Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-20 / 247. szám
2000. október 20., péntek ÍSIM-MMmUORSIte# Kultúra / Hirdetés 8 MESTERI JÁTÉK Négy válaszért egy bérlet mindannyiunk számára a legfontosabb. Odaadó szeretettel és gondoskodással óvjuk, neveljük, mert mindannyian felelősséggel tartozunk egymás iránt Mi, a Takarékszövetkezetben ugyanígy gondoltuk az Ön munkájának gyümölcsére. Lgnek a Csodamalomban. Ez évadtól kezdve a miskolci Csodamalom Bábszínház és az egri Harlekin Színház több előadást is elvisznek egymáshoz. Lázár Attila (képünkön) előadását október 22- én, vasárnap délelőtt 10 órától láthatják a miskolci gyerekek, 18-19-én a Dióbél királyfi lesz műsoron. Fotó: Dobos Klára Koncz Zsuzsa Miskolcon Miskolc (ÉM - SZ) - Országos turnéra indul október 24-én Koncz Zsuzsa. Koncertsorozatának második állomása Miskolc lesz. Koncz Zsuzsa napokban kezdődő turnéjára elsősorban a Miért hagytuk, hogy így legyen? című, legutóbb megjelent nagylemezének dalait viszi - illetve hozza - el a közönségnek. A remix-lemez - melyen régi, jól ismert dalainak 2000-es hangszerelésű változatai hallhatók - számai mellett olyan dalok is felcsendülnek, melyek már elválaszthatatlanok a jellegzetes „Koncz-ertek” hangulatától. így lesz Miskolcon is, ahol október 25-én, szerdán este 7 órakor kezdődik koncertje a Miskolci Egyetem díszaulájában. Megyénkben még Mezőkövesden, no- • vember 24-én, pénteken várja közönségét a sportcsarnokban este 7 órától. Közös játékot hirdet a Miskolci Szimfonikus Zenekar és az Észak-Magyarország. A filharmónia Mesterbérlet sorozatában négy világhírű művészt hallhat ebben a szezonban a közönség. Péntekenként megjelenő játékunkban sorra bemutatjuk őket, és felteszünk egy-egy, velük kapcsolatos kérdést. A négy választ egyszerre kell eljuttatni a Miskolci Szimfonikus Zenekarhoz, a Malomba (Miskolc, Fábián u. 6/a.) A helyesen válaszolók közül a legsze- • rencsésebb egy Mesterbérletet vehet át a zenekartól. Mindenki más a Filharmónia irodájában még megvásárolhatja... Shlomo Mintz Shlnmo Mintz-et I mind a kritikusok és I a kollégák, mind ne- I dig a közönség a vi- **. y ■ lág négy legjobb hegedűmuvésze közé I sorolja. A moszkvai I születésű zenész Iz- 1 raelben kezdett ismerkedni a zenével, első tanára Fehér Ilona volt. Már tizenegy éves korában az Izraeli Filharmonikusokkal adott koncertet és öt évvel később a New York i Carnegie Hall meghívásának tett eleget. Tanárai ekkor már Dorothy Deal és Isaac Stern voltak. A kilencvenes évekre neve karmesterként is jól csengett. 1. kérdés: Nevezzen meg egy másik hegedűst a világhírű „négyesből"! Miskolc (ÉM - SZ) - A két hónapig Miskolcon tartózkodó Kibédi Varga Áron költő először a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár által szervezett író-olvasó találkozón lépett a nagyközönség elé. Kibédi Varga Áron, az Amszterdamban élő magyar költő, akadémikus, egyetemi tanár a Miskolci Egyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének meghívására érkezett Miskolcra, s Domus Hungarica-ösztöndí- jasként, mintegy 2 hónapig tartózkodik Magyarországon. Az egyetem vendégeként pedig retorikából tart tudományos előadásokat a miskolci hallgatóknak. A szerdai író-olvasó találkozón - ahol Kiss Noémi doktoran- dusz mutatta be a költőt az érdeklődőknek - Kibédi Varga Áron idén megjelent két kötetével ismerkedhettek meg az olvasók. A pozsonyi Kalligram Kiadónál megjelent kötetek egyike a Hántani, fosztani című verseskönyv - melynek különlegessége, hogy számozott költeményeket gyűjt össze -f valamint az Amszterdami krónika 1999, melyben a címben megjelölt év riíinden napjának történetét összefoglalta Kibédi Varga Áron. A „szépirodalmi olvasatlanság” határán Miskolc (ÉM - SZ) - Gyerekek és felnőttek szabadidejük egyre kisebb részét szentelik az olvasásnak. Már az általános iskolások körében megjelennek a nem olvasásra visszavezethető problémák, melyeket felnőtt korukra sem „nőnek ki" a gyerekek. A könyvtári szakemberek, pedagógusok tapasztalatai alapján már az általános iskolákban fellelhetők azok a hiányosságok, melyek oda vezetnek, hogy a felnőtt társadalom egyre szűkülő rétege mondhatja magát olvasottnak.- Az alsó tagozatosok, második, harmadik osztályosok körében jellemző talán leginkább az olvasás iránti érdeklődés. Ők azonban még felületesen, elsősorban a képekre figyelve lapozgatják a könyveket. Ettől persze fiatalabb korukban is szükségük lenne arra, hogy szüleikkel közös olvasmányélményeik legyenek, s ez egyre kevésbé jellemző - tudtuk meg Elek Erikától, a Megyei Pedagógiai Intézet könyvtári szaktanácsadójától. S mint hozzátette, a negyedik osztály után az olvasás iránti érdeklődés csökkenésével párhuzamosan a szépirodalmi érdeklődés'szinte teljesen eltűnik. A kötelező olvasmányokat kiváltják a videofilmek, az irodalmi kivonatok, illetve a tankönyvek, a szakirodalom.- A nem olvasásra is visszavezethetők azok a társadalmi problémák, melyek magatartás- mintáink hiányából adódnak. Nincsenek módszereink nehézségeink megoldására, hiszen kimaradnak azok a minták, amikhez a könyvek is példát adhatnának - véli a szakember. Emellett szűkebb környezetük, családjuk sem tud megfelelő példát nyújtani a gyerekeknek, hiszen a felnőtt társadalomra ugyancsak jellemző a „szépirodalmi olvasatlanság”, ami az idő hiánya mellett anyagi okokkal is magyarázható. A könyv ugyanis egyre inkább csak az ajándék kategóriájába sorolható.- Mindez oda vezet, hogy a fejlett országok között hazánk meglehetősen rossz helyen említhető az olvasásértés terén. A szövegértési problémák szintén egyértelműen jelentkeznek ‘az általános iskolások körében, s ebben a szülőkre és a pedagógusokra egyaránt nagy a felelősség hárul - hangsúlyozta ki Elek Erika. Emlékhely alkotásokkal, rendezvényekkel Miskolc (ÉM - SZ) - Holnap avatják fel a Miskolci Galéria Rákóczi-házában kialakított Kondor Béla-termet. A rendezvényen egyúttal megnyitják e kiállítótér első tárlatát: Kondor Béla Az angyal megjelenése című időszaki kiállítását. Az újkori magyar művészet egyedülállóan sokszínűnek tartott alkotójának, Kondor Bélának (1931-1972) műveit a miskolci Petró-házban tekinthették meg az érdeklődők a közelmúltig. A Miskolci Galéria Szalay Lajos halála után az épületet kizárólag az elhunyt művész gyűjteményének szentelte. Az egykor Miskolcon is alkotó Kondor Béla állandó kiállításán a látogatók megismerkedhettek alkotásai sokszínűségének megfelelően grafikáival, pasztelljei- vel és festményeivel, valamint egyedi hangú fotográfiáival, költeményeivel is. A Kondor-hagyaték most került végleges helyéKondor Béla fotói is helyet kapnak a kiállításon Fotó: Vajda János re, ugyanis az 1995-ben átadott Miskolci Galéria tervezője, Visz- lai József a Rákóczi-házban alakított ki a művész alkotásai számára egy állandó kiállítóteret, a Kondor-termet. A „költözés” után a Petró-ház tetőterébe került a Miskolci Galéria grafikai gyűjteménye, valamint kutatóés könyvtárszobát alakítottak itt ki, ahol a Szalay Lajos életművével kapcsolatos dokumentumok is megtalálhatók. A Kondor Béla alkotásainak szánt végleges teret pedig holnap avatják fel a Rákóczi-ház műemléki szárnya fölötti tetőtérben.- A gótikus hatású, egyfajta templomi hangulatot árasztó teremben Kondor Béla évenként megújuló időszaki kiállításai váltják majd egymást. Szándékunk szerint olyan előadások, konferenciák, komolyzenei koncertek is helyet kaphatnának itt, melyek valamilyen módon kapcsolódnak Kondor Béla munkásságához, illetve méltók az ő szellemiségéhez - utalt a terem rendeltetésére Szoboszlai Lilla, a Miskolci Galéria munkatársa. Mint hozzátette, az első, Az angyal megjelenése című kiállításon a művész műterméből való tárgyai - például guruló festőszekrénye, az általa tervezett nyomóprés és festőállványa - mellett festményei, grafikái, valamint fotográfiái is megtekinthetők. A tárlat részben a művész hagyatékából, részben pedig köz- és magángyűjteményekből válogat. A Kondor Béláról elnevezett terem avatása és a kiállítás megnyitója holnap déli 12 órakor kezdődik a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. Kibédi Varga Áron Fotó: vajda j. Amszterdami krónikás HÍRCSOKOR • Franciaország Rudabányán. A francia tengerpartokat mutatja be Róbert Cressin fotókiállítása, mely október 20-án, ma délután 4 órakor nyílik meg a rudabányai Gvadányi Művelődési Házban. • Színpadon A Kis Herceg. Új bemutatóval jelentkezik a miskolci Pécsi Sándor Guruló Színház. A Saint-Exupéry A Kis Herceg című remekéből készült előadást - rendező Szép László - október 23-án, hétfőn (majd 24- én, kedden) délután 4 órától láthatja a közönség a Vasas Művelődési Házban. • Elmarad a Lola Blau. A művésznő, Udvaros Dorottya betegsége miatt elmarad a kazincbarcikai felnőtt színházi bérlet ma este 7 órára meghirdetett előadása.