Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-28 / 253. szám

2000. október 28., szombat Életkép 9 Óriási plakátok Dobos Klára Egyik kedvencem a szétlőtt mobiltelefon. Nem azért, mert annyira jel­lemző agresszív korunkra, hanem mert nagyon ötletes. Ugyanis szegény telefont azért roncsolta szét a golyó, mert „ túl sokat tudott". Mindenképpen mosolyra fakasztó, üdítő „sziget" ebben az ötlettelen-érdektelen- bugyuta-hazug óriásplakát-tengerben... A másik kedvencem igazán eredeti, frap­pánsan játszik művészettel és vallással (nem is lenne rossz a vizuális nevelés szempontjából ilyen műveket rakni a hatalmas állványokra): Leonardo Utolsó vacsorája mosogatógép-rek­lámként arra figyelmeztet, hogy valakinek a végén mosogatni kell. Bevallom, nem sikerült felháborodnom, sőt, ha akarom, szentül meg tudom magyarázni: Jézus kereszthalálával a szennytől szabadította meg az emberiséget, mondhatni magára vállalta a mosogatást. De, aki ennek ellenére szentségtörést kezdene emlegetni, ne tegye: egyetlen példány van a képből, s már az sem látható, ugyanis bezárt a budapesti Hősök terén megrendezett óriás­plakát-kiállítás. A fotók azonban felidézik a kiállítást, s a tanulság marad. Az első máris az, hogy a plakátcsinálás is művészet - pláne, ha abból indulunk ki, hogy a plakátok készítésére a szervezők művészeket kértek fel. A másik, hogy bizony a művészet igen csak pénzfüg­gő, ily módon reklám függő, mert a reklám a pénzért (pénzből) van, s ezt az egyik plakát igazolta is a következő idézetekkel: Művészetem nagyrészt a pénztárcámtól függ (Van Gogh). Pénz nélkül bajos művészetet csinálni (Rippl-Rónai József). A jó üzlet a legjobb művészet (Warhol). Az óriásplakátok persze nem csak áru­cikket adhatnak el (bár napjainkban a művészet is erősen árucikké lett) példa erre több benettonos botrány. A Benetton- szellemiséget sok alkotásnál éreztük, például amelyek Oliviero Toscanit követve a divat fasizmusára figyelmeztetnek, vagy a való­ságra hívják fel a figyelmet: lásd a Coca-Colát ivó hajléktalant, vagy miniszterelnökünk háromgyermekes-négykerekes jövőképét ci- kizőket. Voltak persze érthetetlenek is - ez is jellemző a reklámkínálatra, azt hiszik a készítők, hogy az információk elhallgatása majd felkelti a kíváncsiságot, meg ilyesmi, hát lehet, hogy van, akiben igen, sokunkat csak bosszant. Erre inkább hazai példát említek: itt van rögtön ez a jó kis miskolci plakát az okos, szép, ötletgazdag stb. szomszéddal, aki most érkezett - lehet, hogy Corában egyedül én nem értettem? A kiállításon legmesszebb a reklámvilág valóságától a Kodak-reklám állt. Szerzője nem erőltette a tökéletes színeket közhelyes családi albumba való fotókkal, hanem az élet­re hagyatkozott: csak a perforáció került e képre, a plakát közepén átláttunk, s az élethű színeket a Hősök tere forgataga adta - így (tiszta időben) tiszta képet alkothatott a néző a reklám és a valóság egymás mellett elsuhanó viszonyáról... Pillanatfelvétel: magyarok Bambergben Utcai információk a kiállításról, borról, kolbászról - értékeinkről Csörnök Mariann Bamberg (ÉM) - Legalább egy (feltételezett) magyar­ral, a híres dómbéli lovassal biztosan találkozhatunk a németországi kisvárosban, Bambergben. A kisváros meghatározás talán nem is helyes, hiszen hetvenezren élnek a bajor vidék e nem mindennapi településén. Mégis megtalálni köztük a többi magyart is. A lenyűgöző bambergi dómban művelődéstörténeti továbbképző sétájukat rovó turisták - köztük persze a szobor bűvöletéből éppen csak szabadult hejcei küldöttség - egyirányba kapják tekintetüket, mikor a japán tu­risták egy emberként vakutűzbe fogják automata gépeikkel a híres lovast. Nagy látványossá­ga ez az elölről hátrafelé román stílből gótikába váltó, részben ma is barokkizált dómnak. Lovasszobor és porcelán Nekünk, magyaroknak különö­sen kedves a rejtélyes férfi, aki a feje fölötti baldachin miatt biz­tosan szent, a koronája miatt biztosan uralkodó, ám eredetileg A híres dómbéli bambergi lovas barna (és nem fehér!) színű lova miatt biztosan nem császár. Lehet, hogy ő Szent István ki­rály, aki Bambergből vett fe­leséget (II. Henrik császár testvérét, Gizellát), és aki lóval látogatott el a város templomába - ám a ló megtorpant a keresztet meglátván, és a lovas arcán is talán annak a pillanatnak a döbbeneté tükröződik, amikor szemét a keresztre vetette... Mesélik ezt a legendát min­den turistának, bár a mi vezetőnk történeti hangsúlyai nem állíthatók mércéül: ő is magyar. Erzsébetet diákkorában sodorták át a viharok a határon, és az eltelt évtizedek alatt rozs­dafoltok ültek magyar kifejezé­seire. „Heti két magyar csoport­tal hamar perfekt lennék” - nyugtázza az apró pontosítá­sokat. De nincs heti két csoport­ja, pláne turista. Ha lenne, Erzsébet nekik is megmutatna egy kis1 kirakatot - mint Bam­berg város Sajátos nevezetessé­gét. A régi házakból kimentett gótikus faszobrokat, barokk és rokokó intarziás szekrényeket, másfél évszázados ékszereket, ódon kristályokat kínáló barna tónusú régiségboltok között fehéren húzódik meg Csonth úr porcelánüzlete. Különlegessége pedig onnan, hogy tizennyolca­dik századinál fiatalabb porce­lán nem nagyon található nála. Itt leginkább gyűjtők és múzeu­mok vásárolnak. Csonth úr édesapja egyébként pontosan 1900-ban Miskolcon született, őt azonban családjával már Gyulá­ról tiltották ki a háború végezté­vel az időközben a városvezetés­hez vándorolt családi bőrgar­nitúra, és persze amiatt, mert korábban folyamatosan Nyugat­ra húzódtak az orosz front elől. Második nekifutásra még mesz- szebb jutott, bár Bamberg köze­lében csak kilenc éve él... A hejcei nemzetközi művészte­lep kiállítására érkezett ma­gyaroknak (faluvezetők, művé­szek, a bajor falufejlesztési prog­ramot - aminek hazai mintaprog­ramja Hejcét, Fonyt, Regécet, Mogyoróskát és Baskót érinti - tanulmányozók, miniszteriális kapcsolatépítők) nem csak a porcelánokból jutott, a bölcs nyu­galmú régiségkeresdő is ugyan­úgy a vendége volt a tiszteletükre a Művészetek Házában rendezett vacsorának, mint a meghívásos, egyéves bambergi ösztöndíjjal ott dolgozó hat magyar zeneszerző, képzőművész, író. A Bambergben fellelt ma­gyarokban egy valami volt közös: nem tudták, hol is van Hejce. A cél viszont az volt, hogy minél több bambergi is megtudja. És kíváncsi legyen rá. Amit belőlünk látnak Ha azt szeretnénk, hogy az utca embere is megjegyezze ezt a távoli, németeknek nehezen kimondható nevű települést, sze­mélyesen kell megszólítani őket. A múvésztelepen született fest­mények és faragások kellenek, hogy hónapokon át hirdessék a szépség, a gondolat, a művészet és Magyarország kapcsolatát. És az öt érzéknek kell még fotó és sok igaz mese, kóstoló és a tovább élő népművészet tárgyai, hogy elhiggyék, tudunk valami különlegeset mutatni. Nekik is, ebben a városban, ahol három különböző kerületet is a kul­turális világörökség részévé nyilvánított az UNESCO; ahol a dómtéren nyolcszáz év építészete fogható be egyetlen pillantással; ahol valahogy úgy élnek minden nap a múlttal, ahogy a franciák a borokkal: nincsenek muzeális borok, csak évjáratosak, ha 1920- ból, akkor 80 évesek. A különlegességünket persze nem csak mi határozzuk meg, hanem ők is. A zseniális tokaji furmintból az édes nem ízlik, mert nehéz, a száraz nem kell, mert nem elég gyümölcsízű, pedig arrafelé most ez a bordi­vat. Az aszú viszont mindenkit meghódít. Akárcsak a hejcei történetek, a falut, a környékét, vagy éppen a megyét bemutató prospektusok. A kolbászról nem is beszélve. A kiállítás reklám­jaként szolgáló, kóstolót is nyújtó főtéri információs pult révén néhány óra alatt legalább 3-500 bambergi hallotta Magyar- ország és Hejce nevét. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy átcsábítsa őket nem is határon, hanem a Dunán, még nem tudni. Amilyen az élet, biztosan csak két magyar fiúról tudni, hogy elfogadják az invitálást. Dalok sora csak úgy, emlékeztetőül Méhes László Miskolc (ÉM) - Tizenkét dalról készült 1999 decemberének egyik délutánján kotta. Hu­szonöt évvel ezelőtti dallam­foszlányok álltak azokban az órákban össze, hogy a kom­pozíciókból készült lemez egy olyan miskolci zenekarra emlékeztessen, amelynek népszerűsége fénykorában az Edda Müvekéhez volt mér­hető. Akkoriban akár be is törhettek volna a magyar könnyűzenei piacra. A Reflex - merthogy ez volna az a bizonyos zenekar - azonban éppen a siker kapujában adta föl: 1981 őszén, egy televíziós felvétel és egy nagylemez kiadására szóló ígéret beteljesülése előtt megszűnt. A felbomlás okaira az együttes tagjai ma közel annyiféleképpen emlékeznek, ahányan vannak. A megegyezéses verzió szerint azon­ban az utóbb végzetes probléma abból adódott, hogy nem tudtak megegyezni azon, melyik is legyen az a dal, amellyel ország­világ előtt bemutatkoznának: az, amit a tévések kívántak, vagy egy olyan, ami leginkább kifejezi a Reflex egyéniségét. A vélemény- különbség az egymás közötti konfliktusokat addig több-keve­sebb sikerrel megoldó „vérszer­ződést” felbontotta... Szemtől szemben Kora őszi délután a Népkertben. A Miskolci Vigadó sörözőjében kávé, üdítő, szendvics az asztalo­kon, mindegyik székhez gon­dosan odakészítve egy-egy CD. Majd szólnak: aki régi fotót kér, megkaphatja számítógépes le­mezen, hogy ne legyen probléma az archívumok kutatásával. Profi előkészítés, profi rendezés - ahogy egy sajtótájékoztatónak már csak lennie kell: lemezbemu­tatót tart az egy híján húsz éve nem létező zenekar, a Reflex. Konszolidált távolságtartás: öt egykori (köztük három ma is) zenész, tisztes polgáremberek, családapák az egyik oldalon, ki­csit zavarban, merthogy elkészült a mű, a Madárijesztő címet viselő CD. A huszonöt éves múlttal szemben pedig a tudósító hall­gatóság, egykori muzsikus kor­társak, és olyanok, akik esetleg csak akkor hallották a Reflexet, amikor 1997-ben egy miskolci Vén Teenager Party kedvéért összeálltak. Sors, emlékezet A Madárijesztő egy olyan hang­hordozó, amely - ha belegondol­unk - a műkedvelő zenekarok máig örökletes sorsára emlékez­tet: az önmenedzselés az érvénye­sülés útján mindannyiszor kevés­Emlék egy koncertről nek tűnik, a lelkesedés pedig elenyészik a befutni vágyás si­kertelen kísérletei között. Jelzik ezt a Reflex CD-jén élővé tett emlékek, amiket az egykori frontember, Bárdos István elő­sorol. Időrendben: 1974., amikor az ifjúsági házban történt meghallgatás után az intézmény klubjának zenekara lettek hét évre; 1977., amikor megszületett a DVTK indulója, az egyetlen da­locska, ami évtizedeket élt túl; 1977-78. amikor bomlik az össz­hang a zenekaron belül, miután hiányzik a komoly zeneértés, hiányzik a menedzselés, pedig lépni kellene az országos ismert­ség felé, ráadásul az ugyanerre törő Edda elcsábítja dobosukat, Csapó Györgyöt; 1980., amikor megmutatkoznak a széthullás első jelei, többször átalakulnak, majd az új gitáros, Báthori László érkeztével a korábbi, populári- sabb stílust felváltja a szociálisan érzékenyebb rock, így a P. Mobil, a Karthágó, a Mini, a Piramis Fotó: ÉM-archív előzenekaraként lépnek fel; 1981 szeptemberében utolsó koncert­jüket adják. Az elmúlás említésére kínos csend ül a társaságra, aztán még­is felülkerekedik a jelen: nem a Reflex temetésére, igaz, nem is a feltámadására jöttünk. Központ­ban ezért a múlt, a dalok, ame­lyeket a zenekarban billentyűs hangszereken játszó Regős Zsolt saját és a közös emlékekből hívott elő, s jegyezte le egymás után az akkordokat. Ez lett az etalon, ami a stúdióban - a Reflex egy másik billentyűse, Kolencsik Imre hozzájárulásával - a számítógépes zeneszerkesztő pro­gram alapját adta. Ehhez tették hozzá a maguk szólamát a töb­biek, finomítva, csiszolva a száraz nyersanyagot. Vissza a múltba A beszéd azonban vissza-vissza- fordul a múltba, amelyből előtű­nik egy Vegy-beat Fesztivál, amelynek díja, egy rézkupa - színházi kellékként - máig őrzi az ifi-házban a Reflex emlékét. Fel- elevenítődik az a színpadon 1981- ben elhangzott kijelentés - 25 éve élek, 25 évek félek, 25 éve nem kapok semmit -, ami miatt fél évre több megyéből kitiltották a zenekart. És szép emlékként tű­nik elő a rivalizálás az Eddával... Búcsúzkodáskor autogramot ad a Reflex - a tagok egymásnak, merthogy - úgymond - ki tudja, mikor találkoznak legközelebb. Előtalálják-e egymást, majd ha arról lenne szó, hogy a süllyesz­tőben eltűnt egykori miskolci bandákkal, az Építőkkel, a Metállal, a Flamingóval, a Hé- liosszal, vagy éppen a Szénbá­nyászati Tröszttel kellene egy lemezen szerepelni?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents