Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-20 / 247. szám

2000. október 20., péntek Miskolc és környéke 7 • Teleház. Bükkszentkereszten október 23-án adják át, avatják fel a teleházat, melyet az ifjúsági klub helyiségében ala­kítottak ki. A számítógéppel, faxszal, fénymásolóval ellátott teleház a helyi Ke­rekhegy Egyesület és az önkormányzat közös, és nyertes pályázata segítségével valósult meg. • Alapítvány. Ongán szép sporteredmé­nyeket értek el a helyi iskola tanulói, s több olyan sportoló, akik már középisko­lások. A további jó szereplés, az ő támo­gatásuk érdekében egy alapítványt hoz­nak létre a Miskolc közeli településen. • Elmaradt a fogadóóra. Kobold Tamás, Miskolc polgármestere a 21. számú válasz­tó körzetben meghirdetett, október 19-i önkormányzati képviselői fogadóórája el­maradt. A tervek szerint az Újgyőri főtér és környéke, a Számozott utcák, a Toron­táli, a Tátra, a Testvériség, a Szarkahegy, a Fazola H. út és a Lyukóvölgy, vagyis azon terület polgárait fogadta volna a polgár- mester, ahol önkormányzati képviselő. Összefogás Miskolcért Miskolc (ÉM - MMI) - Egy tájékoztató keretében ismertették elképzeléseiket azok, akik egy új társadalmi szerveződést hoztak létre. Az Összefogás Miskolcért és Térségéért nevet viselő társadalmi szervezet ez év nyarán tartotta alakuló közgyűlését. A szervezet elnökének Bányai Lajost válasz­tották. A sajtótájékoztatón azt is megtud­hattuk, hogy több ügyvivő segíti a szerve­zet kitűzött céljainak elérését. A sajtó részéről meglehetősen gyér volt az érdeklődés, hiszen lapunkon kívül még egy médium képviselője jelent meg az ok­tóber 12-én, a Bökik székházában tartott sajtótájékoztatón. Itt elhangzott: ez nem egy párt, s a lakosság, a miskolciak érde­keit tartják szem előtt, mert sok helyen csak látszólagos a képviseletük. Ugyanak­kor számos gond van a városban, példa­ként hozódtak fel a Miskolc-Tapolcán ta­pasztalható negatívumok. Jelesül az áramkimaradások, a rossz téli útviszo­nyok, s a helyi iskolában az oktatási szín­vonal. A strand ügye is szóba került, mint megoldandó probléma. Sporttámogatás Miskolc (ÉM) - A város közgyűlésének sport- és ifjúsági bizottsága a 2001. évi sport támogatás odaítélése előtt tájékozta­tást kíván kapni Miskolc sportegyesülete­inek, szakosztályainak és sport vállalko­zásainak működéséről. Ennek érdekében valamennyi miskolci székhelyű, cégbírósághoz bejegyzett egye­sületnek, sport vállalkozásnak megküldték a jövő évre vonatkozó kérdőívet. Akihez ez nem jutott volna el, úgy kérik, hogy jelent­kezzenek dr. Takács Gáborné sport refe­rensnél (Miskolc Megyei Jogú Város közok­tatási és közművelődési osztály, Városház­tér, telefon: 327-211/341), ahol személyesen átvehetik az adatlapokat. Mondjon egy sztorit! Ugye, ön is hallott már egyet s mást telepü­lése ügyeiről, gondjairól, sikereiről? Szeret­né, ha erről szűkebb pátriájában, térségé­ben olvasnának? Csak annyit kell tennie, hogy felhívja az Észak-Magyarország zöld vonalát a 06/80-305-305 számon, és a Miénk itt a TÉR(SÉG) rovatában ezt elmeséli. A legjobb sztorikat megírjuk majd, és közöl­jük azt is, hogy melyik olvasónktól szár­maznak az információk. Ráadásképpen minden hónapban a legjobb sztori beküldő­jét jutalomban is részesítjük. Az oldalt írta: Nagy Zoltán telefon: 414-022 Szerkesztette: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@iscomp.hu Uj arculatukat keresik a peremkerületek Kettős kötődés: a városhoz és a falusias jellegű, kertvárossá formálódó lakóhelyhez Miskolc (ÉM - NZ) - A perem- kerületek - Görömböly, He- jőcsaba. Martintelep, Szirma, Tapolca - új útkeresésének arculatformálásának lénye­ge, hogy a nagyvárosban ha­gyományaikat követve meg­találják saját helyüket, önál­ló közösséggé formálódva egy magasabb szintű egysé­gen belül. Dr. Molnár Pált, immár harma­dik ciklusban választották Mis­kolc déli övezetében - Görömbö- lyön és Tapolcán - önkormány­zati képviselőnek.- Saját személyiségemet is­merve az induláshoz kellett egy jó adag, nem amatőrizmus, nai­vitás. Úgy éreztem, a rendszer- váltás nyomán, hogy valami kis téglát nekem is hozzá kell ten­nem az erkölcsi megújuláshoz, segítenem kell az embereket, a közösségeket, hogy megmutas­sák valódi énjüket, és éljenek le­hetőségeikkel. Hangsúlyozom, különösebb közéleti, kivált köz- igazgatási gyakorlat híján vág­tam bele. Hátteret azért adott az, hogy édesapám református lel­kész volt Vadnán, így családunk sok emberrel tartott kapcsolatot. Első ízben függetlenként in­dult, elfogadva az MDF és a KDNP támogatását. Eltelt két év, és csatlakozott a keresztény- demokratákhoz. Dr. Molnár Pál önkormányzati képviselő Fotó: Borkúti László- Addig lényegében megis­mertem a megyét. ’76-ban diplo­máztam, tíz évet a megyei kór­házban dolgoztam, de ezzel sok külső helyettesítés járt. Ezután következett Szerencs, ahol az Egészségügyi és Szociális Inté­zetben dolgozom.- Általában nincs túl jó véle­ményem a hivatalokról, bár nem akarom megbántani a munkájukat lelkiismeretesen végző ügyintézőket. Eleve nem szoktam ígérni semmit, csak vállalom, hogy utánajárok az ügynek. Olykor úgy gondolják az emberek, hogy egy önkor­mányzati képviselő mindent elintézhet. Természetesen ez nem igaz, a pénzügyi helyzet sokmindent behatárol, de a na­gyobb mozgástér révén a képvi­selő igényelheti más illetékesek, szakemberek segítségét. Amikor például szembesültem a közmű­vek állapotával, elfogadhatat­lannak tartottam a peremkerü­letek helyzetét. Kénytelen vol­tam akár más ágazatok rovásá­ra is szólni, hadakozni, a változ­tatásáért. Ez hasonlóképpen tör­tént a Görömbölyi Közösségi Ház felújítása, bővítése esetében is, amely nagyon dinamikus he­lyi összefogással sikerült. Nem mindenkinek jó, ez a te­rületi kettősség, választások előtt többen fel is vetik: jobb volna, ha saját képviselője lenne egy-egy viszonylag önálló életet élő városrésznek.- Az önkormányzati képvise­lői választási kerület a lakosság száma miatt alakul így, ezért van egy képviselője a kettő vá­rosrésznek. Természetesen én kötelességemnek tartom mind Görömböly, mind Tapolca érde­keit egyformán védeni. Tapol­cán kétségtelen negatív hatást váltott ki, hogy évekig nem fej­lődött a belső parkrész, a tó kör­nyéke, de látván a rossz közle­kedési és útviszonyokat, közmű­hiányt, itt is erre összpontosí­tottam, mint Görömbölyön. Má­ra szépen formálódtak a sétá­nyok, új óvodarésszel, rend­őrőrssel is gazdagodtak a tapol­caiak. Kétségtelen Görömbölyön szoros az összefogás, illetve jó a kommunikáció a lakossággal, és a polgárok között. Ez bizonyára adódik, közelmúltbeli önálló fa­luvoltából. zártságából, és a ré­gi, valamint az új közösség összeforróttságát jelképező kul­turális egyesület aktivitásából. Örömömre Tapolcán is vannak újabban az összefogást és az ér­dekvédelmet célzó közösségépí­tő kezdeményezések. A vállalko­zók, a panziótulajdonosok szá­ma is szépen gyarapodott. En­nek köszönhetően érzékelhető az idegenforgalom növekedése. Ezt segíti a termálprogram elő­rehaladása is. * A peremkerületeinkben lakók is sok speciális gonddal, problémá­val találkoznak nap mint nap, de természetesen eredményekben, örömökben is van gyakorta ré­szük is. Sorozatunkat ennek tuda­tában bocsátjuk útjára Számí­tunk arra, hogy olvasóink nem hallgathatják majd el véleményü­ket a leírtakról, sőt arra biztatjuk őket, hogy írják meg nekünk ész­revételeiket, javaslataikat, netán eltérő álláspontjukat is fejtsék ki. Új hivatali szárnnyal gazdagodik a falu Kistokaj (ÉM - MMI) - Már az új tető is felkerült a kistokaji hivatal új szárnyépületére, jelenleg a belső munkálato­kat végzik az építők. A tető azonban nemcsak a most épített, hanem a régi szárnyon is új, hiszen egy épületről lévén szó, azt is kicserélték. A bővítés során három új iroda szolgálja majd a faluban élőket, az itt dol­gozókat. A belső átalakítások so rán további két irodát alakíta­nak ki. Ezen túl megoldódik a hivatalt ügyes-bajos dolgaikkal felkereső lakosok várakozása is, hiszen új, kulturált ügyfélváró is lesz az épületben. A tervek szerint még ebben az esztendőben befejeződik az építkezés, az átalakítás, melyet követően átadják rendeltetésé­Az új szárny, a tető már elkészültFotó: Mészáros István nek az új szárnnyal bővült hiva­tali épületet. A munka azonban nem fejeződik be, mert jövőre egy új, szociális ügyeket intéző irodát is tető alá hoznak a kis­tokaj iák. Katonasírok Miskolc (ÉM) - A miskolci Vörösmarty Művelődési Ház természetjárói elhatározták, hogy minden évben megem­lékeznek a második világhá­ború során a Bükk hegység­ben elesett ismeretlen kato­nákról. A miskolci Vörösmarty Művelődési Ház Természet- járó Baráti Köre egy hagyo­mányteremtő túra keretén belül teszi ezt, idén október 23-án. Több katonasírt hoz­tak már rendbe segítők, tú­rázók révén, mostani túráju­kon ezeket is felkeresik, az­zal a nem titkolt szándékkal, hogy' felhívják a figyelmet: a többi, elhanyagolt sírt is rendbe kell tenni a későbbi­ekben. Ifjú kertbarátok versenye Mályiban Mályi (ÉM - MMI) - összesen tizenkét csapat jelzett vissza és jött el az ország minden részéből, hogy részt vegyen a vetélkedőnkön - tájékoz­tatta lapunkat Csengeri Pál, a Mályi Kertbarátok és Kis­termelők Köre elnöke. A millennium jegyében rendez­ték meg október 14-én Mályiban a Dunán inneni országrész ifjú Miskolc (ÉM) - 1956 októbere egy felemelő, nagyszerű, szí­vet melengető élmény volt. A nemzet talált akkor magá­ra, visszanyerte önbecsülé­sét, vizsgát tett magyarság­ból és demokráciából. „1956-os forradalmunk az 1945 utáni világtörténelem egyik leg­kiemelkedőbb, legnagyszerűbb eseménye volt, amelyre nem­csak mi, de a későbbi magyar generációk is büszkén fognak visszaemlékezni” - írta az 1956- os forradalom és szabadságharc­ról Gosztonyi Péter. A 44 évvel ezelőtti őszön fiatalok, és lélek­ben megfiatalodott emberek emelték fel szavukat a zsarnok­kertbarát mozgalmát népszerű­sítő vetélkedőt. A versenynek a Tó Hotel biztosította a helyszínt. A helyi kertbarátok 1999 őszén már megrendezték azt a regioná­lis vetélkedőt, melyen öt megye általános iskoláinak felsős tanu­lói vettek részt. Az országosan egyedülálló kertészeti „erőfel­mérés” eredményei, sikere jogo­sította fel arra a mályiakat, hogy országos szintre emeljék ezt a ság ellen, és kísérelték meg ki­harcolni a szabadságot. A haza- szeretet, a szabadság, a függet­lenség értékei iránti elkötele­zettség fogta kezüket. A forrada­lom, a nemzeti összefogás pél­dátlan pillanata volt. Olyan tör­ténelmi pillanatban született meg az egység, amikor a legna­gyobb szükség volt rá. A függet­lenségért vívott harcot, polgár- háborúkat megszégyenítő mód­szerekkel taposták földbe. Nem­zetünk azonban a történelem során oly sokszor újra kelt ham­vaiból, most sem történhetett ez másként. A magyarok legna­gyobb ajándéka a Sorstól, hogy szívünkbe fogantatásunk pilla­natában beleíratik létezésünk versenyt. A vetélkedő fő céljának tekintik, hogy ezáltal is erősítsék a fiatalokban a természet szerete- tét, felhívják figyelmüket a kör­nyezeti problémákra. A megol­dandó feladatsort is ennek megfe­lelően állították össze. Mint azt Csengeri Páltól meg­tudtuk, a rendezvény fővédnöki szerepét Kádas Mihály or­szággyűlési képviselő vállalta el. A versenyen a zsűri elnöki teen­értelme: élni csak hősként ér­demes! Találkozzunk ezen az emléke­zetes ünnepen és közös főhajtás­sal adózzunk hőseink előtt. Gyújtsunk gyertyát emlékükre. Minden egyes láng egy-egy léle­kért ég, s a vérbe fojtott hősök emlékezete köztünk lesz. Ez pedig alkalmat ad rá, hogy megtanuljunk hinni, és bízni önmagunkban, egymás­ban, munkánkban, és szebb jö- vőnkben. A megemlékezés a következő útvonalon halad majd: 9 órakor megemlékezés a Ro- mek emlékoszlopnál (Szentpéte- ri kapu) 9.30 órakor megemlékezés Mis­dőit dr. Szent-Miklósi Ferenc, a Kertészek és Kertbarátok Orszá­gos Szövetségének elnöke látta el. Jövőre Mályiban rendezik meg az országos ifjúsági kertbarát vetél­kedőt is - tudtuk meg az elnöktől. A végeredmény a következő lett: 1. Miskolc-Görömböly Általános Iskola 2. Kossuth La­jos Általános Iskola, Fényeslitke 3. Móra Ferenc Általános Iskola, Mályi. ley Emese emléktáblájánál (Szé­chenyi u. 90.) 10.30 órakor ünnepi megemléke­zés a Zsolcai kapuban lévő em­léktábláknál. 18 órakor ökumenikus Istentisz­telet az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékére (Mino­rita templom) 18.45 órakor gyertyagyújtás a Szabadságharc mártírjainak em­lékére (Hősök tere) Az elmúlt években Miskolc vá­rosának lakói példát mutattak arra, hogy miként lehet együtt ünnepelni nemzetünk sorsfordí­tó évfordulóit. A millennium évében is legyünk hűek hagyo­mányainkhoz. Emlékezzünk kö­zösen 1956 hőseire, mártírjaira. Kobold Tamás, Miskolc Megyei Jogú Város POLGÁRMESTERE Tisztelt Miskolci Polgárok!

Next

/
Thumbnails
Contents