ezért az YLE állami adón október 5-én műsorra tűzött riportból a szerkesztők kivágták az interjú meztelen slusszpoénját - írta az AFP. A talkshow producere szerint a sorozat érdekességét növeli az erotikus képek és az intellektuális lényeg közti ellentmondás. { umpmg. Halált megvető átorsag kell ahhoz, hogy a 48 méter magasból levesse magát valaki, márpedig a jumpingo- zók Nyíregyházán ezt gyakran megteszik. Fotó: Elek Emil 25 éve otthon London (MTI) - Egy brit férfi már 25 éve nem hagyta el a lakását, mert any- nyira kövér. Nem mintha Jack Taylor, a Bradfordban élő volt birkózó 320 kilója ellenére nem tudna mozogni. Attól tart azonban, hogy ha az utcán mutatkozna, rendkívüli kövérségével elterelné az autósok figyelmét és balesetet okozna. Az 55 éves exbirkózó 1975-ben ment el utoljára hazulról. A Sun című bulvárlapnak elmondta: olyan régóta van otthon, hogy már teljesen megszokta és nem kívánkozik el. Nem is magányos, mert van egy barátnője, aki bár nem kövér, de szép dundi. A hölgy viszont már kezdi unni, hogy mindig csak otthon ülnek, és szívesen eljárna szórakozni. Jack ezért nem tartja kizártnak, hogy egy napon mégiscsak kimozdul hazulról barátnője kedvéért. Automata kutyáknak Amszterdam (MTI) - Ételautomatákat állítanak fel kutyák számára Amszterdamban, a világon elsőként. Az újítás október 4-én startol, az állatok napján, amikortól a séta közben megéhező ebeknek süteményt és egyéb harapnivalót vásárolhatnak gazdáik az utcán felállított automatákból. A nyitás napja akciós: ingyen adják a falatokat az automaták, azután pedig 400 magyar forintba fog kerülni egy-egy adag kutyasnack. A gyártó büszkén hirdeti, hogy a világ első kutyaeledel-automa- tái az amszterdamiaké - jelentette a DPA.