Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-16 / 218. szám
2000. szeptember 16., szombat Életkép 9 JEGYZET Lapozgató Búss Gábor Olivér De kell hogy valljuk, a reklámújság, a szórólap nem is olyan rossz dolog. Hiszen a kisebb, nagyobb áruházak viszonylag nagy pontossággal jelölik meg, mikortól meddig adnak kedvezménnyel rágót, fürészfogmintás nejlonzoknit, tangabugyit, kerti kapát, famintás öntapadó lambériát, vagy akármi mást. Még azokkal a szórólapokkal sem lehet különösebb bajunk, amelyek azt hozzák tudomásunkra, hogy ha egy bizonyos napon elmegyünk egy bizonyos helyre, ott meleg hangú összejövetelen kápráztatnak el bennünket a kozmamentesen főző, ébresztős, divatszínekben is kapható fazékcsodájával, vagya multifunkciós fakanállal, búvárkereplővel, szénszálas, törhetetlen faliórával. Gyakorlatilag miénk a választás: vagy (részt)veszünk, vagy nem. Az már persze más kérdés, hogy ha fontos levelet várunk és papírt látunk a postaládában, nem mindig örülünk neki, hogy a lottóötös-értesítés helyett megtudjuk, milyen elképesztően olcsó a csirkemáj kilója még két és fél napig. De ne hasogassuk a szőrszálat, ezt az árat fizetjük azért, hogy pénzszűkében olykor jól tájékozottak lehetünk. Olyankor nyomasztó csak a sok papír, amikor néhány napos távoliét után a postaládát kinyitva ölünkbe hullik a sok lap, és úgy nézünk ki, mint anno, hetvenvalamennyiben egy különösen jól sikerült papírgyűjtés legszebb napjaiban. Haladottabb lakóközösségek egyszerűen megoldják a kérdést, a postaládák alá nagy kartondobozokat tesznek és a kihordók abba teszik a reklámkacatokat. Aztán aki hazamegy és éppen laminált padlóra vágyik, felkapja a barkácsbolt hirdetési lapját, mindenki jól jár, ő megtudja az árat, nekünk meg nem lesz tele. Vannak persze kimondottan nyomulós kézbesítők is. Illetve lehet, hogy jogtalanul hibáztatjuk őket, lehet, hogy főnökeik parancsolták rájuk az újítást. Nevezetesen: mostanában az ajtók elé szórják!I) á papírt. Egy forgalmasabb napon pedig, amikor egyszerre több üzletre jön rá a reklámozhatnék, minden ajtó előtt ott hever öt-hat kisebb, nagyobb, színesebbnél színesebb füzetke. Ha ez így megy tovább, kénytelenek leszünk mi, vásárlók is élni a marketing eme eszközével és időnként telefirkált lapokat elszórni az áruházak legkülönbözőbb pontjain. A lapokon kívánságokkal, kérésekkel, óhajokkal, hogy ha ráérnek, ugyan árazzák már le a sampont-csokit-szlnes tévét. Ha sokáig és sokan csinálnánk, talán megértené akinek meg kell, hogy azért, mert nem az övé, az még egy ajtó. Ami előtt nem illik szemetelni. Lehet, hogy nem tilos, de nem is illik... ZSANÉR Ciróka Fotó: Dobos Klára A nagyapa csak megbocsá * Szalóczi Katalin Fotó: Vajda János hogy időközben megszületett a megegyezés.- Ki fog nevetni: az unokámnak lesz belőle fogszabályozó. S valami kis fülbevaló, ha telik. Az órát azonban egyelőre megtartják. Omega, színarany, 1910-ből. Most is kitűnően működik. Keveslik, az érte kínált pénzt.- Nem akarjuk elvesztegetni. Azt sem szeretném, ha majd a gyerekek törtaranyként hasznosítanák. Egyszer láttam, amikor egy ékszerüzletben egy hasonlónak fogókkal nekiestek. Szörnyű volt nézni is. így talán valaki majd megörül neki és megbecsüli. Szegény nagyapa, tán,, csak megbocsátja! De a láncot és a medált, rajta a nagyapám születési évével, megőrizzük. Arról szó se lehet, hogy azt eladjuk. Titokban Telnek az órák, s odafönt egy- végtében folyik az adom-veszem. Most éppen jól kivehetó az evö- eszközkészlet-csörgés, amin át- hallik egy idős hölgy vidám hangja:- Csak azt kérem, az isten szerelmére, a lakásra ne küldjenek értesítést, mert a férjem mit sem tud róla! Miskolc (ÉM) - Aukciós árakon vásárolok, készpénzért étkészletet, márkás naptáros, mechanikus-automata, kar- és zsebórát... - olvasható az apróhirdetések között hetek óta mindennap, mellette budapesti üzleteim, több telefonszám. A miskolci felvásárlás időpontjában mi is a megadott helyszínre sietünk. Pannónia hotel. Az előcsarnokban néhányan a kanapékon ülve, néhányan állva várakoznak. A szálloda alkalmazottja kínálgatja őket pogácsával, üdítővel. Mindeközben biztosítja, hogy egyszerre csak egy kuncsaft járuljon portékájával az emeleti galérián berendezkedő becsüsök színe elé. S bár az újságíró is bebocsátást nyer, a műtárgy-becsüs - családi okok miatti zilált lelkiállapotára hivatkozva - elhárítja a beszélgetést. A sorukra várakozó emberek egyike-másika azonban készségesen megnyílik. Egy nyugdíjas hölgy elárulja: 24 darabos étkészletének sorsa dől el perceken belül. Kirakatból vitrinbe- Telefonkezelő voltam, egyszerre két helyen, két állásban is, mert özvegyként neveltem két gyermeket. Ezt az étkészletet sokáig nézegettem úgy 20-25 éve a kirakatban, s elhatároztam: ha törik, ha szakad, megveszem. Hogy mennyibe került, már nem emlékszem, csak arra: egyhavi duplakeresetem ment rá.- Milyen alkalmakkor étkeztek belőle? - tudakolom.- Soha! - vágja rá önérzetesen. Nagyon jó kis étkészletem van, amit használok. Ezt a vitrinben őriztem. A gyerekeim se kérték soha, hogy ebből együnk. Nagyon jó gyerekeim vannak, most is azt mondták, élvezze csak anyuka, amit kap érte. Beszélgetésünk foszlányait elkapja egy kicsi lány, s nagymamájától azt tudakolja, mi az a „zsolnai”. Megkapja a választ, s Óra kézen és kéz között engem is beavatnak: ők egy órát hoztak. A nagymama nagypapájának óráját.- A fiúunokáim már szinte szétszerelték, de azért kíváncsi vagyok rá, vajon mennyit ér. Ha nem kell, hát az se baj. Hogy nem csapják be, abban biztos. Egy ilyen neves cég - mint mondja - nem teheti meg. Hogy honnan ismeri a céget? Hát az újságból. Sokszor olvasta a hirdetésekben. Firtatom, nem esik-e nehezére megválni a családi emléktől, amit tulajdonosa csak egy röpke pillanatra villant elő a markában szorongatott gyűrött papírzsebkendő rejtekéből.- Csak haszontalankodik otthon... Nem is ismertem a nagypapámat. A melegítőbe, edzőcipőbe bújt házaspár komoly tanakodásban van. A nagy izgalomban jól jön néhány korty üdítő a kiszáradt szájnak. Kétféle dologért is pénzt reméltek. Az egyik egy herendi készlet, a másik egy aranyóra.- Az édesanyám étkészlete volt, de azon mód állt bedobozolva, ahogy ránk maradt, mert nekem is megvolt a magamé. A gyerekek nem értékelik, ők a modern dolgokat szeretik, hát, gondoltuk, megpróbálunk túladni rajta. Emlékcserép Csakhogy kevesebbet kínálnak érte, mint amennyit reméltek. Mutatóba mindössze egy-egy darabot hoztak, ha áll az alku, a férj idegurul az egyelőre autóban parkoló porcelánnal.- Azt mondják, hiányos. Pedig szerintem csak a süteményes tál nincs közte. Az eltört, azt nem vitatom. Meglepően pontos választ kapok a kérdésre: mikor tört el?- 1956-ban. Azért tudom ilyen jól, mert én törtem el. Egy olyan gavallér volt nálunk vendégségben, akit nemigen szíveltem, s amint durcásan felugrottam, a csipketerítő beakadt a ruhám gombjába. Magammal rántottam mindent, süteményestől, tálcástól. Ők, annak idején, minden nap használták a márkás, számozott készletet.- De tudja miért? Mert a háború után csak ez maradt meg a szüleimnek, s nem telt rá, hogy egy hétköznapit is vegyünk. Kis rábeszélésre azt is elárulja, mire költik a pénzt - mertesténként mosolyognakA Játszók Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - Gyere fel te is az árbockosárba! Miért? Mert mindjárt kilövöm a torpedót. Oké, kapitány! Két dolog feltétlenül következik a fenti párbeszédből. Az egyik, hogy a négyéves korosztály már képernyőképes fogyasztó, a másik pedig, hogy kint vagyunk a Játszón. A Játszó teljesen mindegy, hol van. A játszók azok valahol kicsit mind egyformák. Bár ez a Játszó egy picikét mégis más. Amolyan mindurit csalós, ösztönös vagy hihetetlenül profi tervezőre utal. Két okból is. Összesen két pad található az egész Játszón, így a szülők, nagyszülők, bébiszitterek egy része kénytelen a felügyelete alatt tartózkodó csemete közelében tartózkodni, ne adj’ isten teljesen muszáj neki együtt játszani. A másik: a homokozó nem középen, hanem az egyik sarokban található, abszolút rálátást biztosítva a csúszdán kívül (ami magába a homokozóba vezeti a bátrakat) a hajóra, a mászókákra, a „hallos” lyukra és a hintákra. A pöttömök mindenre kiterjedő figyelme mellett így képtelenség bárminek is elsuhanni. Ismerkedünk Ha már úgyis elvezetődtünk a homokozóig, maradjunk még ott néhány pillanatig. Ha valaki gyakorló szülőként nehány órát eltölt a Játszó legfontosabb, abszolút frekventált létesítményében, könnyen kerülhet az aktu- álpolitikailag aktuálpolitizáltság zsákutcájába. Ennek első jele, hogy hihetetlen irigység, tölti el lassan de biztosan a csemeték iránt, akik azt a társadalmat játsszák, amiről mi már álmodni sem nagyon merünk. Hangos szó nem hallik, az én lapátom a te lapátod, a te dzsipedet én is tologatom, a sárga halacskaformát elvisszük a baba után, aki majdnem ittfelejtette. A három-négyéves nagyok iszonyatos türelemmel bánnak a másfél éves kicsikkel. A homokozóban minden megbeszélődik, az autópályára nem tendert írnak ki, nem azon agyainak hetekig, hogy most mi legyen a köz- beszerzéssel, hanem néhány tenyérsimítással megépítik. Itt még nem az utak szabják meg, hogy mikor merre kell kanyarodni. A Játszó homokozójának szélére telepedő szülők a lapos oldalpillantások után előbb- utóbb egymásra mosolyognak és rövidebben-hosszabban beszélgetni kezdenek, hogy nehány nappal később máshol találkozva is felfedezzék egymásban az ismerőst. Új rekord Azért nagyon jókká már nem tudunk válni, visszazökkent a maroktelcsi csipogása. - Már ott vagy a multikekszben? Isteni, milyen hamar odaértél a kétezerötös dízelünkkel apukám! Vettél már jegyet, illetve izémán, soppingoltál két tikitet? Hogy nem hallod a dzsoggingok suhogásától, amit mondok?! De ennél hangosabban már mégsem lehet, így is idefigyel mindenki. Muszáj nekik. Az mindegy, mit adnak. Kifordított olaj- majszos tengeri legyen meg kétszer fél liter bugyborékos-cuk- ros barna nyáladék, a mondanivaló az gyön magától. Anyádnak szóltál már, hogy vigyázzon addig a gyerekekre? Mér folyton az én anyám, tegnap is ő volt. holnap is ő lesz. A tiedét minek tarcsuk?! - Telcsi ki- kapcs, tekintetkörbepászta, elégedett nyugta, majd gyerekkeresés, mert közben elbitangolt az a büdös kölke. Egészen a hintáig, amely a zömmel nagyobbak birodalma, akik azért kegyesen megengedik, hogy a cseppeket is lökdössék az atyák-anyák. Zavartatni azonban a kilencéves férfitársak nem hagyják magukat. Megbeszélnivalójuk halaszthatatlan. „Te is csókolóztál már? Sokszor? És képzeld, tegnap már egykilencvénét ugrottam innen a hintából! Csináld utánam!” Suhannak a hinták, majd megszabadulnak terhűktől, suhannak, ugranak, suhannak, ugranak, egyre nagyobb veszélyben az egykilenc- ven. Mikor elmennek, odame- részkedek. Van ez egy kilencvenöt is. Új világrekord a Játszón! Az álom felé Ideje van lassan az indulásnak. A gesztiket még bedobáljuk a pancsiba, utána csemete helyet kér az atyai nyakban, este fürdés után félálomban még élménybeszámoló a kiságyban a mosómacinak. Jó babának lenni. Nála már csak Játszónak jobb lenni, aki ilyenkor este rendezgeti soros emlékeit. Ha valaki arra jár és figyelmesen nézi, talán még a mosolyát is látja.Szeretjük a Játszót, ezt is és a többit is Fotó: Farkas Maya
